2015.02.23.
00:23

Írta: Evoke

Lehet olyan rossz a politika?

  Szoros győzelemben reménykedtek a kormánypártok, ami nem jött be Veszprémben. Kész Zoltán sima, tíz százalék körüli fölénnyel nyert. A tavalyinál alacsonyabb részvétel azt jelzi, hogy a FIDESZ szavazók egy jelentős része otthon maradt, illetve a változásra adta voksát. Pedig a mandátum fontosságának bagatellizálása ellenére, alkalmazták a korábban bevált hatalomtechnikai eszközöket. Most is indult némi hátszéllel nyolc komolytalan induló, akik együttvéve a leadott szavazatok egy százalékát gyűjtötték be. Vajon miben reménykedtek ezek a megélhetési pártok, a semmiért nem sok támogatás jár. Kész Zoltánt rendesen munkába vette, a propagandáért felelős "agytröszt". Kapott jobbról, balról, volt egykori fideszes, fundamentalista, vadkapitalista piaci fanatikus, államellenes, radikális. Egyszóval karaktergyilkolás, mint haladó, bevált hagyománya a NER-nek.

  Az eredmények ismertek, oda a kétharmad. Ez szükséges lenne egy katonai misszióhoz, vagy a lebegtetett elnöki rendszer bevezetéséhez. Természetesen holnap is nap lesz, a parlamenti stabil többség kényelmes kormányzást tesz lehetővé. De mindenképpen át kell gondolni a FIDESZ stratégiáját! A tavalyi három megnyert választás óta, nagyot változott a világ. Nem az ellenzék lett erősebb, hatékonyabb, hanem a kormány politikája vált a társadalom egyre nagyobb része számára elfogadhatatlanná. Mára már a hívek jelentős része is látja az öncélú, zsákmányszerző, elvek és morál nélküli politika zsákutcáját. Arrogancia, cinizmus, gátlástalan korrupció, a párbeszéd, a meghirdetett program hiánya, a számtalan megsértett társadalmi csoport, a terjedő szegénység, időzített bombaként ketyeg. Lehet olyan rossz a politika, hogy maga alá temeti az elbizakodott Centrális Erőteret. A hirtelen gazdaggá, sztárrá váló celebekhez hasonlóan, akik képtelenek értelmesen feldolgozni az új helyzetüket, a magukat túlnyert pártok is, identitás problémába ütközhetnek. 

  Tanulsága a veszprémi választásnak az is, hogy bátor, a múlt hibáit felvállaló, őszinte kiállással, következetességgel, visszafogott, nem magukat előtérbe nyomó, egymást ekéző támogatókkal és persze csapnivaló kormányzással, helyzetbe hozható egy hiteles jelölt.

 

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://face2face.blog.hu/api/trackback/id/tr77206303

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.02.23. 05:40:59

Mandátumot szerzett Washington és a háborús párt, ez nagyon rossz hír. A magyarok elbuktak a tegnapi teszten.

Evoke 2015.02.23. 10:06:39

@maxval bircaman szerkesztő: Mitől tartasz? Tök mindegy, hogy ki mögé állnánk egy háború esetén. A győztes(?) nem nyerhet semmit.

Vilmos Galambos 2015.08.07. 14:47:15

Sok welemenyel egyetertek