2015.10.29.
01:10

Írta: Evoke

Gondolatkísérlet.

 


   Az október vége a közvélemény-kutatások, röpiratok, arra adott válaszok megjelenésének ideje. Tele vagyunk szakértő politikusokkal és mindent tudó politikai szakértőkkel. Heuréka, a társadalmi béke elérkezett! Európa még mindig keresi az érdekeinek megfelelő megoldást a migráció problémájára, kerülgeti a forró kását, miközben néhány tagország ezeket már ügyesen meg is oldotta, nagy szorgalommal tovább tolták a menekültek százezreit a befogadásukat bátorító államokba. Legnagyobb nemzeti ünnepünket visszafogottan ünnepelte az ország, az érdeklődés és részvétel szóra sem volt érdemes, nagyjaink halaszthatatlan dolgaikat intézték külföldön. A pillanatnyi csend alkalmas arra, hogy egy hevenyészett áttekintést készítsünk arról, hogy hol tartunk, merre tartunk vagy még mindig csak helyben járunk?
Nézzük a tényeket: napjainkra megerősítette pozícióit a kormányoldal az összes ellenzéki párttal szemben. Közel annyian támogatják a biztos pártválasztók közül, mint az ellenzéki pártokat együttvéve. Ugyanakkor a választani nem tudók aránya a teljes népességben ismét negyven százalék fölé növekedett.

   A továbbiak könnyebb megértését egy anekdotával segíteném. „Egy társaságban az emberi kapcsolatok, az elfogadottság és a siker volt téma. Hallgatva a meddőnek mutatkozó vitát, kedves
barátunk megszólalt. Tudjátok, engem kézről-kézre adnak a nők, kedvelnek. De nem azért, mert olyan frankó pali vagyok, hanem azért, mert olyan silány a kínálat.”

   Némileg hasonló a politikai támogatottság kérdése is. A megkérdezettek komplexen nézik a pártokat, egymáshoz viszonyítják őket, vetik össze vélt vagy valós értékeiket. A közvélemény-kutatásokról ma már elfogadott, hogy meglehetősen hű képet festenek a társadalom politikáról alkotott értékeléséről.
Nos, ez az a kiindulási helyzet, ahonnan az egyes aspiránsoknak a jövő feladatait meg kell határozni, a helyes stratégiát ki kell jelölni.
A mérhető támogatottsággal rendelkező valamennyi párt csupán egy alig növelhető választói kerettel számolhat potenciális lehetőségként. Él a magyar ellenzéki gondolkodásban két, máig bizonyítatlan optimista feltételezés:

1. A szavazásoktól eddig elhatárolódók jelentős része mozgósítható.
2.Ezek többsége őket támogatná.
Az alábbi néhány adat önmagáért beszél, láthatók a részvételi arányok.
Önkormányzati választási részvétel
az Európai Unió régi és új tagországaiban az elmúlt évtizedben
(az utolsó két választás átlagában)
EU átlag 68,2%
Magyarország 48,5%
Országgyűlési választási részvétel az Európai Unió régi és
új tagországaiban 1996 óta (az utolsó két választás átlagában)
EU átlag 75,1%
Magyarország 64,4%
Az USA elnökválasztásain kevéssel 50% feletti a részvételi arány.
A legújabb Svájci arány 50% alatti.
Úgy tűnik, hogy a nem választók passzív csoportjában nincsen számottevő tartaléka a szavazóbázis növelésének. Hiú ábránd azt hinni, hogy innen jelentős számú „baloldali” támogatás nyerhető, bár valószínűleg a nemszavazók táborában sokan élnek nehéz helyzetben, joggal lehetnek elégedetlenek. Elméletileg, forradalmi helyzet létrejötte esetén növekedhet az aktivitás, de ebből a többi párt is profitálhat.
Marad tehát a 60% körüli társadalmilag aktív tömb, ezzel lehet gazdálkodni.


   2014-ben a magyarországi parlamenti választásokon a részvétel 61,24% volt (kb. öt millió fő a nyolcmillióból.)
Más, új megközelítésre van szükség az élhető Magyarország megteremtése érdekében.
FIDESZ-KDNP 2264780 szavazat, 44,08% ez a mandátumok 66,8%-a
Kormányváltás 1290806 szavazat, 25,57%                            19,1%
JOBBIK           1020476 szavazat, 20,22%                            11,56%
LMP                  269414 szavazat,   5,34%                              5,34%
Egyéb pártok kb.200000 szavazat,   4,79%
   A választások eredményéből látható, hogy az ellenzéki pártokra, beleértve JOBBIK-ot is, többen szavaztak, mint a kétharmadot szerzett kormánypártokra. (Kormány:2264780fő, Ellenzék a kis pártok nélkül:2580696.)
Ha az ellenzéki pártok politikájának nem csak a hatalom saját részre való megszerzése volna célja, hanem Magyarország elsüllyedésének a megakadályozása, könnyedén legyőzhetnék a kormánypártokat olyan nagy arányban, hogy utána minden szükséges korrekció végrehajtható lenne, teljesen legitim és demokratikus módon. Ez egy matematikai lehetőség, melyről az önérdekű pártok még egy előre meghatározott rövid időszakra sem képesek megállapodni. Ha sarkosan fogalmazunk, nem csak az ország érdekeit, de a sajátjukat sem ismerik fel.
Egy ilyen nem szokványos, átmeneti időre és célra létrejött elméleti lehetőség legnagyobb akadályának, a magát „demokratikusnak” meghatározó pártok és egymilliónál nem sokkal több szimpatizánsuk halmaza tűnik, bár a JOBBIK álláspontját se ismerjük.
Ez a politikai oldal azzal ámítja önmagát és potenciális választóit, hogy valami csoda folytán önállóan is megszerezheti a győzelmet.
Egyenlőre nem képesek felfogni, hogy ha egy létrejövő együttműködés láttán valamivel többen is szavaznának rájuk, az semmire sem elég. Az öt- öt és félmillió szavazóból legalább két és félmillióra van szükség a helyzetbe kerüléshez, változatlan választási rendszer mellett, amit a kormánytöbbség addig bármikor megváltoztathat.
Ezt a közöttük megvalósuló teljes egységen túl csak a másik két nagy párt szavazóinak megszerzése tenné lehetővé. Ehhez azonban szövetségi politika, a maitól teljesen eltérő retorika, demokrácia felfogás szükséges.
Reálisan, a pártok érdekeit (melyek a vezetőik magán érdekei) figyelembe véve, 2018-ban nem lesz kormányváltás. Hosszútávon a jobboldal fogja az országot vezetni.

   Ha a fenti, mindenki által elérhető adatokból, az ellenzék számára nem tárulnak fel az összefüggések, lehetőségek, akkor az súlyos gondokra mutat.
a. politika vakság, alkalmatlanság, túlélésre játszás.
b. Megerősíti a civil társadalom gyanúját a politikai osztály (jobb és bal oldal együtt) hallgatólagos együttműködéséről, a társadalom nyakán való megélhetési bizniszéről. Ugyanazok, most és mindörökké!

A következtetések levonása, a mi a teendő kérdésére adott válasz a társadalom feladata.

Megjegyzés: a nagyérdemű politikai megmondóemberek, bloggerek, sajtómunkatársak előszeretettel fanyalognak egy kétségbeesett ötlet, próbálkozás, egy új szervezet, esetleg politikai párt megalakulása hallatán. Pedig a megújulás hiánya szükségessé teszi az ötletelést.  Nekik, a mindenkori véleményeket kreáló, soha, semmit sem tevő kibiceknek, semmi sem drága. Ha rajtuk múlna az ország előrelépése, akkor várhatnánk újabb száz évet, hogy végre történjen valami.

Lehet innen nyerni?

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://face2face.blog.hu/api/trackback/id/tr208030738

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.10.29. 05:46:17

A nemszavazók pártpreferenciája azonos a szavazókéval, ez a tapasztalat nemzetközi szinten. Csak egyes radikális pártoknál figyelhető meg eltérés: ott jellemzően kisebb a támogatottság a nemszavazók körében.

mandygabor · http://www.geocities.ws/mandygabor/magyar.htm 2015.10.29. 15:43:18

Elég szomorú a kép. Szerintem olyan ajánlatokkal lehetne megnyerni a többséget, amelyek vonzók, de bizonyos feltételek mellett megvalósíthatók. Például: a szegények felemelése, a hajléktalanszállók rendbehozatala, a koldusok eltüntetése az utcákról (mert másképp is meg fognak tudni élni), az iskoláztatás megkönnyítése, az ÁFA csökkentése, az egészségügyi bérek nagy mérvű emelése, a vasárnapi zárva tartás kötelező jellegének megszűntetése, a médiaszabadság biztosítása - és hasonlók. Nem az a fontos, hogy mindenki elmenjen egy tét nélküli szavazásra, hanem hogy el akarjon menni. Vonzó célok nélkül nincs aktivitás.

HITELES DEMOKRÁCIÁT 2015.11.04. 02:33:01

Egyértelműen nagy a baj a széthúzás a lehetetlen egymást gyengítő kritizálások mind a demokratikus pártok mind a civil csoportoknál Az ellenzéki szervezetek száguldanak a káosz és a végleges 2018-as választás KUDARCÁBA ! Rengeteg helyen már posztoltam ---1/Le kell ülni minden demokratikus képviseletnek a választott képviselőikkel először zárt hosszú zárt tárgyalásokra elrendezni a vitákat a konfliktusokat ---EGYETLEN EGY CÉL ÉRDEKÉBEN A FIDESZ KORMÁNY LEVÁLTÁSA érdekében 2/Meg kell alakítani Az--ORSZÁGOS FÜGGETLEN NÉPAKARATI PÁRTSZÖVETSÉGET--/3/-AZ-OFNP-nek LÉTRE KELL HOZNI A VEZETŐSÉGÉT /Honlapot-önkéntes-jelentkezés és a támogatói lehetőségekkel/4/OFNP-nek-MEG KELL VÁLASZTANI Az IDEIGLENES-ÜGYVEZETŐ-SZAKÉRTŐI-KORMÁNYT-5/AZ-IÜSZK-nak LÉTRE KELL HOZNI EGY VITATHATATLAN ÚJ DEMOKRATIKUS KORMÁNYPROGRAMOT 6/MIND ERRŐL EGY NEMZETI DOKUMENTUMOT ÉS EGY PETICIÓT AMELY MEGALAPOZZA ÉS RÁKÉNYSZERÍTI EGY NYÍLT TV-RÁDIÓ ÁLTAL ÉLŐBEN KÖZVETITETT TÁRCÁNKÉNTI SZAKPOLITIKAI VITÁRA 7/EGÉSZ MAGYARORSZÁG FÜLE ÉS SZEME LÁTTÁRA 8/IGAZÁBÓL ITT KELL ELDŐLNI HOGY A FIDESZ KORMÁNYZATA ALKALMATLAN E MAGYARORSZÁG TOVÁBBI KORMÁNYZÁSÁRA 8/EZ A MINIMUM FELTÉTELE ANNAK HOGY LEHESSENEK ELŐRRE HOZOTT VÁLASZTÁSOK ! ! 9/TÉNYLEGES ÉS HITELES DEMOKRATIKUS ÉS BÉKÉS KORMÁNYVÁLTÁS DRÁGA HAZÁNKBAN ! HA EZT A BAL OLDAL NEM KÉPES MEGTENNI AKKÓR A DEMOKRÁCIA A SAJTÓ ÉS MÉDIA+++A HITELES SZÓLÁSSZABADSÁGA A RENDSZERVÁLTÁS LEHETŐSÉGE-1022-IG VÉGLEG ELVESZETT ÉS MAGYARORSZÁGON NAGYVALÓSZÍNÜSÉGGEL 2018-ban FIDESZ-JOBBIK-esetleg+KERESZTÉNY-DEMOKRATA-KOALICÍÓS-PÁRT SZÖVETSÉG FOG KORMÁNYOZNI 10/ÉS EZ A BALOLDALI ERŐK EGYÉRTELMŰ FELELŐSSÉGE LESZ A VILÁG DEMOKRATIKUS KÖZVÉLEMÉNYE ELŐTT ÉS ORSZÁGUNK TRAGÉDIÁJA IS ! EZ NEM TÖRTÉNHET MEG 11/CSAK A HITELES KORMÁNYVÁLTÁS UTÁN LEHET KIDOLGOZNI A RENDSZERVÁLTÁS ALAPJAIT ORSZÁGOS DEMOKRATIKUS VITAKÖRÖK BEVONÁSÁVAL 12/CSAK EKKÓR LEHET ELŐKÉSZITENI A DEMOKRATIKUS VÁLASZTÁSOKAT AZ ÚJ ALKOTMÁNY ALAPJÁN A NÉP ÁLTAL MEGVÁLASZTOTT POLITIKUSOKKAL A VÉGLEGES ÚJ KORMÁNYT 2018-2022-IG 12/ÉS EKKÓR DŐLHETNEK EL AZ ELLENZÉKI PÁRTOK HELYE AZ ÚJ DEMOKRATIKUS RENDSZERBEN ! NEM LÁTOK MÁS UTAT MAGYARORSZÁG MEGÚJULÁSÁRA A KORMÁNY ÉS HITELES ORSZÁGOS RENDSZERVÁLTÁSRA ! AZ AZ ÚT AHÓL MOST JÁRNAK A BALOLDALI TÖREKVÉSEK sehova nem vezet csak a KUDARCBA ÉS AZ ÚJABB SÚLYOS MEGALÁZÓ 2018-VÁLASZTÁSI KUDARCUKBA ! EL KELL FELEJTENI ÉS TÚL KELL LÉPNI HOLMI ÖSSZEFOGÁS ELMÉLETEKEN EBBE AZ UTCÁBA TÖBBET NEM SZABAD BETÉVEDNI SENKINEK ! ! ÉN BIZTOS VAGYOK ABBAN CSAK EGY ORSZÁGOS TÁMOGATOTSÁGU MINIMUM--------------500-000----2-000-000-AKTIV TAGGAL RENDELKEZŐ --NÉPAKARATI-PÁRTSZÖVETSÉGGEL VAN ESÉLY KORMÁNYVÁLTÁSRA A MAI POLITIKAI HELYZETBEN ARRA KÉREM AZ ORSZÁG TEKINTÉLYES SZAKÉRTŐIT POLITIKUSOKAT POLITOLÓGUSOKAT FILOZÓFUSOKAT MÉDIA-SZEMÉLYISÉGEKET TÁRSADALOMKUTATÓKAT+++++++ A DEMOKRATIKUS VITAKÖRÖKET HOGY INDÍTSANAK ERRŐL A JAVASLATOMRÓL NYÍLT TÁRSADALMI VITÁKAT FOLYTASSÁK LE A DEMOKRATIKUS ERŐKET HOGY MINIMUM KEZDJÉK EL AZ EGYEZTETŐ TÁRGYALÁSAIKAT AZ---------- ORSZÁGOS DEMOKRATIKUS NÉPAKARATI PÁRTSZÖVETSÉG MEGALAKITÁSÁNAK A FELTÉTELEIRŐL ! ! ITT A LEGÚJABB EGYENLŐRRE KUDARC A JAVASLAT A GYERMEKÉHEZÉS ÜGYÉBEN ! A FÖLDEK KIÁRUSÍTÁSA A NÉPSZAVAZÁSI KEZDEMÉNYEZÉS VÉGLEGES ELBUKÁSA ++++ EZEKET AZ ÜGYEKET ÁT KELL ÚJBÓL TÁRGYALNI DE AMÍG FOLYNAK A VITÁK A SZÉTHÚZÁS A FIDESZ KORMÁNYA SIMÁN ÉRVÉNYESITÍ AZ AKARATÁT ! ! ! EZ A TÉT