2018.05.19.
12:35

Írta: Evoke

„Egy perc: a nyár meg sem hőkölt belé…”

 

A bizalom egy olyan társadalomlélektani mechanizmus, amely a rendszerben résztvevők társadalmi viselkedését pozitív módon befolyásolhatja, és kapocsként szolgál a személyes motivációk és hitvallások, illetve az elérni kívánt szervezeti, társadalmi célok között. A bizalom ellentéte a gyanakvás, mely eltávolítja és megkérdőjelezi az egyén és a társadalom  kölcsönviszonyát, és lélektanilag elbizonytalanítja a szereplőt cselekvésének értelmében és sikerében.

A bizalom érvényesülésében központi helye van a racionális viselkedésnek és döntéseknek, a felek vagy csoportok közötti kölcsönösségnek és az együttműködésnek, a közös szabályok felállításának, elfogadásának, és annak a hitnek, hogy az elfogadott szabályokat a másik fél is betartja majd."

Tegnap egy röpke pillanatra hírré vált a médiában Bősz Anett kilépése az MSZP-P frakcióból.

https://index.hu/belfold/2018/05/18/bosz_anett_parbeszed_frakcio_orszaggyules_liberalisok/

A közösségi oldalak, csoportok egy része csalódottságát, másik része örömét fejezte ki az esemény kapcsán. Lám, még egymással sem képesek korrekten viselkedni.

A kezdeti, információhiányos állapotban, ki-ki hite és érdekei szerint foglalt állást az ügyben. A folyamatosan csepegtetett infók nyomán kialakult egy majdnem hű kép a történtek hátteréről. Az indulatok verbális kiélése után mára már újabb szenzáció a téma, az élet megy tovább.

Azonban álljunk meg egy pillanatra!

Tényleg így kell viselkednie az ügyben érintett pártok vezetőinek, az együttműködést letárgyaló, aláíró politikusoknak? Ezek után, amely csak csepp a tengerben, mit gondoljanak a választópolgárok milliói a politikáról, jelen esetben különösen az ellenzéki politikáról, annak hitelességéről, jelenlegi formájában való fenntartásáról? A politikáról, amely az elosztás és az irányítás jogának birtoklásáról szól. Amelyiknek társadalmi presztízse mélypontra süllyedt  napjainkra.

Bizalom, adott szó, kihátrálás, kilépés? Valamikor világos, egyértelmű fogalmak voltak  ezek, de napjainkra mind a közéletben, mind a társadalomban "sajátosan" értelmezzük őket. Legitim álláspontnak tűnik ez az érdekelvű nézet:

„A portál azt is megjegyzi, hogy a február 10-én született megállapodás nem tűnik többnek egy politikai nyilatkozatnál. Ha nem pontosították és foglalták jogilag kidolgozott szerződésbe, akkor nem lesz nehéz figyelmen kívül hagyniuk a szocialistáknak és a párbeszédeseknek.” Csak kérdezem, ez a szándék, figyelmen kívül hagyni?

 

A politikai pártok is gazdálkodnak, törvényben szabályozott keretek között, bejegyzésük után jogi személyiséggel is rendelkeznek. Azonban nem tekinthetők Korlátozott Felelősségű Társaságnak, vagy mégis?

A fenti intermezzo rossz üzenet a képviseleti demokráciában hívők számára. Talán nem is közjátékról, hanem napjaink politikájának lényegi tulajdonságáról libbent félre a fátyol. Nem az a baj, hogy a politikai pártok, a politikusok működését, népiesebben "megélhetését" mi finanszírozzuk, állampolgárok. Eddig természetes, elfogadható, de miért is? A mandátum elnyerése után nincs tovább felelősség a választói felé, nem csak akármit mondhatok, de bármilyen megállapodást kedvem szerint semmisnek tekinthetek?

 

Ennek az amúgy is gyenge lábakon álló bizalomnak, meddig lehet süllyednie az ellenzéki pártok létének kockáztatása nélkül? Van itt valaki is, aki legalább két lépéssel előre lát? Akinek van némi politikai kultúrája? Jövőre önkormányzati és EP képviselői választások lesznek. Az elvesztett bizalmat akárhány közpénzen finanszírozott plakáttal sem lehet helyettesíteni. Az ilyen, a nyilvánosságot sokkoló incidensek, reménybeli szövetségesek között nem szolgálják az ellenzéki pozíciók erősödését.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://face2face.blog.hu/api/trackback/id/tr3213978626

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.