2018.12.12.
23:03

Írta: Evoke

Esti séta Budapesten.

 

A szakszervezetek által rendezett, múlt szombati tüntetésről írtam-„Úgy látszik, valami megváltozott, valami elkezdődött a meglehetősen egyoldalú nemzeti konzultáció folyamatában, meglátjuk az elkövetkező időben, hogy kik és hányan veszik komolyan és felelősséget vállalva, a nemzet sorsát. Ma talán csak tízezer ember ment ki az utcára, bízom benne, nem kell százezreknek ugyanezt követelniük, hogy nagyobb súlya legyen a szónak.”

 

Nos a NER, hasonlóan a TITANIC- hoz, nem képes az irányváltoztatásra, önhittségében a veszélyérzetét is elvesztette mára. Amit a rabszolgatörvény megalkotása, parlamenti vitája, megszavazása és a védelmére elhangzott magyarázatok során produkáltak, az a demokrácia, a józan ész, a tisztesség paródiája volt, nem minden tanulság nélkül.

Valami tényleg megváltozott, elkezdődött! Ezt a folyamatot a kétharmad glóriáját viselő kormánykoalíció generálta a maga számára azzal, hogy a felhatalmazását biankó csekként, bármire felhasználhatónak vélte.

A szuverén magyar nemzetállam unásig hangoztatott elvét látványosan „ejtették” a sokat fikázott multicégek egyszerű megrendelésére, saját népük, választóik és a nemzeti jövedelmet előállító munkavállalóik érdekeit elárulva.

Nagy hiba, politikai öngól az ilyen, mert a legszélesebb, nem kikényszerített frontot nyitotta meg erőszakosságával, arroganciájával, tiszteletlenségével, cinizmusával.

 

Nem titok, hogy a kormánypártok frakcióiban a többséget jogászok (ászok?) alkotják. Elméletileg hallaniuk kellett tanulmányaik során a garancia és a törvény fogalmáról. Ha valamit törvényben szabályozunk, akkor az mindenkire kötelező és kikényszeríthető. Betartását az állam garantálja. A most megalkotott törvény munkaadók részéről történő betartásának nincs semmilyen törvényi garanciája. Munkaerő kereslet van, mondja Orbán Viktor. Ez a szükséghelyzet a garancia a betartásra. Furcsa helyzet lenne az, ha adók befizetését csak állampolgári felelősség alapján várnánk el, jogi és anyagi következmények mellőzésével. Képtelenség, még egy laikus számára is.

 

22794266_e962937fddba8e2152910d6891d75e14_wm.jpg

Fotó: Index

 

Ma az ülésteremben egy harcos, vagány, aktív ellenzéket láthattunk. A délután és az est folyamán spontánul létrejött utcai ellenállás mutatja azt, hogy a magyar társadalom önvédelmi reflexei, ha még lassítva is, de képesek működni. Csupán ízelítőt, egyfajta bemelegítést láttunk az állampolgári aktivitásból, amelyik kiszámíthatatlan következményekkel járhat, ha a parlamenti többség, semmibe véve a nép akaratát, tovább folytatja ámokfutását.

Ez a ma még csak néhány ezer, alapvetően "mérsékelten" erőszakos, csupán Budapesten, az esti órákban, munkavégzés után verbuválódott ember, jókora káoszt teremtett a főváros életében, közlekedésében, megszokott rendjében. Képzeljük el ezt nappal, sztrájkolva, országosan és a mai létszám sokszorosával.

 

Nem kellene a hatalomnak a tűzzel játszania, az elmúlt évek során megsértett, megkárosított, ellehetetlenített valamennyi közösséget összehangolt cselekvésre kényszerítenie. Nem igazán szoktak az ilyesmiből jól kijönni az olyan kormányok, amelyek hangoztatott kereszténységük ellenére sem tudják, hogy hol lakik az Úristen.

 

A kormány és a munkavállalók konzultációjának még nincs vége.

54 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://face2face.blog.hu/api/trackback/id/tr2214475036

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2018.12.13. 05:57:24

Soros 800 ultrája sétált egy kicsit, majd füstbombákat eregetett, aztán meg hazamentek drogozni.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2018.12.13. 06:12:47

Soros 800 ultrája sétált egy kicsit, majd füstbombákat eregetett, aztán meg hazamentek drogozni.

rallus 2018.12.13. 08:25:35

Sokat tanultak a migránsoktól derék ifjú forradalmárjaink, mert végre ők is rájöttek, hogy a nőket és a gyerekeket kell a veszélyes pontokra állítani! Még nem tűnnek olyan erősnek,hogy gyermeket nemzenek, de nőket már találtak.....

Boar. 2018.12.13. 09:04:58

@maxval balcán bircaman: Én úgy láttam, anyád is ott volt. Száz forintért szopott gumi nélkül...

gyászhuszár 2018.12.13. 09:06:01

Latom alakulnak a 30 ezer forintos kommentek. Szanalmas ha meg mindig sorosozol kiskomam. Remelem rajtad is behajtjak az ingyen melot bar ti anyatokat is eladnatok!

gyászhuszár 2018.12.13. 09:07:54

Az osszes kicsi gazdad soros penzen tanult meg angolul v szerzett diplomat. Akkor mi a faszom is van? Egyaltalan tisztaban vagytok a hazaarulas fogalmaval?

új felhasználó 2018.12.13. 09:37:09

Minden ilyen tünti a Parlamentnél végződik, ahová be akarnak jutni. Ebből is látszik, milyen elképzelése van a bolsiknak a hatalom megragadásáról. Lásd még Vladimir Iljics Lenin: Sto gyélaty? címmel kiadott eszmefuttatását

VT Man 2018.12.13. 10:20:11

@gyászhuszár:
"Latom alakulnak a 30 ezer forintos kommentek."

Hol lehet penzt kapni a kommentezesert? Van valami konkret forrasod is, vagy csak megy a suttogopropaganda?

Az ellenzek taktikaja, hogy ha valaki nem mondja azt, hogy fujj Orban, esetleg azt mondja, hogy ez vagy az jo, akkor az biztos fizetett propagandista.

De sajnos ez csak ujabb ketharmadhoz fog vezetni 2022-ben. Ami kar lenne.

Ha az ellenzek kicsit is jobban osszeszedte volna magat 2018 elott, es eszhez ter, talan csak feles tobbsege lenne a Fidesznek ma, ami mindenkinek jobb lenne.

blah 2018.12.13. 10:27:38

mennyire birkának kell ahhoz lenni, hogy akkor is védd a fidesz maffiát amikor konkrétan kevesebbet lehetsz a családoddal. nektek se családotok se gerincetek.

arckönyv 2018.12.13. 10:36:37

mennyire szánalmas már amikor a fidesz fizetett csicskásai sorosoznak....

morph on dear 2018.12.13. 11:16:45

@VT Man: én személyesen Orbán Viktortól kapom a fizetésemet, kommentenként hetvennégy forintot. Néha jó napja van, akkor nyolcvanat ad.

Egyébként a kormánypártiak nagyon kevesen vannak, csak sok nicken nyomják, és szavazásokon is azért nyernek mert ott is sok néven szavaznak.

Never 2018.12.13. 11:21:15

Tegnap este a FIDESZ székházban pezsgőt bontottak az EU és az önkormányzati választások várható látványos sikerére, ami nem jöhetett volna létre az ellenzék tegnapi akciója nélkül. (Mint ahogy már 2006-ban Fidesz-es főpolgármester lett volna, ha nincsenek a zavargások). A kérdésem: a blog írója pénzt kap ezért, vagy magától ilyen tájékozatlan a politikában?

Homyak 2018.12.13. 11:24:37

@maxval balcán bircaman:

"Soros 800 ultrája sétált egy kicsit, majd füstbombákat eregetett, aztán meg hazamentek drogozni."

Kezdjük azzal, hogy drogot te szedsz, mert nem látod reálisan a világot. Most komolyan: mit kéne tennie a fidesznek, hogy ne legyél ennyire a seggükben?

Soha nem vagy képes kritikával illetni a pártot, és hogy ezt külföldről teszed, így még hiteltelenné is váltál.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2018.12.13. 11:27:59

@Homyak:

Az igazság oldalán állok. Nem a Fidesz győzelme a fontos, hanem a ballibek veresége. Semmi bajom a Fidesz bukásával, ha egy antiliberális erő jön a helyére.

rallus 2018.12.13. 11:29:16

@blah: Ezért kellett volna mind a 6 millió ballib szavazónak megjelenni az urnánál! Akkor még mindig lehetnél munkanélküli, minden idődet a családoddal tölthetnéd, nézhetnéd Kókát és Verest a TV-ben, hogy milyen jó neked...

nemecsekerno_007 2018.12.13. 11:30:17

Megélhetési forradalmárok, akik gátlástalanul felhasználják az embereket, lásd. Feketeruhás nővér...

Homyak 2018.12.13. 11:30:32

@maxval balcán bircaman:

"Az igazság oldalán állok. Nem a Fidesz győzelme a fontos, hanem a ballibek veresége. Semmi bajom a Fidesz bukásával, ha egy antiliberális erő jön a helyére."

Ez akkor még hihető is lenne, ha nem írogatnád minden fidesz balhés blog alá, hogy "ballibsi hangulatkeltés". Nem tudsz elfogulatlanul kommunikálni, gyakorlatilag az összes pártot ballibisized vagy csatlósának tartod. Ezen felül nem tapasztalod meg személyesen az itteni helyzetet. Így kb annyira vagy hiteles, mint az origo.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2018.12.13. 11:40:37

@Homyak:

Még sose írtam le a "ballibsi" szót eleve.

A ballibeket pedig minek kellene nevezni, miért nem jó rájuk a "ballib" szó?

Jelenleg az ellenzék ballibekből áll, s velük szövetkezni akarókból. Kevés kivétellel, pl. Puzsér, de ő nem képez jelentős erőt.

Homyak 2018.12.13. 11:45:18

@maxval balcán bircaman:
"Még sose írtam le a "ballibsi" szót eleve.

A ballibeket pedig minek kellene nevezni, miért nem jó rájuk a "ballib" szó?

Jelenleg az ellenzék ballibekből áll, s velük szövetkezni akarókból. Kevés kivétellel, pl. Puzsér, de ő nem képez jelentős erőt. "

Jaj, te, a ballibet mindig leírod, ennyi. Ha azt mondod, hogy a fidesz olyan rohadt jó az országnak (mindezt úgy, hogy nem élsz itthon), ráadásul a múltkor azt mondtad, hogy az itthoni ismerőseid fidesz ellenesek, akkor egyet árulj el:
Milyen forrásod alapján jó a fidesz? Ki vagy kik azok, akik ezt mondatják veled? Mert ha nem élsz itt, akkor ilyen határozottsággal csak akkor jelenthetsz ki ilyet, ha nem csak kormánypárti meg egyéb oldalakból tájékozódsz?

Adok egy esélyt, hogy csak egy pici kis hiteled legyen.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2018.12.13. 11:49:48

@Homyak:

Igen, jó a Fidesz. Nem ideális, de jó. Az alternatíva a ballib összefogdosás ugyanis.

Sokkal több ellenzéki magyar médiát olvasok, követek, mint kormánypártit. Az arány 5:1 nagyjából.

Te minden eseménynél ott vagy személyesen?

TheSaurus 2018.12.13. 11:55:38

Egy (nem) vicc:
Továbbképzést hirdetnek olyanok számára, akik szeretnének magasabb pozícióba kerülni.
Egy kommandós jelentkezik, hogy szeretne az elitbe kerülni.
-Itt ez a pisztoly, abban a szobában alszik a családja. Menjen, ölje meg őket!
A fickó öt perc múlva sírva kijön:
- Nem tudom megtenni...
- Gratulálunk, ön elkezdheti a képzést, ez volt a beugró vizsga.
Jön egy másik, hogy ő most helyettes államtitkár, de szeretne államtitkár, vagy esetleg miniszter lenni.
-Itt ez a pisztoly, abban a szobában alszik a családja. Menjen, ölje meg őket!
Fickó bemegy, puffanások, ordítás, kijön, földhöz vágja a pisztolyt.
- Vaktöltény volt a rohadt pisztolyukban, a széklábbal kellett őket agyonvernem!

Homyak 2018.12.13. 11:55:49

@maxval balcán bircaman:

Továbbra is kérdezem, hogy milyen forrás támasztja neked alá, hogy ez jó, ha nem itt élsz, és a családtagjaid sem fideszesek.
Nem vagyok ott az események jelentős részén, mert nem pesten vagyok, de a saját bőrömön kell éreznem a fidesz intézkedéseit, neked viszont nem.

Az, hogy médiát olvasol nem jelent semmit. Én is olvasok pl a párizsi eseményekről, de mivel engem nem érint, így nem is tudok hiteles állást foglalni.

Szóval te mi alapján mered azt mondani, hogy jó a fidesz? Ja, és nem csak a régi baloldal van, kiakasztó hülyeség ez, amit csak az ostobák képesek hangoztatni.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2018.12.13. 12:20:52

@Homyak:

Azt mondod csak arról lehet vkinek véleménye, amit személyesen látott?

Mi alapján jó a Fidesz?

Növelte Orbán az ország mozgásterét?
Növelte az életszínvonalat?
Megdöntötte azt a tabut, hogy nem szabad még vitázni se a nyugattal?
Megdöntötte azt a tabut, hogy "kussoljunk, mert kis ország vagyunk"?
Növelte az ország gazdasági szuverenitását:

Mind az 5 kérdésre "igen" a válasz.
Ja, hogy nem csinált csodát? Ez igaz, de erre ki számított?

Libsik visítanak de az ország a miénk ! 2018.12.13. 12:22:20

"Ma az ülésteremben egy harcos, vagány, aktív ellenzéket láthattunk."

Csak annyi derult ki, hogy a szanalmas kamu ellenzek megprobal megfelelni, Soros Gyorgy elvarasainak es penzenek. Azon a gyermeteg aggressziv viselkedesen egyertelemuen latszott, hogy nem maguktol csinaljak, hanem kenyszeritik ra oket, ok meg nem merik nem csinalni.

röf 2018.12.13. 12:24:09

"Az ülésteremben egy harcos, vagány, aktív ellenzéket láthattunk"
Érdekes... mit néztetek?
Mert valójában egy neandervölgyi vadember-csürhét láthattunk, akiknek a primitív dúlását érthetetlen nyugalommal fogadta és tűrte a képviselők normálisabb része.

William Kidd 2018.12.13. 12:30:22

Ez egy primitiv ellenzek, kulonosen a Karacsonyfa betamadasa es a szankok elegeteste. Ha valaki meg hozzanyul a Szent Koronahoz az pofan lesz baszva.

A következő 20 évben biztos hogy Orbánra szavazok 2018.12.13. 13:12:11

"ha a parlamenti többség, semmibe véve a nép akaratát, tovább folytatja ámokfutását."

Ez nem nép akarat, hanem Soros György akarata.

Homyak 2018.12.13. 13:24:34

@maxval balcán bircaman:
"Azt mondod csak arról lehet vkinek véleménye, amit személyesen látott?"

Azt mondom, hogy aki messziről hall valamit az nem azt kapja, mint amit más személyesen átél, és ez a kérdéseidből is látszik. Nézzük egyesével:

- "Növelte Orbán az ország mozgásterét?" Nem, mert lebontja a szabad verseny adta lehetőségeket. Nagyobb mozgástere csak a strómanoknak van.
- "Növelte az életszínvonalat?" Részben igaz, mert a nekik köszönhető kivándorlás miatt is munkaerőhiány lett, ami emelte a béreket.
- "Megdöntötte azt a tabut, hogy nem szabad még vitázni se a nyugattal?" Eddig is lehetett. De a vita abban merül ki, hogy itthon szidjuk az eut, odakint meg tartjuk a markunkat pénzért.
- "Megdöntötte azt a tabut, hogy "kussoljunk, mert kis ország vagyunk"?" Ugyanakkor beleszólásunk van a világpolitikai ügyekbe, mint előtte. Ergo nem csinált semmit.
- "Növelte az ország gazdasági szuverenitását" Vicces pont egy olyan törvénnyel foglalkozó cikk alá ilyet írni, mely arról szól, hogy lefeküdtek a multiknak. Az ország csak jobban függ a nyugati tőkétől, mert Orbánék nem a kutatás fejlesztésbe ölnek, hanem lezüllesztett oktatásba, hogy minél többen dolgozzanak a nyugati multiknál, ami nem lenne baj, de ezzel nem értékteremtő pozíciókban lesznek többen, hanem a szalag mellett.

Ajánlom neked a gondolkodást, mielőtt megszólalsz.

David Bowman 2018.12.13. 13:25:12

Én csak egy csomó rendbontót láttam.

Homyak 2018.12.13. 13:26:04

@William Kidd:
"Ez egy primitiv ellenzek, kulonosen a Karacsonyfa betamadasa es a szankok elegeteste. Ha valaki meg hozzanyul a Szent Koronahoz az pofan lesz baszva."

Én sem értek egyet a rongálással, de ezt nem az ellenzék csinálta, hanem az utca emberei.

Amúgy meg nem a fidesz volt, aki forradalmárokként tüntette fel a székházgyújtogatókat?

CleanYourRoom 2018.12.13. 13:37:55

Őszintén szólva nem igazán értem az ellenzéki érveket. A magyar munkaerőpiacon általánossá vált a munkaerőhiány. Ilyen helyzetben, amikor keresleti piac alakul ki, a munkavállalók kerülnek messze jobb alkupozícióba, a munkáltatók pedig kiszolgáltatott helyzetbe, mert nem találnak munkaerőt a betöltetlen álláshelyekre, nincs már munkanélküli tartaléksereg, gyakorlatilag teljes foglalkoztatottság van a gazdaságban, aki képes és akar, az már dolgozik, egyre inkább arra kényszerülnek, hogy egymástól csábítsák el a munkavállalókat magasabb fizetés vagy jobb juttatások/munkakörülmények ígéretével, illetve próbálnak külföldről, Ukrajnából importálni a hiányzó munkaerőt, de az ukrán munkaerőért is nagy a verseny a környező országokkal.

Egy ilyen helyzetben közgazdasági szempontból értelmetlen, önsorsrontó lépés volna a munkavállalókat akaratuk ellenére megpróbálni arra kényszeríteni, hogy többet túlórázzanak, mert egész egyszerűen fogják majd magukat és rájuk csapják az ajtót, majd átmennek egy másik munkáltatóhoz, aki tárt karokkal várja majd őket, hogy betöltse az üres álláshelyeit, és esze ágában nem lesz, hogy elüldözze őket irreális túlóráztatással.

Egyszóval sehol nem látom az ellenzék által vizionált veszély realitását. Ez így szimpla rémhírterjesztés, az ördög falra festése.

steery 2018.12.13. 13:44:50

Bár sok döntésével nem értek egyet, mégis szurkolok a kormánynak, hogy ügyesen kezelje az ellenzék erőtlen garázdálkodását és szépen kifogja a szelet a vitorlájukból. A tüntetők csak egy jelentéktelen kisebbség, nem képviselik a nép többségének akaratát. Hiába kiabálnak meg rosszalkodnak az utcákon, mint az ovisok, akkor sem érnek el vele semmit.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2018.12.13. 13:48:06

@Homyak:

"Nem, mert lebontja a szabad verseny adta lehetőségeket."

S ki akar versenyezni. A nép nem küzdeni akar, hanem jobban élni.

"a nekik köszönhető kivándorlás"

A kivándorlás nem politikai okokból van.

""Megdöntötte azt a tabut, hogy nem szabad még vitázni se a nyugattal?" Eddig is lehetett."

Akkor a ballibek miért nem tették?

"Ugyanakkor beleszólásunk van a világpolitikai ügyekbe, mint előtte."

Dehogy. Ki ismeri ma Orbánt nyugtaon? Mindenki. S ki ismerte a ballib kormányfőket? Csak a szakemberek.

"Vicces pont egy olyan törvénnyel foglalkozó cikk alá ilyet írni, mely arról szól, hogy lefeküdtek a multiknak."

Ahogy a ballibek is lefeküdtek, s ők agyatlanabb módon.

várom a levelet 2018.12.13. 13:49:25

@Boar.: nem szégyenled magad?pedig nagyon kéne .gondolom neked is van anyád,jobban megnevelhetett volna.

Minden ballib bérretteg 2018.12.13. 13:55:01

Majd láthatsz igazi állampolgári aktivitást is, ha az elkúrók valami csoda folytán visszatérnek.

Megjegyzem az ellenzék csak azt tudta a parlamentben bizonyítani, hogy nem képes betartani a játékszabályokat, és elviselni, hogy ez emberek nem szavaztak be elég elkúrót az országházba.

Egy szűk kisebbség próbálta megakadályozni az ülésrendet, ezzel kimerítve a terrorizmus vádját.

Minden ballib bérretteg 2018.12.13. 13:56:41

@CleanYourRoom:

Egyszerű a motivációja az ellenzéknek.

A 60 IQ alatti munkásőr gárdát csak ilyen hazugságokkal tudják feltüzelni.

MA is csak az túlórázik aki akar, és ez holnap is így lesz.

Műhiszti az egész.

nemecsekerno_007 2018.12.13. 13:58:39

@várom a levelet: ? Egyébként meg az ország gazdasági alapját támadják ezzel az akcióval, ami viszont itt senkinek sem érdeke. Az amerikai nagykövet épp mist fejtette ki, hogy reméli, tőlük veszünk fegyvert. Kíváncsi vagyok a folytatásra, mert a pénz beszél a többi lelkizés...

okleveles naiv 2018.12.13. 13:59:34

OK tegnap volt egy kis élet a Parlamentben.
De ma?
Ma nincs munkanap?
Most olvastam egy cikkben az indexen, hogy ma csak kb 10 országgyűlési képviselő ment be dolgozni.
index.hu/mindekozben/poszt/2018/12/13/a_tegnapi_balhes_nap_utan_ma_eleg_szereny_az_erdeklodes_a_t._hazban/
Ezt most így hogy? A csütörtök nem munkanap, csak nekem elfelejtettek szólni? De akkor aki bement, miért ment be?
Vagy mégis munkanap van? De akkor az a kb kétszáz képviselő, aki boldogan túlóráztat minket, hogy legyen ellopható adóbevétel a munkánkból, mégis miért nem ment be dolgozni?

Homyak 2018.12.13. 14:07:05

@maxval balcán bircaman:

Nem értesz a politikához, ezért nem értem miért erőlködsz.
A szabad verseny eredményezi a jobb és olcsóbb szolgáltatásokat. A szocializmus alatt nem volt, láthattuk is az eredményét.
Azt ne meséld be, hogy a kivándorlás nem köszönhető az elhibázott politikának..
Az nem vita az euval, hogy ithon osztjuk őket, ott kint meg kuncsorgunk. Ez szimpla takonygerincűség.
Orbánt meg ugyanaz a politikai réteg ismeri, mint a többit. A negatív hírneve meg nem dicsőség. Valamelyik csatornán nyáron megkérdeztek szimpla nyugati turistákat, hogy ki az az Orbán, hát nem tudták.

Továbbra sem mondtad, hogy milyen forrásod van arról, hogy Orbán jó választás.

rallus 2018.12.13. 14:32:32

"az ülésteremben egy harcos, vagány, aktív ellenzéket láthattunk.."
Egyedül a királyi TV közvetítette,kommentár nélkül. Minden néző levonhatta a következtetést a fütyülős, ordibáló ellenzékről és keblét elönthette a büszkeség: Igen! Ezeket én juttattam a parlamentbe! Micsoda remek kormány lett volna belőlük!
Még néhány ilyen sikeres akció és méréshatár alá kerülnek, mert az országban nincs elég Daniel Cohn-Bendit, aki rájuk szavazna.

László Szűcs Szümi 2018.12.13. 14:43:40

Megmutatta az igazi arcát az ellenz...ellenség.
És erre az arcra a gyűlölet, a hatalomvágy, a bunkóság ül ki.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2018.12.13. 14:44:00

@Homyak:

Kivándorlás oka:
- könnyű elmenni,
- könnyű máshol elhelyezkedni,
- jelentős a 2 hely közti bérszinteltérés.

Hol itt a politika? Persze a mélyben van, de ezt kevesen látják meg.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2018.12.13. 14:44:56

@Homyak:

Nem mehetünk fejjel a falnak. A túlerő ellen taktikázni kell, nem nyílt csatában megütközni.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2018.12.13. 14:45:33

@Homyak:

A szabad verseny egyetlen eredménye: elmegy az országból a profit.

Homyak 2018.12.13. 15:00:49

@maxval balcán bircaman:
"Kivándorlás oka:
- könnyű elmenni,
- könnyű máshol elhelyezkedni,
- jelentős a 2 hely közti bérszinteltérés"

Az egyszerű emberek nem azért mennek el, mert könnyű elmenni. Volt egy barátnőm, akivel azért szakítottunk, mer már akkor tervezte, hogy jobb élet reményében itt hagyja az országot, amikor összejöttünk, ezért nekem az elvándorlás érzékeny téma.
A két bérszint közötti különbség politikai okai vannak.

"
A szabad verseny egyetlen eredménye: elmegy az országból a profit."

Jó nagy marhaság. Ha ez így lenne, akkor még ma is szocializmusban élnénk.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2018.12.13. 15:10:49

@Homyak:

Ha könnyedén szerezhető 4-5-szörös bér, s nincs semmilyen hatósági akadály se, az hatalmas vonzóerő.

Tulajdonképpen az a furcsa, hogy alig félmillió ember ment el. Ez a magyar inmobilitás eredménye, Mo. kb. az utolsó helyen áll Kelet-Európában kivándorlást illetően.

ZX 2018.12.13. 16:14:50

@rallus: Az a fő, hogy te döngetheted a melled, hogy igen, ezt a magyarellenes, hazaáruló, tolvaj, szar bandát te és a hozzád hasonlók juttaták a parlamentbe.

rallus 2018.12.13. 16:35:25

@ZX: Gondolom hazaáruláson az IMF kipaterolását, a közművek visszavételét, az infláció megszüntetését és a munkanélküliség felszámolását érted, természetesen a külső adósság egyidejű csökkentése mellett. Tudom, hogy ti ilyesmire nem vetemednétek...

szvsz 2018.12.13. 16:40:37

"Az ülésteremben egy harcos, vagány, aktív ellenzéket láthattunk"
Bezzeg ha a fityisz csinált volna ilyent a gyurcsótány kormányzása alatt... Akkor gondolom nem vagány, harcos, aktív ellenzék lett volna, hanem garázda csürhe, ha netán mondjuk egy dzsobbik (OK, akkor még esélyük sem volt), akkor náci zendülés, egyenesen holokauszt.
Imádom ezt az objektivitást :)

ZX 2018.12.13. 17:21:52

@rallus:
1. amiket felsoroltál azok nem feltétlen csupa jó dolgok, sőt. Persze narancsszemüveggel másképp néz ki a világ tudom.
2. a tolvajlás, az ország lezüllesztése, a rabszolgasorba taszítás, hazudozás vajon mi? Igazi gerinctelen férgek vagytok.

@szvsz: Orbánnak nem kellet ilyen eszközhöz nyúlnia, mert a maszopban ugyan rohadékok ültek, de nem az az aljas fajta mint amilyen a fideszes többség.

David Bowman 2018.12.13. 20:58:31

@ZX: Ezt ugye te se gondoltad komolyan?

xclusiv 2018.12.14. 00:13:56

barnaszájú köcsög fideszes bérkommentelők, toljátok csak! mindenki átlát rajtatok, majmok!