Vajon mi az oka Magyarország sorozatos kudarcainak, vereségeinek, évszázados visszatekintésben? („Bal sors, akit régen tép,”) Mi ebben a mi felelősségünk, mit csinálunk rosszul? A sikertelenség legfőbb okának a támogatottság döntő nagyságú hiányát tartom. A magyar társadalom, a közgondolkodás, megrekedt a középkor hűbéri szintjén, befejezetlen maradt a polgári demokratikus átalakulás, a nemzetté válás. Igen, lehet fanyalogni! A nyakunkon maradt a „győztes” alfa hím, a Vezér, a nemesség, a Szent Korona, ahol Én, vagy Mi (kevesen) uralkodunk, kormányzunk, a többieknek nincs joguk, vagyonuk, megélhetésük és ezért NINCS HAZÁJUK. Övék a munka, az engedelmesség, az alázat, életük feláldozása ÉRTÜNK, a hazára hivatkozva, mely csakis a miénk. Itt két lényeges szempont akad: egy arányaiban jelentéktelen, (10-20%nál nem nagyobb), nem elég intelligens, önző „elit”, amely magában KÉPTELEN elegendő erőt felmutatni, az országot megvédeni. A nemzet nagy, döntő részét kitevő nép, nem érzi maradéktalanul hazájának az országot, a fent jelzett helyzete miatt, csak félszívvel hajlandó érte áldozatot hozni, erős nyomás alatt garantált a bukás. A mindenkori magyar uralkodó réteg SZÉGYENE, hogy erre képtelen volt rá jönni, vagy NEM mert előre lépni! A múlt traumáit súlyosbította az ország népességének több mint felét kitevő nemzetiségek sorsának helytelen kezelése, hogy finoman fogalmazzak. A huszadik század világméretű átalakulásai után gondolhatnánk, hogy Hunniában is megtört a jég. Sajnos a társadalom tudatában és a gyakorlatban továbbra is „tükrében ring a táj”. Nem feledkezhetünk meg a Másik oldal felelősségéről sem. Idéznék Hamvas Bélától:” De határozottan tiltakoznék, ha valaki azt állítaná, hogy a világ létrehozásában ártatlanok vagyunk. A magam részéről az olyan embernek nemcsak ép értelmében, hanem tisztességében is kételkednék, aki kétségbe vonná, hogy ezt a világot mi csináltuk és folyamatosan mi csináljuk. Arra vonatkozólag, hogy a világ olyan, amilyen, senki részéről semmiféle panaszt nem vagyok hajlandó elfogadni. Nem kellett volna olyan készséggel hozzájárulni ahhoz, hogy így legyen, és nem kell olyan készséggel hozzájárulni ahhoz, hogy így is maradjon.” Nagy kérdés, hogy e gondolatot képes-e felfogni a magyar? Évente több mint százezer hallgató kerül be a felsőoktatásba évtizedek óta, Dunát lehet rekeszteni a politikából élőkkel, a sok doktorral, tudóssal, senki szemét nem csípi, hogy a lejtőn vagyunk? Ilyen országot akarunk?
“Úgy mentsenek ki a lángban álló házból!
Úgy húzzanak ki, vad dühöngő árból!
Éhhalál küszöbén, úgy kapj majd kenyeret.
Ahogyan szavaztál, úgy bánjanak veled!”
Az előző bejegyzésben beszéltem egy új, versenyképes, sikeres alternatíva megalkotásának szükségességéről. A regnáló kormánytöbbség mit mond, mond-e valamit? Nem meri nyíltan hirdetni, de célja az ezeréves sikertelenség folytatása, egy posztmodern hűbéri világ létrehozása, minden eszközzel való bebetonozása. Kiváltságos elit uralma a többség fölött. A jogállam, a közvetlen demokrácia, a leválthatóság felszámolása. A cél nincs meg se fogalmazva, csak a HATALOM birtoklásához való görcsös ragaszkodás látszik. Út a semmibe. A korrektség megkívánja, hogy lássuk: nem minden ördögtől való, amit ez az elmúlt ciklus létrehozott. Ennek számbavétele egy következő írás témája. Jellemző, hogy az eredményeiket sem képesek felmutatni. Mielőtt a sok bozótharcos nekem esne, (hogy elkerüljék az infarktust), ebben a néhány sorban nem a jobb és baloldal, a nemzetállam és az EU, a törzsiség és a globalizáció a téma, hanem Magyarország fennmaradása, elsüllyedésének megakadályozása. A szűkös terjedelem miatt, egy következő posztban próbálom felvázolni a lehetőségeket.
Innen szép nyerni!
