„Akik a békés forradalmat lehetetlenné teszik, azok miatt válik a véres forradalom elkerülhetetlenné.” J.F. Kennedy
Valami nagyon elromlott, valamit nagyon nem ért a magyar politikai közösség. E kifejezés alatt a választásokon rendszeresen részt vevő, politikailag elkötelezett választókat és a pártjaik tagjait, vezetőit, valamint az úgynevezett szakértő közönséget értem. Mintha a fent nevezett kör nem vette volna észre, hogy véget ért a kőkorszak és csatolmányainak kurzusa, ma már szép számmal élnek és dolgoznak a társadalmunkban nem csak tanult, de okos polgárok is. Az arányokat jelzi a KSH vonatkozó táblája: míg 1990-ben a felsőoktatásban 90000-en vettek részt, ez a szám 2014-ben már 307000 fő volt. Az eltelt negyedszázad, a kihagyott, meghekkelt lehetőségek ellenére is, gyökeresen megváltoztatta a társadalom szerkezetét, az egyes emberek tudatát, igényét, elvárásait a politika vonatkozásában is. Az új helyzethez azonban képtelen alkalmazkodni a politikai közösség, elméletileg és gyakorlatilag egyaránt. Erről bővebben:http://face2face.blog.hu/2015/07/28/terben_es_idoben
Az alábbi néhány mondatban egyetlen jelenségre hívnám fel a figyelmet: az erősödő politikai radikalizmusra, mely még inkább csak szájkarate szintjén jelentkezik. Szögezzük le, van olyan határvonal, ahol a polgárok, közösségek élethez, önvédelemhez való joga, egy gömböcként növekvő diktatúrával szemben, az egyéni és kollektív szabadságjogok sárba tiprása esetén, minden eszköz igénybevétele. Ezt azonban végső eszközként, a többségi társadalom érdekében és támogatása estén szabad használni. Amikor a lét, a tét! A demokrácia arról szól, hogy békés úton, választásokon, akár a társadalmi nyomás gyakorlását is igénybe véve történik a hatalomváltás. Fontos a TÖBBSÉG megléte. Ezt meg kell szerezni, meg kell érte dolgozni. Az édeskevés, hogy ötezer vagy egymillió embernek nem tetszik a rendszer, szívesebben kormányoznának ők. Egy erőszakos hatalomváltásnak vannak reális fizikai, erkölcsi kockázatai, egy esetleges siker pedig a következő diktatúra melegágyát szülné. Ha bármilyen kisebbség, saját céljai érdekében ragadná meg a hatalmat, az történelmi visszalépést, egy újabb klikk diktatúráját jelentené, napjai meg lennének számolva.
Amikor nagy hangon a demokráciára hivatkoznak radikálisaink, látszik tisztán, hogy nem tudják, miről is beszélnek. Az is kiderül, hogy valójában nem hisznek a demokráciában, a többség hatalmában. (Ennél sokkal többet jelent a modern, jogállami demokrácia, de ez már egy másik történet.) A demokrácia lehetőség a többség érdekében való kormányzásra és reális veszélye van annak is, hogy kollektíven hozunk rossz döntéseket. Nem az igazságról, a legjobb megoldás választásáról, hanem a politikai többség által támogatott útról van szó. Az igazságért, a jó megoldásért naponta szívósan meg kell küzdeni. Pikantériája a dolognak, hogy a használható, reális ötletek a bizonytalan jövő homályában vannak. Odáig még nem jutottak el Spartacusaink, csak a Kormányváltást Most jelszaváig. Ezt mind az ötvenen vagy ötszázan követelik, no nem az utcán, csak facebookon.
Világunkban a szándékok akkor realizálódhatnak, ha a kritikusnál, az egyensúlyinál nagyobb erők támogatják. Ilyen erő azonban jelenleg nem látható.
Természetesen a radikális gondolatok megfogalmazása állampolgári jog, még ebben az unortodox, illiberális demokráciában is elmondhatóak.
