Mindketten az utcán, a kapu előtt álltak, a távolodó autóban ülő barátaiknak integettek, akikkel együtt töltötték a mai napot. Délután négy körül járhatott az idő. A júniusi nap még melegen sütött, de a kerti fák alatt már nőttek az árnyékok, felsejlett a közeledő alkony. Az út végül elkanyarodott, az autóval együtt a barátaik is eltűntek. Zoli bezárta a nagy kaput, beparancsolta a kint bóklászó kutyát. Hátrament a kertre néző teraszhoz, ahol felesége már nekiállt a romok eltakarításának, evőeszközök, tányérok behordásának. A maradék kajákat, süteményeket a hűtőbe pakolták. Mivel szép volt az idő és el is fáradtak egy kicsit, úgy döntöttek, hogy üldögélnek még egy darabig. Zoli töltött a maradék pezsgőből mindkettőjüknek.
Hirtelen rájuk telepedett a csend. Nem egyszerű csend volt ez, valami üresség, a hiány, a magány érzetét keltette. Zoli, ahogy érezte ezt az ürességet, arra gondolt, hogy ismerős, már máskor is megtapasztalt érzés. Hasonló volt a ballagás utáni délutánhoz, a leszerelés utáni elváláshoz. Ennyi volt, szétszélednek az országban, a jó szándékú fogadkozások ellenére, lesz, akivel az életben sosem találkozik többet, pedig milyen jól megvoltak együtt.
Jól érezték magukat a vendégeink, mondta Zsóka. Legközelebb ősszel találkozunk újra, Pisti születésnapján.
A másik két asszonyra gondolt. Szegény Ágit valami betegség támadta meg, nem mondták, vagy nem tudták az okát. Jártak egyik orvostól a másikig, természetgyógyászhoz is. Az állapota nem javult, sőt romlott. Bizonytalanná vált a mozgása, újabban a beszéde is romlani kezdett. Judittal is volt valami gond, nem a régi volt. A legfontosabb az egészség, és milyen törékeny tud lenni, gondolta. És az élni akarás! Én akarok élni, küzdök az egészségemért, míg nem válok teljesen tehetetlenné. Úgy már nem szeretnék élni. Míg csendben üldögéltek, figyelte Zolit. Kissé idegennek, távolinak tűnt, mint egy elsodródó hajó. Maga elé bámult, néha ivott a pezsgőből, ropit rágcsált, amit nem tudott abbahagyni, míg volt belőle. Látszott rajta, hogy messze jár.
Érdekesek a lányokkal együtt töltött találkozók, tűnődött Zoli. Óhatatlanul megváltozik a hangulat, látszólag minden oké, de érezzük, hogy mégsem. Falak, maszkok, szerepek kerülnek közénk, elveszti ártatlanságát, őszinte felhőtlenségét az együttlét. Mindenki visszafogottabb lesz, szűkszavúbb, csak érintőlegesen, súrolva az igazságot lehet beszélgetni. Mindnyájan viselkedni kezdünk. Talán a női-férfi lélek különbsége az ok. A legtöbb nő, még ha szép is, féltékenyen viszonylik bármely más nőhöz, nem tud elvonatkoztatni. A legfurcsább az, hogy a barátságra, a párjuk gyerekeire, rokonaira is féltékenyek. Finoman, meghúznak egy láthatatlan pórázt, érezhetővé válik az elsődlegességre, a kizárólagosságra való törekvés. Zoli elmosolyogta magát. Hasonlóan féltékeny a kutyánk, amikor ellökdösi az ölünkbe kéredzkedő macskát.
Hűvös levegő árasztotta el kertet a hegy felől, a szürkületben egy szarvasbogár repült rézsútos tartásban. Olyan, mintha forgatókönyve lenne az estének, gondolta. Kevés idő múltán megérkeznek a denevérek, némán, cikázó repüléssel. először csak egy–kettő, aztán mintha zsákból eresztették volna ki őket, csapatban, szélsebesen röpködtek a fák lombjai körül. Később harmatossá, majd vizessé válik a fű, nemsokára, váratlanul, szinte a semmiből, előkerül egy sün. Hiába próbálta elkapni azt a pillanatot, amikor a kertbe lép, mindig elkésett vele. Már csak a mozgását érzékelte, ahogy gyorsan haladt a nyílt terepen.
Besötétedett, a denevérek is eltűntek, a hold elhalványította a csillagok fényét. Erősen lehűlt a levegő. A két macskájuk lustán heverészett a terasz szélén, az éjszaka hangjait figyelték. A környező házak ablakai elsötétültek, néhol kékes villanások jelezték a bekapcsolt TV-t. Csendben összeszedték a poharakat, a kerti székekről a párnákat és bementek a házba. A hűvös után, bent kellemes meleg volt, az étkezőbútorba épített spotlámpák sárga fénye otthonos hangulatot keltett. A meleg zuhany után fáradtan, álmosan bújtak ágyba. A csend és a sötétség mindent belepett, a gondolataik egyre lassabban jártak, hamarosan elaludtak.
2011. 03. 17.
Ligeti György
