„Világosodik lassacskán az elmém, a legenda oda.” (József Attila)
Nem akarok senkit megbántani, végül is ez az én bajom. Mi a fenének hordok tiszta okulárét, nézem elfogulatlanul a világot. Az utolsó lökést egy komment adta az egyik legnagyobb face csoportban. Valaki feltett egy nem túl jól sikerül posztot egyik neves hírportálunkból. Több egymást követő hozzászólásból látszott egyértelműen, hogy nem sikerült megérteniük, miről is beszélt a szerző. Mikor felhívtam a figyelmüket a tévedésükre, újra olvasva is tartották a véleményüket. Sajnos számtalan alkalommal találkoztam az életben a szövegértelmezési képesség sérült voltával. Nem értjük egymást, nem akarjuk érteni egymást!
Önmagában a dolog érdektelen lenne, ha nem most érkeztem volna el az utolsó csepphez a pohárban. Hosszú, évekig tartó folyamat előzte meg ezt a pillanatot. A mindennapi életben csak néhány szellemi fogyatékosról, feltöltött alkoholistáról és a drog hatása alatt állókról látható közvetlenül az életképtelenségük. Az emberek többsége teszi a dolgát, logikusnak látszó módon éli az életét. Beleszülettek a való világba, ez az életük és a gondolkodásuk tere. Nem látják, úgy tűnik nem is akarják látni a fáktól az erdőt. Ez azonban szívük joga!
Lassan okafogyottá válik számomra a politikáról folyó meddő, értelmetlen vitában való részvétel. Be kell látnom, hogy igazából nem létezik a sajátomnak gondolt politikai oldal, a tájékozatlanság, az igénytelenség, a véleményterror országos. A közösségben, kompromisszumokban, közérdekben való gondolkodás ismeretlen hazánkban. A különböző szekértáborok között alig van mérhető erkölcsi, értelmi különbség. Nem maradt számomra inspiráló, védendő, támogatandó tábor. Magyarországon, de megkockáztatom, hogy sehol nincs igény, kereslet és érdekeltség egy értelmesebb, emberibb, igazságosabb politikára. Ez ugyanúgy igaz a szimpatizánsokra, az apparátusokra és az értelmiségi holdudvarokra. Természetesen ma is vannak néhányan, ahogy mindig is voltak, jobbat akaró emberek, csak sajnos nagyon kevesen.
Nem is értem igazából, hogy miért folytatódik vég nélkül, az előrelépés lehetősége nélkül a vita. Pontosabban azt nem értem, miért nem képesek racionálisan gondolkodni, felismerni és előre helyezni a közös érdeket. Lecsupaszítva a kérdést: csak az önérdek (egyéni vagy csoport) minél gátlástalanabb követése motiválja a politikát, a hívektől a vezetőkig. Az evolúciós kényszerek, a fennmaradásért folytatott küzdelem során váltunk ilyenné. Ez az általános tulajdonságunk tesz bennünket alkalmatlanná egy gyorsabb haladásra, ugyanakkor magában hordozza a bukás lehetőségét.
Egy másik, megdőlni látszó illúzió az, hogy a társadalom felvilágosítható. Ennek nincsenek elvi akadályai, de annál inkább vannak gyakorlati, szándékos manipulációból, érdekek védelméből fakadóak.
Számítógépes hasonlattal élve az látszik, hogy csak a hardvert örököljük, a szoftver minden embernél egyénileg kerül telepítésre. Vagyis valószínűleg tiszta lappal, „üres” aggyal születünk egy működőképes szerv birtokában. Hogy mi kerül ebbe az agyba, az számtalan dolog függvénye, a kezdeti állapot nem tartalmazza a szülők, az emberiség korábbi, kollektív tudását, az „elfelejtődik.” Ez az oka a történelem során újra és újra felbukkanó, már számtalanszor járhatatlannak bizonyult eszméknek, restaurációs kísérleteknek. Vajon miért fordulhat elő ez az ismétlődés? Egyik oka bizonyosan az élet természetéből, a meg kell maradnom kényszeréből, és annak fel nem ismeréséből fakad, hogy ez napjainkra nem csak a másik legyőzésével történhet. A másik ok pedig az lehet, hogy a rákos daganatként működő érdekcsoportok úgy manipulálják az elérhető ismereteket, ahogy a vélt érdekeik kívánják. Ez a rosszindulatú daganat hasonlat azért is helytálló, mert a szervezet elpusztításával a saját pusztulásukat is előidézik.
Első látásra a homeopatikus szer hasznosságával mérhető az információ eljuttatásának lehetősége. Az online újságok, hírportálok között minimálisan találhatóak objektíven tájékoztatók, a legtöbb elkötelezte magát valamelyik politikai aspiránsnak, mely mögött minden esetben gazdasági érdekek húzódnak meg. Működik ezen a területen egy kimondottan gyerekes, valótlan, hamis híreket terjesztő szektor, egyenesen a hülyeségre mindig vevők szépszámú köre számára. Ezek nem közvetlenül, valakik érdekeit szolgálják, csupán a dezinformáció, a figyelem megosztása a cél.
Egy következő akadály az „információs társadalom” mesterséges, felszínes, rövidített, csak a jelenséget bemutató, de az összefüggéseket már homályban hagyó nyelvezete. Néhány rövid, a fő elemet tartalmazó mondat többszöri elmondása, különböző helyeken, a jobb bevésés végett. Ez a közlési mód nem támogatja, mert nem is célja, az olvasó önálló gondolkodását. Egy normál könyv egyetlen oldalánál hosszabb cikk napjainkra a legtöbb ember számára több az olvashatónál.
És ugye itt van még nekünk ez a csodálatos, ezer sebből vérző, megosztott világunk a maga megoldhatatlannak látszó problémáival. Fenntarthatatlan gazdasági, társadalmi, civilizációs szisztémák, tudatlanság, hatalmi érdekek, túlnépesedés, klímaváltozás és katasztrófák. Korunk félszavakra, képekre épülő kommunikációja érthetetlenné, irányítottá silányítja a megismerést.
Ebben a helyzetben akkor mit lehet, mit érdemes tennie az embernek? Első mentőötletem az volt, hogy néhány cserépbe koktél paradicsomot fogok nevelni terápia gyanánt. Saját szemeim előtt történik meg a csoda, a csírázástól, a virágzáson át a gyümölcs beéréséig. Néhány forint, egy kis gondoskodás, a valahonnan a valahová jutás élménye, a helyben járás, a szócséplés helyett. Mindenképpen megcsinálom.
Úgy érzem, hogy ezután a hiábavalóságokkal, meddő vitákkal, helyben járással töltött néhány év után 2012 óta, keresnem kell egy több örömöt, sikerélményt nyújtó, értelmesebb tevékenységi formát a magam számára. Értelmetlen dolog a soha vissza nem térő drága időt, a jobb célra használható energiát lökdösődésre, szájtépésre fordítani, elrontani mások örömét, hiszen valójában ez az amit szívesen csinálnak a legtöbben. Igazából nem akar itt senki változást, egy javított demokráciát, egy békés, munkás életet, ahol nem ellenségei vagyunk egymásnak, hanem honfitársai, ahol nem jön minden csapból a politika. Érzem a helyzet tarthatatlanságát és keresni fogom a megoldást. Legalábbis megpróbálom.
Innen szép nyerni!
