Elhangzott egy beszéd a III. Budapesti Demográfiai Csúcs előadásai között, melyet Orbán Viktor mondott. Ez természetesen és szokás szerint a szekértáborok sárdobálásához vezetett.
Hazánk politikai „állatorvosi lova” színesben és hangosan!
Egy támpont a könnyebb érthetőséghez, amelyik az „antagonisztikus” helyzetből fakad:
„A megmerevedett politikai megosztottság egyik rákfenéje a magyarországi állapotok mértéktelen, már-már beteges túlpolitizáltsága. A dolgok ilyenkor elvesztik valódi mivoltukat, s csupán politikai kontextusuk, értelmezésük és utilitarisztikus felhasználhatóságuk létezik. Nem a valóságról folyik a vita, hanem az annak helyére lépett nyelvi konstrukcióról.”
(A Gönczöl bizottság jelentéséből.)
Létezik egy valóságos, főleg Európára, azon belül Magyarországra jellemző tendencia, az évtizedek óta tartó népességfogyás. Ennek számtalan oka van, könyvtárnyi szakirodalma.
Mit láthat a híreket böngésző, közügyek után is érdeklődő polgár?
Leginkább azt, hogy a vélemények és a törekvések mérföldekre vannak egymástól, és természetesen a kőkemény valóságtól. Fogas kérdés, a "kötelező" vitán túl, hogy akár a kormányzat és szakértőik, akár az ellenzéki sajtó, a politikusok ismerik-e a demográfia törvényszerűségeit, a növekedés lehetőségeit?
A témáról folyó diskurzusból nem igazán dönthető el, hogy hisz-e a két tábor a negatív tendencia megváltoztatásának lehetőségében, és mekkora időintervallumban gondolkodnak róla. A kormány elszánt igyekezetét bírálóknak az anyagi támogatások módjával és a valóban alkalmatlan "agymosási " megszólalásokkal van baja. Arról beszélnek, hogy nem így, hanem másképpen kellene ezt csinálni, és akkor talán megállítható a folyamat. Meg nem szükséges megállítani, lesz majd, ahogy lesz.
A kormányzati oldal megpróbálja valóra váltani a demográfiai lejtmenet megállításáról alkotott vízióját, jelentős összegeket rendel a célhoz. Tevékenysége és kommunikációja azt a látszatot kelti, hogy érhető el jelentős javulás.
A valóság fehéren-feketén, empirikus kutatások és számítások alapján így néz ki:
„a termékenység emelkedése önmagában nem elegendő a népesség gyarapodásához, ehhez a születések számának növekedése is szükséges. Ez utóbbi azonban még emelkedő termékenység mellett sem feltétlenül következik be, hiszen az 1970-es években született népes generáció kifutásával csökkenni fog a termékeny korban lévő nők száma. A következő évtizedekben a szülőképes női korosztályok létszáma egyre csökken majd: a jelenlegi 2,3 millióról 2030-ra 1,7 millió körülire apad a számuk mindhárom előreszámítási változat szerint (X. ábra). Ettől kezdve a csökkenés mérséklődik, mert a szülőképes kor határát elérve megjelennek azok a megnövekedett létszámú női kohorszok, akik már a jelenleginél magasabb termékenység eredményeként születtek. A korcsoport fogyása azonban még így is folytatódik, bár az addiginál kisebb ütemben: az alapváltozat szerint 2060-ban várhatóan 1,4 millió körül lesz, míg az alacsony változatban kevesebb mint 1,2 millió főt valószínűsíthetünk, a magas változat pedig több mint 1,5 millió szülőképes korú nővel számol."
„A fent bemutatott tényezők mindegyikét figyelembe vevő, 2015-ös népesség-előreszámítás szerint 2060-ban várhatóan 7 millió 900 ezer fő körül alakul az ország népessége. A legmagasabb várható népességszám 8 millió 690 ezer fő, a legalacsonyabb pedig 6 millió 700 ezer fő: a két szélső változat között az eltérés csaknem 2 millió fő.”
Erre a helyzetre reagál úgy a kormány ellenzéke, milliók számára azt sugallva, hogy értelmetlen a tendencia ellen bármit is tenni. Bukás, kudarc! Nem igazán értem, hogy az ilyen kommunikációtól hogyan várható az, hogy növekedjék a szavazó tábor?
Az ellendrukkereknek mondom, nagyon nem mindegy az a kétmilliós nagyságrendű eltérés! Nem kell ahhoz diploma, hogy belássuk: egy bizonyos határon túl fenntarthatatlanok a társadalom szociális, egészségügyi ellátórendszerei, a közlekedés, az infrastruktúra, a városok üzemeltetési rendszerei. Ha majd 100 tizenöt év alatti gyermekre, 133 hatvanöt fölötti időskorú jut, húsba vágóbb lesz a kérdés.
Jámbor András a Mércében írja: „Pattanjatok már le a „magyar asszonyok” méhéről!...A kormány tehát azt gondolja, dobunk kis pénzecskét a tyúkoknak, és akkor kitolják a tojást.” Hát ez eléggé snassz értelmezése a problémának, talán zsigeri reakció az egyes kormányzati megszólalók meglehetősen „direkt”, talán inkább idétlen, a magánszférát sértő kijelentéseire.
Jómagam helyesnek tartom azt, ha a gyermekeket nevelő családok életkörülményeit, lakáshelyzetét, a gyermekek fejlődését, a társadalom a jelenleginél nagyobb mértékben támogatja, még akkor is, ha ez túlzott várakozásokból fakad. Legalább csökkenti hatásában a népességfogyás ütemét. Nem mindegy, hogy évi negyvenezerrel, vagy évi harmincezerrel csökken a népesség létszáma! Magyarország népe egy lehetőséget kap arra, hogy a következő évtizedekben felkészülhessen a megváltozott viszonyok kezelésére.
A családtámogatások határpontját tárgyalva, ellentmondásosnak és igazságtalannak gondolom azt a felvetését, hogy a gyermeket vállaló családok életszínvonala magasabb legyen az ezt nem vállaló családokénál. A munkajövedelem nagyságának első számú kritériuma nem lehet más, mint a társadalom számára végzett hasznos munkateljesítmény. Nem a genetikai humanizmus (Harrari:Sapiens) falanszter világában élünk, ez egy meggondolatlan rögtönzésnek tűnik a számomra.
A miniszterelnök beszélt a magyar családpolitika alkotmányos, gazdasági, elvi alapjairól, a politikája kulcsszavaként említette a „de mégis” magatartást.
Ez egy tiszteletreméltó hozzáállás, amelynek azonban a történelmünk során számtalanszor láttuk kárát. Kiválóan működhet a focipályán, ha a győzni akaráshoz párosul a szellemi, fizikai felkészültség, a megalapozott erő. Ezt az erőt nem elég gondolni magunkról, hanem meg kell teremteni. Sikerült vajon idáig eljutnunk?
A siker egyik feltételének a kereszténység újbóli megerősödését nevezte Európában..
Vajon mit gondolhat, érthet e megfogalmazás alatt?
A nyugati típusú civilizáció, a polgárosodás, a demokrácia létrejöttében nagyon fontos szerepet játszott a kereszténységből levezetett, de sokszor az egyház ellenállásába ütköző Isten előtti és az emberek közötti egyenlőségnek a gondolata. Remélem amikor a miniszterelnök a kereszténység európai újra megerősödésének szükségességéről beszél, akkor a Krisztusi gondolatokra és nem valami politikai kereszténységre gondol., amelyik felett eljárt az idő.
