Számtalan csoportocska, kisebb-nagyobb párt, elhívatott blogger, egyszerű jóérzésű polgár érez késztetést, hogy kiegyenesítse a világ meggörbült tengelyét. Nincs is ezzel semmi baj, nosza rajta!

Oly egyszerűnek tűnik a feladat, egy Facebook csoport, néhány flaschmob, meghirdetett tüntetés jelentéktelen létszámmal, pártalapítás, személyi ellentétek megjelenése, kimerülés, ellaposodás. Nem hagytam ki valamit?

Ki érti, hogy miért oly vonzó pálya a politikusé, ha a szakma társadalmi presztízse mára elfogyott?

Talán a jó fizetés, az öltönyös életmód, a mutyik nyújtotta megszerezhető jövedelem, a celeb státusz, az állandó rivalda fény motiválja sokukat. Túlpolitizált társadalmunkban egyébről sem szól a közbeszéd, mint a politikáról.

Mondhatnánk, hogy vihar egy pohár vízben. Sajnos azonban ennél sokkal húsbavágóbbá tud fejlődni a küldetéstudat, a sok kis egyéni ambíció, élő társadalmi kontroll hiányában. A megszerzett politikai hatalom birtokában a győztes párt irányítja, működteti saját szája íze szerint az államot, jól-rosszul. Emlékeztetőül a közelmúltunkból néhány gyöngyszem, hová vezet a szabadjára engedett politika és a társadalom közönye, bénasága.

„Rossz államból bőséges tapasztalatunk van: csak az elmúlt száz évben két nagy háború, sok százezer halott a frontokon, koncentrációs és munkatáborokban, vörös- és fehérterror, nyilasuralom és Rákosi-korszak, politikai foglyok százezrei és kivégzettek ezrei. Az ország kétharmadának elvesztése, több millió menekülő és kivándorló. Magánvagyonok elkobzása, az ország erőforrásainak elherdálása, a vallás- és gondolatszabadság üldözése, az utazások és a vállalkozások korlátozása.

A rendszerváltás óta a mindent eluraló korrupció, a politikusok jelentős részének primitívitása, hazudozása, gátlástalansága és gyarapodása, a közvagyon szétlopása, a szegények elnyomorodása, a bűnüldözés működésképtelensége, az igazságszolgáltatás megbízhatatlansága és lassúsága, az ország menthetetlen lemaradása másoktól, a nemzet pusztító kettéhasítása, a létbizonytalanság és félelem általános légköre – mind-mind az állam botrányosan rossz működésének kiáltó jelei.

Ha azonban ezt nem akarjuk, nem az a megoldás, hogy reménykedünk a jó vezér eljövetelében avagy a tisztakezű és csak az ország érdekét követő párt hatalomra jutásában: a szabadrablásban szükségszerűen a rablók uralkodnak. Az államot kell úgy berendeznünk, hogy az jól és tisztességesen működjön, a rablókat és hatalmukkal visszaélőket pedig oda juttassa, ahová valók. Ennek eszköze pedig a jó alkotmány.

Ellenzéki körökben elterjedt vélekedés, hogy a Fidesz alaptörvénye rossz és jogtipró, ám az előző alkotmány lényegében jó volt, ezért azt kell visszaállítani. Ez alapvető és könnyen belátható tévedés. A régi alkotmány olyan gyenge volt, hogy önmagát sem tudta megvédeni. És ha korábban talán kevésbé is volt kiáltó a hatalom arroganciája, önkénye, rabló és tehetségtelen működése, de a fentebb sorolt jelenségek mindegyike végig velünk volt az elmúlt huszonhárom évben. A régi alkotmány sem biztosította a jó államot.”

                                               Ruzsa Ferenc: A jó állam és a jó alkotmány.

Amint talán látható, nem babra megy a játék.

Szikráznak a kardok, dúl a kenyérharc kormány és ellenzék között, ellenzéken belül a régiek és a trónkövetelők között. Tanácsadóknak, kibiceknek, jövőbe látó orákulumoknak se szeri se száma. Mi is történne a médiákkal, és mit olvasnánk mi, ha egy szép napon a társadalmi békére ébrednénk. Értelmetlenné válna nap mint nap Mohácsról, Kún Béláról, Trianonról, Horthyról, Rákosiról, Kádárról, az elmúlt huszonöt, az elmúlt nyolc évről habzó szájjal vitatkoznunk, mintha már mindez nem a régen megtörtént közös történelmünk lenne. Míg igyekszünk egymást túlordibálni, addig sem kell dolgozni a jövőn. Elégnek tűnik a csodavárás a patópáloknak és híveiknek.

Mi az amit nap mint nap láthatunk a médiában, az utcákon?

Van egy néha bicskanyitogató kormányzat ötlet, cselevés, amelyik jogosan vált ki felháborodást, elutasítást. Még maradt egy kevés önvédelmi reflex a magyar társadalomban, szőrét borzolva reagál.

Csupán meddőn, többnyire eredménytelenül, elszigetelve a többi sértettől, szakszerűtlenül, koncepció nélkül. A politikai pártok többnyire a létezésüket felmutatva, sajtóközleményekkel, feljelentések belengetésével, külön-külön és egymással is szemben állva múlatják a drága időt.

A társadalmi, szakmai szervezetek, hivatásrendek, érdekvédelem, civil közösségek felemás módon keresik a megoldást. Nem akarják meglátni a fáktól az erdőt, kizárólag az inkorrekt, a hatalom érdekeit szolgáló törvényeket betartva remélnek eredményt elérni. Ügyüket a politikai tartalom tabuként való elhallgatásával, kizárólag szakmai kérdésnek beállítva, eleve vereségre kárhoztatva a kormánnyal szemben, próbálják képviselni. Még nem elég mély a gödör, még megválogatják a támogatók körét. Még finomkodnak az érintettek kárára.

A pályán látható harmadik csoport az azonnali kormányváltást követelő, radikális módszerek mellett kardoskodók ugyancsak „fogalmatlan”, kis létszámú, sokszor hivatalosan nem is létező, egymással együttműködni ugyancsak képtelen laza konglomerátuma.

Látva ezt a kiábrándítóan, a helyzet megváltoztatására alkalmatlan zsibvásárt, elbizonytalanodik az utca népe. Mi, akik álljuk a zsibvásár költségeit, elszenvedjük sületlenségeik következményeit, a tömeget adjuk a megmozdulásokon, akik aláírásokat gyűjtünk, kampányolunk, részt veszünk a választásokon, ezért a csődtömegért dolgozunk? Egy elvek, célok, értékek nélkül folyó tömegverekedést látunk, amelyikből nem kérünk többet. Ez a kaszt saját kebelén belül sem tud valami előremutatót, az ország érdekeit jelentő félmondatot kiizzadni magából.

A választópolgárokban jogosan merül fel a kérdés: a politikai elit mentálisan vagy erkölcsileg, vagy egyszerre mindkét okból képtelen a társadalom számára is hasznos tevékenységre?

Talán, ha párbeszédet folytatnának a néppel. egymással, szembesülnének a valósággal. Kívülről információ hiányosnak, ebből kifolyólag koncepciótlannak látszanak.

Bár nyilván nem fog eljutni a megfelelő helyre, azért néhány szempontra érdemes odafigyelni.

A keresztény kultúrkörben egyesek számára nem ismeretlenek a Máté 7.24. helyen található sorok:

„Valaki azért hallja én tőlem e beszédeket és megcselekszi azokat, hasonlítom azt a bölcs emberhez, a ki a kősziklára építette az ő házát.”

Hát az egyik nagy gondja Magyarországnak, hogy kősziklában rosszul állunk.

Egyik oldal sem jobb a Deákné vásznánál. Csupán szervezettségben, összetartásban, agresszivitásban van köztük különbség.

A kormányoldallal szemben álló, egymással is küzdő, nem túl nagy pártok, civil csoportok tevékenységét az átlagos intelligenciájú polgároknak nehéz követni, megérteni meg lehetetlen. Csak azt látjuk, hogy a regnáló kormányt és politikáját utálják, ők szeretnének helyettük kormányozni. De a hogyan és miért kérdőív kitöltetlen. Arról sincs tudásuk, csak nem bizonyított feltételezésük, hogy a polgárok milyen nagy része támogatná elképzeléseiket, ha már lennének ilyenek.

A majdani siker felé való elindulásnak, építkezésnek egymásra épülő szintjei vannak.

1. Szükséges tisztázni, világosan megfogalmazni, hogy milyen alapvető hibák, ellentmondások jellemzik a kormány politikáját? Nem panasznapra, az összes sérelem elismétlésére van szükség, hanem a rendszer elfogadhatatlanságát bizonyító tények felsorolására a nemzet szintjén. Tehát nem csak ellenzéki szempontból.

Értelmezzük a NER tartalmát!

N, mint nemzeti? A sallangokban, a szimbólumokban, a díszletekben elbújtatva egy nép és nemzetellenes szándék van nem is nagyon elrejtve. Tevékenysége a nemzeti burzsoázia kiépítésére irányul. Nem az ország, a dolgozó magyar nép, hanem a klientúra felpumpálása a cél. Saját meggazdagodásuk oltárán feláldozzák a munkavállalók tisztességes jövedelmét, jogait, az oktatás, az egészségügy lehetőségeit a felzárkózásra, az emberhez méltó életre. A NER által kommunikált rezsicsökkentés, vagy a multik bajszának óvatos meghúzogatása, bár kétségtelenül könnyen érthető eredményt mutat, elsősorban szavazatvásárlást céloz. Ez az időzítésekből is látható.

E, mint együttműködés? Kikkel? A számtalan, törvénytelenül megrövidített, megsértett társadalmi réteggel? Felsorolásukra sincs mód ezen a helyen.

R, mint rendszer? Egyedül itt van igazi, értelmezhető tartalom. Rendszerszerű az ország kirablása, a közvagyon magánosítása! Rendszert építenek maguknak, restaurálják a huszadik század elején már leszerepelt úri Magyarországot, a Horthy rendszert, a polgárokon uralkodó államot. Favorizálni akarják a vallást a huszonegyedik században! Középkori elképzeléseik vannak a modern állam szerepéről, feladatairól. Számukra a demokrácia egy manipulált „politikai” többség (27%) diktatúráját jelenti. Rendszerszinten erőszakos, arrogáns, cinikus, pofátlan, hazug ez a fülkeforradalmár kollégiumi társaság. A rendszeren belül erős az összefogás, a kölcsönös, minden helyzetben is működő védelem. Ez életképességük nagyon lényeges eleme.

2. Megkerülhetetlen egy ajánlat, jövőkép megalkotása az ország fejlődésére, amely reálisan megvalósítható, az össznépi érdekeket képviseli úgy, hogy minél kevesebb meglévőt sért meg jelentősen. Épüljön a jogok és kötelességek kapcsolatára, ösztönözzön a munkára, alkotásra, öngondoskodásra. Legyen cél a szolgáltató, minél kisebb állam, az önkormányzatiság, a részvétel a közügyekben.

3. A jövőkép készítésekor ajánlatos nagyon komoly elméleti és gyakorlati, a választók véleményére támaszkodó munkával elindulni. Így megismerhetik a polgárok véleményét, melynek lényege: NEM TETSZIK A RENDSZER! A rendszerváltás óta folytatott, demokráciának csúfolt rendszer nem kell a polgároknak. „A mai magyar állam elsősorban a politikai és gazdasági elit hatalmát és gyarapodását szolgálja. Egyszerűbben: az állam rablás és elnyomás.” Jó, ha megértik a politikával foglalkozók, ilyen rendszert egy aláírás adásával sem hajlandók támogatni a választók milliói. Ha elmarad a megújulás, az új társadalmi közmegegyezés az alapvető értékekről, ez az elutasítás lehet sokkal drasztikusabb is.

4. A megszerzett ismeretek, tapasztalatok alapján, a célok pontosítása után lehet megalkotni a megvalósításhoz szükséges politikát. Hogyan lehet egy már felmért nagyságú, nagy támogatottságú program alapján választást nyerni és megvalósítani azt.

Ha a meglévő politikai palettán nincs kompetens alakulat, amelyik felvállalja az ezzel járó munkát, felelősséget, a hatalommal való nyílt konfrontációt, amelyik rendelkezik a hozzá szükséges képességekkel, elkötelezettséggel, akkor újat kell csinálni.

Ez nyilván idő és munka igényesebb feladat. Apparátust kell építeni, támogatottságot szerezni országos szinten.

Itt merül fel egy reális kérdés: mi a tennivaló akkor, ha az emberek nagy többsége nem támogatja az elképzeléseket? (Alattvaló, önállótlan vagyok, vezetőre van szükségem, szeretem Orbán Viktort.)

Marad az erős közösségek építése, felvilágosítás, a hibák leleplezése. Ha a hatalom gyógyszere olyan messzire gurul, hogy erőszakot alkalmaz, akkor muszáj felvenni a kesztyűt!

Ez az opció reális valószínűségű, 2014-ben a világ vagyonának 48%-a a népesség 1%-a kezében volt. A felső 10% birtokolta a világ vagyonának 87%-át. Demokráciákban azonban egy dollármilliárdosnak is csak egyetlen szavazata van. Nagy kísértés lehet, hogy a hatalmat kisajátítsák, bebetonozzák. Ez manipulációval, az erőszakkal élni tudók megvásárlásával történhet.

Ha ilyesmire sor kerül, nem vitás hogy a túlélés érdekében minden eszköz felhasználható. Ilyen esetben nem életképesek a demokrácia szabályai.

A valóság sokkal összetettebb a fenti sematikus ábránál, számtalan egyéni és csoportérdek, kulturális különbség bonyolítja. Mindamellett nem tűnik a laikus számára megoldhatatlan feladatnak egy eredménnyel kecsegtető sikeresebb demokratikus társadalom felé való elmozdulás.

Mindössze az alaptalan ötletelés helyett, lépésről lépésre haladva, egymással párbeszédet folytatva, sajtótájékoztatók, flashmobok, áltevékenységek helyett el kellene kezdeni ésszel és akarattal dolgozni.

Innen szép nyerni!