Basszuskulcs, az elmúlt néhány nap során be kellett látnom, hogy én bizony kakukktojás vagyok ezen a világon. Egy idegen az űrből, aki túl korán érkezett?

Politikai, társadalmi életünk biztosan, de a kulturális vitáink is jórészt a messzi múltból örökölt hordaszellemet tükrözik. Uralkodni, behódolni, harc mindenkivel, aki nem a hordához tartozik, aki nem a horda értékeit vallja. Nem az igazság, hanem a győzelem a cél! Pártok, szervezetek, kis közösségek mindennapi adrenalinját így vagyunk képesek előállítani. Nincs megbékélés, megbocsájtás, háború mindhalálig! Az adrenalin nagyon fontos hormon, az evolúció „terméke”, az „üss vagy fuss” reakció egyik kulcshormonja.

A világ azonban mára megváltozott.

Számomra nem az a fő kérdés, hogy ki kormányozzon, hanem az, hogy jól csinálja azt. Ezért gondolkodom rendszerváltásban, valamelyik töketlen csipet-csapat győzelme és diktatúrája helyett. Nem visszaállításban, toldozgatás-foltozgatásban. Híve vagyok a gondolkodás, a szólás, a sajtó teljes szabadságának, az alkotmányos jogállamnak, ahol a jog a felhatalmazottakra is vonatkozik, de nem vagyok híve a társadalmi élet anarchiájának. Se egy többség, se egy militáns kisebbség ne élhessen vissza a hatalmával!

A képviseleti demokrácia jelenlegi elmélete hiányos, a gyakorlata pedig botrányos. Mindazonáltal a választékból a leginkább megfelelő az egyének és a társadalom érdekeinek. Állandó harc az antiszociális törekvésekkel, a hatalom megszállottaival és anarchia híveivel szemben. Nincs más lehetőségünk, mint megőrizni, lépésről- lépésre tökéletesíteni.

Hol tartunk jelenleg?

Egy önmagát megszervezni és jelentős támogatói bázist megnyerni képtelen, egymással marakodó ellenzék, néhány Don Quijote de la Mancha operett forradalmár áll szemben egy dörzsölt rablóbandával, amely a NER névre hallgat. Súlyosbítja az erőviszonyok aránytalanságát a rablóbandával szemben állók politikaszakmai vaksága és alkalmatlansága.

Társadalmunk jelentős része azt hiszi a demokráciáról, hogy az csupán szabad verseny a kasszakulcsért, oszt jó napot!

Egy fizikai testhez hasonlóan az ország népe is a törekvések, erőhatások eredőjének irányában képes elmozdulni, az eredő erő nagysága által meghatározott mértékben. Gondolom optimistán, hogy idáig ez mindenkinek világos. A NER már felismerte, hogy társadalmi többség nélkül a huszonegyedik századi Európában nem lehet tartósan kormányozni. A többiek még ismerkednek a feladvánnyal, nem sok sikerrel.

A rendszerváltás óta folyamatos munkával sikerült napjainkra az egymást gátló lövészárkok széles rendszerét kiépíteni, melyek garantáltan akadályozzák a megértést, a konszenzust, a NER esetleges konszolidálódását, az ellenzék súlyának növekedését. A lövészárokrendszer jelentős erőkülönbség estén, az erősebb „kutya” helyzetét stabilizálja, az ő érdekét szolgálja.

Az elmúlt közel harminc év, helyben járást alig meghaladó társadalmi, gazdasági, kulturális „növekedése” abból fakad, hogy az ország politikai erői, híveik támogatásával, minimalizálják az eredő erőt.

Az aszimmetrikus helyzet megváltoztatását a NER ellenfelei úgy képzelik el, hogy összemossák az állkeresztény politikusokat a kereszténység értékrendjével. Tagadják a magyar nemzet létezését,  a nemzeti kultúra szerepét. Egyesek megvonnák a határon túliaktól a szavazati jogukat. Kampányolnak az ellenőrizetlen és korlátlan betelepedés mellett. Lándzsát törnek az Európai Egyesült Államok létrehozása mellett, ami valamikor ugyan létre fog jönni, ha majd sokkal kiegyenlítettebbek lesznek a tagállami fejlettségek és elég sokan fogják támogatni. Az EU szétverésével vádolják a kormányt egy esetleges vétó miatt, amikre volt már példa az EU történetében. A közös alkotmányt a franciák, és a hollandok népszavazáson utasították el. Legutóbb a hollandok blokkolták Ukrajna társulási csatlakozását népszavazáson, melyet a holland politikai elit, a demokrácia nagyobb dicsőségére felülírt, a törvény eltörlésével. Elbizonytalanodtam a balliberális vélemények szavahihetőségét illetően is.

A NER véleményének követhetetlen képlékenysége, a tudatlanságra való rájátszása a másik gondom. Orbán szuverenitása, migránsok, a semmiből a semmi kétszeresére való növekedés, antidemokratikus keleti diktatúráknak való hajbókolás a haszonszerzés hiú reményében, a demokrácia többségi diktatúraként való felfogása, ahol a többség csupán egy manipulációval létrehozott politikai többség: a népnek naponta juttatott üzenet. Nem mondom, hogy nincs igazuk számos kérdésben, de ezek létjogosultsága nem menti a primitív népbutítás alóli felelősséget.

Elfogadhatatlan ugyanakkor a balliberális véleményterrorra való meddő törekvés, az egyoldalú és hamis tájékoztatásuk Magyarországról, a történelmünkről, a zsidóságról, cigányságról, egyesek kommunista diktatúrák iránti hallgatólagos nosztalgiája. Ahogy elfogadhatatlan a NER ostoba igyekezete a múlt restaurálására a közös kasszánkból. Sorolni fogom majd tovább a két szekértábor agyatlanságait, de végül is elismerem a jogukat hozzá. A csúnya ebben az, hogy mindkét oldal pofátlanul hazudik, miközben hülyének nézi a népet. A népnek meg úgy látszik, pont erre van nagy szüksége, hogy valamilyen szinten ő is élhessen érzelmi életet.

Mára már nem igazán akarok egy véleménybuborék (szekértábor) lojális tagjaként lemondani az önálló gondolkodásról, a függetlenségemről. Ezek a közös mantrák csupán egyéni, maximum csoportérdekek legalizálásáról szólnak. Többnyire személyes ambíciók közérdeknek való eladását jelentik. Amilyen mértékben szabad vagyok, válok realistává, toleránssá, kíváncsivá. Mire is? Hát másokra, az egyes emberek milyenségére.

Élvezem ezt a „védett” kort, állapotot, azt hogy nem kell elvtelenül kötődnöm, csomagban felvállalnom senkit és semmit. Csupán magammal, a számomra fontos néhány emberrel kell jóban lennem, és azokkal, akik számára én vagyok valamiért fontos.

Nagy dilemma számomra, hogy a számtalan kis csoport, szervezet, az ismerőseim, barátaim tevékenységében, a velük való ilyen-olyan kapcsolataimban jelenik meg. Hogy az irántuk érzett szimpátiám, a gondolataik és a tevékenységük iránti megértésem és a felvállalt szabadságom hogyan egyeztethető össze?

Sajnos nem igazán van kultúrája a véleménykülönbségek kezelésének hazánkban (sem). Kár lenne a fürdővízzel együtt a gyereket is kiönteni!

Mivel nincsenek politikusi ambícióim, támogatható pártjaim, és nem akarok folyton, mindenről hazudozni, a saját utamat kell járnom. Élni a hétköznapokat, keresni a talán a káoszban is meglévő harmóniát, értelmezni az eseményeket és reagálni rájuk. Ez pedig a valóság kritikus bemutatását, az ország és népe felemelkedésének támogatását jelenti a lehetőségeim mértékéig. Nem akarok ezzel feküdni, erről álmodni és ezzel kelni!  Azok támogatását, akik fel akarnak emelkedni, hajlandók ezért dolgozni. A saját lelki egészségem érdekében függetlenítenem kell magamat a létező szekértáboroktól, ugyanazzal a szemüveggel, objektíven kell néznem a tevékenységüket. Már nem hiszek abban, hogy valaha is változtatnának a céljaikon és kommunikációjukon. Az ideálom egy pártatlan, racionális, a lehetőségek mértékéig szolidáris, teljesítményalapú, ember és nem államközpontú, de azért cselekvőképes társadalom. Egy ilyen szellemiségű, kíméletlenül őszinte, tabukat nem ismerő közbeszédben vagyok érdekelt, ahol kulturált módon bármiről lehet gondolatokat cserélni.

Nehéz „szülés” volt idáig jutnom, ízlelgetem a szabadság és a vele járó felelősség másfajta ízét.