2014.08.29.
13:23

Írta: Evoke

Néhány bátortalan kérdés az "aggódó" sajtóhoz.

  Barack Obama amerikai elnök a hónap elején jelentette be, hogy engedélyezte Irakban az iszlamista szélsőségesek elleni légi csapásokat, az amerikai alkalmazottak – a katonák és a diplomaták – védelmében. Obama emellett a jazidi vallási kisebbség elleni népirtás megakadályozása érdekében humanitárius segítségnyújtást rendelt el. A magyar és a világsajtó az oroszokat ekézi, mert az Ukrajnában élő közel tízmillió honfitársuknak segítenek. Az amerikaiak elkezdtek bombázni egy olyan országban, ahol az olajbányászatban érdekeltek. Nem kellene egy ilyen lépéshez nemzetközi felhatalmazás? Nem kellene „aggódni” a lépés miatt, kedves pártatlan sajtó? Hány amerikai van Irakban? Ötezer? Egyáltalában kit képvisel a mozgásképtelen Iraki kormány? Egy megosztott ország belharcaiba avatkozik megint a világ a humánum nevében, valójában az olaj, a pénz biztosítása az érdekük. Nem kellett volna beavatkozniuk Kambodzsában, Észak Koreában, esetleg 56ban Magyarországon? A sajtó kettős mércéjéből az látszik, megfelelési kényszerre dolgoznak. Természetesen elfogadhatatlan az Iszlám Állam tevékenysége, ideológiája a mi értékrendszerünk szerint, ahogy a miénk is elfogadhatatlan az iszlamisták számára. Nem lenne helyesebb, ha a saját problémáinkkal foglalkoznánk? A Szovjetunió felbomlása óta Oroszország minden közeledési szándékát lefocizta a nyugat. Elzárta előle az EU és a NATO kapuit, egyfajta bekerítési manővert folytatott. Ez a kirekesztő politika felelős, egy részben a demokrácia állapotáért Oroszországban. Következő kérdésem csak az aggódó magyar sajtónak szól. Ha valamilyen okból (hasonlóan Ukrajnához), egy magyar autonómia törekvésre az adott ország, hadserege bevetésével, légierő alkalmazásával válaszolna, miként reagálnának? Van valakinek bátorsága őszintén válaszolni?

62 komment · 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://face2face.blog.hu/api/trackback/id/tr76648039

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kicseszett Fővárosi Törvényszék 2014.08.30. 11:46:18

  A törvények betartásának látszatával működtök, de közben a bankokhoz hasonlóan éppen ellenkezői vagytok annak, aminek lennetek kellene. A bankok nem védik és gyarapítják a pénzünket, hanem trükkösen ellopják. Sőt még más vagyonunkat is, ha nem védjü...

Trackback: Győzelmi hírek 2014.08.30. 10:25:01

A kijevista-fasiszta erők pár napos sikerei után, a katonai szerencse megfordult. A kelet-ukrán antifasiszta partizán haderő egymás után foglalja vissza a megszállók állásait. Több helyen egész fasiszta tankegységek lettek teljesen körülvéve. A ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

van_itt_valaki? 2014.08.30. 09:57:15

Mennyi komcsi van ebben az országban, te jó ég...

Hidvégi Mihály 2014.08.30. 09:58:38

Eléggé eltévedt ember vagy te, batya. Kevered a szezont a fazonnal.

Tudod, autonómiai törekvések között is lehet sok féle. Ha a magyarok Erdélyben elkezdenének lövöldözni a románokra, szerinted az olyan jó dolog lenne? Frászt, szégyellni való. S ha leöldösnék a román lakosságot, még szép, hogy nem lenne csoda, ha az Egy.Áll. beavatkozna humanitárius okokból.

Tudod, az az elfogadott szemlélet, hogy ha valaki akar valamit a világban, az tárgyaláson oldja meg. Nem fegyverrel, ahogyan ezt az oroszok teszik a Krímben, Kelet-Ukrajnában. Mit gondolsz, a skótok miért nem fegyverrel akarnak kilépni Nagy Britanniából? Vajon miért népszavazáson akarják eldönteni? No, nem olyan szavazáson, amit a Krímben tartottak...

Batya, van bátorságod tanulni?! Okosodni?!

Ianas 2014.08.30. 11:04:04

Posztoló.

Szent Isten. Menj orvoshoz.

eßemfaßom még áll 2014.08.30. 11:16:57

Jól megkapod a liberális demokratákból, hogyha az usa bombáz valakiket a világ másik végében az jogos mert ök az usa akik a demokráciát osztják, ha az oroszok segítenek a szomszéd országban élő oroszoknak akkor ők a kommunistanácifaszisták mert más ország belügyeibe beleavatkozni rosszkommunistanácifaszista hagyomásny, olyat demokrata nem tesz.

különvélemény 2014.08.30. 11:23:29

@Hidvégi Mihály: "Tudod, autonómiai törekvések között is lehet sok féle."

Nemnem, csak kettő féle van, amelyik tetszik az usának, és amelyik nem.

látens liberális 2014.08.30. 11:43:31

@Hidvégi Mihály:
Az autonómiáz nem adják, hanem ki kell harcolni.Dél-Tirol megvan?
Ezzel nem azt mondom, hogy álljanak le románokat lövöldözni a székelyek, hanem azt, hogy tárgyalásos úton nem adnak sehol senkinek autonómiát.
Skócia teljesen más eset.Ide példának hozni tájékozatlanság.Skócia teljesen önállóan döntve csatlakozott Angliához.Ezért is a neve Egyesült Királyság.Nem pedig Megszállt Királyság.

alfacharlybravo 2014.08.30. 12:40:44

Én olvastam valami katonásdiról is mielőtt a skótok önként csatlakoztak az Egyesült Királysághoz, talán angol szemszögből értelmezted a kérdést?

Életunt Cápa · http://eletuntcapa.blog.hu 2014.08.30. 12:44:53

Ez a "bezzeg az USA" valamilyen komcsi maradvány (lásd még: "majd ha fekete elnök lesz amerikában"). USA is kapott eleget amikor Bush volt hatalmon.

Én épp ellenkező véleményen vagyok: riasztó, hogy a sajtó csak ennyire pánikol, amikor mindezek a szomszédunkban történnek. A Közel-Kelet nekünk csak gazdasági szempontokból érdekes, Ukrajna esetében már számolni kell menekültekkel és megszállással is.

Evoke 2014.08.30. 12:54:56

@van_itt_valaki?: Megjegyzésedet nem igazán értem. Oroszország létezett a Szovjet rendszer előtt, létezik ma és létezni fog a jövőben. Ez igaz Magyarországra is.

Evoke 2014.08.30. 13:15:44

@Hidvégi Mihály: Látom, fékezhetetlen agyvelővel rendelkezel, batya. Pont a lényeget nem látod! A kettős mércét, az állásaikat féltők mindenkori együttműködését az éppen erősebbnek hitt blokkal.
1. Említettem valami ország nevét?
2. Az elszakadási törekvéseknek előzményei voltak, nem hallottál róluk?
3. Egy idézet Voltairtől: Nem értek egyet azzal, amit mondasz, de életem végéig harcolni fogok azért, hogy mondhasd.
4. Az Egyesült Királyságban lehet népszavazást tartani. Nem lehetséges ez Ukrajnában, nem volt lehetséges a Magyar Királyságban, csoda így a felbomlás?

Evoke 2014.08.30. 13:17:31

@Ianas: Esetleg a témáról is nyilatkoznál?

Evoke 2014.08.30. 13:24:23

@eßemfaßom még áll: Vannak emberek, akik azt hiszik, hogy csak nekik lehet igazuk. Minden más vélemény hülyeség, hazugság stb. Ezt hívnám véleménydiktatúrának, szerencsére azért nem csak az idő múlik, a fent említett diktatúra is erodálódik.

Világít a torony 2014.08.30. 13:48:43

Még igazat is adtam volna neked, ha nem állna ott az alábbi szösszenet:
"A Szovjetunió felbomlása óta Oroszország minden közeledési szándékát lefocizta a nyugat. Elzárta előle az EU és a NATO kapuit, egyfajta bekerítési manővert folytatott."
Könnyedén bukik le a neoszovjet agitáció. Az Oroszországnak induló új államformáció első sorban német és Eu segítséggel állhatott talpra. Csak az igen vakok nem veszik észre, vagy a megfizetettek, hogy a volt KGB-és kommunista azóta szovjet birodalmi álmokat kerget újra. A neoSzovjetúniót megbízható kommunisták vezetik. Én sem engedném be őket semmilyen civilizált közösségbe.

Tapsi75 2014.08.30. 14:19:42

Igazából az a helyzet, hogy Putyin megpróbál egy keveset visszaszerezni a világhatalmi státuszabol a volt Szovjetuniónak. Ezt minden szomszédos ország érzi, valakinek ez tetszik, van akinek kevésbé.
Az USA csak azert idegesít sok embert, mert van katonai es gazdasági ereje ahhoz, hogy a saját akaratát bárhol a világon keresztül vigye... Ezt sok embernek szar látni, de leginkabb azert, mert bármelyik nagyhatalom megtenne ugyanezt, es meg is tette végig a történelem folyamán. Nekünk az faj a legjobban, hogy soha semmilyen esélyünk nem volt ilyesmire, es nem is lesz. Azzal, hogy ilyen olyan kisebb-nagyobb hatalmi erőkhoz próbálunk dorgolozni, attól meg nem leszünk világhatalmi tényezők.

von Putri 2014.08.30. 14:30:18

@Világít a torony:
Ukrajna legalább annyira posztszovjet, anyagilag ás szellemileg legatyásodott korrupt fáldiktatorikus ország mint az orosz bátyo, mágis ket kázzel probálja az EU es a NATO magához ragadni

Birodalomepités folyik ezen az oldalon is, nagy dumával köritve a demokráciárol. Hogy ez a ruszkiknak árt az még hagyján, de mi is nagyot fogunk bukni rajta

látens liberális 2014.08.30. 15:54:19

@alfacharlybravo: Katonásdi mindig akad szomszédok között.Volt persze a skótok és angolok között kardozás pár száz évig.De speciel a skót csatlakozás időpontjában önként csatlakoztak.Ezért is lehet népszavazás a királyságból kilépésről.Észak-Írország például már más tészta.Ők is szeretnének kiválni, mégis komoly hadsereggel és véres erőszakkal tartják az angolok a birodalomban.Mert őket megszállták és nem kérték a csatlakozást.( Pedig eju tag Írország " - anyaország"- is és anglia is.Bár mostanában viszonylagos békesség honol.)Egyébként mi is hirigeltünk az osztrákokkal elég tisztességesen, mégis önként csatlakoztunk az unijóhoz.Így megy ez.Szövetségek köttetnek, aztán szétbomlanak.Kb. ilyen most az ukrán-orosz vircsaft is.Volt a SZU, testvérnépek, stb, volt öröm, aztán szétment a SZU, de lett helyette FÁK , volt öröm, aztán elmúlt.Egy másik birodalom akarja az érdekszférájába Ukrajnát, a jelenlegi tulajnak meg ez nem tetszik.Ez a gyarmatok sorsa.Mi is ezt szívjuk ötszáz éve.

eßemfaßom még áll 2014.08.30. 16:04:38

USA/EU-birodalom jó
Orosz-birodalom rossz

ez van felírva a kátrányosfalú pajta falára hatalmas fehér betűkkel

van_itt_valaki? 2014.08.30. 16:09:28

@látens liberális,@Evoke,@eßemfaßom még áll: A faszt kerülgetitek a forró kását, ki kell mondani: az oroszok barátaink, elvtársaink. Putyin faszát szopnátok viktorotokkal felváltva. Nem veszitek észre, mekkora büdös nagy bolsevikok vagytok, undorító munkásőr ivadékok, köpedelem az összes...
Ja, mellé meg vallássérültek. Nektek vezérre van szükség, most épp nagy varázslós, de jó lesz idővel a materialista kommunista is...

látens liberális 2014.08.30. 16:17:15

@van_itt_valaki?: Szerintem beteg vagy.Utálom az oroszokat.( Honnan veszed, hogy imádom őket?)De attól, hogy valaki imádja az USA/EU birodalmat, minek hülyeségeket irogatni?
Egyébként a stílusod nagyon pöpec.Igazi liberális.Mondhatni, a stílusról ismerni fel az igazi liberálist.( és akkor nekem írod, hogy büdös nagy bolsevik vagyok? ) hehe...

egyetmondok 2014.08.30. 16:44:02

Ha arra kéne válaszolni, hogy egy magyar autonómia törekvés esetén mi történne fegyveres válasz esetén, azt mondanám,hogy megszűnne az autonómia, mert az autonóm területet a magyar államhoz csatolnák.
A magyar állam területi igényeinél sincsen veszélyesebb a magyar területi autonómiára.
Ma az a hazaáruló,aki nem "akarja kellőképpen" a területi autonómiát,s ezért simán köpés a jussa a magyar parlament előtt; ha lenn területi autonómia,azért jönne ugyanaz a köpés,mert az autonómia magyar vezetői esetleg ragaszkodnának az autonómiához --- annak a magyar államhoz csatolása helyett.
------------------
A közép-kelet európai népek egymás közötti határvitáiban hogy lehetséges egyáltalán előjönni pl. az USA iraki beavatkozásával ?
Miféle logika mentén lehet ide eljutni ?

gizmo26 2014.08.30. 18:44:10

Ha a külföldi magyarok autonómia törekvéséről lenne szó, amit próbálnak fegyverrel elfolytani, akkor abban merülne ki a kormány ellenállása, hogy hisztizne egyet az ENSZ-ben, majd végignézné, hogy leverik az autonómia törekvéseket.

Ha az orszégon belül akarnának a cigányok sajét autonómiát, akkor viszont kemény válaszlépéseket tenne, de nem a cigányok, hanem a tiltakozó honfitársaink ellen.

alfacharlybravo 2014.08.30. 18:56:09

@látens liberális: Tényleg látszólag önként, de WIKI szerint gazdasági zsarolás volt a háttérben, most meg szintén gazdasági oka van a szétválásnak, a skótok úgy gondolják, hogy a földgáz olaj kincsből egyedül jobban élhetnének. Most Cameron szintén elégé zsaroló hangnemben jelezte a pénzügyi problémákat ha függetlenségre szavaznak. Persze ha elfogy akkor majd nézhetnek ki a fejükből bután. Észak-Írországban elég fura a helyzet a unionista kisebbség kicsit kizsákmányolja az ír katolikusokat, de most elég nyugisnak látszik a helyzet. Hát, szerintem kár volt a Monarchiát felrobbantani, de lehet, hogy később Jugoszlávia sorsára jutottunk volna, ami szintén gazdasági okok miatt robbant. Így elég kiszolgáltatott helyzetben vagyunk kicsi és jelentéktelen ország szerepében. A gyarmati helyzetünk nem változott csak az eszköztár, utólag röhejes, hogy a nyugathoz csatlakozás ottani jólétet hoz? Soros mondta, hogy maguk elvesztették a hideg háborút visszük kárpótlásul az országukat 10% kon. Antal mondta, hogy ezt nem árulhatja el a népnek, jó akkor csináljuk sumákba spontán privatizációval.

Silent Bob 2014.08.30. 18:58:38

@eßemfaßom még áll: NSZK/NDK mond valamit? Te melyikben szeretnel elni? Ezt kene most eldonteni.

látens liberális 2014.08.30. 19:41:02

@alfacharlybravo: Bizony így történt, ahogy írod.
Skóciával kapcsolatban csak annyit, hogy ugyan nem vagyok szakértője a dolognak, de legjobb tudomásom szerint nem annektálták Skóciát.Aztán, hogy zsarolták-e őket vagy sem,azt nem tudom ( nyilván volt valami ördögség a háttérben, azért a függetlenséget nem szokás csak úgy ukk-mukk-fuck feladni) de a lényeg, hogy nem volt katonai megszállás.Sőt ( szintén legjobb tudomásom szerint) a skótok kérték az egyesülést.Legalább is formailag.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.08.30. 19:44:54

Melyik nagyhatalom tűrné el, hogy a közvetlen szomszédját egy olyan katonai-gazdasági-politikai szövetség vonja befolyása alá, amelybe őt magát nem engedték belépni? (A balti államok méretüknél fogva nem sokat számítanak, na de Ukrajna már igen.)

alfacharlybravo 2014.08.30. 19:49:24

@látens liberális: Miután a Dicsőséges forradalom letaszította a trónról a katolikus VII. Jakabot, és Vilmos és Mária vették kezükbe az uralkodást, a skótok azzal fenyegetőztek, hogy saját protestáns uralkodót választanak. 1707-ben azonban, miután Anglia megfenyegette őket, hogy beszüntetik a szabad kereskedelmet és mozgást a közös határon keresztül, a skóciai és az angol parlamentek megalkották az egyesülési törvényeket, amelyek létrehozták Nagy-Britannia Egyesült Királyságát.

eßemfaßom még áll 2014.08.30. 20:08:34

@Silent Bob: Tudnád linkelni, hogy mióta van újra proletárdiktatúra oroszországban, hogy legyen értelme az nszk-ndk összehasonlításnak?

@van_itt_valaki?: Az oroszokat pont annyira szeretem mint a kettősmércét

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2014.08.30. 20:09:51

Wow. Oroszország fizetett ügynökei már az index címlapján vannak.

Hogy a picsába lettetek hirtelen ennyien? Ti mindig itt voltatok az elmúlt huszonöt évben, vagy mostanában toboroztak?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.08.30. 20:20:57

@Kettes:

"Oroszország fizetett ügynökei már az index címlapján vannak."

Hm. Anno a komenizmusban és a cocizmusban dívott az a bolsevik szokás, hogy az eltérő véleményen állókat a másik oldal ügynökének kiáltották ki.

bloggerman77 2014.08.30. 20:27:06

Az oroszok megteszik azt, amiről a magyar nacionalizmus Trianon után csak álmodozhatott: visszaszerzik az elvesztett oroszok lakta földeket.

Krisz11 2014.08.30. 20:36:23

@Silent Bob:
"NSZK/NDK mond valamit?"
Igen, hogy jó nagy sötét barom vagy.
Azt is mondhatnád, hogy szakítsunk Európával, mert égetik a boszorkányokat. Csak annyi van, hogy azóta eltelt 500 év.

látens liberális 2014.08.30. 20:59:28

@alfacharlybravo: Igen, valami ilyesmi.Olvastam róla, pont a mostani kiválási szándék apropóján, de az adatokra ( időpont, uralkodók, stb) nem emlékeztem pontosan.A lényeg a lényeg.Nem volt katonai megszállás, annektálás.Kb, mint az Uniós csatlakozásunk.Kisérteties a hasonlóság.Egyébként mélységesen egyetéretk abban , amit a Monarchiáról írtál.Nekem is ez a véleményem.

látens liberális 2014.08.30. 21:02:42

@bloggerman77: Speciel az oroszok nem vesztették el a Krímet, hanem lemondtak róla.Vagyis, ha az oroszok nem is, Hruscsov igen.Védelmében szólva, be volt baszva.( Állítólag.Nem voltam ott.De, ha ott lettem volna, akkor sem emlékeznék rá...)Egyébként a Krímnek soha nem volt semmi köze az ukránokhoz.A Cream-nem sem.

látens liberális 2014.08.30. 21:05:08

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
" Anno a komenizmusban és a cocizmusban dívott az a bolsevik szokás, hogy az eltérő véleményen állókat a másik oldal ügynökének kiáltották ki. "
A liberalizmusban is.Bár, olyan hű de nagy különbség nincs.Talán annyi, hogy most többet kell ülnöd egy helytelen tőmondatért.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.08.30. 21:10:01

@eßemfaßom még áll: A narancskommunista pajta falán meg fordítva áll. Az ismert narancsmosó nickek most minden témába vágó blogon a szovjeteket védik. Egyébként ez az egész gyomorforgató. Hogy egy ilyen kérdés megítélésében is az legyen a mérvadó, hogy melyik politikust imádják itthon és az éppen melyik nagyhatalom előtt hajbókol...

látens liberális 2014.08.30. 22:02:47

@Pocakos focista: " egész gyomorforgató. Hogy egy ilyen kérdés megítélésében is az legyen a mérvadó, hogy melyik politikust imádják itthon és az éppen melyik nagyhatalom előtt hajbókol..."
Szerinted ez kompabilitis ezzel?
" A narancskommunista pajta falán meg fordítva áll. "
Egyébként nekem is megfordult a fejemben, hogy mennyire fura, hogy aki ballib, annak azEU/USA a jó fiú, aki meg antiballib, annak meg a ruszkik.Ennyire markáns a világnézet? A narancskommunista szó hiteltelenné teszi a hozzászólásodat, mert elfogult vagy.Nem is értem, hogy a ballibek miért így kezdik a mondataikat.Komolytalanná válik az egész.Maximum egymás között van egy virtuális pacsi, hogy most jól megmondtuk.De ez egy törpe kisebbség...Nem ezt az 5%-ot kellene meggyőzni...

különvélemény 2014.08.30. 22:13:16

@Pocakos focista:

Tudod, két fajta ember van, a pocakos focibambuló, meg aki gondolkodik.
Például olyanokon, hogy a NATO vajon miért egy magáncég felvételeivel vádolgat. Nincs saját műholdja az usának, vagy mert ezt később, ha kiderülne, hogy manipulált/kamu, akkor "nem mi voltunk" és ennyi?

"The source of the images is an independent firm named Digital Globe. The images have not been altered or changed by NATO."

"by NATO", tetszik érteni? Ha más manipulálta, az már nem az ő dolguk.

Persze egy pocakos focista ilyeneken nem gondolkodik, az mindent elhisz, amit a képébe tolnak a médiában.

varganya 2014.08.30. 22:24:58

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Melyik nagyhatalom tűrné el, hogy a közvetlen szomszédját egy olyan katonai-gazdasági-politikai szövetség vonja befolyása alá, amelybe őt magát nem engedték belépni? (A balti államok méretüknél fogva nem sokat számítanak, na de Ukrajna már igen.)

Tipikus íróasztal bölcselkedés.Azért javaslom az USA-Kuba
India-Pakisztán Kína-Tajvan vagy Kína-Vietnám közös történelmének tanulmányozását így megkímélnél bennünket a jóllakottságodból fakadó
üres frázis pufogtatásaidtól. .

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.08.30. 22:40:01

@Krisz11:

"Igen, hogy jó nagy sötét barom vagy."

Bírom, amikor ilyen finom angol úriember stílusban fejezed ki egyet nem értésedet a másikkal.

A kommentjeidet olvasva már annyi embert hülyéztél/barmoltál le, hogy két eset lehetséges: vagy egy egyedülálló, Einsteinhez fogható géniusz vagy, vagy pedig egy beképzelt hólyag. Én az utóbbira tippelek.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.08.30. 23:10:12

@varganya:

"javaslom az USA-Kuba"

Nekem valahogy úgy rémlik, hogy Kuba soha nem volt a Varsói Szerződés tagja, és a KGST-be is csak a rakétaválság után 10 évvel lépett be. Javíts ki, ha tévednék. De a KGST-tagság semmiképpen nem lehetett a Varsói Szerződés előszobája - ellentétben a mostani ukrán helyzettel, ahol az EU társult tagságtól egyenes út vezetne a NATO-ba.

Ja, és ugye talán dereng neked valami kubai rakétaválság, amikor is az USA nem nagyon vette jó néven a Kubába telepítendő rakéták ötletét. Oroszország sem örülne, ha a NATO fegyverekeket telepítene a befolyási övezetébe.

A többi példád sem cáfolja, amit írtam, de nincs kedvem írogatni a kedvedért.

"megkímélnél bennünket a jóllakottságodból fakadó üres frázis pufogtatásaidtól. ."

Attól, hogy sértegetsz, még nem lesz igazad. Max. a saját bunkóságodat reklámozod vele.

Evoke 2014.08.30. 23:23:28

@van_itt_valaki?: Itt meg emberek vannak! Próbáld meg, uralkodj egy kicsi magadon, ordenáré a dumád.A vita és az ordibálás különböző dolgok.

Evoke 2014.08.30. 23:28:16

@Kettes: Még egy összeesküvés elmélet?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.08.30. 23:31:23

@látens liberális: Szuper. A jobb- szimpatizánsok meg a ballibezéssel rontanak el mindent. :-) De vicces.

Amúgy pedig az elképzelhetetlen, hogy nem szeretem a narancskommunistákat, de mégsem vagyok ballib? Van vagy 6 millió ilyen ember az országban, nem olyan ritka.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.08.30. 23:33:19

@különvélemény: Nem, a pocakos focista nem gondolkozik. A pocakos focista bizony egy makacs öszvér. A pocakos focista lózungokkal eteti a hívőket, miközben zsebét tömi. Ez már csak ilyen dolog.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2014.08.31. 08:09:15

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ja értem. Tehát a másik oldal ügynökeit nem lehet a másik oldal ügynökeinek nevezni, mert már a komcsik is ezt csinálták. Pisálni azért még lehet? Merthogy a komcsik azt is csinálták...

Krisz11 2014.08.31. 08:14:49

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Szerintem én nagyon ritkán minősítek embereket, inkább csak érvelek.
Nade Bob nem egy észlény :). Úgyhogy most megengedtem magamnak egy ilyen megnyilvánulást :)

ParaZita2 2014.08.31. 08:36:43

@Evoke: idézet Voltairtől: Nem értek egyet azzal, amit mondasz, de életem végéig harcolni fogok azért, hogy mondhasd.
+++
Nekem nagyon tetszik ez az idézet. Sokszor és sok helyen
lehetne ez a mottó!
+++

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.08.31. 10:39:28

@Kettes:

Lehet őket annak nevezni, persze. A bolsevik módszerek nincsenek levédetve, a ballibeknek is szabad használniok. Használják is. Amúgy az ideológiai rokonság okán ráadásul teljes joggal teszik ezt. :)

@Krisz11:

Engem is minősítettél már elég durván. Na de értem, én sem vagyok észlény... :D

@ParaZita2:

Kár, hogy ezt a Voltaire-idézetet többnyire azok hozzák fel, akik az első tagmondatnál abbahagyták az olvasását. Én nem sok olyan liberálist láttam eddig, aki ehhez tartotta volna magát.

Olyat már inkább, aki pl. a Jobbik betiltását követelte... Hogy is van az mondjuk a kurucinfó számtalanszor megkísérelt elhallgattatásával? Avagy hány liberális állt ki a kurucinfó betiltása ellen? - Ja értem, az már nem vélemény, hanem uszítás, na ja.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.08.31. 10:49:05

Kb. ilyen az igazi liberális hozzáállás:

index.hu/kulfold/2014/08/30/neonacik_ellen_tuntetokkel_csapott_ossze_a_sved_rendorseg/

Más kérdés, hogy ezek úgy neonácik, ahogy én katonatiszt.

Ianas 2014.08.31. 10:49:05

@Evoke: Nem nagyon van mit. A cikk védőbeszéd egy ocsmány diktatúra még ocsmányabb területszerző háborúja mellett.

Jelzem, én az USA afganisztáni és iraki ténykedéséért se voltam oda, leszámítva, hogy szimpatizálok az ilyen Saddam Husseinek és az Al Kaidához hasonló förmedvények (mint az IS) teljes, végérvényes obliterálásával. Kérdés és vita nélkül.

(Árnyalja a képet, hogy a Tálibokat az USA segítette hatalomra Afganisztánban, aztán a fejükre nőttek, de a másik lehetőség az volt, hogy a SzU megtartja Afganisztánt, Irakban is támogatták Husseint, de ennek okán épp ők a felelősek mocsok eltakarításáért is.)

A másik: ha magyar kisebbség elkezdene polgárháborúzni valahol a szomszédban, ráadásul ilyen hülye, mondvacsinált indokokkal, a magyar titkosszolgálat és hadsereg felbujtására és támogatásával, akkor azt gondolnám, egy agresszor országban élek, és rohadtul szégyellném magam.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.08.31. 10:52:46

@Ianas:

Azért pl. Ceausescu falurombolása bőven ok lehetett volna egy háborúra. Csak azért nem lett belőle háború, mert mindkét ország a VSZ tagja volt - és mert a román hadsereg jóval erősebb volt. :)

Krisz11 2014.08.31. 11:01:17

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

"Engem is minősítettél már elég durván"

Az teljesen más téma volt, semmi köze az észlénységhez. És csak lelkiismereti okokból muszáj volt minősítenem. De egyúttal a bizodalomnak is hangot adtam, hogy benned is ugyan úgy megvan a lelkiismeret szikrája mint másban.
Igazából teljesen pozitív voltam :).

Evoke 2014.08.31. 11:16:24

@Ianas: "A cikk védőbeszéd egy ocsmány diktatúra még ocsmányabb területszerző háborúja mellett." Félre értesz barátom. Az azonos elbírálás igénye miatt tettem közzé. Van egy provokatív kérdésem: szerinted mi váltotta ki a világon az anarchista tevékenységet, újabban a terrorizmus jelenségét? Csak agybeteget megoldási kísérlete lenne?

különvélemény 2014.08.31. 11:50:28

@Ianas: "ha magyar kisebbség elkezdene polgárháborúzni valahol a szomszédban, ráadásul ilyen hülye, mondvacsinált indokokkal, a magyar titkosszolgálat és hadsereg felbujtására és támogatásával"

Látom eddig rossz csatornát néztél a tévében, ezért elmagyarázom hogy volt:

- Janukovics mégsem akart az EU-ból, ekkor az EU és az USA támogatásával lázadást szítottak, (ment a propaganda, hogy a korrupt oligarchákat elűzi a hősies tömeg)
- Egy ügyes vezércsellel a korrupt oligarcha helyére egy nyugatbarát korrupt oligarchát ültettek
- Ez sokaknak nem tetszett, ezért nem hagyták abba a lázadást (hirtelen a hősies tömegből gonosz terroristák lettek)
- Ekkor jöttek az oroszok

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.08.31. 12:07:40

@Krisz11:

"Az teljesen más téma volt, semmi köze az észlénységhez. És csak lelkiismereti okokból muszáj volt minősítenem."

:D

És hányféle különböző okod van még arra, hogy embereket minősíts? :D

Világít a torony 2014.08.31. 12:24:09

@von Putri: Abban amit írsz van valami, de ennek ellenére jól tudom, hogy nem vörös ukrán csapatok szállták meg az Új Szovjetúnió különböző városait?
Jól sejtem, hogy nem az ukránok táplálnak ismét világhatalmi álmokat? Azzal sem siklom vakvágányra ugye, hogy nem az ukránok téptek le területet a neo szovjetek országáról?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.08.31. 12:35:02

@Világít a torony:

"jól tudom, hogy nem vörös ukrán csapatok szállták meg az Új Szovjetúnió különböző városait?"

Jól tudod, hogy amerikai ügynökök hergelték az ukrán nacionalistákat.

"Jól sejtem, hogy nem az ukránok táplálnak ismét világhatalmi álmokat?"

Jól sejted, hogy az USA és az EU akarja kiterjeszteni világhatalmi befolyását.

"Azzal sem siklom vakvágányra ugye, hogy nem az ukránok téptek le területet a neo szovjetek országáról?"

Azzal sem siklasz vakvágányra, hogy a Krím soha nem tartozott Ukrajnához.

Ianas 2014.08.31. 12:35:10

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Szlovákiában be is avatkoztunk. A VSz érdekében. Kínos kis folt a történelmünkben.

Ianas 2014.08.31. 12:36:14

@különvélemény: Az oroszok ott voltak az elejétől. Eleve. Janukovics az ő bábjuk volt.

Én csak az ukrán embereket sajnálom, mindkét oldalon.

De ettől függetlenül ez egy orosz területszerző háború.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.08.31. 12:37:38

@Ianas:

Azért ugye te is tudod, hogy az nem magyar döntés volt. Fölösleges ezt példaként felhozni.

látens liberális 2014.08.31. 12:51:51

@Pocakos focista: Én is ilyen vagyok, mégsem narancskomcsizok, mert egy ilyen minősítés után nincs érdemi értéke a hozzászólásnak.A narancskomcsik átugorják, a nem narancskomcsik meg bólogotnak, hogy há' de igaz.És akkor mi van?
süti beállítások módosítása