2013.09.30.
18:19

Írta: Evoke

A megbukott Fidesz és a morál.

A megbukott Fidesz és a morál.

 

Zsigó Róbert vagy Selmeczi Gabriella, a papagájkórus, egy fél mondatot sem tud elmondani a bukott baloldal, vagy Gyurcsány-Bajnai varázsszavak nélkül! Nyilvánvaló, hogy a választópolgárok agyát szeretnék narancssárgára festeni. E két jeles, önálló gondolkodású pártkatona még nem tudja, hogy Magyarország nem a majmok bolygóján található. Orbán Viktor a tavalyi diákmegmozdulások alkalmából, melyet természetesen a Bajnai gárda szított, azt mondta, mosolyog rajtuk. Még rövidnadrágot hordott, így nem emlékszik arra, hogy mit írtak a frissen felállított Lenin szobor talapzatára. „ Ne mosolyogj IIjics, nem tart ez örökké, százötven év alatt sem váltunk törökké!”  A Fidesz minapi kongresszusán többen beszéltek a morális alapok fontosságáról, nagyon helyesen! Kósa Lajos odáig ment, hogy az ellenzéki pártoknak nincsen morális alapjuk. Azt sugallta, ezzel a tulajdonsággal egyedül a Fidesz rendelkezik! Állítja ezt egy olyan pártról, melynek nincs ideológiája, amely a liberális értékektől, az egyházellenességtől eljutott a keresztény-konzervatív nézeteken át, a baloldali,      antikapitalista, populista jelenig. A köpönyeg állandóan változik, csak a vezérkar állandó! De legyen ez a párt és támogatóik gondja, felelőssége! Beszélt arról, hogy egy kiadós zakó végleg megoldaná a Fidesz gondját! Nem volna versenytársa! Azt elfelejtette említeni, hogy a pártja nem csak a baloldalt tartja felszámolandónak, eltüntetendőnek (vajon ilyenkor a baloldalt támogató választókra is gondol?)  Emlékezzünk volt koalíciós partnereik sorsára! Mire jutott a Független Kisgazdapárt, az MDF? Eltűntek volna a NER aknamunkája nélkül?  Ma jó néhányan a Fideszt erősítik. Úgy tűnik, az elmúlt évek során mindig központi helyen szerepelt a Fidesz politikájában a Centrális Erőtér, az állampárt megteremtésére irányuló törekvés!  Ennyit arról, hogy mit gondolnak a demokratikus pártok versenye alatt!

Beszéljünk néhány szót a morálról! Van egy párt, amely a választásra jogosultak közel egyharmadának a szavazataival, kétharmados többséget szerzett az országgyűlésben! Érdekes, hogy morálisnak tartják azt a helyzetet, hogy ez rendben van így! Mikor előálltak a regisztráció ötletével, tulajdonképpen a virtuális többség eléréséhez szükséges szavazatszámot akarták szűkíteni! Ilyen módon egy jól szervezett, kis létszámú gittegylet is kormányozhatná az országot, áldemokratikus lepelben.  Ez a morális alapokon álló párt elvesztette a választásokat 2002-ben, 2006-ban, kétszer egymásután BUKOTT! Baján pedig MEGBUKOTT! A politikai kultúrák különbségét jól mutatja, a baloldal nem használta a bukott Fidesz jelzőt unalomig. És most elérkeztünk Bajáig! Görcsös igyekezetükben, morális alapon csaltak! Mivel a választási bizottságokba is morális többségük van, a Törvényszéknek kellett kimondani a csalás tényét! Még működik a Független Magyar Igazságszolgáltatás, melynek függetlenségét  mindenáron meg kell védenünk, ha már számtalan demokratikus vívmányunk államosítását eltűrtük! Ezek után Zsigó, Rogán, Kósa arcpirulás, bocsánatkérés, párton belüli vizsgálat elrendelése helyett szemrebbenés nélkül, biztosak a megismételt szavazás újbóli sikerében! Ennyire tudtak morálisan reagálni a helyzetre! Hajrá Magyarország!     

212 komment · 4 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://face2face.blog.hu/api/trackback/id/tr815541661

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.10.01. 13:39:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: Egyik pártra sem. Legyen az is egy érvényes szavazat! 2013.10.01. 10:45:17

Nem kormányváltásra van szükség, hanem politikai és erkölcsi rendszerváltásra. Mik is a legnagyobb és alapvető fő gondok hazánkban? Már régebben felsoroltam és most a szavazási bojkott és feliratkozás mizéria miatt talán elgondolkoznak rajta egyesek...

Trackback: Leiratkozás a választói névjegyzékből 2013.10.01. 10:44:07

Kedves Orbán Viktor, Népünk Nagy Vezíre és Miniszterelnöke! Egy választási lista amire fel lehet iratkozni és tízezrek és százezrek iratkoznak fel rá, arról leiratkozásnak is lehetséges kell lennie. Ez alapvető állampolgári alapjog, vagy alaptörvény.&n...

Trackback: Szex-erkölcs lesz a Fidesznek is a vége 2013.10.01. 10:43:43

SZDSZ lefekszik az MSZP-vel, a komcsikkal = Fidesz lefekszik a papokkal, vagy ha más úgy jobban érti, akkor a klérussal. Tehát mindkét párt azzal feküdt össze lepedőt gyűrni és szexelni egy ágyba és egy kormányba, akit előtte gyűlölt és erkölcstelen pe...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

[megmondoember] 2013.10.01. 03:16:13

Bajával az a baj, hogy a Fidesz megint csalni fog rajta. Nem tehet mást, mert annyira középpontba került az ügy, hogy ha most - egy csalás nélküli választáson - veszítene ott, akkor azzal arról is papírja lenne, hogy csak csalással tud nyerni. Ami nem vetítene jó fényt nem csak a párt diadalmenetére, de a 2014-es országgyűlési választásokra sem.

Így az lesz, hogy még a mostaninál is jobban és többet fog csalni a Fidesz a megismételt szavazáson, csak óvatosabban fogja mindezt csinálni. Illetve megpróbálja majd legálissá tenni a csalást. Pl. biztos vagyok benne, hogy meg fog nőni a szavazásra jogosultak száma a megismételt szavazásra, mert egy csomó Fidesz-hívő addigra át fog jelentkezni a problémás körzetekbe. Hiszen most már azt is tudják, hogy mely körzetekben nincs meg a többségük és hogy mennyi plusz szavazó kell még oda.

Szóval én biztos vagyok benne, hogy a megismételt szavazáson a Fidesz fog győzni, immár óriási fölénnyel.

Fullánkos Algol 2013.10.01. 03:27:25

Morál-jellegű dolog a fideszben - és ez a bajai ügyhöz való hozzáállásból is látszik - talán Pokorniban fedezhető fel, nem véletlenül - már Kunfi Zsigmondként is kilógott a sorból, akkor is fellépett a diktatúra ellen és lemondott.
Orbán - Kun Béla
Szájer - Ágoston Péter mek.oszk.hu/00300/00355/html/img/7b.jpg
Pintér Sándor - Garbai Sándor filmhiradokonline.hu/watch.php?id=5227
(ott van mellette a videón az egykori Martonyi meg a Révész Máriusz is)
Rogán Antal - Rákosi Mátyás
Pokorni Zoltán - Kunfi Zsigmond www.delmagyar.hu/133_napon_at_tarto_kulonos_alom/cikk/210/2092123/4.jpg
Németh Zsolt - Landler Jenő filmhiradokonline.hu/watch.php?id=5305
Zagyva György Gyula - Leopold Rado (Roth) (Lenin-fiú) kuruc.info/galeriaN/egyeb/zsidokomm1.jpg
Kövér László - Tisza István
Gyurcsány - Klebelsberg - Metternich
stb...

Gerilgfx 2013.10.01. 04:20:28

legyünk mi is fideszesek!

-gyűjtsünk be egy csomó idiótát, aki hatalmat akar

-nyúljuk le a jobbik választási programját, de csak annyira, hogy ne legyünk túlságosan nagyon nácik

-majd építsünk házakat a bevándorlóknak, miközben a magyarokat terrorelhárítók gyűjűrében dobjuk ki a házaikból a bedőlt hiteleik miatt. nem vagyunk senkit az út szélén (mert előzékenyen az árokba rúgdossuk!)

-aztán számoljuk fel a szólásszabadságot és az internet szabadságát, hogy a nácik nehogy híreket adhassanak erről, és a rendszeressé vált magyarellenes faji bűncselekményekről, mert mi ilyen modernek és európaiak vagyunk.

-vívjunk szabadságharcot azon unió ellen, amelyből a kilépést alkotmánymódosítással pont mi akadályoztuk meg. ha valaki majd agresszívan kritizálja ezt az uniót, akár 2 éves börtönbüntetéssel is jutalmazzuk, majd szolgáljuk ki totálisan, kritika nélkül ezt az uniót.

-vonjuk totális megfigyelés alá a vállalkozókat. amit mégsem figyelünk meg totálisan, azt államosítsuk!

-ha valaki tiltakozik, verjük a mellünket: kétharmad, és statisztikák! nehogymár nekünk legyen tudathasadásunk: aki nem ért velünk egyet, az nevetséges szarjankó, akit ki kell röhögni!

-mivel az ellenzék összesen nincs fele akkora sem, mint mi, ezért mi leszünk a saját ellenzékünk: használjunk nőellenes retorikát, miközben sorra fogadjuk el az egyre inkább férfiellenes feminista törvényeket. a lényeg úgyis csak az, hogy a buzik nehogy házasodhassanak, és hogy a mocskos jobbik nehogy valamit végrehajthasson a programjából, elvégre mi vagyunk a kormánypárt, vazegh!

-úgyse árthat nekünk senki, osszuk fel a híveink között a trafikokat, elvégre úgyis csak az tud hatékonyan boltot üzemeltetni, aki a fideszre szavaz, mindenki más baloldali.

-aki nem ért velünk egyet, az baloldali

-baloldali programunk van, baloldali ideológiákat követünk, a választók baloldaliak, mégis hívjuk magunkat jobboldalinak, és okoljuk mindenért a baloldalt. esik az eső? a baloldal volt.

-aki nem ért egyet velünk, az náci

-aki nem ért egyet velünk, az egy buta baloldali szar

-aki nem ért egyet velünk, annak a szülei ávh-sok voltak. ezért is mehetett egyetemre, és ezért tüntet a tandíj ellen, mert a szülei ávh-sok voltak. mocskos ávh. ők tehetnek mindenről.

-mindenki ávh-s volt, aki nem ért velünk egyet. az sem számít, ha 20 éves, akkor is ávh-s volt. bevallotta.

belekotty 2013.10.01. 06:27:09

@Gerilgfx: Kifelejtetted:
- szidjuk az Uniót, miközben tele van a város plakátokkal, hogy milyen büszkék vagyunk a fejlesztésekre. Amik az Unió pénzéből valósultak meg.

csavari 2013.10.01. 06:33:12

Evoke

Egyetlen apró tényt felejtesz el megírni mégpedig azt, hogy mindezt az mszmp-ben és ifi szervezetében verték beléjük! A többi nagyjából stimmel azzal a megkötéssel, hogy a tanító mestereik még nagyobb gazemberek!

nu pagagyí 2013.10.01. 06:43:22

A Fidesz morálja a közpénzek és közvagyon szakszerű eltulajdonításában jelenik meg.

czjanos 2013.10.01. 07:00:34

Az utolsó bekezdésben felsoroltak nem képesek elpirulni. Ahogy pestiesen mondják: minden ráfér....

Flúgatlan 2013.10.01. 07:03:51

" a választásra jogosultak közel egyharmadának a szavazataival, kétharmados többséget szerzett az országgyűlésben"

Olcsó, hülye, demagóg duma. A másik oldalra ennyien se szavaztak. Sokan el se mentek szavazni. Ugyanúgy, ahogy az a példaként szemünk elé állított demokráciákban szokás.

Ezzel a szöveggel az elmúl 23 év összes kormányát lehetne fikázni.

A választópolgárok 1/3-ának szavazata minden országban igen erős többséget biztosított volna a nemszavazók és a másik oldali elaprózódás miatt. Ez tehát nem egy csalás vagy manipuláció eredménye, hanem így működik a demokrácia.

Baján meg megbuktak? A fenéket! Büntessék meg a kampánycsend sértőket. Legyen új szavazás: lesz. Ugyanezt az OVB 2002-ben elszabotálta, pedig tömegesen buktak le az MSZP emberei a láncszavazás szervezésén. Csak formai okokból mindent elutasítottak a beépített emberek az OVB-ben.

Nem egy szentek gyülekezete a Fidesz, be nem lépnék közéjük, de ez a hiszti, amit a baloldal rendez csak azt mutatja, hogy kormányzásképtelen dumagépek gyülekezete.

Niebur 2013.10.01. 07:14:01

"egy jól szervezett, kis létszámú gittegylet is kormányozhatNÁ az országot, áldemokratikus lepelben."

Mi ez a feltételes mód?

tisztapista 2013.10.01. 07:40:56

"Beszéljünk néhány szót a morálról! Van egy párt, amely a választásra jogosultak közel egyharmadának a szavazataival, kétharmados többséget szerzett az országgyűlésben! "

Tényleg? Szerintem a választásra jogosultak közel kétharmadának szavazatát szerezték meg.

wabai 2013.10.01. 07:45:54

Nem tudom, látott-e már a szerző életében cikket, vagy az olvasási fázist kihagyva mindjárt publikálni kezdett, de a cím után nem teszünk pontot. A többi marhaságról megemlékeztek a kommentekben.

felcsutisuttyo 2013.10.01. 07:46:56

BESZART A ROHADÉK HÜVELYKMUTYI...FEJETLENÜL ROHANGÁL...GYORSAN BEVETI A FIZETETT "Csodafegyverét":)))))))) a BIRKAMENETET (Román szőröstalpuak és lengyelek is lesznek, meg talán Azerbadzsáni gyilkosok is....a CIVIL ÖSSZEFOSÁS-OK KÖZÖTT?
kepkezelo.com/images/131j7tjx6lyl93b8hr.jpg

Tüntess az orbáni diktatúra és simli ellen! 2013.10.01. 08:00:39

Az aljas, sunyi álcivil CÖF birkamenet okt 23-án most milyen fizetett zsoldosokból fog állni?

Most miért nincs tv székház támadás, azért mert akkor a fidesz csőcselék csinálta!

MSZP után Fidesz, a szarból a fosba léptünk!
Mind a kettőt el kell felejteni!

Orbán hungarocell takarodj!

qwertzu 2013.10.01. 08:06:38

"Van egy párt, amely a választásra jogosultak közel egyharmadának a szavazataival, kétharmados többséget szerzett az országgyűlésben!"

Nem tudom feltünt-e, de 1990 óta minden kormánypártról/pártokról elmondható, hogy nagyobb részesedése volt az országgyűlésben mint amilyen arányban szavaztak rá! A választási rendszerből fakadó tények nem morális kérdések! Gizike gőzeke!

Felkiáltójel! Mééég!

Wagem 2013.10.01. 08:08:38

Bukott a kurva anyád.
Ti csak azt szeretnétek.
Tudod mi bukott meg te ratyi??
Az az ótvar rendszer,amelynek képviselői a maffia baloldali tetvek aktív tagjai.Mitől bukott volna meg te szaros bértollnok??Azért mert te ezt írod??Ki nem szar le itt a zsindex főoldalán?

felcsutisuttyo 2013.10.01. 08:09:07

@Múltkori után most hogy fog csalni a fidesz Baján?:
Ne feledd..BÁRKI JOBB MINT EZ A 25 ÉVE HATALOMRA DIKTAÚRÁRA KÉSZÜLŐ, "FEJETLEN" NEMZETI NAZEMBER ÉS BANDÁJA......
KÁDÁR, GYURCSÁNY, BAJNAI IS JOBB MINT EZ A KIS GÖRÉNY ÉS BANDÁJA

bkkzol 2013.10.01. 08:09:45

Ha majd arról kell választani, hogy kire adjuk a voksunkat sok embernek nagy fejtörést fog okozni. Morálról nem nagyon beszélhet az exkommunista utódpárt se vagy Bajnai se. Hihetetlen, hogy ilyen előéletekkel politikai pályára kvánnak kerülni emberek.

felcsutisuttyo 2013.10.01. 08:11:32

@Wagem: Na ez a Nemzeti Szervezet Fidesz bűnöző stílus és szókészlet:))))))
..és a " fejetlen" hungarocel bábút imádók:)

Jaffar 2013.10.01. 08:13:06

@Wagem: no nédda, meggyütt a pártirodáról az ukáz? No akkor hajrá, hadd fényesedjék az a segg.

felcsutisuttyo 2013.10.01. 08:13:21

ITT MÁR NEM PÁRTOKRÓL VAN SZÓ, HANEM A DEMOKRÁCIA VISSZAÁLLÍTÁSÁRÓL...BÁRKIT LEHET VÁLASZTANI, MÉG A SVÁBHEGYI VIZISZAMARAT IS,...AZ IS JOBB ENNÉL A KIS SZARDARAB ÉS KORRUPT, CSALÓ, TOLVAJ BANDÁJÁNÁL.

felcsutisuttyo 2013.10.01. 08:15:36

A VÁLASZTÁSI CSALÁS BŰNCSELEKMÉNY EZÉRT AZT A PÁRTOT AKIK ELKÖVETTÉK KI KELL ZÁRNI AZ ISMÉTELT VÁLASZTÁSBÓL ( Majd 2014 ben főleg)...és ha nem teszik nekik, akkor seggbe rúgni vagy lőni!

Tücsök1 2013.10.01. 08:22:19

@Wagem: De felhúztad magad korán reggel!Tán elevenedre tapintott ez a felsorolás?Szar lehet így összegyűjtve látni a bűnöket és hibákat.De ne a tükröt átkozd,ha a képed ferde.Kifinomult polgári stílusodhoz meg nincs mit hozzáfűzni.

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2013.10.01. 08:23:16

@Flúgatlan: "Ugyanezt az OVB 2002-ben elszabotálta, pedig tömegesen buktak le az MSZP emberei a láncszavazás szervezésén. Csak formai okokból mindent elutasítottak a beépített emberek az OVB-ben."

ez egy igen kedvelt hazugsag amivel a fidesz a buktat magyarazza, de ugye amenyiben igaz lenne a fidesz altal szervezet valasztason a fidesz altal delegalt ovb volt a ludas:-)

egyebkent az ovb most szabotalt. a birosag dontott, nem az ovb. tehat a fidesz modszereit akarjatok raverni masokra:-)
:-D

nem veletlenul nem tett feljelentest a fidesz, csak szajhagyomany utjan terjesztettek a pletykakat a csalasrol:-)

nem volt mire a jogi utat valasztani. a tobbi csak propaganda.

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2013.10.01. 08:28:12

@Wagem: ugye tudod kicsi wagem, hogy a fidesz ugy varialta at a valasztasi rendet, hogy igen konnyu ellenbetek ketharmadot osszehozni?:-)

es ha a fagyi visszanyal lesz meglepi. akkor bizony hozzad is benez az apeh egy kis vagyonosodasira;-)

mert gondolom ezt a berkommentelest svarcban tolod a fidesznek:-)

DezInf 2013.10.01. 08:33:58

@ausländer Sipi:

Szia Sipi!

Üsd a parasztot ne siránkozz:))

♔batyu♔ 2013.10.01. 08:35:24

Ennyire ostoba nem lehet valaki. Akkor mit szóljon az MSZP, főleg SZDSZ ami a bukást illeti.

Ja értem, aki otthon maradt, az balliberális szavazó.

♔batyu♔ 2013.10.01. 08:36:13

@ausländer Sipi: Ezeket nem kellene a komcsikkal keverned. Azaz magatokkal:)

♔batyu♔ 2013.10.01. 08:37:49

@felcsutisuttyo: Ja, aztán ha Bajnai teljes egészében rád nyomja a multiadót, itt fogod majd komcsizni.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2013.10.01. 08:38:59

@Wagem: Ná hülyéskeggyél! Több százan tüntettek a fidesz állen te!

Kivlov 2013.10.01. 08:41:09

:D
de nagyot fogtok ti koppanni tavasszal. szomorú 4 év vár rátok. :D :D :D

tisztapista 2013.10.01. 08:42:11

@felcsutisuttyo: "ITT MÁR NEM PÁRTOKRÓL VAN SZÓ, HANEM A DEMOKRÁCIA VISSZAÁLLÍTÁSÁRÓL.."

A te esetedben továbbra is a caps-lock visszaállításáról kell először beszélnünk. Ha ez az egyszerű dolog sikerül, utána következhez a demokrácia.

Sir Galahad 2013.10.01. 08:46:33

@felcsutisuttyo: Zárják ki a választási csalásban részes pártokat 2014-ben? Akkor elég szűkös lesz a mezőny, néhány kispárt indul csak... érdekes volna...

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2013.10.01. 08:51:59

@♔batyu♔: a fideszesek a komcsik:-)

allamositanak, szemelyi kultuszt epitenek, megszalljak az allamot. elegge disszonansan hangzik amikor egy fideszes kommunistazik, mert jelenleg a kommunizmust gazdasagi es ideologiai volnalon leginkabb a fidesz viszi:-)

en elhiszem, hogy az irastudatlan prolikat - tudod. a kommunistak tarsadalmi bazisat - lehet hulyiteni ezzel a szarral, de akinek van nemi ralatasa a gazdasag mukodesere es volt mar a kezeben tortenelmkonyv, annak elegge vilagos, hogy az elmult 50 ev legnagyobb magyar kommunista szervezete a fidesz.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.01. 08:54:47

"Van egy párt, amely a választásra jogosultak közel egyharmadának a szavazataival, kétharmados többséget szerzett az országgyűlésben! Érdekes, hogy morálisnak tartják azt a helyzetet, hogy ez rendben van így!"

Mi ebben a nem morális? Szerinted mit kellett volna tenniük?

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.01. 08:56:56

@felcsutisuttyo:

Semmiképpen sem szabad egy egész pártot büntetni azért mert egy jelöltje érdekében megsértették a jogszabályt. Ha lenne ilyen szabály, iszonyú könnyű lenne az ellenfelet likvidálni.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2013.10.01. 08:59:52

@Flúgatlan: "Sokan el se mentek szavazni."

Az is egy vélemény, amit illene figyelembe venni.

♔batyu♔ 2013.10.01. 09:02:44

@ausländer Sipi: Elfoglalják a komcsik és libsik életterét.

Én ezért szavaztam rájuk.

protézisesh 2013.10.01. 09:03:53

távol álljon tőlem a fidesz dicsőítése, de a jelenlegi ellenzéki teljesítményt figyelembe véve a fidesz akkor is megnyeri a következő választásokat, ha MA karba fonja a kezét és SEMMIT NEM CSINÁL a választásokig.

Ilyen balfasz társaságot, mint amit az összes ellenzéki párt felvonultat, ritkán lát a világ. Magyarország megérdemli a sorsát, mert nem rakott rendet 89-ben. :(

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2013.10.01. 09:06:07

@♔batyu♔: meg is fogod meg ezert kapni az elettol amit erdemelsz:-DDD

Szelid sunmalac 2013.10.01. 09:10:30

@bkkzol: Hihetetlen mi? Nezzuk csak meg alaposabban Ader, Kover es a tobbiek parthoz kotodo multjat. Nezzuk csak meg moralis szemszogbol, melyik is dolgozott valaha eleteben, ki tudja mi a munka erteke. Nezzuk csak meg milyen tapasztalatokkal rendelkeznek buszke allamferfiaink, ami segiti oket az oket megvalasztok kepviseleteben. Soroljam, vagy abbahagyod magadtol a faszsagokat?

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2013.10.01. 09:11:47

@protézisesh: ez ebben az esetben azt jelenti, hogy Maonak diktatrara van szuksege. ugyanis a demokracia gyakorlati mukodese az, amit az ellenzek csinal.

ronalt 2013.10.01. 09:14:16

@protézisesh: Ó bár csak így tenne! Mármint, hogy nem csinál semmit. Okozott már elég kárt.

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2013.10.01. 09:16:50

@ronalt: tobbszor is megalkadalyozta orban teljhatalmat pl?:-)

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2013.10.01. 09:17:49

@♔batyu♔: Mert most nem te fizeted te ökör! Seki nem tolt ránk az sdóakt ugye? em a kábelsolgáltató sem a víz művek senki nem terhelte tovább a csatorna és kábel adókat, a telekomadót sem számlzták ki ránk ahohy a tranzakciós illetéket sem, ugye? Hol élsz te barom? Egy párhuzamos univerzumban?

Szelid sunmalac 2013.10.01. 09:18:18

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Mit? Mondjuk vegyenek peldat a nemetekrol. A nyertes part mar mielott megnyerte a valasztasokat felajanlotta a koaliciot a masodiknak. Na, szerinted miket lehet meg tenni? Van otleted? Segitsek?

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.01. 09:23:26

@Szelid sunmalac-Elmeny designer:

Miért kössön koalíciót egy párt, melynek egymagában többsége van? Hogy jön ide a német példa?

pánpéter 2013.10.01. 09:24:39

ebből az egész posztból olyan szintű demagógiai és ostobaság sugárzik, ami pont alkalmassá teszi a zindex címlaphoz...

" közel egyharmadának a szavazataival, kétharmados többséget szerzett az országgyűlésben"

érdekes, amikor az szdsz nevű országrabló banda 5%-al minisztériumokat kapott, az nem volt gond.
másrészt, a szavazók 1/3-a soha életében nem volt szavazni, most sem fog elmenni. így van ez mindenhol.
"Mikor előálltak a regisztráció ötletével, tulajdonképpen a virtuális többség eléréséhez szükséges szavazatszámot akarták szűkíteni!"
ezek szerint az USA-ban tombol a diktatúra... jó nagy marha vagy te barátom...
"Ez a morális alapokon álló párt elvesztette a választásokat 2002-ben, 2006-ban, kétszer egymásután BUKOTT! Baján pedig MEGBUKOTT"

tudod, ez ilyen. pártok indulnak a választásokon, aztán néha veszítenek... Baján megbukott? érdekes, én nem így tudom.

Te pont olyan arc lehetsz, aki a vasárnapi remek szolidaritás tűntetésen késsel döfködted az Orbán szobrot mi?

Szelid sunmalac 2013.10.01. 09:29:00

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Hogy jon ide a nemet pelda? Onmerseklet, egyeztetokepesseg, annak belatasa, hogy egy orszag lakossaga nme csak az oket megvalasztokbol all stb. Tudom, neked ezek mind ismeretlen fogalmak. Ne is torodj vele. Mindig beleesem abba a hibaba, hogy megelolegezem neked az ertelem halvany jelenletet

Szelid sunmalac 2013.10.01. 09:30:27

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Ja, hadd hozzam fel Horn kormanyat. Remelem emlekeszel miket tehett volna meg es miket tett meg, es azokat hogyan. Ugye emlekszel?

ronalt 2013.10.01. 09:36:24

@ausländer Sipi: Ja, nem is értem miért nincs még rendeleti kormányzás. Már egy hete kitalálta a Kövér. Mit szarakodnak ennyi ideig? :D
Ahh... Igaza volt Antallnak. "Tetszettek volna forradalmat csinálni".

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2013.10.01. 09:38:20

@ronalt: lesznek meg finomsagok a tavaszig, ebben biztos vagyok:-)

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2013.10.01. 09:39:46

@ronalt: tenyleg, a biztonsag kedveert keszulnek mar grazban a fonokre? neg a traumatologian az asszonyra, mint 2002ben;-)

felcsutisuttyo 2013.10.01. 09:42:04

Megműtötték Orbán Viktor bal lábát (ezt most olvastam)
Kérdés: Mindkét bal lábát? ..és a fejét elfelejtették vissza varni? (Jobb is)

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.01. 09:43:01

@Szelid sunmalac-Elmeny designer:

Össze-vissza beszélsz. Ha x párt abszolút többséget nyer, nem szokás koalíciót kötni. Németországban sem.

♔batyu♔ 2013.10.01. 09:44:24

@Pirospöttyös seggű félázsiai The Lonewolf: Mivan bolsi, ideges vagy? Ki lehet húzni, szerintem neked van is hová:))

ronalt 2013.10.01. 09:44:38

@pánpéter:
"érdekes, amikor az szdsz nevű országrabló banda 5%-al minisztériumokat kapott, az nem volt gond.
"
De. Az volt. És amit 8 éven keresztül csináltak az is gond volt. Ebből lett elege az embereknek és meg lehet nézni hova jutottak.
A fityesz gőz erővel azon van, hogy az ő sorsukra jusson.

Szelid sunmalac 2013.10.01. 09:45:00

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Elmondom neked lassabban: onkontroll! Ez az a szo, amit fel kell lapoznod a szotarban!

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.01. 09:45:03

@Szelid sunmalac-Elmeny designer:

Ennek sok köze nincs a koalícióhoz. Hornék akartak koalíciót, ráadásul egy eszmeileg közeli párttal. Mit tehettek volna meg? Többet, mint amit megtettek. De ez csak egy dolgot igazol: Horn úriember volt.

♔batyu♔ 2013.10.01. 09:45:21

@ausländer Sipi: Épp ezért nem szavazok soha ballibsikre.

Szelid sunmalac 2013.10.01. 09:46:54

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Baszodja mar meg! Ennyire erthetetlen nem lehetsz! Senki nem mondta, hogy koaliciot kell kossenek! Ez egy kibaszott peolda volt te kreten! Hogy lehet mashogy is, egyetertesben, nem erobol. Istenem te mennyire hulye vagy! Elkepeszto!

Kivlov 2013.10.01. 09:48:48

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

"Horn úriember volt. "

Erről kérdezzél meg idősebbet, '56 tájékáról...

felcsutisuttyo 2013.10.01. 09:50:17

@Sir Galahad: a Rohadék csaló, korrupt tolvaj fidesz bűnszövetkezet, BIZTOS FOG CSALNI, MÁR A VÁLASZTÓ KERÜLETEK ÁTÍRÁSA IS EZT KÉSZÍTETTE ELŐ, ÉS A BAJAI CSALÁS BIZONYÍTÉK IS.....lesz itt nagy műsor 1014 ben...ez a kis fejvesztése a suttyónak, csak előrevetíti, hogy mi vár rá!

nnnnnnnn 2013.10.01. 09:50:39

hogy vinnyog a csicska maszopnyik blogger, lol

felcsutisuttyo 2013.10.01. 09:52:03

2014 et akartam írni..elírtam,....siettem mert WC re kellett mennem, és a Fidesz már nyomúlt ki a sejhajomból.....( be is barnult a narancs:)DDDDD

felcsutisuttyo 2013.10.01. 09:53:30

birkakhoz 2013.09.30. 22:20:23
Orban mindig tisztessegtelenul jatszott egesz eletet beszovi a korrupcio,penz es hatalomehseg , arrogancia az alazat szo TELJES HIANYA egy normalis demokraciaban mint szelsoseges kis part vezeret tudom elkepzelni de inkabb azt sem.ORBAN VIKTOR FELCSUTI PARASZTGYEREKKENT NOTT FEL ES HIABA VEGEZTE EL A JOGI EGYETEMET HIABA POLITIZALT MEGMARADT EGY UNINTELIGENS MARADI PARASZTEMBERNEK , NEKI NEM SZABADNA POLITIZALNI UGYANIS SEMMIHEZ NEM ERT SZO SZERINT SEMMIHEZ MUNKAHELYE NEM VOLT VERSENYSZFERABAN NEM TUDOTT EDZODNI HISZEN EGYETEM ELVEGZESE OTA ELOSKODIK AZ ORSZAG TESTEN , RETTENETES HOGY O MAGYARORSZAG MINISZTERELNOKE ES EZ TELJESEN MINDEGY MILYEN OLDALON ALLNA HA MSZP , SZDSZ , FITYISZ, MDF,KISGAZDA, KDNP, TOK MINDEGY UGYANIS TELJESEN FOGALMATLAN MINDENHEZ AKI EGY MATOLCSYT KOMOLY PZICIOBA TUD ULTETNI AZ MAGA IS HITELTELENNE VALIK MINT AZ EGYSZEMELYES VALOJABAN BALKOZEP PARTJA A FIDESZ AHOL 1 EMBER SZAVAZOTT ELLENE A TOBBIEK NEM MERTEK PEDIG SZERINTEM ISMERIK A SOK DISZOSAGOT AMIT ELKOVETETT SIMLICSKAVAL AZ ELMULT 15 evben MAS EMBEREK ELETFOGYTIGLANJUKAT TOLTENEK ENNYI BUNTETTERT OK MEG VIGAN ZSIROSODNAK , ORBANGUTAN VAGYONA MEGHALADTA A 2000 MILLIARDOT ENNEK A TOREDEKERT KAPOTT 10 EVET A HORVAT MINISZTERELNOK ! HORVATOK ELOTT MEGEMELEM A KALAPOM , ES A ROMANOK ELOTT IS, AKIK ELKAPTAK ELITELTEK ES LEOLTEK MINT EGY DISZNOT A DIKTATORUKAT,POLT UTAN MEG KOPOK EGYET JOBB HIJJAN MERT OK MEG EGY FIDESZES GENGSZTER UTAN NEM NYOMOZTAK MEG MSZP KORMANYZAS ALATT SEM , HAT NEM UNORITO???

high up! 2013.10.01. 09:53:34

@♔batyu♔: "Ja, aztán ha Bajnai teljes egészében rád nyomja a multiadót, itt fogod majd komcsizni."

Mondjuk a hozzád hasonló matematikai analfabéták neg se értik az egyenletet:

Évi 500 milliárd ft államadósságot csinál az egykulcsos szja, aminek a 90%-a a felső 10% tarthatja meg magának.
A bankadó 2012-ben szerény 80 md volt, az ágazati különadók még ennyi sem.
Ha tudnál számolni egy ötödik osztályos gyerek szintjén, akkor már rég leesett volna a tantusz, hogy se a banki, se a multiadó nem fedezi itt még nagyvonalakban sem az úri szja-s osztály dolce vitáját. Hanem a 90%-nyi proli népnek kell évente 300 milliárd extra adót betolni az államkasszába, hogy az úri osztály jól élhessen.

És ez még nem minden, mert a végtörlesztés, földrablás, trafikrablás, rezsicsökkentés is a felső 10% zsebébe megy, aminek az árát szintén a magadfajta 90%-nyi proli osztály fizeti meg.
És ti fifióták még élvezitek is, ahogy a f....tokra évről évre egyre szorosabbra húzza a satut Orbanescu elvtárs klánja.

És amíg van egykulcsos szja, addig marad a satu.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.01. 09:53:39

@Szelid sunmalac-Elmeny designer:

"Senki nem mondta, hogy koaliciot kell kossenek!"

De, azt mondtad az előbb.

konrada 2013.10.01. 09:55:41

Na ja. Ilyen bénán lett kialakítva annak idején - a kerekasztal tárgyalásokkor - a rendszer.

...többek közt emiatt tudott 94-ben győzni az MSZP is abszolút töbséggel a választásra jogosultak ötödének szavazatával.

Talán nem kellett volna bevárni ennek a tudatában az országgyűléseknek azt, hogy 2010-ben az 1/3 elég legyen a 2/3-hoz.

...csak ez mindenkinek megfelelt. Most meg a fagyi visszanyalt.

ronalt 2013.10.01. 09:55:50

@Kivlov: Én megkérdeztem anno nagyapámat.
Kardlappal verték a hátát (Ő még jól is járt). Viszont az jelzés értékű, hogy a kommunistáknál csak egy dolgot utált még jobban. A Fideszt. És ez még csak a 2000-es évek eleje volt.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2013.10.01. 09:58:57

Egy mondatos fidesz morál:
Minden élén Szent Viktor áll!
:)

Kivlov 2013.10.01. 10:00:19

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
ja, bocs. úgy teljesen más. "elévültek" a cselekedetei. :D :D :D

Kivlov 2013.10.01. 10:00:59

@ronalt:
hatott a 40 évnyi vörös agymosás...

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2013.10.01. 10:02:56

@♔batyu♔: de ugye tudod, hogy attol, hogy en kihuztam szavazni meg fogok?:-))))

Lencsés István 2013.10.01. 10:06:59

A FIDESZ nem bukott meg .

Jó Mercutio halott 2013.10.01. 10:08:14

Csak halkan szomorkodik es szegyelli magat a magyar: ez a rakas kommentelo itt maga a tudatos valasztoi reteg. Ezek a kocsmaszagu primitiv lozungokat harsogo ostoba tahok, ezek vagyunk mi. Mi magyarok.

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2013.10.01. 10:08:41

@Kivlov: milyen cselekdetei?

anno ossze-vissza furkaltatok az andrassyt, hogy megtalaljatok a kazamatat ahol horn allitolag kinzott es nem talaltatrok vegul loszart sem:-)

ronalt 2013.10.01. 10:09:01

@Kivlov: Pont hogy nem hatott. Hogy értsd a hozzáállását (mert az előző hozzászólásban nem értetted a lényeget):
A kommunisták (Őt is) bántották. A kommunisták nagyon rosszak. Le velük fujj. A Fidesz semmivel sem jobb náluk, sőt! Ők is fujj.

Úgy érzem viszont, hogy a narancs agymosás nagyon is hat. Végül is a narancs egy árnyalata a vörösnek.

felcsutisuttyo 2013.10.01. 10:16:25

BESZART A ROHADÉK HÜVELYKMUTYI...FEJETLENÜL ROHANGÁL...GYORSAN BEVETI A FIZETETT "Csodafegyverét":)))))))) a BIRKAMENETET (Román szőröstalpuak és lengyelek is lesznek, meg talán Azerbadzsáni gyilkosok is....a CIVIL ÖSSZEFOSÁS-OK KÖZÖTT?
kepkezelo.com/images/131j7tjx6lyl93b8hr.jpg

global001 2013.10.01. 10:16:53

@tisztapista:

" Tényleg? Szerintem a választásra jogosultak közel kétharmadának szavazatát szerezték meg. "

Unortodox matematika ??

A választásra jogosultak száma 8 millió ...

A fideszre 2,5 millióan szavaztak !

Hülye lehetsz a matekhoz, ha nálad 8 milliónak a 2/3-a 2,5 millió ... :)))

Általános iskola 4.-5. osztálya ...

felcsutisuttyo 2013.10.01. 10:19:50

birkakhoz 2013.09.30. 22:20:23
Orban mindig tisztessegtelenul jatszott egesz eletet beszovi a korrupcio,penz es hatalomehseg , arrogancia az alazat szo TELJES HIANYA egy normalis demokraciaban mint szelsoseges kis part vezeret tudom elkepzelni de inkabb azt sem.ORBAN VIKTOR FELCSUTI PARASZTGYEREKKENT NOTT FEL ES HIABA VEGEZTE EL A JOGI EGYETEMET HIABA POLITIZALT MEGMARADT EGY UNINTELIGENS MARADI PARASZTEMBERNEK , NEKI NEM SZABADNA POLITIZALNI UGYANIS SEMMIHEZ NEM ERT SZO SZERINT SEMMIHEZ MUNKAHELYE NEM VOLT VERSENYSZFERABAN NEM TUDOTT EDZODNI HISZEN EGYETEM ELVEGZESE OTA ELOSKODIK AZ ORSZAG TESTEN , RETTENETES HOGY O MAGYARORSZAG MINISZTERELNOKE ES EZ TELJESEN MINDEGY MILYEN OLDALON ALLNA HA MSZP , SZDSZ , FITYISZ, MDF,KISGAZDA, KDNP, TOK MINDEGY UGYANIS TELJESEN FOGALMATLAN MINDENHEZ AKI EGY MATOLCSYT KOMOLY PZICIOBA TUD ULTETNI AZ MAGA IS HITELTELENNE VALIK MINT AZ EGYSZEMELYES VALOJABAN BALKOZEP PARTJA A FIDESZ AHOL 1 EMBER SZAVAZOTT ELLENE A TOBBIEK NEM MERTEK PEDIG SZERINTEM ISMERIK A SOK DISZOSAGOT AMIT ELKOVETETT SIMLICSKAVAL AZ ELMULT 15 evben MAS EMBEREK ELETFOGYTIGLANJUKAT TOLTENEK ENNYI BUNTETTERT OK MEG VIGAN ZSIROSODNAK , ORBANGUTAN VAGYONA MEGHALADTA A 2000 MILLIARDOT ENNEK A TOREDEKERT KAPOTT 10 EVET A HORVAT MINISZTERELNOK ! HORVATOK ELOTT MEGEMELEM A KALAPOM , ES A ROMANOK ELOTT IS, AKIK ELKAPTAK ELITELTEK ES LEOLTEK MINT EGY DISZNOT A DIKTATORUKAT,POLT UTAN MEG KOPOK EGYET JOBB HIJJAN MERT OK MEG EGY FIDESZES GENGSZTER UTAN NEM NYOMOZTAK MEG MSZP KORMANYZAS ALATT SEM , HAT NEM UNORITO???

protézisesh 2013.10.01. 10:20:33

@ausländer Sipi: szerinted a mai balfasz ellenzék mit csinál? lassan ott tartunk, hogy a libajnai,a gyurcsányi meg a mesterházi EGYÜTT sem érnék el a parlamentbe jutás küszöbét (pláne nem, ha a nyugdíjasoktól végre megvonnák a szavazati jogot!) a siffert meg már el is felejtettük. marad a nem sokkal jobbik, akik meg ugye karcolgatják a szalonképesség határát.
Az egyetlen reális alternativa a kétfarkú kutya lenne, de az meg nem párt.

global001 2013.10.01. 10:20:56

@Lencsés István:

" A FIDESZ nem bukott meg . "

Morálisan, erkölcsileg már régen megbukott !!

Ahol papcsák-, lázár-, meggyes-félék ülnek a pártba, ott bukás van!

Persze ezt csak a NEM korlátolt agyúak képesek felfogni, az idióták meg tapsolnak, ha meglopják őket ...

Kámasuka 2013.10.01. 10:23:50

Azért a fidesz még nem bukott meg teljesen, hogy 3,5 év kormányzás után a mandátumok 2/3-át szerzi meg tavasszal is.

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2013.10.01. 10:25:38

@protézisesh: "pláne nem, ha a nyugdíjasoktól végre megvonnák a szavazati jogot!"

a szuleid most biztosan buszkek lehetnek rad:-)

konrada 2013.10.01. 10:26:07

@high up!:
Azért nem akarok kekeckedni, de ha már számolni akarunk: akkor mi a több, 100 ezer 16%-a, vagy az 1 millió 16 %-a?
Mert az én csekély számtani tudásom alapján 10x több adót fizet az, aki milla után adózik.

Én megértem, hogy az, akinek alacsony a jövedelme, vagy becsületes adócsaló a szentem, az szívesebben venné azt a rendszert, hogy nem fizet SZJ-t és helyette is az adófizetők állnák a közfogyasztását, csak van egy olyan érzésem, hogy a millát keresők nem a komplett idióták kategóriájából kerültek ki mind.

Így ha a rendszer úgy működik, hogy nekik az arányas magasabb adóbefizetésük helyett 40-50x több személyi adót kell fizetniük, akkor jön a kreatív könyveléseknek az a fajtája, melyben szlovák cégeket alapítanak, költségből írják le, jutalékként osztják ki, stb...

Szóval hidd el, nem csak te tudsz számolni, így bár személyes érdekedből lehet hogy jó volna, ha más fizetné helyetted be a te közfogyasztásod költségét is teljes mértékben, de azt azért látni lehet, hogy pl. a szlovákokkal szembeni lemaradásunk egyik oka volt az a többkulcsos adórendszer, ahol a magasabb tudást igénylő munkaerő költsége a progresszív adó miatt magasabb lett, és nagyon sokban felelőssé tehető a mostani közállapotokért az a rendszer, melyben a felső és középosztályunk (ebből az a széles, mely az átlagbér 70%-át meghaladta) rákényszerült a valóban igazságtalan közteherviselés miatt az adóoptimalizásnak nevezett csalásra.

Kámasuka 2013.10.01. 10:26:29

@konrada: Sehol sem kell ennél több a 2/3-hoz, sok helyen meg 2/3 nem kell az alktörvényekhez.

Igy 3,5 év után kicsit szánalmas hogy az ellenzéknek ennyi a mondanivalója.

nnnnnnnn 2013.10.01. 10:27:06

@global001: szemeket még nem lövettek ki. akkor lennének csak egálban. tehát még mindig jóval magasabban állnak erkölcsileg, mint a fosadék baloldal. nem véletlen, hogy jövőre megint szarrá lesznek verve a maszopnyikok a választáson. remélem a kétharmad is meglesz.

felcsutisuttyo 2013.10.01. 10:27:38

@protézisesh: ne a 2014 es választáson rugózzál, azt 1000 százalék, hogy elcsalja a Fidesz Bűnszövetkezet, hanem ami az elcsalt választás után jön....a párt nélküli összefogás a csaló Gazemberek ellen. Én LŐPORSZAGOT ÉRZEK:) -és hallom másoktól is:)

Sir Galahad 2013.10.01. 10:27:41

@felcsutisuttyo: Az milyen jó lesz, amikor a rohadék csaló, korrupt tolvaj fidesz bűnszövetkezet helyett a rohadék csaló, korrupt tolvaj mszp bűnszövetkezet fog kormányozni... már úgy várom :P

Kivlov 2013.10.01. 10:29:06

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
nemnem, ez egy marhaság.
veri a mellét a h*lye magyar, hogy "rendszerváltás" így meg úgy, aztán 4-5 évvel az állítólagos "váltás" után megválaszt egy mukit a múltból. utána meg csodálkozik, hogy sehová nem halad(t)unk előre azóta sem. :D
nooormális???

susu64 2013.10.01. 10:32:01

Nicsak, egy újabb Jókai utcában szerkesztett blog. De ettől még - vagy éppen ezért - tömény butaság.

Peterpapo 2013.10.01. 10:32:37

@Flúgatlan:

Te nagyon okos! Senki sem mondta, hogy nem demokratikusan lettek megválasztva. Mindössze annyiról van szó, amit Te is mondasz, hogy a többség el sem ment szavazni, mert szarnak a politikusok fejére. Sokan vannak úgy azzal, hogy inkább nem mennek el, mert az egyik szarabb, mint a másik, tehát ne érezzék már azt, hogy őket az ország nagyobb többsége hatalmazta fel, mert az a hazugság és a csúsztatás.

A bajai csalás az OVB-nél éppúgy megbukott, mint 2002-ben a többi. Az újra választást a bíróság rendelte el, szóval nem kell a süket dumád. Az OVB most is a kormányt támogatta, mint anno.

nnnnnnnn 2013.10.01. 10:34:39

@felcsutisuttyo: milyen lőporszagot érzel te szerencsétlen? nyugger maszopnyikszavazók fognak majd forradalmat csinálni neked? 98%-ban ugyanis csak vén hülyéket látni a balos tüntiken. ezek még egy hungarocell orbánszobrot se bírnak önerőból ledönteni.

Peterpapo 2013.10.01. 10:35:36

@♔batyu♔:

"Elfoglalják a komcsik és libsik életterét.

Én ezért szavaztam rájuk."

Nem érzel egy kis ellentmondást a cselekedetben? A libsikből lett komcsikra szavaztál, mert elfoglalják a libsik és komcsik életterét? Vicces vagy. :)

Kivlov 2013.10.01. 10:39:10

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
ennyi.
csak akkor nem kéne 25 éve folyamatosan hisztizni. :D

_most_ 2013.10.01. 10:41:45

@$$$=$$$: mondjuk a birkamenetetn is elég magas volt az átlagéletkor, nem úgy mint az iq szint :D

Mitzimackó 2013.10.01. 10:41:56

@tisztapista: ezt a baromságot honnan veszed? közel 8.000.000 választásra jogosult van, a fideszkdnp 2010-ben kb. 2.700.000 szavazatot kapott? az mennyi is?

susu64 2013.10.01. 10:42:16

@Peterpapo: Aki nem megy el szavazni annak nincs joga hőbörögni sem. Szóval az a helyzet, hogy bizony sok nálunk mintaországnak kikiáltott helyen vagy kötelező részt venni a választáson, vagy még olyan is van, ahol regisztrálni kell és ezzel együtt megmondani, hogy kire - mire szavazol. Működik? Igen: pl. Ausztrália, USA. Tehát az nem érv, hogy valakik nem mentek el választani. Azoknak szép csöndben kéne maradniuk. A jogok mellé kötelességek is járnak.
A bajai csalásról: javaslom a Kecskemét Törvényszék határozatának eleolvasását. Ha találsz benne akárcsak csalásra utaló kifejezést is, nagy nyilvánosság előtt a Népstadionban, ahogy mondani szokták. De még csak pártra vagy személyre szóló utalás sincs benne. Jó lenne már végre tudomásul venni ezt az apró tényt.

a 17 éves Parker Schnabel 2013.10.01. 10:42:42

" Ilyen módon egy jól szervezett, kis létszámú gittegylet is kormányozhatná az országot, áldemokratikus lepelben. "

Nem hatná...

Egy jól szervezett, kis létszámú gittegylet kormányoz - áldemokratikus lepleiben.

felcsutisuttyo 2013.10.01. 10:46:20

Most olvastam: Megműtötték Orbánt...hmm.. mi van? vissza varták a fejét? Kár volt!!!!!!!

fda 2013.10.01. 10:49:38

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik):
Hogyan lehet figyelembe venni annak a véleményét, akinek nincs véleménye?

Azért az belátható, hogy az országot/várost/bármit irányítani kell, akkor is, ha az erre önként jelentkező 3-5 szervezetből/személyből neked egyik sem tetszik fenntartások nélkül.

Egyébként érdekes megfigyelni, hogy az mszp szerint bár diktatúra van, valahogy mégis tud egy bíróság a kormánypárt hátrányára dönteni...

Ha valaki csalt, vagy kampánycsendet sértett, azt kellene egyébként megbüntetni, nem a sokszorosan bukott mszp-nek hőzöngeni. (Akik anno az egypártrendszer "szavazásait" kiötlő szervezet egyértelmű utódja!)

ronalt 2013.10.01. 10:50:08

@susu64: "Aki nem megy el szavazni annak nincs joga hőbörögni sem."
Nem kértünk egyik oldal szarságából sem. Ez feljogosít arra, hogy lopjál tőlem de fogjam be a pofámat?

♔batyu♔ 2013.10.01. 10:54:04

Aki megbukott, az az SZDSZ. Még akkor is, ha egyes emberei Bajnaival tovább élnek. (Ha engedjük őket).

Lencsés István 2013.10.01. 10:58:11

@global001: Ha idézel , pontosan tedd , köszönöm szépen . :) Nem bukott meg semmilyen értelemben . Minden név kezdőbetű nagy . Lázár az tényleg nem egy jó arc , de mindenhol van kivétel . A FIDESZ nem lop , hanem ad . Agyról a helyedben nem írogatnék fosva ....

_most_ 2013.10.01. 10:59:46

a fidesz morálisan már rég megbukott, szerintem senkit nem lepett meg, hogy csalnak a választásokon.

Peterpapo 2013.10.01. 11:02:08

@susu64:

Szó sem volt arról, hogy kinek van joga hőbörögni, vagy kinek nincs. Arról van szó, hogy ne hazudják azt, hogy az ország többsége hatalmazta fel őket, amikor csak a kisebb része szavazott rájuk.

A bírósági ítéletekben az van írva, hogy súlyos testi sértés. Szó sincs benne arról, hogy agyon vertek valakit. De nevezheted bárminek. A kampánycsend megsértése éppúgy törvénytelen, mint a csalás. Nem említetek benne senki és semmit? Valamiért mégis új választást rendeltek el. Nyilván nem azok ellen, akik benyújtották az "óvást".

ronalt 2013.10.01. 11:02:45

@Lencsés István:
"A FIDESZ nem lop , hanem ad ."
Jó, akkor adja vissza a kizsarolt magánnyugdíj pénztári megtakarításomat.

nnnnnnnn 2013.10.01. 11:05:40

@_most_: kár hogy egy békemeneten 400-szor vannak többen mint bármilyen balos rendezvényen.

Peterpapo 2013.10.01. 11:07:10

@Kivlov:

Tudod az a vicces, hogy csak akkor haladtunk előre, amikor azt a mukit a múltból megválasztották. :)

ronalt 2013.10.01. 11:07:18

@$$$=$$$: Ja. De legalább ott csak Magyarok vannak.

konrada 2013.10.01. 11:09:19

@ronalt:
....lehet, előbb tán be kéne fizetni az államkasszába azt a pénzt, amit az elterelt nyugdíjjárulék miatt kölcsönből kellett pótolni....

Peterpapo 2013.10.01. 11:09:26

@$$$=$$$:

Ja. Csak ennek az az oka, hogy náluk a komcsikhoz hasonlóan erősen ajánlott elmenni minden rendezvényre, mint anno a május 1-én. :) Persze anno ezek akkor is ott voltak mind az első sorban. ;)

nnnnnnnn 2013.10.01. 11:09:32

@ronalt: igen, és egyetlen idegenszívű magyar állampolgársággal rendelkező retek maszopnyik nem meri odatolni a képét olyankor.

susu64 2013.10.01. 11:11:11

@Peterpapo: Bukta. A súlyos testi sértés nem agyonverés, az halált okozó súlyos testi sértés. Két különböző dolog. Ha átmész a piroson megsérted a törvényt, de nem csalsz. Mindössze ennyi a különbség. Nem elhanyagolható.
A 2/3 meg kétharmad, nem hatugság kérdése. A választó polgárok (azaz, akik elmentek választani) többsége döntött így. Ha nem mentél el, utána nincs reklamáció. Csak magadat okolhatod.

_most_ 2013.10.01. 11:11:40

@$$$=$$$: 2002-ben a Kossuth téren kétmillióan voltak, hol van már ahhoz képest a birkamenet létszáma, pedig oda is szállították az embereket mint Baján :D

ronalt 2013.10.01. 11:12:20

@$$$=$$$: Egy darab importált Lengyelt sem látni soha :D

Lencsés István 2013.10.01. 11:16:17

@ronalt: Ha idézel , pontosan tedd , köszönöm szépen . :) Nem zsarolták ki , ha nem adtad volna oda , nem lehetne majd nyugdíjad .... ( vagy ha már most van , akkor már rég nem lenne .... )

Kivlov 2013.10.01. 11:19:03

@Peterpapo:
kár, hogy a választók nem így érezték '98ban...

ronalt 2013.10.01. 11:19:53

@konrada: Miért is lett kitalálva a magánnyugdíj?

ronalt 2013.10.01. 11:21:45

@Lencsés István: Ezt mindenhol zsarolásnak hívják :)

Kámasuka 2013.10.01. 11:23:08

@Peterpapo: 'Szó sem volt arról, hogy kinek van joga hőbörögni, vagy kinek nincs. Arról van szó, hogy ne hazudják azt, hogy az ország többsége hatalmazta fel őket, amikor csak a kisebb része szavazott rájuk.'

- Az az igaz amit a nyertes mond. Ez alapigazság. Ezen idegelheted magad csak értelme nincs.

Ennél már csak az a királyabb, hogy most 2014re készülve a zellenzék már előre magyarázza meg miért fog bukni - a szlogen: mert a gonosz Fidesz a saját érdekeire módosította a választási tv-t!

Ebben van igazság mégis szánalmas, szánalmas, szánalmas!

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.10.01. 11:24:04

@[megmondoember]: "mert egy csomó Fidesz-hívő addigra át fog jelentkezni a problémás körzetekbe."

Azért ez is elég nyilvánvaló lenne, nem? Megfelelő kommunikációval még cikibb így nyerni, mint utaztatással.

Peterpapo 2013.10.01. 11:28:35

@susu64:

Gartula. Még mindig nem érted. A halált okozó súlyos testi sértésben hol van benne, hogy agyon vertek valakit? Attól, hogy burgonyának mondod, attól at még krumplinak is mondják.

Még mindig nem arról szól a dolog, hogy kinek van joga hőbörögni és kinek nincs. Én egyébként voltam és nem a fideszre szavaztam, de ez most mellékes. A lényeg, hogy a választásra jogosultak száma kb 8 millió. Ebből kb 5 millió 100 ezer ment el szavazni, akikből két millió 700 ezer szavazott listán a Fideszre, tehát nem az ország vagy a polgárok többsége szavazott rájuk, hanem azon polgárok többsége, akik elmentek szavazni. Tehát aki nem ment el, az nem szavazott rájuk, nem bízta meg őket semmivel sem. Nem a kétharmad a hazugság, mert az az eredmény lett. A hazugság az, hogy az ország többsége szavazott nekik bizalmat. Ha még mindig nem érted, nem tudok segíteni.

deruyter 2013.10.01. 11:29:31

Ha nagyon nagyon engedékeny vagyok, akkor talán látok gazdasági eredményeket. Ha nenm vagyok ennyire engedékeny, akkor megjegyzem, hogy ezk az eredmények igen csak gyengécskék, ha azt nézem, hogy az előző kormány milyen n emzetközi helyzetben volt, meg a mostani milyenben. És ha azt is nézem, hogy a szomszéd (pl. visegrádi) országok eközben mire jutottak, akkor meg már végképp nem látok eredményt. De ez csak az egyik része. Mert ha azt nézem, hogy mindezt a csodálatos 2/3-dal sikerült elérni, akkor egy kalap szar. Amit el sikerült érni, az a lopás négyzetre emelése, a seggnyaló klientúra minden határon túl történő pozícióba tolása, valamint a hatalom bebetonozsására tett masszív erőfeszítések. Ez 3 és fél év alatt elég szarocska.

Peterpapo 2013.10.01. 11:29:55

@Kivlov:

Bizony nem tetszettek nekik a Bokros csomag, ahogy nekem sem, de utólag látható, hogy az indította el az országot felfelé, amit aztán a Fidesz szépen el is tapsolt.

Lencsés István 2013.10.01. 11:30:36

@ronalt: Volt lehetőséged választani , odaadtad , így talán lesz jelened meg jövőd ha nem adtad volna oda akkor semmid nem lehetne ....

gusthy1 · http://kolyokjoga.blogspot.com 2013.10.01. 11:30:51

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Ebben igazad van. Azonban - ahogy a post is írja - ezek után a párt nem azt mondja, hogy fújfúj, ez az emberünk csalt, fel is út neki meg le is, hanem közli, hogy ez így tök rendben van. Innentől válik az egész párt felelőssé a dologért. Egyetlen tagja nem mondta, hogy bocsi.

Peterpapo 2013.10.01. 11:31:28

@BenFranklin:

Hát bizony ez sem igaz. Attól, hogy a nyertes mondja még nem kell feltétlen igaz legyen. Én nem idegelem magam rajta, csak egy bizonyíték arra nézve, hogy hazudnak, hazudnak, hazudnak.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.10.01. 11:31:44

@Wagem: @♔batyu♔: @Kivlov: @pánpéter: @$$$=$$$: @Lencsés István: @BenFranklin:

Ejj, de szép számban megjelentetek erre a posztra. Vagy küldtek titeket? Nem baj, röhögök a vergődéseteken. Ebből látszik, hogy érzékeny a téma.

_most_ 2013.10.01. 11:32:16

@BenFranklin: nem teljesen így van, például Armstrong vitathatatlanul nyertes volt, azt állította nem doppingolt, aztán kiderült mégse az az igazság, szóval a csalók mindig lebuknak, ahogy a fidesz is :D

ronalt 2013.10.01. 11:34:57

@Lencsés István: Igazad van. Ez nem zsarolás. Ez egyszerű útszéli rablás. Vagy odaadom amim van, vagy meghalok.
Szerinted ez így rendben van?

2013.10.01. 11:37:35

Beszélhet, akarom mondani hazudhat bármit a sok virnyákoló ellenzéki: egyre népszerűbb a Fidesz és egyre lejjebb csúszik az ellenzék. A hétvégi izléstelenség szerintem végleg betette az ellenzéknek. A mocsok egyaránt rájuk kenődött, mert egy követ fujnak. Madarat tolláról, embert aljas barátjáról. Magatoknak állítottatok ki bizonyítványt és az elégtelen. Mentek a levesbe.

Lencsés István 2013.10.01. 11:38:15

@mutymurutty: Megjelentem , mert utálom a hazudozást fosva . Én meg rajtad röhögök , hogy a ténnyel nem tudsz mit kezdeni . :D :D :D + :D

@ronalt: Nem rablás , pláne nem útszéli , mivel bankban volt a pénzed ... Igen rendben van , mert adtak választási lehetőséget ha nem adtak volna akkor sírhatnál , de akkor sem fosva ....

Kivlov 2013.10.01. 11:39:29

@mutymurutty:
:D :D :D
érzékeny? mert?
akkor érzékenykedtél volna, amikor a szobordöntögetős öngólt behúztátok. :D

pánpéter 2013.10.01. 11:40:34

@mutymurutty: jaja, engem küldtek.
hogy vergődjek egy nímand blogger ócskaságain. :) mert olyan érzékeny a téma. csak azért.

pánpéter 2013.10.01. 11:41:57

@Kivlov: az nem öngól volt. ezek ennyire hülyék. :) azt hitték, jó lesz. aztán kiderült, hogy nem lett jó, de még mindig nem értik, miért. :)
karácsony geri meg otthon veri a fejét a falba, ide hallom a b+olását. :)))

konrada 2013.10.01. 11:47:46

@ronalt:
...talán azért, mert a befektetői körök szerették volna visszakapni bizonyos pártokba pumpált pénzeiket, és erre a legbiztosabb mód az volt, hogy kitalálták azt, hogyan lehet olyan biztos - évtizedekig meg nem mozduló - pénzzel feltőkésíteni a cégeket, melyek ebből a pénzből likvidítást és szép nagy hasznokat húzhatnak.

...az az "apróság" meg őket nem érdekelte, hogy ez a pénz egyébként egy működésben lévő rendszer egyik pillére volt, aminek a kiesését valahonnan - pontosabban hitelből pótolni kellett.

...vagy igen. Hiszen például pont ebből az átterelt pénzből hitelezték meg az államnak, ami plusz biztonságot adott a tuti haszonra.;))

ronalt 2013.10.01. 11:48:52

@Lencsés István: Akár melyik irányból vizsgálom a dolgot, akkor is kényszer hatására kellett odaadnom a pénzem. Mint a kommunizmusban vidéken. Vagy odaadod a pártnak a disznót vagy meghalsz. És ez szerinted teljesen rendben van.
Nincs rá szebb szó, te egy rohadt kommunista vagy. Pont olyan akiket végre el kéne takarítani ebből az országból.
Ezek után felettéb furcsa, hogy pont ti kommunistáztok. Fura ember vagy :)

blah 2013.10.01. 11:55:21

az egy dolog, hogy van aki szajkózza az irdatlan baromságait, az meg egy másik dolog, hogy van aki el is hiszi... most én nem akarok itt illúziókat táplálni senkiben, hogy más pártok másként viselkednek, de most inkább leírok egy szemléletes példát a pártkommunikációról. nézzük csak a két legnagyobbat.
mszp: (orbán viktor véletlenül fingik egyet a mosdóban) az mszp szóvivő kiáll és azt mondja, orbán viktor kérem szépen a mosdóba szart és nem takarította el, majd mindenkit felszólított, hogy ezentúl a mosdóba szarjon és azt tervezi, hogy ezt alkotmányba foglalja.
fidesz: (mesterházy fingik egyet véletlenül a mosdóban). petike/gabika/giroszka azt szajkózzák egymást váltva egy hónapig, hogy a bukott baloldal vezetője egy kisbaba hátára szart majd sátánista jeleket rajzolt vele a mosdóban és most azt tervezi, hogy ezért cserébe a tőkés nyugati gyarmatosítóktól ezer milliárd dollár kölcsönt vesz fel amit csakis kisbabák összeszarozására fog költeni. állítsuk meg a bukott baloldalt, mert különben mindenkit összeszaroznak. a cöf két napon belül 3 milliós békemenetet hirdet.
remélem sikerült szemléltetni a valóság és a pártok által kreált alternatív valóság közti különbséget (és fokozatait).

ronalt 2013.10.01. 12:03:27

@konrada: És ezt nem lehetne normálisan az emberek felé lekommunikálni?

torró 2013.10.01. 12:08:53

Ne bassz már ki velem kedves posztíró. Már sokszor volt erről szó.Aki nem megy el szavazni, gyakorlatilag egyet ért a választási eredménnyel. Mindegy ki nyer. Ergó egyet értett a FIDESZ 2/3-l. Vagyis egyértelmű a támogatás. Az már megint más hogyan oszlik meg a szimpátia. a pártok vonatkozásában, mert természetesen az otthon maradt negyven valahány %-k szavazó is szimpatizál valakivel. És milyen fajta morál szerint bukott meg? Vagy a baloldal, meg a liberálisok milyen morált használva buktak meg?
Egyenlőre Orbánék, attól függetlenül hogy követtek el hibákat, egy rakás szarból kellett valamit kihozniuk. Egyenlőre még csak kisebb a kupac, de mit lehet tenni ilyen hazai és külföldi körülmények között, 3 év alatt? Ráadásul több úniós tagállam hasonló módszerekben látja az országa rendbe tételét, amilyent Orbánék alkalmaztak a gazdaság terén. Olyan módszer viszont nem létezik, hogy mindenkinek Hawai legyen. Sehol a világon. Mindig van akinek valami nem tetszik valamilyen okból kifolyólag. Egy ország ami már évtizedek óta rossz gazdasági körülmények között vergődik, bizony hosszú keserves éveket kell átvészelni,hogy ha rendbe akarja tenni magát. A jelenlegi ellenzék meg éppen jó sokat tett azért, hogy idáig jussunk.

konrada 2013.10.01. 12:40:36

@ronalt:
Nem. Azért nem, mert akinek ezt kommunikálni kéne, egy másik érdekcsoport emlőjén csüng, így nem volna ildomos nekik fellebbenteni a fátylat arról, hogyan működik a rendszer.

...többek közt ezért lesz mindig a nagy fellobbanásokból mély kussolás, mert túl sokat tudnak egymásról pártok. Ezért bukott meg Keller fidesz-vizsgáló államtitkársága, de Budai mszp-t vizsgálója is.
Mert ugye azt nem hisszük el, hogy összesen annyi visszaélés történt 98-02 között, illetve 02-10 között, mint amiről lett ítélet, és hogy a pártok valójában ennyire tiszták.

Érdekcsoportok harca ez a hatalomért, nem az a céljuk, hogy végleg bukjanak, hanem az, hogy a birkák rájuk szavazzanak. No ezért kerül csak az napfényre, ami még nem fáj a háttérhatalomnak.

Peterpapo 2013.10.01. 12:43:20

@Kivlov:

Öngól? Mitől lett az öngól, meséld már el légyszi. :)

Peterpapo 2013.10.01. 12:47:02

@Lencsés István:

Azt mondták, hogy vagy odaadod a nyugdíjad és akkor rendben van, vagy nem adod és akkor nem kapsz államit. Aztán kiderült, hogy mégis kapsz államit, vagyis fosva hazudtak megint, mint mindig, ahogy te is.

Peterpapo 2013.10.01. 12:48:39

@pánpéter:

Amióta így vergődik rajta a fidesz társadalom, azóta kiderült, hogy mégis jó ötlet volt. :)

Peterpapo 2013.10.01. 12:50:02

@Lindalinda:

Ja. Így volt ez 2002-ben és 2006-ban is. Reménykedj csak.

Kámasuka 2013.10.01. 12:53:48

@blah: Meg vannak a számok. De mivel a számokban a választók 10%-a (sem) tud olvasni, marad a szarozós kampányolás. Azt mindenki érti.

pánpéter 2013.10.01. 13:01:25

@Peterpapo: de még milyen jó. :) 2%-ot biztos sikerült lemorzsolni magukból ennek a remek csapatnak. :))
egy jobboldali szavazó az ilyennek csak örülni tud, már ha érted hogy mondom. :) (nem, nem érted)

Kivlov 2013.10.01. 13:02:42

@Peterpapo:
gyrekes, szánalmas és eléggé összeegyeztethetelen a magát józannak és demokratikusnak hirdetett ellenzék dumájával. de egy viccnek jó volt, pláne dopeman. :D

Kámasuka 2013.10.01. 13:14:11

Bajnaiék úgy vannak vele hogy minden mind1. Mehet akár Dopeman, hátha eljő a forradalom. Kb. Mint Kun Béla, csak hát ő zsidó volt, mögötte állt a korlátlan külföldi pénz és az ország összes nyomdája.

Bajnai ugyan szintén Soros kegyelt, de gyuri papa nyerő dolgokba szeret fektetni, szóval coki, nem veszi meg Gordonnak a magyar médiát.

Peterpapo 2013.10.01. 13:17:23

@pánpéter:

De értem és azt tudom mondani, hogy ne nagyon örülj neki! Nem vagyok abban biztos, hogy 2%-ot lemorzsoltak magukból, de ez majd kiderül. Persze nincs kizárva, de mérget nem vennék rá. Te se tedd! ;)

Peterpapo 2013.10.01. 13:19:59

@BenFranklin:

Viktor milyen alapítvány útján jutott ki az egyetemre? Csak nem Soros kegyelt volt ő is? Most már nem kap támogatást? Csak nem azért, mert az öreg csak nyerő dolgokba szeret fektetni?

Peterpapo 2013.10.01. 13:21:53

@Kivlov:

Ez teljesen józan és higgadt cselekedet volt. Csak szokatlan az önálló gondolatokra képtelen fidesznyikek számára. Még mindig nem fogják fel ésszel, hogy ez az egész mit jelentett igazán, csak vinnyognak, hogy jajj de csúnya dolog volt. :)

pánpéter 2013.10.01. 13:23:19

@Peterpapo: hát hogy hozni nem hozott, az szinte biztos. :)

Kámasuka 2013.10.01. 13:23:50

@Peterpapo: Soros csalódott a Viktorban. Azt hitte nevelhet belőle kozmopolita IMF kapitalistát, de nem jött be. Azt a pénzt bebukta.

blah 2013.10.01. 13:24:12

@BenFranklin: már bocsáss meg, de a célközönség nem érti, ugyanis van egy kb 2 milliós réteg amin marakodnak. érdekesmód egyik párt sem akar stratégiákról, kidolgozott tervekről beszélni csak célokról meg ködös illúziókról... aztán ott a másik bibi, ami lehet erősnek tűnik, de én nem látom, hogy bármelyik párt is képes lenne rá, hogy épkézláb tervvel vagy stratégiával előálljon... pedig úgy hiszem volna elég értelmes ember ebben az országban akik fel tudnák fogni. de az, hogy csak hazugságban próbálják felülmúlni egymást sokaknak nem szimpatikus. megkockáztatom, hogy jelentős létszámú rétegről beszélek.

Peterpapo 2013.10.01. 13:25:47

@BenFranklin:

Nem azért csalódott, hanem azért, mert azt hitte, hogy egy rendes, egyenes embernek adja a pénzt, csak aztán kiderült, hogy egy hazug, köpönyegforgató kis szar alaknak adta.

Peterpapo 2013.10.01. 13:26:17

@pánpéter:

Erre se vegyél mérget. :)

Kámasuka 2013.10.01. 13:27:43

@blah: A fidesz stratégiája az amit választások előtt mondtak, meg csinálnak. Meg csináltak 98-02ben. Valszeg ezt fogják folytatni 14 után. Legalábbis nálam ez erősebb érv mint hogy mit tesznek a plakátokra.

Kámasuka 2013.10.01. 13:29:13

@Peterpapo: Ez igen nagy szerencse nekünk. Ami sorosnak jó az a lakosságnak szar, úgy itt mint az USA-ban vagy akárhol.

Peterpapo 2013.10.01. 13:31:10

@BenFranklin:

Vannak kivételek, amik erősítik a szabályt. Ilyen például Orbán, aki Sorosnak és a lakosságnak is szar.

Kivlov 2013.10.01. 13:31:23

@Peterpapo:
:D
inkább ti nem fogjátok fel még mindig, hogy az ország nyugalomra vágyik, nem pedig hőzöngésre.
arról nem is beszélve, hogy az embereknek elegük van a "valaki/valami ellen szavazásból."
de ahogy érzitek. a bizonytalan szavazót ezzel inkább elriasztottátok, mintsem megnyertétek...

blah 2013.10.01. 13:36:48

@BenFranklin: te várjál, úgy érted, hogy nem ígértek semmit, nem volt kormányzási tervük, majd kormányra kerülve irreális faszságokat kezdtek szajkózni majd csak a kommunikációjuk szerint valósultak meg amit útközben százszor átfogalmaztak? na itt fejeztem be veled.

Peterpapo 2013.10.01. 13:38:44

@Kivlov:

Már 2002-ben és 2006-ban is arra vágyott, amikor hidat foglaltatok, meg amikor Kossuth téri pikniket rendeztetek. Most hogy ezek a görények vannak hatalmon ne hőzöngjön senki, csak amikor a másik szar banda van? Nyugalomra vágyik az ország? Akkor Viktorral az élen az összes hazug köcsög takarodjon ki a Parlamentből aztán nyugalom lesz. Talán.

Tényleg elegük van, de nincs más választási lehetőség. Amíg Viktor ott van, mindig a Fidesz ellen fogok szavazni és nem valakire. Sosem hagynám ki, hogy kinyilvánítsam azon véleményemet, hogy Orbánnak el kell takarodnia a politikából örökre.

Kivlov 2013.10.01. 13:45:56

@Peterpapo:
Azt nyilvánítasz, amit akarsz: szólásszabadság van. csak ugye (zs-zni nem lehet, mert arra haraptok egyből. :))
Az nem jutott még el a "demokratikus ellenzéki" agyatokig, hogy az ellenzéknek nevezett banda legnagyobb problémája, hogy nem tud értelmes alternatívát felmutatni még egy gyenge kormányzati teljesítményt felmutató fityisszel szemben sem. De ezzel a kisovodás viselkedéssel bizonyára sikerülni fog. hajrá! :D :D :D

Peterpapo 2013.10.01. 13:50:15

@Kivlov:

A zs-zés nem tartozik a szólásszabadságba, csak ezt az egybites agyatokkal képtelenek vagytok felfogni. :)

Igazad van, hogy nincs értelmes alternatíva, de az azért szomorú rátok nézve, hogy még így is sokan vannak, akik ezeket a szerencsétlenek választanák a fityisszel szemben. Persze csak azok, akiknek vannak önálló gondolataik. :D :D :D

Kivlov 2013.10.01. 13:54:12

@Peterpapo:

:D
Önálló?
akiknek dopeman mondja meg a frankót, annak aztán temérdek önálló gondolata lehet! :D

Kámasuka 2013.10.01. 14:01:23

@blah: Teljesen világos a fidesz kormányzási iránya, és nem is változott sokat 98 óta. Aki nem lát irányt annak kár is magyarázni.

Peterpapo 2013.10.01. 14:06:09

@Kivlov:

Ki a f.sz az a Dopeman? :) Dopeman szövegét hol hallottad állandóan ismételgetni? Na ugye. :) Viszont Viktor minden szavát és gondolatát visszahallhatod a fityiszesektől, mert nincs sajátjuk. Minden úgy van, ahogy az a fasz mond mi? Na persze. :D :D :D

blah 2013.10.01. 14:08:47

@BenFranklin: persze, abban hinni kell. meg ugye az se megy már közhelyszámba, hogy mekkora pálfordulásokon ment keresztül 98 óta a fidesz. de hajrá kellenek nekik a birkák.

Kivlov 2013.10.01. 14:09:46

@Peterpapo:

ez is jól mutatja, hogy az "ellenzéknek" még vezetője sincs. olyan, mint a repülőgép pilóta nélkül. meg főleg kerozin nélkül...

blah 2013.10.01. 14:11:34

@BenFranklin: először polgáriasodunk, aztán meg irány a kommunizmus, mindezt jobboldalinak mondva. világos az irány, nemde?

Peterpapo 2013.10.01. 14:13:26

@Kivlov:

Amíg nem száll fel a repülő, minek pilóta? :) Bezzeg a fityisznél, minden bukta ellenére, még mindig ugyanaz a szar pilóta van, aki össze-vissza vezeti a gépet, Azt sem tudja merre akar menni és így azt sem, hogy merre menjen. Csak repül bele a vakvilágba, de egyszer kifogy majd a kerozin a gépből azt mehet a pékbe. Remélhetőleg katapultál majd időben, hogy egy új pilóta vehesse át, aki tudja merre kell menni, mert így mind lezuhanunk.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.10.01. 14:13:59

@Kivlov: Behúztátok??? Én nem húztam be semmit. Te párttag vagy? Te ott vagy a fidesz döntéseinek meghozatalakor?
Basszus azért mert nem tapsikolok a fidesznek ne azonosítsál már az mszp-vel. Tudod ez nem vagy-vagy helyzet, még ha ezt is tanitják nektek narancshülyéknek. Van ebben az országban kb 5 millió ember, akinek egyik defektes garnitúra sem tetszik. Segítek, ez kb 5-ször akkora, mint a narancstapsikolók száma. De mit magyarázom... ehh..

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.10.01. 14:15:01

@Lencsés István: De egy igazi elmebeteg vagy. Gratulálok.

Gerilgfx 2013.10.01. 14:16:29

@belekotty: eu-s pénz = az a mi adónkból van, szóval azt ebben a kontextusban nem lenne ildomos felemlegetni.

Kivlov 2013.10.01. 14:19:51

@mutymurutty:
"Basszus azért mert nem tapsikolok a fidesznek ne azonosítsál már az mszp-vel"

érdekes, ezt kb épp a vörösök teszik. van orbán és van a "demokratikus ellenzék" :D :D :D
és akkor még ők jönnek az árokásós dumával évek óta! :D

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.10.01. 14:20:06

@Peterpapo: De sajnos lemorzsoltak magukból nem keveset. Tekintve, hogy a tudatos választók intelligensebb fele nem szimpatizál a fidesszel, ők lehetnének az e2014 bázisa. De nekik nem tetszik a fejekkel való városban rohangálás. Ez mellé ment.

Kivlov 2013.10.01. 14:20:43

@Peterpapo:
8 évetek vol rá, hogy kitaláljátok merre kell menni. szemmel láthatólag nem sikerült...azóta sem... :D

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.10.01. 14:21:37

@Kivlov: Milyen vörösök? Nincsenek vörösök. A vörösök most narancsszínben pompáznak.

Kivlov 2013.10.01. 14:23:11

@mutymurutty:
he?
a szegfű vörös, mint gyugyu vizelete pár hónapja...

blah 2013.10.01. 14:31:38

@Gerilgfx: mondjuk az arányokat érdemes lenne megemlíteni. 7 év alatt (2007-2013) 8,3 milliárd € befizetési kötelezettségünk volt amivel szemben 32,8 milliárd € hívhattunk le.

Peterpapo 2013.10.01. 14:37:09

@Kivlov:

Nektek mennyi volt 2002-2010 között? :) Egyébként valószínűleg meg van, Csak a pilóta személye nincs. Persze egyáltalán nem vagyok abban biztos, hogy az is hú de jó lesz, de jobb lenne, mint ami most van, az viszont tuti. :)

Peterpapo 2013.10.01. 14:38:12

@mutymurutty:

Elsőre lehet. Elsőre nekem sem tetszett igazán, de most már egyre inkább tetszik, látva a sok vinnyogó fityiszest. :)

Kivlov 2013.10.01. 14:38:51

@Peterpapo:
semennyi. ellenzékből M.o.-n nem lehet csodát tenni. és nem is az az ellenzék dolga...

Peterpapo 2013.10.01. 14:45:23

@Kivlov:

Azt azért ellenzékben is el lehet dönteni, ki lehet találni, hogy merre kellene menni, ha odakerültök, de azt sem sikerült. Most meg ment és megy a kapkodás az átgondolatlanság, fejetlenség, erőből tevékenykedés.

Kivlov 2013.10.01. 14:46:32

@Peterpapo:
de sikerült. abból lett a 16%-os szja. :D :D :D

Peterpapo 2013.10.01. 15:00:31

@Kivlov:

Ja. És milyen áron? Arról is mesélj már egy kicsit, haver! :( :( :( Semmit nem tudnak felmutatni, semmit. Csak a gond lesz és a baj. Egy pár év múlva zokogni fogsz, ha belegondolsz milyen faszságokat csinált ez a tolvaj, hazug banda.

Kivlov 2013.10.01. 15:10:50

@Peterpapo:

zokogok. hogy még mindig nem rúgták s*ggbe se a segélyeseket, se a nyugikat...

global001 2013.10.01. 18:29:28

@Lencsés István: A fidesz nem lop, csak ad ... :)))

Ez tetszik!!

Főleg a haveroknak az a közpénzből ...

Egyébként pedig akkor fogom nagybetűvel írni a politikusok nevét, ha nem lesznek mocskos, hazaáruló, tetvek !!!

Gerilgfx 2013.10.01. 20:16:02

@blah: nem csak a befizetési költség az összes költség. költséget jelent még pl az elmaradt vámbevétel, az eu-s kötelezettségekből eredő itteni struktúrák fenntartása, illetve kárpótlás az eu-s gazdaság erősebb elemei miatt esetleg kimaradó bevételekért. ezeket nem úgy kapjuk, hanem ez a mi pénzünk, ezeket minden ország kapja, amennyi ki van számolva, hogy megjár neki. ezen pénzek kibocsájtása ugyanúgy inflálja az én pénztárcámat is, mint mindenki másét, tehát ez a mi adónk, ez a mi pénzünk, a jogos tulajdonunk.

tisztapista 2013.10.01. 22:06:54

@global001: Unortodox bizony. A 2,7 millió Fidesz szavazó a kb. 60%-os részvételi arány mellett a maradék 40%-ot is képviselte. Így jön ki a kétharmad.

Ami egyébként igazságos, mert aki nem szavaz, ahelyett szavaznak a nagy pártok szavazói.

Lencsés István 2013.10.02. 10:20:54

@ronalt: Nem kényszer , hanem választás hatására adtad oda a pénzed . Kötőszóval ( és ) nem kezdünk mondatot . A példád nem való ide . Nem vagyok kommunista mert azok már nincsenek , meg 26 évesen nehezen lehetnék .... Nem vagyok több csak egy személy , szóval a többes szám felesleges .

@Peterpapo: Nem a nyugdíjat vették el . Ők nem hazudnak pláne nem fosva mert nekik és nekem is van nevem , veled ellentétben , te hazudsz most fosva .

@mutymurutty: Kötőszóval ( de ) nem kezdünk mondatot . A rólam kialakított véleményed nem érdekel , mert hazugság . A ténnyel amit a mocskos pofádba toltam tudsz valamit kezdeni ? Avagy csak személyeskedni akarsz , de annyira hülye vagy hogy azt nem tudod hogy azt név nélkül nem lehet .

@global001: Nem haverok vannak , azaz hazudsz ráadásul fosva ami szánalmas . A fideszesek között nincsenek hazaárulók , nem mocskosak , és nem tetvek , hanem emberek .

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.10.02. 13:28:30

@Lencsés István: Ha nem érdekel az emberek véleménye, akkor minek reagálsz lencséssuttyó?

Lencsés István 2013.10.02. 13:33:24

@mutymurutty: A hazugságra reagálok csak de arra is csak addig amíg értelme van . Nem vagyok " .... lencséssuttyó .... " , azaz tanulj meg olvasni . A rólam kialakított véleményed meg továbbra sem érdekel , mert hazugság , ha ez nem jut el akkor ma ezen blogbejegyzésnél utoljára reagálok rád .

Lencsés István 2013.10.03. 11:47:48

@mutymurutty: Az sem vagyok , azaz továbbra sem tudsz olvasni , ha ez nem változik akkor ma ezen blogbejegyzésnél utoljára reagálok rád .

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2013.10.03. 17:02:16

@fda: Ha gyümölcsöt kell enni, de szerinted csak körtét vagy almát lehet, attól én lehet, hogy a szilvát szeretem, nem?

Amúgy ha nem sejted miért nem megy el a választásra jogosultak több mint fele szavazni, elárulom, hogy azért, mert a szétrobbant MSZMP darabjaiból vagy azok utódaiból lehet csak válogatni. (már ha tudod egyáltalán mi az.)

fda 2013.10.03. 19:38:21

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik):
Nem, nem az MSZMP miatt nem megy el. A választók jelentős része 3 értelmes mondatnyi kritikát nem tudna mondani sem a kormányról, sem az ellenzékről. Sem az MSZMP-ről. Az egész világon megfigyelhető, hogy a választójogúak egy jelentős része nem választ, és ennek ezernyi oka van. Lustaság, nemtörődömség és még másik 998.

Egyébként ha körte és alma van, de te csak a szilvát szereted, akkor a többiek megeszik előled, és te éhes maradsz.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2014.01.10. 11:55:50

@fda: "Egyébként ha körte és alma van, de te csak a szilvát szereted, akkor a többiek megeszik előled, és te éhes maradsz. "

Kár, hogy nem megy az összetett gondolkozás. Ez azt jelenti, hogy ha nem szeretem a körtét, abból az következik, hogy akkor az almát szeretem...
De hagyd inkább, nem fog menni...

"Nem, nem az MSZMP miatt nem megy el." Mondtam, hogy nem tudod mi az. :-)
süti beállítások módosítása