Amikor nyilvánossá vált a „rabszolgatörvény” tervezete, melyet Kósa Lajos, Szatmáry Kristóf és Bányai Géza nyújtottak be, amelynek Kövér László házmester, úgymond olvasatlanul is feltétlen bizalmat szavazott, egy homályos gyanú ébredt bennem. Valakik belülről akarják megpuccsolni a Nemzeti Együttműködés Rendszerét, elsősorban annak vezetőit! Mondjuk a beterjesztő urakról nem tételezem fel, hogy teljesen önállóan „alkották” meg, ön és társadalompusztító tervezetüket. Na de akkor mégis kik azok, akik ezt képesek voltak arcpirulás, kockázatelemzés, a várhatóan ébredő, az összefogás irányába ható ellenállás számításba vétele nélkül, a nemzet sorsáért állandóan „aggódó” vezérük elé tolni? A kérdés továbbra is nyitott, de legyen ez a kormánypártok gondja.

Fotó: Túry Gergely

A törvénytervezet sorsa is nyitott ma még. Nem először láthatjuk a mostanihoz hasonlóan, a munkavállalók érdekeinek semmibevételét, provokálásukat, a válaszul létrejövő reakciók tesztelését. Ha a reakció elementáris erejű elutasítás, a kormányzat „megértően” lazít vagy eláll ötletétől.

Valami hasonló jövőt vélek a rabszolgatörvénynek most is. A mai szakszervezeti demonstráció szervezői, a rendezvényen résztvevők fontos határvonalat jelöltek ki: elég volt! Elég volt a nemzeti jövedelmet megtermelő, dolgozó magyar nép érdekeinek, és akaratának arrogáns semmibevételéből,

a tőkének, a profitnak való kormányzati lefekvésből, a mi bőrünkre.

Az európai és a nemzetközi szakszervezeti szövetségek támogatásukról biztosították a magyarországi munkavállalókat, szakszervezeteket.

Az eseményen számos politikai párt, civilszervezetek, mozgalmak tagjai voltak jelen, a kormányzati „innovatív” képtelenségeket hasonlóan kreatívan ábrázoló molinóikkal, melyekből tanulságos plakátkiállítást lehetne összeállítani.

Megfogalmazásra került, hogy a tervezet parlamenti elfogadására szavazó képviselőket népük elárulójának tekintik.

A szavazás időpontjáig, „emlékeztetőül”, útlezárásokra kerül sor. Ha megszavazzák változatlan formában a tervezetet, gyárkaputól-gyárkapuig folyó harcra kerül sor azok ellen a munkáltatók ellen, akik ezt alkalmazni akarnák.

Jó, a korábbiaknál harcosabb, elszántabbnak látszó beszédeket halhattunk, folytatást ígérve, majd a tüntetést befejeződöttnek nyilvánítva elhangzott, a sokszor bírált „menjetek békével haza” mondat. Ekkor azonban, a menjünk be a Kossuth térre, hiszen az a miénk felszólításra, polgári engedetlenségre került sor.

Az egész nap során kísértetiesen üres, a hatalom által lezáratott Kossuth Lajos tér tulajdonjoga lett vita tárgya, némi konszolidált dulakodással nyomatékosítva. Egy idő után, a kivezényelt rendőrség bölcsen, korrektül, taktikusan átengedte a teret a tüntetőknek, a Parlament bejárata előtt felsorakozva. Megállapíthattuk azt is, hogy jogaikkal élni akaró tömeg ugyancsak kulturáltan, utcaköveket és Molotov koktélokat mellőzve fejezte ki elégedetlenségét.

Úgy látszik, valami megváltozott, valami elkezdődött a meglehetősen egyoldalú nemzeti konzultáció folyamatában, meglátjuk az elkövetkező időben, hogy kik és hányan veszik komolyan és felelősséget vállalva, a nemzet sorsát. Ma talán csak tízezer ember ment ki az utcára, bízom benne, nem kell százezreknek ugyanezt követelniük, hogy nagyobb súlya legyen a szónak.