Ha a történelmünk utolsó évszázadának eseményeit, a politikai iszapbirkózást, a társadalom nagyobb csoportjainak tudatállapotát, az ezt tükröző sajtóvitákat, irodalmi és tudományos munkákat nézzük, lesújtó képet látunk. Egy elfáradt, képzetlen, beteg, megosztott, irány nélkül sodródó ország küzd a démonaival. A történelme során mindig a nyakán élősködő tehetségtelen, korrupt vezetőivel, azok hazug, önző demagógiájával. Ez egy zsugorodó határok között élő, demokratikus kultúra, polgári öntudat, felelős, a fejlődés iránt elkötelezett értelmiség, nemzeti identitás nélküli halmaz, amelynek nincs és nem is volt hazája. A hazátlanság abból következik, hogy Magyarországon a társadalom nagy többsége polgári jogokkal, emberhez méltó anyagi megélhetéssel, közösen vállalható értékekkel sosem rendelkezett. A nemzet erejét, alkotóképességét jelentő nagy többség számára a haza nincstelenséget, jogtalanságot, megaláztatást jelentett, amelyért értelmetlen harcolni. (Őrnagy úrnak alázatosan jelentem.) Magyarországon folyamatos, egymás elleni belháború folyik, amely megakadályozza az ország és népe fejlődését, bármiféle kibontakozást. Ezért az állapotért az ország népét ugyanolyan felelősség terheli, mint a vezetőit. Adódott 1989-90 be egy hatalmas lehetőségünk, amikor külső erők nyomása nélkül, a saját képességeink alapján léphettünk. Hát csak ennyire futotta. Megint hagytuk, hogy a koncért marakodó érdekcsoportok, demokratikusnak látszó politikai pártok, visszaélve megbízatásukkal, kisajátítsák a hatalmat. Az elmúlt huszonhárom év gazdasági helyben járásáért, a mindnyájunk közös tulajdonát képező nemzeti vagyon elkótyavetyéléséért, az elszalasztott államadóságért, a jogállam meggyengüléséért, a munkalehetőségek szűküléséért csakis magunkat hibáztathatjuk. Mi választottuk és megint mi választjuk a képviselőinket. A magyar választópolgárok igen nagy része érdeklődés, gondolkodás nélkül, felelősséget nem vállalva, rezignáltan, tehetetlenül sodródik és hagyja, hogy hülyét és szegény embert csináljanak belőle. Hol van a büszkén hangoztatott magyar szabadságszeretet, a bátorság, az önálló, átgondolt vélemény? Úgy tűnik, ígéreteknek, légváraknak, demagógiának felülve, egy tál lencséért eladjuk a saját jelenünket és a gyerekeink, unokáink jövőjét. Gondoljátok meg magyarok, a hunok, az avarok sorsára akartok jutni? Ebből a bávatag apátiából, szendergésből ideje felébredni! A „Segíts magadon és az Isten is megsegít.” mondás a mai Magyarország számára halaszthatatlan aktualitássá vált. Az EU, a külföldi befektetők, egy Vezér, a dicső múlton való örökös ábrándozás nem pótolja a szakszerű, szívós, közmegegyezéssel támogatott MUNKÁT. Az államnak nem korlátozni, hanem segítenie kell a közös és egyéni célok elérését. Szolgáltatnia kell, és nem egy győztes párt, hanem az egész ország érdekében. Ez a kiábrándultság akkor fog csökkenni, ha bizonyítottá válik: a rendszerváltás, a többpárti demokrácia, a kapitalista piacgazdaság többet, jobbat jelent a nép számára, mint az ezt megelőző évszázadok lecsúszáshoz vezető időszaka. Egyelőre az elmúlt évek tapasztalata igen csak negatív. Felelőtlen, hazug, jobb esetben dilettáns kormányzás, betartás, blokkolás, állandó átrendezés, kiszámíthatatlanság, megosztás, ellenségkép, kirekesztés, szavazatvásárlás, stb. És ami a legnagyobb baj, hogy mindenki lapít, nincs kritika, társadalom elemzés, nincs megvalósítható jövőkép. Mintha nem lenne magyar értelmiség, melynek nem csak állása, de hivatása is van. Beálltak valamelyik szekértáborba, tisztelet a nagyon ritka kivételnek. Alapvető „mentális deficit” jellemzi a társadalmi tudatot. Az emberek nem vállalják fel a véleményüket, nehogy címkéket ragasszanak rájuk. Azt mondhatjuk, hogy a vélemények megfogalmazása, vállalása leginkább az interneten tapasztalható. Rengeteg értelmes, jó szándékú, konstruktív írás olvasható pusztába kiáltott szóként, csekély társadalmi hatást indukálva. A döntési pozícióban lévők csak magukat olvassák, a médiumok nem érdekeltek a felemelkedésben, csak az üzletben. Híreket szolgáltatnak minden réteg számára. Örök dagonya, a reklámokból élünk. Megölte apját, anyját, hogy részt vehessen az árvák vacsoráján! A netten olvasható értékes írásokból ugyanakkor sugárzik a tenni akarás hiánya, a hit a megvalósíthatóságban, a reménytelen kívül állóság. Pedig ez a mi egyetlen, megismételhetetlen életünk. Úgy gondolom, hasznos lenne egy közösség létrehozása, hatalmas lehetőség van benne egy valamikori változás feltételeinek, fogalmainak, módszereinek a kidolgozásához.
Jobb napot egyszer Magyarország!
