A fenti két fogalom szorosan összefügg, egymás tükörképei. Nem mennék vissza a teremtés vagy ősrobbanás pillanatáig, bár tudjuk, hogy minden dolog csak onnan folytatható, ahol azt előzőleg abbahagytuk. 1989ben vagyunk. Kivonulnak az oroszok, Európában béke van. A magyar nép előtt, történelme eddigi legnagyobb lehetősége nyílik meg. Végre sürgető, főbelövetéssel járó kényszer nélkül a magunk útjára léphettünk. Tele bizakodással, optimistán kezdtünk a „rendszerváltásba”, naiv kiscserkészek módjára. A társadalom tagjainak többségét kiábrándító csalódás érte. Igaz, „senki sem lehet jobb a saját csapatánál”. A világháborús romokból mindnyájunk közös munkájával újjáépített nemzeti vagyon üveggyöngyökért másoké lett, hála a félművelt, önző, korrupt gazdasági, politikusi, vállalkozói csoportjainknak. Nem elhanyagolható a külföldi bankok, beruházók felelőssége, melyek bennszülöttekként kezelve bennünket, gátlástalanul kihasználták a rendszerváltó elit tudatlanságát, korruptságát. TISZTELET a kivételeknek, ilyenek is voltak! Elvesztettük a létbiztonságunkat, a vagyonunkat, a munkalehetőségeket. Kaptuk helyette a szabadság illúzióját, egy primitív áldemokráciát. Ennyire futotta a polgárosulatlan társadalom és a szakértelmével villogó, felfuvalkodott értelmiségünk teljesítményéből. Azóta sikerült eladósítani az országot, leszakadni a nemzetközi versenyben, és a hirtelen felindulásban összetákolt jogállamot is lezülleszteni. MIÉRT volt ez lehetséges? Nyilván számos tényező játszott szerepet, gondolok a megörökölt államadósságra, a vezetés tapasztalatlanságára, megfelelési kényszerére, a jogrendszer hézagaira, az elszabadult szabad rablásra, a vadkapitalizmus létrejöttére, a polgári öntudat és felelősség hiányára. A LEGNAGYOBB bajt az okozta, ahogy a politika, a véleményalkotó értelmiség, a gazdasági elit a demokráciát, az állam, az önkormányzatok szerepét, zsákmányként, a társadalom erőforrásainak kisajátításaként fogta és fogja ma is fel. Példátlan tülekedés kezdődött, mely ma is folytatódik, a hatalom, a kasszakulcs megszerzéséért és megtartásáért. A közjó, a nemzet érdeke, üres lózungok, melyekkel bennünket etet a politika. Hasonló játék, mint az orosz rulett. Te húzod meg a ravaszt, aztán bármi megtörténhet, ahogy a miniszterelnök a napokban mondta. Szavazz rám, ruházz fel a hatalommal, aztán, kuss! Na de, ne szaladjunk ennyire előre. A rendszerváltás előkészítésekor, a törvények megalkotásakor az „elit” igyekezett a népszuverenitást korlátozni, a kormányozhatóságra hivatkozva minden kérdésben a döntés jogát magának megtartani. Ez a demokráciában való igazi hit és elkötelezettség hiányát jelzi. A népszavazás, a népi kezdeményezés elsikkasztása napjainkra bontakozott ki teljes pompájában. Az alkotmány lehetőséget hagyott egy kellő (de nem valóságos) többséggel megválasztott párt számára, hogy az általa írt törvényre hivatkozva bármit megtegyen. Tipikus jogász mentalitás, így gondolkozik az, aki még nem találkozott a Jóistennel. Közérthetőbben, akit még nem vontak ezért felelősségre. Lásd: Orbán Viktor szónoki felvetését a hatáskörtúllépés kérdésében. A 2010es választások óta világossá vált a gondolkodó emberek számára, hogy vissza kell vennünk a jussunkat a fejünkre telepedő államtól, bürokráciától. Ne alkosson bármely kérdésben törvényt! Szabjuk meg az alkotmányban, melyet csakis népszavazás szentesíthet, hogy mik az állam feladatai, hol vannak a kompetenciái határai. Ehhez azonban szükségeltetik egy öntudatos polgári társadalom, amely megköveteli és megvédi a jogait, és egy önmaga személyes és pártérdekein felülemelkedni képes ellenzék. Az elmúlt ciklusban tapasztalható bénultságból, egymás elleni harcból látható, hogy ez a két elem jelenleg nem létezik. A szükségszerűség azonban, ahogy a történelemből látható, ki fogja kényszeríteni a megoldást. El szokott jönni az a pillanat, amikor az emberek nem hajlandók tovább tűrni a szűkülő ketrec, egy Orwelli világ jövőtlen, a rovarok számára bevált életmódját. Ilyen helyzet akkor szokott bekövetkezni, mikor mindenki láthatja, hogy a király meztelen. Nem realizálódnak a vezetők álmai, összeomlik a kártyavár. Ezzel párhuzamosan megjelenik egy új politikai erő, amely képes kiutat találni a társadalmi, erkölcsi, gazdasági válságból. A gyűlölködés, a köldöknézés, a meghamisított múltba révedés, a lázas semmittevés helyett, képes olyan megvalósítható víziót kidolgozni, mely elfogadható lesz a többség számára, igazi felemelkedést biztosít az ország számára. Az új politikai erőnek versenyképes alternatívát kell kidolgozni a regnáló kormánytöbbség és támogatói (2-3 millió közötti tábor) nemzeti színbe csomagolt, valójában a pártelit érdekeit biztosító „ideológiájával” szemben. Az új, sikert, többséget, korszakváltást biztosító program, elmélet kidolgozása nélkül az ellenzéki pártok alkudozásai, cicaharcai felelőtlen, bűnös közreműködést jelentenek az ország további eltusványosításához.
Innen szép nyerni!
