Az október vége a közvélemény-kutatások, röpiratok, arra adott válaszok megjelenésének ideje. Tele vagyunk szakértő politikusokkal és mindent tudó politikai szakértőkkel. Heuréka, a társadalmi béke elérkezett! Európa még mindig keresi az érdekeinek megfelelő megoldást a migráció problémájára, kerülgeti a forró kását, miközben néhány tagország ezeket már ügyesen meg is oldotta, nagy szorgalommal tovább tolták a menekültek százezreit a befogadásukat bátorító államokba. Legnagyobb nemzeti ünnepünket visszafogottan ünnepelte az ország, az érdeklődés és részvétel szóra sem volt érdemes, nagyjaink halaszthatatlan dolgaikat intézték külföldön. A pillanatnyi csend alkalmas arra, hogy egy hevenyészett áttekintést készítsünk arról, hogy hol tartunk, merre tartunk vagy még mindig csak helyben járunk?
Nézzük a tényeket: napjainkra megerősítette pozícióit a kormányoldal az összes ellenzéki párttal szemben. Közel annyian támogatják a biztos pártválasztók közül, mint az ellenzéki pártokat együttvéve. Ugyanakkor a választani nem tudók aránya a teljes népességben ismét negyven százalék fölé növekedett.

   A továbbiak könnyebb megértését egy anekdotával segíteném. „Egy társaságban az emberi kapcsolatok, az elfogadottság és a siker volt téma. Hallgatva a meddőnek mutatkozó vitát, kedves
barátunk megszólalt. Tudjátok, engem kézről-kézre adnak a nők, kedvelnek. De nem azért, mert olyan frankó pali vagyok, hanem azért, mert olyan silány a kínálat.”

   Némileg hasonló a politikai támogatottság kérdése is. A megkérdezettek komplexen nézik a pártokat, egymáshoz viszonyítják őket, vetik össze vélt vagy valós értékeiket. A közvélemény-kutatásokról ma már elfogadott, hogy meglehetősen hű képet festenek a társadalom politikáról alkotott értékeléséről.
Nos, ez az a kiindulási helyzet, ahonnan az egyes aspiránsoknak a jövő feladatait meg kell határozni, a helyes stratégiát ki kell jelölni.
A mérhető támogatottsággal rendelkező valamennyi párt csupán egy alig növelhető választói kerettel számolhat potenciális lehetőségként. Él a magyar ellenzéki gondolkodásban két, máig bizonyítatlan optimista feltételezés:

1. A szavazásoktól eddig elhatárolódók jelentős része mozgósítható.
2.Ezek többsége őket támogatná.
Az alábbi néhány adat önmagáért beszél, láthatók a részvételi arányok.
Önkormányzati választási részvétel
az Európai Unió régi és új tagországaiban az elmúlt évtizedben
(az utolsó két választás átlagában)
EU átlag 68,2%
Magyarország 48,5%
Országgyűlési választási részvétel az Európai Unió régi és
új tagországaiban 1996 óta (az utolsó két választás átlagában)
EU átlag 75,1%
Magyarország 64,4%
Az USA elnökválasztásain kevéssel 50% feletti a részvételi arány.
A legújabb Svájci arány 50% alatti.
Úgy tűnik, hogy a nem választók passzív csoportjában nincsen számottevő tartaléka a szavazóbázis növelésének. Hiú ábránd azt hinni, hogy innen jelentős számú „baloldali” támogatás nyerhető, bár valószínűleg a nemszavazók táborában sokan élnek nehéz helyzetben, joggal lehetnek elégedetlenek. Elméletileg, forradalmi helyzet létrejötte esetén növekedhet az aktivitás, de ebből a többi párt is profitálhat.
Marad tehát a 60% körüli társadalmilag aktív tömb, ezzel lehet gazdálkodni.

   2014-ben a magyarországi parlamenti választásokon a részvétel 61,24% volt (kb. öt millió fő a nyolcmillióból.)
Más, új megközelítésre van szükség az élhető Magyarország megteremtése érdekében.
FIDESZ-KDNP 2264780 szavazat, 44,08% ez a mandátumok 66,8%-a
Kormányváltás 1290806 szavazat, 25,57%                            19,1%
JOBBIK           1020476 szavazat, 20,22%                            11,56%
LMP                  269414 szavazat,   5,34%                              5,34%
Egyéb pártok kb.200000 szavazat,   4,79%
   A választások eredményéből látható, hogy az ellenzéki pártokra, beleértve JOBBIK-ot is, többen szavaztak, mint a kétharmadot szerzett kormánypártokra. (Kormány:2264780fő, Ellenzék a kis pártok nélkül:2580696.)
Ha az ellenzéki pártok politikájának nem csak a hatalom saját részre való megszerzése volna célja, hanem Magyarország elsüllyedésének a megakadályozása, könnyedén legyőzhetnék a kormánypártokat olyan nagy arányban, hogy utána minden szükséges korrekció végrehajtható lenne, teljesen legitim és demokratikus módon. Ez egy matematikai lehetőség, melyről az önérdekű pártok még egy előre meghatározott rövid időszakra sem képesek megállapodni. Ha sarkosan fogalmazunk, nem csak az ország érdekeit, de a sajátjukat sem ismerik fel.
Egy ilyen nem szokványos, átmeneti időre és célra létrejött elméleti lehetőség legnagyobb akadályának, a magát „demokratikusnak” meghatározó pártok és egymilliónál nem sokkal több szimpatizánsuk halmaza tűnik, bár a JOBBIK álláspontját se ismerjük.
Ez a politikai oldal azzal ámítja önmagát és potenciális választóit, hogy valami csoda folytán önállóan is megszerezheti a győzelmet.
Egyenlőre nem képesek felfogni, hogy ha egy létrejövő együttműködés láttán valamivel többen is szavaznának rájuk, az semmire sem elég. Az öt- öt és félmillió szavazóból legalább két és félmillióra van szükség a helyzetbe kerüléshez, változatlan választási rendszer mellett, amit a kormánytöbbség addig bármikor megváltoztathat.
Ezt a közöttük megvalósuló teljes egységen túl csak a másik két nagy párt szavazóinak megszerzése tenné lehetővé. Ehhez azonban szövetségi politika, a maitól teljesen eltérő retorika, demokrácia felfogás szükséges.
Reálisan, a pártok érdekeit (melyek a vezetőik magán érdekei) figyelembe véve, 2018-ban nem lesz kormányváltás. Hosszútávon a jobboldal fogja az országot vezetni.

   Ha a fenti, mindenki által elérhető adatokból, az ellenzék számára nem tárulnak fel az összefüggések, lehetőségek, akkor az súlyos gondokra mutat.
a. politika vakság, alkalmatlanság, túlélésre játszás.
b. Megerősíti a civil társadalom gyanúját a politikai osztály (jobb és bal oldal együtt) hallgatólagos együttműködéséről, a társadalom nyakán való megélhetési bizniszéről. Ugyanazok, most és mindörökké!

A következtetések levonása, a mi a teendő kérdésére adott válasz a társadalom feladata.

Megjegyzés: a nagyérdemű politikai megmondóemberek, bloggerek, sajtómunkatársak előszeretettel fanyalognak egy kétségbeesett ötlet, próbálkozás, egy új szervezet, esetleg politikai párt megalakulása hallatán. Pedig a megújulás hiánya szükségessé teszi az ötletelést.  Nekik, a mindenkori véleményeket kreáló, soha, semmit sem tevő kibiceknek, semmi sem drága. Ha rajtuk múlna az ország előrelépése, akkor várhatnánk újabb száz évet, hogy végre történjen valami.

Lehet innen nyerni?