2016.05.08.
17:49

Írta: Evoke

Der medve, és a demokrácia meg van merevedve.

  

   Napjainkra a fejlettebb, többnyire magukat demokráciaként meghatározó társadalmak kénytelenek szembesülni a politikai paradigmaváltás követelésének igényével. Ez részben a pártok, a politikai elit, a demokrácia fals működése elleni tiltakozás, a társadalmi tudat egy mára magasabb szintjének jele. Jogos a két pont, bármit is értünk „jog” alatt. Mára a fejlettebb közösségek számára elfogadhatatlan a jog és egy elmegyógyintézet vagy egy börtön kifüggesztett házirendjének összemosott felcserélése, ahová demokrácia néven süllyedtünk. Maga a politikai kaszt próbál úgy tenni, mintha ez számára észrevehetetlen volna, ami kissé gyerekes, mondhatni infantilis magatartásnak tekinthető. Kizártnak gondolom, némileg optimistán, hogy nem veszik észre a mutatkozó jeleket. Mik is volnának ezek?

   Világszerte csökken a választói aktivitás, ugyanakkor a szélsőségek erősödése, radikalizálódás látható, autokrata vezetők kerülhetnek demokratikus úton a kormánykerékhez, melyeket egy élhetőbb valóság reménye tesz lehetővé. A társadalmak önvédelmi, érdekvédelmi képessége csökken az ezt szolgáló eszközök felszámolásával, a tudatos dezinformáció és létrehozott állandó stresszhelyzet fenntartásával. Kezd elfogyni a türelem, kitelleni a „három esztendő.”

Hogy a politika mit gondol magáról, feladatáról, társadalmi hasznosságáról, meglehetősen homályos terület és elsősorban a számukra létkérdés, hogy megoldást találjanak tevékenységük javítására. A pálya széléről erősen gyanítható, hogy ellenérdekeltek a polgári „demokrácia” új időknek megfelelő reformjában.

 

   Az viszont a civil társadalom elsőrendű érdeke és feladata, hogy saját magával, elvárásaival tisztában legyen! A gondolkodó polgár nem dughatja struccmadárként homokba a fejét, ez ésszerűtlen, etikátlan, felelőtlen magatartás lenne részéről.

Egyikünk sincs a bölcsek köve birtokában, többnyire a saját és környezetünk tapasztalatára támaszkodva alkotunk véleményt. Felismerésünk, törekvéseink akkor válhatnak társadalmi relevanciává, indukálhatnak objektív változást, ha elfogadottságuk meghaladja a kritikus tömeget.

 

Hát lássuk azt a medvét vakszemüveg nélkül, a tévedés jogát fenntartva.

   A rendszerváltás során bevezettünk egy megörökölt, kétszáz évvel korábbi viszonyokra összebarkácsolt demokrácia modellt, amely új korában sem volt hibátlan. Megalkotói őszinte szándékkal, a nacionalizmus, a szabad verseny, a liberális eszmék, az alkotmányosság pilléreire támaszkodva, elsősorban a maguk számára követeltek lehetőséget a kormányzási pozíció eléréséhez. A gazdasági érdekeken túl a felvilágosodás, a liberalizmus eszméi vezérelték őket. Ugyanakkor tiszteletre méltó módon megfogalmazták az egyetemes emberi szabadságjogok sorát, melyek mindenkit megilletnek. A világnak ez a része elvben elindult egy igazságosabb, emberibb élet lehetősége felé. Sajátos ellentmondás, hogy sem a kereszténység, sem a liberális gondolatok, az alkotmányosság igénye nem akadályozta őket a gyarmatok kirablásában, saját népük kizsákmányolásában, a gyermekmunka alkalmazásában, a nők egyenlő jogainak megtagadásában. Ez a megkezdett út azonban nem volt diadalmenet az idők során, az önkényuralom szokásai, beidegzettségei ma is élnek. A világunk úgy működik, hogy a saját érdekeidért, mely ideális esetben megegyezik a közösségével, keményen, nap-mint nap, meg kell küzdened, végső esetben fegyverrel is. Ha a náci Németországot nem akarták, vagy tudták volna térdre kényszeríteni, mára egy modern rabszolgarendszerben robotolna a világ a „felsőbbrendű” faj érdekében. Gyakorlatilag a lehetőséggel élni tudó elit csoportok saját politikai, gazdasági céljaik megvalósítását helyezték tevékenységük középpontjába, azokat közérdekként eladva.

  

   Az elvben deklarált szabadságjogokat, a közösség tényleges beleszólását a saját sorsába, a kormányozhatóságra hivatkozva elszabotálták. Ha megnézzük az európai országok alkotmányait, a választásokat követően a népnek csak imitt-amott van beleszólási joga az elit által alkotott törvények blokkolásába. Például Németországban csak két esetben lehetséges népszavazást tartani, az elitek által maguknak kreált alkotmány szerint, választások esetén és ha egy szövetségi állam el akar szakadni a föderációtól. Ebben az esetben is csak az érintett tartomány szavazhat.

Amikor napjainkra világszerte a demokratikus rendszerek válságáról, működési zavarairól hallunk, valós gondokról beszélünk. A néptől elkülönült, megélhetésében, gazdagodásában önérdekű politikai kaszt jogos bírálatáról van szó.

 

   Nem szorul bizonyításra, hogy egy organikusan egymásra épülő társadalom biztonságos, hatékonyabb működését össze kell hangolni az ésszerűség, az önmegvalósítás, az esélyegyenlőség segítése érdekében. A témakörbe tartozó tevékenységek, intézmények működtetése szakma, felkészültséget és tapasztalatokat igényel. Ez a politika feladata.

 

   Ennek belátását követve azonban kezd a dolog irracionálissá válni. Az irányítással, szervezéssel, meghatározott időre megbízott kaszt elmozdíthatatlanul összenő a tisztségével, konkrétan a bársonyszékével. Egy államszervezet, parlamentjével, kormányával, intézményeivel együtt sem képes egy huncut forintot elővarázsolni az üres zsebéből, ha nem teszünk oda magunk valamennyit. Ennek ellenére kezdi magát „mindenhatónak” képzelni, igyekszik ezt a tévhitet a polgárokkal is elhitetni. Ugyanakkor képtelen tisztességesen ellátni a rábízott közfeladatokat, annak ellenére, hogy a nemzeti jövedelem közel ötven százalékát elvonja az azt megtermelőktől.

 

   A legáltalánosabban vallott nézet a politikáról, különösen szereplői által: "szervezett társadalmi tevékenység, melynek célja a „hatalom megszerzése”, a csoport érdekeinek képviselete. A tevékeny politika valójában érdekek harca a közéletben, leginkább a közhatalomból való részesedésre vagy a közhatalom döntéseinek befolyásolására való igyekezet." Ez lezüllött demokráciákban a kasszakulcsért való tülekedést jelenti valójában.

 

   Érdemes átgondolni a „hatalom” szó jelentését, a demokrácia előtti korokból ránk maradt fogalmát. Nem mondhatjuk polgárbarátnak, demokratikusnak, huszonegyedik századinak.

„Hatalomnak azt a társadalmi kapcsolatokban rejlő lehetőséget nevezzük, amely megengedi, hogy az egyik ember akár a másik ellenállása ellenére is véghez vigye akaratát, függetlenül attól, hogy erre a lehetőségre mik, vagy milyen eszközök adnak módot.” Abszurd módon ez egy jelentéktelen létszámú kisebbségnek a többség feletti hatalmát jelenti.

   Az eredetéről néhány gondolat: "A hatalom eredetét tekintve az állatvilágból származik. A csoportéletet élő fajok (például farkasok vagy a csimpánzok) körében nem ritkán nagyon erős csoporton belüli hierarchia van. A hatalom tehát nem fajspecifikus sajátossága az embernek, hanem nagyon komoly előzményei vannak az állatok között, ahol a hatalom egyenlő az irányítás és elosztás jogával."

   Az elmúlt több mint kétszáz évben a társadalmi tudat, a szubjektív tudat, a termelés, a tudás, a természettől való kisebb függés, az egyes ember megnövekedett lehetőségei indokolttá teszik a társadalom életében lévő viszonyok újraértelmezését. Az állam ( és így a politika) esetében a hatalom szó és fogalom helyett a „szolgálat” igénye jelenik meg. Az állatvilágból ránk maradt hatalomgyakorlás kizárólag ott indokolt és megengedett, ahol az egyéni és közösségi értékek, normák megsértésének akadályozása megkívánja. Tehát a közösség menedzselésével megbízott szervezetek, a parlament, a kormány, az önkormányzatok csak és kizárólag az alkotmányban meghatározott esetek indokolt mértékű szabályozására jogosultak. Ezeket a területeket meg kell határozni! Olyan rendszert kell létrehozni, amely nem teszi lehetővé a bürokratikus szervezetetek önjáróvá válását, se a többség, se egy kisebbség diktatúrájának létrejöttét. Ez csak a választott vezetés visszahívhatósága, elszámoltatási kötelezettsége, anyagi, erkölcsi és jogi felelősségre vonhatóságával oldható meg. Ez a követelmény a polgárok vonatkozásában is szükséges, a jogok és a kötelességek csak együtt működtethetők.

 

   Semmilyen párt és híveinek köre nem képes helytállni egy egész ország helyett!

Az államnak a fejlődés lehetőségét, az alkotóerő kibontakozását, az esélyegyenlőség megteremtését, támogatását, a biztonságot, a közfeladatok ellátását kell biztosítania. Felelős a lehetőségei mértékéig az önhibájuktól függetlenül rászorultak támogatásáért. Minden állami döntést indokolni kell, az megtámadható bírósági úton. Az alkotmány mondja ki határozottan a nép ellenállásának jogosságát, ha érdekeit bárki megtámadja.

 

 

A holnap már elkezdődött, formálódik, fejlődését, kibontakozását baklövés bárki részéről gátolni.

 

Innen szép nyerni!

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://face2face.blog.hu/api/trackback/id/tr428696764

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása