„Hazámba vágyom, Duna-Tisza partja vár,
Szebb ott az álom, szebben dalol a madár.
Csak most születtem, most érzem én,
Csinált a jókedv, nem igaz e fény. „ (Rákóczi megtérése)

Milyen igaz szavak! Sajnos jó ideje hamisak a fények, a próféták, a fizetett pártfogók. A közélet híreit, eseményeit látva elbizonytalanodik az ember: ezek ugyanarról az országról beszélnek?

Milyen ország az, amelynek népe és vezetése ennyire szelektíven gondolkodik, ennyire „csinált” valóságban él?

Magyarország jobban teljesít!-olvashatjuk az óriásplakátokon. Mégis kinél?

Egy sport világversenyen számunkra csak az aranyérem, esetleg még a dobogós hely az, ami méltó hozzánk, aminek örülni tudunk. Az azonban senkit nem zavar, nem éri el az ingerküszöbünket, hogy a tudásunk, szorgalmunk, együttműködési képességünk, a munka és vezetési kultúránk eredményei alapján csupán az 50-60. helyre vagyunk jók, a világ 200 országának össztársadalmi vetélkedőjében.

Milyen ország az, ahol emberemlékezet óta az egymás elleni harc, a vádaskodás, az egymásra mutogatás, a pillanatnyi csoportérdek érvényesítése a fő tevékenység, ahol a jövőről nincs elképzelésünk, tervünk, kizárólag a már megváltoztathatatlan múlt a politika legfőbb érve, aduja, beszédtémája. Ahol senki sem tudja kimondani, hogy bocsánat, elődeink, jó magunk is hibáztunk, ártottunk az országnak. A nyamvadt helyzetünkért bennünket semmi felelősség nem terhel! A tatár, a török, az osztrák, a német, az orosz, a zsidók, a baloldal, a jobboldal, az EU, Soros, a civilek a felelősek minden bajunkért.

Hagyjuk már ezt a süket dumát! Mindenkinek meg van a saját szégyenleni valója, mindenki kiállította már az alkalmatlansági bizonyítványát, csupán a tanulságok levonása, a hibák elismerése késik.

Csak megkérdezem, nem jobboldali kormánya volt Magyarországnak a két világháború előtt, alatt, között, melyek során milliók pusztultak el, nem születtek meg, az anyagi károk mérhetetlen nagyságot értek el?

Nem baloldali kormánya volt az országnak a Tanácsköztársaság vörös terrorja, a Rákosi és Kádári diktatúra idején?

1990 óta három cikluson a baloldal, lassan négy cikluson keresztül a jobboldal vezetésével sikerült Közép-Európa éllovasából, Bulgária vetélytársává „küzdeni” az országot.

Regnáló kormányunknak sincs semmi mondanivalója a világ középmezőnyénél kicsit jobb, az EU-ba elért sereghajtói pozícióról, láthatóan elégedett vele, csak kormányozhasson tovább néhány évtizedig még. Ellenzéki pártjaink is beérik az asztalról lehulló morzsákkal, a fügefalevél szerepével a demokrácia látszatán. Hely a melegedőben, ahol politikát lehet játszani felvállalt és valós felelősség nélkül. Egyik oldal sem különbözik inkompetenciában a másiktól jelentősen.

És, hogy magunkról, az ország polgárairól is essék néhány szó: hihetjük azt, hogy mindez csak a politikusok bűne? Mit tettünk és teszünk azért, hogy ez ne így legyen?

A fiatalok elhagyják az országot, a többiek lapítanak, eltűrik a kritikán aluli kormányzásokat, „alattvalóként” viselkednek, szekértáborokba tömörülve saját honfitársaikkal folytatnak véget nem érő háborút.

 Kossuth tér 2016,okt.23.

Mi lesz így veled, szabadságharcosok népe?

Harc az utolsó emberig?