Magyar "Keresztes" lovagok a kultúráért.
Elolvastam Vajda Mihály könyvét, talán figyelmesebben a szokásosnál. A filozófia nem képregény, érteni is akartam a leírtakat, megérteni a körülötte felcsapó indulatokat. Megküzdöttem vele és nem bántam meg!
Az előzmények dióhéjban:
2017. szeptemberében jelent meg Vajda Mihály könyve az élete, pályája, gondolkodásának fejlődése emlékeiről.
2017. szeptemberében, meggyőződését és lelkiismeretét követve lemond a debreceni egyetemen viselt címéről.
2018. január. 17-én Schmidt Mária reagál a könyv egyes részeire.
Két nappal később Bayer Zsolt a blogjában csatlakozik, a tőle megszokott hangnemben a méltatókhoz.
A lavina azóta is gurul a lejtőn, dicsőségére a magyar demokráciának, a nemzeti egység utópista illúziójának.
Apró kockák, amelyekből megpróbálom összerakni ennek az önmagát erősítő kumulatív folyamatnak a jelenségét.
Nem érdekel, hogy ki kezdte, az előrelépés, a megoldás lehetősége a fontos.
Érthetetlen számomra, hogy miért nem vagyunk képesek racionálisan gondolkodni? (Sejtéseim vannak: kőkorszaki érzelmi kultúra, a korábbi sérelmek állandó felújítása beszólásokkal, hatalomvágy.)
A már megtörtént dolgokon nem lehet változtatni. A felelősség az elkövetőket és cinkosokat terheli, ma már nagyon kevesen élnek közülük.
Messzemenően figyelnünk kell egymás érzékenységére, mert ha olajat öntünk a tűzre, sosem lesz vége a békétlenségnek.
A memoár egy idős filozófus életének néhány általa fontosnak tartott eseményét, a rájuk adott belső válaszokat, érzéseket rendezi az emlékezet óhatatlan rostájától szelektálva. Ez a 83 esztendő, emberpróbáló korszaka volt az ország történelmének és a benne élő kortársaknak.
„a való anyag teremtett minket
e szörnyű társadalom
öntőformáiba löttyintve
forrón és szilajon,
hogy helyt álljunk az emberiségért
az örök talajon.” József Attila.
Mindnyájan, a gondolkodó emberek közül, a saját tapasztalatunk alapján, makacsul, a másik iránti megértés nélkül, kíméletlenül, az utolsó szál emberig igyekszünk ”helytállni” a vélt igazságunkért.
Ez a zsigeri szembenállás lehetetlenné teszi az értelmes párbeszédet, a megbékélést. Képtelenek vagyunk helyi értéken kezelni a szavainkat, leírt mondanivalónkat. Képtelenek vagyunk előítélet nélkül látni egy ember komplex személyiségét, valós hibáit és értékeit. Az emberi teljesítményt. Ezért aztán a gyanakvás, a rosszindulat feltételezése, a lelkünkben gondosan életben tartott sérelmeink miatt csak mélyül a szakadék. Figyelmetlenség, tapintatlanság, ingerültség, az elegendő tudás hiánya a taplóságig, sértegetésig amortizálja a közösségek kapcsolatait.
Vajda Mihály úgy szembesült „zsidóságával”, ahogy egy 1987-ben Romániából átszökött kedves magyar barátom a „románságával”. Magyarországon, magyarok nevezték őt románnak, népszavazást is tartottak az ügyben.
Vajda Mihály kis srácként élte meg Magyarország német megszállását, a csillagos házat, az új rend kibontakozását. A törvénysértések, ötvenhat, a Kádár korszak megtorlásai, a rendszer stabilizálódását követő kiábrándulás, a Lukács iskolához való tartozás és barátságok meglazulása, a marxizmustól való eltávolodás tette ellenzékivé, vitte külföldre útját. Szerette ezt az országot, mely oly mostohán bánt népével.
"De akárhogy is, én itt akartam maradni. Itt éreztem otthon magam akkor is, ha üldöztek. Van ilyen. Hát lehet hülyének nézni az ilyet, aki ott érzi magát otthon, ahol üldözik; még az is lehet, hogy öntudatlanul szerettem, ha üldöznek, mert engem itt szinte mindig üldöztek: üldöztek, mint zsidót, mint ellenzékit, mint kritikai beállítódottságú értelmiségit, mit tudom én. És te mégis ragaszkodsz ehhez az országhoz?,-kérdezik néha. Igen, ragaszkodom hozzá, mert úgy érzem, hogy ez az én világom, ezt értem. És ezen nem csak azt kell érteni, hogy én tudok magyarul, tudok a sorok között is olvasni, stb. De azt is értem ezen, hogy ha kimegyek az utcára, és szembejönnek velem emberek, akkor azokat el tudom helyezni szociálisan, kulturálisan, talán még geográfiailag is, hogy vidéki vagy budapesti."
Egy részlet Vajda Mihály gondolatmenetéből, amivel érthetővé válik dühöt kiváltó, a „kifogásolt” paraszti tömegekre való magyarázata.
„A politikai demokrácia kiteljesítése megteremtheti a lehetőséget egy közösségekből álló világ kialakításának a számára, egy közösségekből álló világ pedig biztosíthatja annak feltételét, hogy a politikai demokrácia ne váljék tisztán formálissá azáltal, hogy az emberek többségének közönye kizárja őket magukat a nagyvilág dolgaiból.
A szocializmus tehát egyrészről valóban politikai feladat, de ez a feladat nem más, mint a polgári társadalom adekvát politikai struktúrájának a megvalósítása. Másrészről viszont „emberi” feladat. Ez a feladat azonban nem az emberi problémák „megoldása”, hanem mindig megújuló törekvés a mindig, hol „régi”, hol „új” formákban újjászülető, az egyed és a Másik, az egyén és a közösség viszonyában jelentkező problémákra. Hogy pontosan melyek ezek a problémák – melyek ma ezek a problémák –, arról most nem akarok írni.
A szocializmusról írtam és mindig a polgári társadalomról beszéltem, egészen tudatosan. Ha a szocializmust nem új, eddig nem volt társadalmi-gazdasági alakulatként értelmezzük, hanem olyan ideológiai-politikai és emberi mozgalomként, amely a polgári társadalomban szembeszegül a polgári, a kapitalista ideológia és a belőle fakadó törekvések egyoldalúságaival, akkor nincs is értelme szocializmusról beszélni ott, ahol a polgári ideológia és az annak megfelelő emberi magatartásformák soha nem is léteztek. Azt, hogy ezek bármely társadalomban kialakulhatnak, nem vitatom. Addig azonban, amíg ki nem alakultak, ezeknek a társadalmaknak a szocializmusai (akárcsak a kapitalizmusai), valami gyökeresen mást jelentenek, bármilyen tudattal kívánják is bevezetni őket azok, akik kívánják. A mi szocializmusunk egy európai típusú tudat terméke. Nem létezik az európai hagyományokon kívül és ezektől függetlenül. Szervesen hozzátartozik egy meghatározott típusú racionalizmus, amely zsidó és görög örökség, egyfajta humanizmus, amely a kereszténység szülötte, egyfajta jogtudat, amely nem létezne Róma nélkül, ideológia és hatalom függetlenségének gondolata, amely a nyugati kereszténységben született meg stb. stb. A modern világérintkezés eredményeképpen egy értelmiségi vezető réteg magáévá teheti
mindezt, mint gondolati egységet. De ha ezt beviszik egy olyan társadalomba, amelynek a történelmi hagyományaiból mindez hiányzik, ez szinte szükségképpen eredményez olyan állapotot, amelynek kevés köze van ehhez a gondolati egységhez. Ez az igazság nagyon kevéssé vigasztaló. Mindenekelőtt azért, mert szocialisták számára – akik az európai humanizmus hagyományain nevelkedtek – elfogadhatatlan, tűrhetetlen érzés, hogy mások problémáival tehetetlenül álljanak szemben.
Másrészt azért, mert annak a politikai demokráciának a kiteljesülését, amely nélkül a szocialista tendenciák kibontakozása reménytelen marad, akadályozza, majdnem lehetetlenné teszi a világ jelen állapota, az a pokoli feszültség, amelyet a különböző társadalmak érintkezése teremt.”
A probléma megértése helyett, nagy tudású kritikusainknak ennyire futotta: A 888 összefoglalóját olvashatják alább, abból a munkából, amit ismét Schmidt Mari végzett el mindannyiunk helyett. Igen, ő vette a fáradtságot, hogy elolvassa ennek a Vajda nevű “filozófusnak” “visszaemlékezéseit”, mire is? Hát, egy beteg, semmirevaló, szar és felesleges életre. A Vajda nevű “filozófus” saját életére. (Bayer Zsolt)
Apropó, majd elfelejtettem: Nem a FIDESZ származik a sok százezer parasztból, vegyük már ezt észre, csak a politikai elit! Megint a szokásos csúsztatás.
/////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////
Mivel semmi sincs ok nélkül, beszéljünk egy gondolkodási vagy szerkesztési hibáról is.
Batthyány grófnő gondolatai a magyar társadalom szerkezetéről,-egy magánember véleménye erről.
Van Vajda Mihály fentebb kifejtett helyes gondolatmenete, egy rendszer működőképességéhez szükséges társadalmi fejlettség szintjéről.
Aztán az eddig hibátlan, sértő általánosítást nem tartalmazó érvelés, átmegy valami másba, ami dühödt bayeri választ generál.
„Na, tényleg ilyen volt az ország, és tényleg nem sokat változott. Az arisztokratákat ugye kinyírták, az értelmiség állandóan újratermelődik, utálja is többség kellőképpen. Utálja az az elit, politikai elit, amely most a legutóbbi fordulat kapcsán abból a bizonyos sok százezer parasztból származik, ugye?”
Ez a mondat felvet néhány kérdést.
Milyen parasztokra gondoljunk? Az onnan származtatott politikai elitet értem, bár egy ilyen minősítés óhatatlanul reakciót vált ki. Ez az amire a szerkesztőnek figyelnie kellett volna.
A több százezer stimmel: 2016-ban 416 ezer egyéni gazdaság működött a mezőgazdaságban, jelentős részük modern technikát, technológiát használt, piaci információkkal rendelkezett.
A parasztság lassan harminc évvel a rendszerváltás után, nem homogén massza.
http://www.uni-miskolc.hu/~btkvat/doc/pub/kotics/reprivatizacio.pdf
Az értelmiség sem azonos a korábbival.
A diplomások száma ma Magyarországon a teljes népességen belül: 1,3 millió fő. Messze nem tekinthető zsidó értelmiségnek.
Természetesen ennek csak kis része sorolható az elit körében.
////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////
A kötetet olvasva bepillantást nyertem a filozófia zárt világába, a művelőinek emberi, alkotói gondjaiba. Ha valakit bővebben érdekel Vajda Mihály munkássága, annak ajánlom ezt az összeállítást. Számos tanulmány van benne összegyűjtve.
http://real.mtak.hu/33416/1/VAJDA_UTAM%20MARXTOL_nyomdai.pdf
Végül még annyit kérdeznék Bayer Zsolttól, ennyire alávalónak gondolja a parasztot, mint társadalmi réteget, hogy tűrhetetlennek tekinti a jelzőt? Ezért kell így kivetkőznie magából? Így áthágni az arányosság és méltányosság határát? Hogy valakinek a hibája, figyelmetlensége miatt egy népet gyaláz?
