2018.12.21.
00:01

Írta: Evoke

Nagypéntek, karácsonykor?

Elérkezett az igazság pillanata, elválik az ocsú a búzától.

A kétharmad az Alaptörvény szellemében, Áder János szerint azzal összhangban, megalkotta elhíresült törvényét, melyet a fent nevezett köztársasági elnök, a békesség kedvéért, sietve aláírt és kihirdetett. „A Munka Törvénykönyvének módosítása az aggodalmak ellenére sem lehet akadálya annak, hogy a munkavállalók karácsonya áldott, a két ünnep közötti időszak békés, az új esztendő pedig nyugodt legyen.„

 

Ez volna a kormányzati narratíva (értelmezés, magyarázat;
elbeszélés) a nem túl népszerű döntésről.

 

Válaszul ma estére tüntetést szerveznek a tiltakozásban résztvevők: Szégyelld magad, János!

 

Egy demokráciában nincsenek felesleges emberek, mint a gyárakban, apparátusokban, nem cserélhetők le, nem rúghatók ki. Mindenkinek csak egy szavazata van, de úgy tapasztaljuk, hogy nem ér mindegyik ugyanannyit. A FIDESZ-KDNP frakció 130 tagjának, akik igent mondtak a módosításra, van "ügydöntő" szava és persze felelőssége is a konfliktushelyzet kialakulása miatt, a Nemzeti Együttműködés Rendszere nagyobb dicsőségére.

Ugyancsak "értékesebbnek" tűnik a munkaadók szava is, jelen esetben a megrendelése, mint a nemzetgazdaságban pótolhatatlan feladatot ellátó munkavállalók millióinak szava és érdeke.

 

A nagy kérdés az, hogy mit gondolnak erről a munkavállalók? Akiknek a szerepe az állam működtetése szempontjából megkerülhetetlen, mit gondol erről a válaszpolgárok többsége?

 

Az ellenzéki, szakszervezeti narratíva szerint, közvélemény-kutatásokra támaszkodva, a munkavállalók 83%-a elutasítja az évi 400 óra túlmunkát és a hároméves időkeretet.

 

22962592_d8c7494190b876374f2d6ff7407412ed_wm.jpg

 

Fotó:Index

 

A kérdés közjogilag eldőlt, hogy fizikai valóságában mi lesz belőle, azt az emberek fogják eldönteni és az idő fogja igazolni vagy cáfolni az életképességét.

Már az 1970-es években is sokan úgy gondolták, hogy „Ne írjuk elő a jegesmedvének, mekkora szőrt növesszen!” Mintha mára elfelejtődött volna a tanács.

 

A magyarországi demokrácia életében fontos időszak előtt állunk. Az erről szóló vélekedésekben, hiedelmekben megméretésre kerül sor. Ki az, aki „jó lóra tett”, aki valóságosabb ismeretekkel rendelkezik társadalmunk anyagi és tudati állapotáról, melyik narratíva mögé sorakozik fel a többség, ebben a nem elsősorban politikai, hanem morális és érzelmi kérdésben?

Borítékolható, hogy valamiféle polarizáció, tömbösödés, szelekció, evolúció veszi kezdetét az ellenzéki oldal tényezői között az érdekeik hatékonyabb érvényesítéséért. Az elmúlt nyolc év tapasztalatait feldolgozva létkérdés a számukra, hogy szintet lépjenek az érdemben hasznosítható nagyságú támogatás megszerzésében.

 

Úgy látszik a laikus, de a politika által az értelméről gondoltnál tisztábban és helyesebben gondolkodó polgárok sokasága számára, hogy hazárdjátéknak vagyunk szemlélő résztvevői. Mintha a szemben állók vezérkarai blöffölnének a hatalomért folyó versengésükben. Mindkét oldal úgy tesz, mintha biztos volna abban, hogy a munkavállalók az ő oldalukon állnak. Az is ki fog derülni, hogy valójában mekkora a szakszervezetek mozgósító ereje, a munkavállalók 90%-át kitevő, nem szakszervezeti tagok körében.

 

Bízzunk benne, hogy ezt az újabb, a kormányzat által generált kérdést, sikerül békésen, toleránsan, önmérsékletet tanúsítva, mindnyájunk közös érdekének megfelelően megoldani.

 

Az eddigi tiltakozások során újszerű hangok, megközelítések láthatóak, amelyeken érdemes elgondolkoznunk. Az természetes, hogy a választásokon már harmadszor győztes koalíció politikája, nem alaptalanul, sokaknak nem tetszik. Joguk van hozzá, hogy ezt kifejezzék demokratikus keretek között. Mintha az elmúlt évek valamennyi  sérelme nyomán, megtapasztalva az ellenzéki lét kilátástalanságát, kezdene közös platform kialakulni legalább az ellenzéki pártok között. Mintha elérkezettnek látnák az időt arra, hogy a kétségtelenül autokratikus koalíciót, divatos szóval: leváltsák. Hogyan, kinek a támogatásával, milyen célokat és érdekeket képviselve? Vajon a kislétszámú pártelitek aktuálisan közösnek látszó érdekei a nyolcmillió szavazásra jogosult, vagy az öt és félmillió szavazó  állampolgár többsége számára is evidensek? 

Magánemberként annyit tennék hozzá, hogy bármiféle kormányváltást csakis demokratikus választásokat követően tartok lehetségesnek. Természetesen egy ilyen választás idő előtt is kikényszeríthető, ha a tiltakozások nyomán a kormány működésképtelenné válik. Ez a helyzet a kritikusnál nagyobb, tömeges támogatás mellet lehet valóság. Megítélésem szerint az ellenzék ma még nincs abban a kiérlelt állapotban, eszmeiségben, szervezettségben, hogy sikeresen tudná ellátni a kormányzással járó feladatokat. Arra azonban nagyon jó a helyzet, hogy tapasztalatokat, növekvő befolyást, szervezeti hálót, együttműködést teremtsenek, ha képesek rá. Hogy a sérelmi médiapolitizálás helyett pártot, mozgalmat, élő közösségeket építsenek. Ez nem oldható meg egy elégedetlenségi hullám meglovagolásával, végre el kell kezdeni  dolgozni. Nekik, vagy egy jelentkező új mozgalomnak.

A Nemzeti Együttműködés Rendszerének egyik legnagyobb hibája, a számtalan másik mellett, hogy „orrnehéz”, hogy túlsúlyos. Külső és belső ellensúly nélkül önjáróvá vált. Ebben az állapotában óhatatlanul sérült a valóságlátása, önhitté, elbizakodottá vált, tiszteletlenné a választói, a társadalmi partnerei iránt. Kezd arra a kutyafarokra hasonlítani, amelyik hite szerint csóválja a kutyát.

Gyanítom, hogy hamarosan a kutyáról, az akaratáról is, valóságosabb képet kapunk, mint amit a véleményformálóktól tudhatunk.

 

 

 

 

 

22 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://face2face.blog.hu/api/trackback/id/tr9014504194

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sexual Harassment Panda 2018.12.21. 13:01:58

Sztem jó idő esetén akár ezren is lehetnek.

Boycie 2018.12.21. 13:34:16

@Sexual Harassment Panda: Ez nem így van, van az alap 2000 fő aki CEU és Soros szervezetek kötődésű. Ezeket a karácsonyi készülődés sem tartja távol, a chanuka már régen véget ért... (ez nem burkolt zsidózás volt hanem tény közlése)

Erre jön rá az összes ellenzéki párt összes mozgosítható aktivistája.

Ha ennél is többen lesznek, akkor azok a "dolgozók" :-)

DFK 2018.12.21. 13:38:51

Az indexen pont most van egy cikk, ami szerint mindenki csúsztat a túlóratörvényről. Gyk most ismerik be, hogy az ellenzék hazudik az ügyben.

Boycie 2018.12.21. 13:39:13

Valami jogvégzett ember elmagyarázná hogy Áder János mi alapján tagadhatta volna meg a törvény aláírását? Az nem úgy van hogy rosszul kel fel aztán nem írja alá. mivel Magyarországon nem elnöki rendszer van.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.12.21. 13:42:54

Nagy bukás várható a ballibek számára. Ennek előjele, hogy az Index címlapon írja meg a "rabszolgatörvénytről" a valóságot, jelentősen cáfolva a ballib narratívát: dex.hu/x.php?id=inxcl&url=https%3A%2F%2Findex.hu%2Fgazdasag%2F2018%2F12%2F21%2Ftuloratorveny_tulora_munkaidokeret%2F

n3spr3ss0 2018.12.21. 13:45:01

@Boycie: Mint tudjuk a Bajszos Szarnak egy önálló gondolata sincs.

Boycie 2018.12.21. 13:49:49

@DFK:

Arról is most van cikk az indexen hogy a német ikonikus baloldali hetilap egy fake-news gyár volt (persze a buziképű nyilván migráncspárti cikkeket "hamisított" )

index.hu/kultur/media/2018/12/20/spiegel_hirhamisitas_claas_relotius_ujsagiro_dij_fake_news/

meg arról is hogy a tüntetéseken külföldi gender szakos "soros-ügynökök" garázdálkodnak

index.hu/belfold/2018/12/19/parlament_tuntetes_orizet_ceu_diak_rendor_eroszak/?fbclid=IwAR3y3DxpgUaNbu0c8wp7vhoXED_tTxYu18JgQS3Kr5s9DHOg8fvG-3mvLv0

Azért ez megalol...

Boycie 2018.12.21. 14:05:36

@n3spr3ss0:

Ez nyilván nem így van, nem hiszem hogy ismernéd személyesen. Ezen kívül nem válasz a kérdésemre.

Még annyit jegyeznék meg, hogy akik bajszos szaroznak, csüngőhasúznak, cigányoznak, azok mindössze annyit tesznek, hogy kiírják magukra mekkora primitív büdösbunkók és mennyire távol áll tőlük az egyetemes európai értékek tisztelete.

rallus 2018.12.21. 14:44:44

Hát nagyon komoly emberek azok, akiknek a Köztársasági Elnök per "János"!

marosy 2018.12.21. 15:32:29

"Szégyelld magad, János!" - Szégyellje magát inkább a fasszopó kurva anyád --> Evoke.

ZX 2018.12.21. 16:44:13

@Boycie: 1. Na mi van az index mégiscsak független a hazudozásotok ellenére?

2. nem azt írja, hogy hazudik a baloldal, hanem, hogy mind a két oldal csúsztat. Egyedül te vagy aki itt hazudozik.

morph on deer 2018.12.21. 17:31:00

Mindenesetre aki megy, az ne felejtse el a rendőrség tanácsai alapján felszerelkezni!

Többek közt azt is ajánlják, hogy aki egy hanyatt fordult kocsin akar ugrálni, az tartson maga előtt egy ferde, piros csíkot.
Biztosan az a helyes módszer :-)

index.hu/belfold/2018/12/21/a_rendorseg_arra_keri_a_tuntetoket_vigyenek_magukkal_holapatot/

maxvaI baIcán bircaman · http://bircahang.org 2018.12.21. 18:38:44

A hatnapos munkahét a dolgozók érdeke, hogy többet dolgozhassanak és így meg tudjanak élni a munkájukból.

maxvaI baIcán bircaman · http://bircahang.org 2018.12.21. 18:40:58

Sorosék pofára estek, mert a magyarok és a testvéri orosz nép nem nekik fog többet dolgozni.

Nagy Anita Sv 2018.12.21. 18:51:47

@Boycie: de Bayer szerint lehetek szarkupac stb. - az europai ertekrend...:) Ugyan...

TSandor Toth 2018.12.21. 19:26:38

A munka törvénykönyv változásai miatt csak ott lehet probléma ahonnan a munkavállaló amúgy is meglépne. Normális munkahelyen annyi történik,hogy azon munkavállalók akik csak túlórával tudnak többet keresni azok innentől megtehetik, hogy többet túlóráznak mint 250 óra és nem kell a munkaadóknak sem félni a munkaügyi ellenőröktől emiatt. Azon munkaadók akik a munkavállalóik akarata nélkül túlóráztatnak többet mint 250 óra, saját maguk alatt vágják a fát mert ma viszonylag könnyű bármely okból munkahelyet változtatni. Amúgy aki ma nem talál magának munkát az nem is akar. Egyébiránt vannak élethelyzetek amikor jó, hogy lehet túlórázni és ez is hasonló mint a nők erős akarata a gyerekkel kapcsolatban azaz, hogy legyen vagy, hogy ne legyen. Azok meg akik kimentek/kimennek hőbörögni a munkatörvény ellen azok :
1, Sosem túlóráztak
2, Fogalmuk nincs arról mi a munka és mi az megdolgozni valamiért
3, A hőbörgés miatt mennek hőbörögni
4, 1 dolgot tudnak Orbán Viktorról, hogy: a kurva anyját

Ader Janos 2018.12.21. 19:44:08

"Szégyelld magad, János!"

A kurva anyad szegyelje magat, az aki kisfrocsert kutyat szop a sarki kocsmaban.
süti beállítások módosítása