Gyurcsány Ferenc megosztotta velünk nézeteit az ország helyzetéről és az ellenzék előtt álló, szerinte szükséges feladatokról.
https://dkp.hu/uploads/docs/10/147/gyurcsany_ferenc_merjunk_hazafiaknak_lenni.pdf
Érdekes nyomon követni volt miniszterelnökünk gondolkodásának változásait, a múltról és a jelenről való véleményét.
Első hallásra érzek egy kis hiányt, számos helyretett felismerés ellenére egy energia befektetése nélküli szublimációra, egy közbülső fázis nélküli társadalmi állapotváltozásra hasonlít az eszmefuttatása. Megérett a helyzet a NER leváltására, valamire, ami korrekciója is lenne a 2010 előtti gyakorlatnak. És mivel ez választásokkal nem megoldható, legyen ellenállás és lázadás! Kétségtelenül változás ez elmúlt években hirdetett álláspontjához képest. A hatalom utáni vágyakozás helyére a hatalom akarása lépett, ami az ehhez szükséges erő, támogatás megteremtésére irányuló munkát, bár jól látja, hogy mi kell a sikerhez, mégis akarattal helyettesítené. Ez nem voluntarizmus?
Semmi bajom azzal, hogy a körülmények változásával, változnak a róluk alkotott vélemények is. Csupán a feledékenyek kedvéért említem meg, Orbán Viktornak is sikerült a liberalizmustól eljutnia egy illiberális, autokrata, etatista álláspontig.
A kérdésem csak az, hogy mi változott meg és kinek a jóvoltából?
„Egy dolog viszont nem áll érdekünkben: a felfordulás, a ribillió, a bárminemű erőszak. Ellen kell állni, támadni és készülni Orbán bukására. De ugye látjátok, hogy ma még nem állunk készen az Orbán utáni helyzet kezelésére? A mi mai gyengeségünk Orbán legerősebb kártyája. Mert tavasszal sem ő nyert, hanem mi vesztettünk. Mert megosztottak vagyunk, régimódiak, ötlettelenek, gyengék. Nemcsak jobb kormányt, de jobb ellenzéket is érdemel Magyarország. Nekünk is jobbnak kell lennünk. Ezért dolgozom.”
http://nol.hu/velemeny/angyalok-es-ordogok-1482469
„A parlamenti ellenzéknek a Parlamenten kívüli ellenzék civil aktivistáival, szervezeteivel, mozgalmaival utcára kell hívni az embereket és az ellenállásból közösen kell lázadást formálni. A lázadás akkor lehet eredményes, ha az kiterjedt, tömeges és tartós. Ahogy egy fecske nem csinál nyarat, úgy egy tüntetés sem dönt kormányt. A tüntetések békések, de ahogy a mai hatalom nem tiszteli a demokratikus alkotmányosságot, úgy természetes, hogy a vele szembenálló ellenzék, ha kell, átlép a hatalom önkényes szabályain is. Mert sokan gondolják, hogy ez a demokratikus önvédelem része. Ahogy jogod van megvédeni magad a lakásodba betörő bűnözőtől, úgy jogod van megvédeni a hazádat az elnyomó önkénytől.”
Nézzük sorban a fenti kijelentések tartalmát.
Mára nagyobb lett az ellenzék választók általi támogatottsága? Ötletesebb, hatékonyabb lett az ellenzéki pártok politizálása? Mára felvállalható a kormány megbuktatása érdekében a ribillió, a nem demokratikus út? Mára készen áll az ellenzék az Orbán utáni helyzet kezelésére?
Nos, vannak kétségeim. Meglátásom szerint annyi változott meg, hogy a NER nyolcévnyi arrogáns, erőszakos nyomulása után, (jó lassan) leesett a tantusz az ellenzéki politikusok egy részénél, megérezték a létezésüket fenyegető veszélyt. Ha nem válnak erőt mutató tényezővé, akkor mennek a levesbe. Túlélési kényszerhelyzet jött létre, az erre való reagálás természetes és jogos önvédelmi reflex.
Kétségtelen tény, hogy a szükségszerűség közelebb hozta egymáshoz az évek óta kiszorítósdit, lejáratósdit játszó pártokat. Az is gyakorlati tapasztalat, hogy az egység látszata növelheti az ellenzék támogatottságát valamilyen mértékben.
Gyurcsány Ferenc és a kormánykoalíció számára is megkerülhetetlen erkölcsi és politikai kérdés a társadalom tűrőképességének és kockázatvállalásának ismerete, tiszteletben tartása.
Közismert Kenedy mondása:”„Akik a békés forradalmat lehetetlenné teszik, azok miatt válik a véres forradalom elkerülhetetlenné.”
És akkor beszéljünk a lázadásról, a békés forradalomról. Hányan tartják ezt helyesnek, hányan vennének ebben részt?
Gyurcsány Ferenc is érzékeli, hogy valami hiányzik, valami nem eléggé spanos: „Természetesen tiszteljük választóinkat. Övék a végső hatalom. De ha demokrata támogatóink nagyobb része továbbra is csak dörmög és elégedetlenkedik, meg szurkol nekünk megállítva utcán és a Tescóban, hogy tartsunk ki, akkor semmire sem fogunk menni.”
Amikor a hatalom megszerzése a cél, tudniillik azt is, hogy az ország másik fele a NER támogatója, nem megosztottan, hanem egységesen. Milyen jövőt szánt nekik a szerző? Akkor most rájuk kényszerítene egy felfogásukkal ellenkező rendet?
Nem igazán tartom „politikus” megoldásnak azt, hogy előre kinyilvánítja elkötelezettségét a globális kormányzás szükségszerűsége iránt, ami ma láthatóan nem mondható népszerűnek.
Párt és mozgalom építés, a választók meggyőzése, mozgósítása nélkül (ez volna a közbülső fázis), csupán az ellenzéki pártelitek túlélését szolgáló alkuknak nem jósolok fényes jövőt.
Talán nem lenne felesleges újra definiálni a demokrácia, baloldal és a liberalizmus, valamint a jobboldal fogalmait, a huszadik-huszonegyedik század társadalmi jelenségeinek, változásainak függvényében.
Kíváncsian várom, hogy Gyurcsány Ferenc mai és Orbán Viktor holnapi évértékelőjében mit fogunk hallani?
