2014.01.16.
01:12

Írta: Evoke

A Fidesz stratégái kiügyeskedték az ellenzék összefogását.


 

Hatalmas erőfeszítések árán, önmagukat meghaladva, leküzdve, nagyot léptek előre az ellenzéki politikusok, míg sikerült a kormányváltás minimális esélyét megteremteni. A formális kereteket. A kormányzó párt politikacsinálói nem éppen erre gondoltak, amikor megalkották a választási rendszerüket. A centrális erőtér létrehozta a centrális ellenzéket. Teher alatt nő a pálma, mondja a közmondás. Hogy nem semmi, ami létrejött, azt jól mutatja a kormány fizetett propagandistáinak, papagájkórusának, élükön a szóvivőkkel, dühödt és átlátszó, mondhatni nevetséges reagálása. Erre képtelennek tartották a többszínű, nem  militarizált ellenzéki oldalt. Nyugi kisfiúk, kislányok, van még idő. Még folytathatjátok a hazudozást, a rágalmazást, az adatok kozmetikázását, törvénytelen rejtegetését az emberek elől. Még tömhetitek a csókosok zsebeit egy rövid ideig, igaz, előbb-utóbb el kell majd számolni. De legyen ez a ti gondotok.

Az összefogás pártjainak világos módon, egyszerűen fel kell mutatniuk, hogy mi a választások igazi tétje. Ez a kormányzó KFT nem a magyar nép érdekét szolgálja, kizárólag a saját szűk köreit képviseli. Eddigi tevékenysége során húsz fillér érték létrehozását sem segítette, hanem inkorrekt módon támadást intézett a jogállam, az egyetemes emberi jogok ellen, a magántulajdon ellen, a munkavállalói jogok ellen.  Az ország felemelkedésére, a szegénység, a szakképzetlenség, a munkanélküliség felszámolására nincs programja. A nemzet megosztásában, a káoszban, a demokratikus ellenzék ellehetetlenítésében érdekelt. Arroganciájában odáig ment, hogy pofátlanul, leplezetlenül lép át minden tisztes határt. Itt nem jobb és baloldal versengéséről van szó, hanem egy idejétmúlt, többszörösen bukott úri Magyarország restaurálására törekvő kollégiumi csapat és a többpárti demokrácia, a jogállamiság, a köztársaság, a szolidaritást felvállaló piacgazdaság, az egyéni szabadság, önállóság hívei csapnak össze.  Az a tét, hogy egy elvtelen szűk réteg, kisajátítva a politikai, gazdasági, kulturális monopóliumokat, bebetonozza magát a hatalomba, sötétségbe és kiszolgáltatott helyzetbe taszítva a társadalom nagyobb részét, vagy az európai polgári felemelkedés útját választva elmegyünk szavazni, és leváltjuk őket. Igaz, a nagy reményekkel indult rendszerváltás  óta  kiábrándultság, csalódottság  lett úrrá a társadalom jelentős részén, sem a politika, sem az értelmiség, sem polgárok nem álltak a helyzet magaslatán.  Ez alapvetően a demokratikus hagyományok hiányából, tapasztalatlanságból, az erős társadalmi kontroll hiányából fakadt. A hibák ellenére nem a tizenkilencedik századba való visszatérés a jövő útja. A magyar társadalom elindult a demokrácia, Európa felé és ezt az utat akarja a Fidesz megakasztani, az időt visszaforgatni. Az elkövetett hibák azonban idáig sosem voltak rendszerszintűen reakciósak, a társadalmi többség ellen irányulóak. Ez az, amit egy szabadságszerető, önbecsülésére adó nép nem tűrhet!

A választás tétjének felmutatása után a kormányváltás előnyös voltát, reális lehetőségeit, várható hozadékát kell felvázolni. A magyar választópolgárok sokkal bölcsebbek annál, mint azt a Fidesz primitív jelmondatait gyártói gondolják. Az együttműködő pártok vezetőinek, tagjainak, aktivistáinak egységet, következetességet, a véleménykülönbségek felfüggesztését kell megvalósítaniuk. Rá kell mutatni a Fidesz várhatón hazug, nemtelen kampánystílusának nevetséges, piti, gyerekes voltára, a konkrét választási programjuk hiányára, hibáira. Mindent meg fognak próbálni a kasszakulcs megtartásáért, megosztást, ellentéteket szítva, hamis információk bedobásával zavart kelteni.

Teher alatt nő a pálma. Ez azt is jelenti az ellenzék számára, hogy kénytelen lesz jól, megfontoltan, önmérsékletet tanúsítva, mondhatni, bölcsen és határozottan kormányozni. Ez új helyzet a demokrácia történetében, naponta bizonyítani kell politikájuk helyességét, tisztességesebb, eredményesebb voltát.  A vesztes oldal, szokása szerint nem fogja elfogadni az újabb bukását. Minden törvényes és illegális módon küzdeni fog az elvesztett hatalomért. Az új kormánynak bátran támaszkodnia kell az őt győzelemhez segítő tömegekre. Utcára kell hívni őket, ha dezorganizálással próbálkozik a bukott párt. Lehet demokrácia köröket, rendező gárdát szervezni.  Elengedhetetlen a választókkal való folyamatos, érdemi konzultáció. A szakértők, tanácsadók, láthattuk az eddigi egyeztetések során, kevesek az üdvösséghez.

Innen szép nyerni.

65 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://face2face.blog.hu/api/trackback/id/tr555760638

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2014.01.16. 13:47:35

"Az új kormánynak bátran támaszkodnia kell az őt győzelemhez segítő tömegekre. Utcára kell hívni őket, ha dezorganizálással próbálkozik a bukott párt."

Békemenet? Miután minden ellenzéki kijelentette, hogy abszurd a kormánypárti tüntetés?

Az a baj az ellenzékkel, hogy nem csak demagóg, de ostoba is, mert saját magának állít csapdákat.

-JzK- 2014.01.16. 13:50:09

Kicsit nagy ez a mellény... mire fel is ez a triumfalista beszéd? Egyhamar nem jön el a ballib által hőn áhított buziházasságista, cigányimádó Magyarország :)

Mária 2014.01.16. 13:50:25

"Nyugi kisfiúk, kislányok, van még idő. Még folytathatjátok a hazudozást, a rágalmazást, az adatok kozmetikázását, törvénytelen rejtegetését az emberek elől."

Attól, hogy óvodás módon sértegeted azokat, akiknek más a véleménye, attól még nem lesz igazad, és választást nyerni se fogtok.

konrada 2014.01.16. 13:50:36

Ezt az összefogást már akkor boritékolni lehetett, amikor Gyurcsány kilépett az anyapártjából, hogy a szadeszes bázisra építve szélesítse a 20% támogatás alá közelítő baloldali bázist.
Azaz: ha valaki 2010 végén azt mondja, hogy 2014-ben egy Kunczés, Fodor Gabis, Bajnais, Gyurcsányos, Lendvais, Vadais, Bajais összefogás lesz és arra fogadóirodában pénzt rak fel, azt olyan kicsi oddsszal vették volna fel, hogy már csak emiatt sem érte volna meg, hiszen bukméker biztosra nem nagyon fizet.

...de persze aki nem ismeri a magyar belpolitikát, annak most dől az örömésbódogcság.;))

Mária 2014.01.16. 13:54:26

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа:

"Az a baj az ellenzékkel, hogy nem csak demagóg, de ostoba is, mert saját magának állít csapdákat."

És ez jelen esetben miért baj?

Legyenek csak ilyenek, húzzák le magukat a vécén, minél előbb, annál jobb. Miután kb. 2015-re, a nagy bukta után eltirhult a színről ez a potyaleső csürhe, a választók igénye talán életre tud hívni egy pártot, amelyik méltó kihívója lesz a Fidesznek a következő választáson.

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2014.01.16. 13:58:11

@Mária:

Nem nagyon szeretnék ismét egy nagy Fidesz-győzelmet.

wallenberg8801 2014.01.16. 14:00:35

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

Melyik kormány mennyivel növelte az államadósságot (tehát az ország pénzét mínuszban)?

www.mnb.hu/Root/Dokumentumtar/MNB/Statisztika/mnbhu_statisztikai_idosorok/mnbhu_nemz_modsz_idosorok090107/adossag_hu.xls
webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:LSWG0s3JGXMJ:www.mnb.hu/Root/Dokumentumtar/MNB/Statisztika/mnbhu_statisztikai_idosorok/mnbhu_nemz_modsz_idosorok090107/adossag_hu.xls+http://www.mnb.hu/Root/Dokumentumtar/MNB/Statisztika/mnbhu_statisztikai_idosorok/mnbhu_nemz_modsz_idosorok090107/adossag_hu.xls&cd=1&hl=hu&ct=clnk&gl=hu

Államháztartás nem konszolidált adóssága
2002Q2 (2002 2. negyedév) 8,919.3 (milliárd forint)
2010Q2 (2010 2. negyedév) 22,395.8 (milliárd forint)
2013Q2 (2013 2. negyedév) 23,435.3 (milliárd forint)

Tehát a baloldal

8 év alatt 13 476.5 milliárd forinttal

növelte az államadósságot, úgy hogy közben tetemes nemzeti vagyont elprivatizált (reptér, MOL, Postabank, MÁV-Cargo, Matáv, Antenna Hungária, gáztározók, közművek, stb.), és az azokért befolyt pénznek hűlt helye, a Fidesz

3 év alatt 1 039.5 milliárd forinttal,

úgy hogy sokkal magasabb bázisról kezdte, sokkal magasabb kamatteherrel a nyakában, és a jól nyereséges MOL egy részét visszavásárolta, tehát annak a nyereségnek a tulajdoni hányadnak megfelelő része hosszú távon a költségvetésbe folyik.

A baloldal által felhalmozott irdatlan nagy államadósságnak csak a kamatai (a törlesztőrészletekről nem is beszélve) tehát csak a kamatai évente több mint 1000 milliárd forint, ami az amúgy is dúsgazdag nemzetközi kapitalisták zsebébe ömlik a magyarországi adófizetők pénzéből, a baloldal miatt.
Ha az a több mint 1000 milliárd forint nem az amúgy is dúsgazdag nemzetközi kapitalisták zsebébe ömlene a baloldal miatt, hanem mehetne az egészségügyre vagy az oktatásra, akkor sokkal jobb lenne az országnak.

Sakk-matt, a baloldal befoghatja.

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

bgp 2014.01.16. 14:01:31

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: De lengyeleket biztos nem fognak hívni!

bgp 2014.01.16. 14:03:26

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: Ja, és a tüntetésekkel is leállnának, ha kormányra kerülnek. A KORMÁNYPÁRTI tüntetés az abszurd.

bgp 2014.01.16. 14:05:01

@-JzK-: pedig a fidesz a cigányok hátán fog bejutni. Csak egy kis tűzifa kérdése az egész.

Csigataposó 2014.01.16. 14:06:08

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: "Az a baj az ellenzékkel, hogy nem csak demagóg, de ostoba is, mert saját magának állít csapdákat. " Azt kifejtened, hogy hogyan jutottal arra a kovetkeztetetsere, hogy eme blog szerzojenek velemenye megegyezik a teljes ellenzek velemenyevel es azt hiteles lefedi teljes mertekben?
-Ulj le Birka fiam ez elegtelen.

Mária 2014.01.16. 14:09:30

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа:

"Nem nagyon szeretnék ismét egy nagy Fidesz-győzelmet."

Én se szeretnék, de nem fogom ezeket a kreténeket a szavazatommal támogatni csak azért, hogy gyengébb legyen a Fidesz.

És kispártra se fogok szavazni, mert nem tartom helyesnek, hogy a jelenlegi rendszerben bármelyik "élelmes" szerencsevadász milliókhoz, sőt akár százmilliókhoz is juthat közpénzből, ha merő poénból virtuális pártot szervez 106 facebookos ismerőséből.

lanyi 2014.01.16. 14:12:07

Ez az egész amit leírtál kedves poszt író úgy marhaság ahogy van...

Kivlov 2014.01.16. 14:12:27

@Mária:
:D
jó megfogalmazás.

Lali73 2014.01.16. 14:23:17

Nincs széles ellenzéki összefogás, hiszen a Jobbikot nem nem vették be. Akik összefogtak, tök ugyanazok, akik 2010-ben csúfosan megbuktak. Nem jelentenek komoly alternatívát. Az öszödi böszme ismételt aktivizálódása inkább riasztóan hat a bizonytalan szavazókra, és a Fidesz újabb kétharmadát segítheti elő.

nolto 2014.01.16. 14:24:08

Érdekes elképzelés, hogy ezzel a nagy összeborulással nyert az ellenzék bármit is, szerintem ugyanis épp ezzel veszítették el az (amúgy is kicsi) esélyüket a kormányváltásra. Sikerült újra összerakni azt a társaságot, akiket kétharmaddal zavart el a nap, ezzel együtt elriasztani az összes bizonytalan szavazót.

Az írás ezen részével meg végképp nem tudok mit kezdeni: "Az új kormánynak bátran támaszkodnia kell az őt győzelemhez segítő tömegekre. Utcára kell hívni őket, ha dezorganizálással próbálkozik a bukott párt. Lehet demokrácia köröket, rendező gárdát szervezni. Elengedhetetlen a választókkal való folyamatos, érdemi konzultáció." Ugyanis többek között pont ezért akarjuk elzavarni Viktorékat, mert ilyeneket csináltak!

Na mindegy, ez a 2002-2010 koalíció úgyis megmarad 20% körül, sajnos a Fidesz megint nyerni fog, ami meg a lényeg; hajrá 4K, hajrá LMP!

Kivlov 2014.01.16. 14:29:17

Ez a nagy vörös összefogás listán tuti visz szavazókat, egyéniben talán hoz párat.
Ja! És a 400E is megvan, amit meseházy hiányol: az lesz a határon túliak fityeszre leadott szavazat... :D

Mrs.Columbo 2014.01.16. 14:29:20

@Mária: szerencsére nem így gondolkodik mindenki, aki nem szimpatizál a Fidesszel, mert akkor kb. 3 harmaduk lenne..

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2014.01.16. 14:41:12

@bgp:

А kormánypárti tüntetéssel semmi gond nincs.

Pubec 2014.01.16. 14:46:16

"Még tömhetitek a csókosok zsebeit egy rövid ideig, igaz, előbb-utóbb el kell majd számolni."

Naiv feltételezés azt gondolni , hogy a most "összefogott" ellenzék nem ugyanezt csinálná ha hatalomra kerülne. Csak mások lennének a csókosok és a zsebek. Ennek ellenére szerettem volna az ellenzékre szavazni (külföldön élő magyarként!), de nincs az a helyzet, hogy olyanra adjam a voksom amiben Gyurcsány Ferenc részt vesz. Sajnos émelyeg a gyomrom tőle. Inkább akkor maradjon a diktátor.

Zakk (törölt) 2014.01.16. 14:46:36

ok hagyjuk a politikát
térjünk át a civilizált háborúhoz
a bal oldal ott is veszít majd és legalább egyszer és mindenkorra vége ennek az ostoba szembenállásnak.
Konrád akarja, megkaphatja :)

Sexual Harassment Panda 2014.01.16. 14:52:04

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа:
Max, te ennyire lefutottnak látod a választásokat?
2/3 v egyszerű többség?

Pamuk 2014.01.16. 14:58:35

Bízom benne T. szerző, hogy a Próféta szól belőled.

Kowalski76 2014.01.16. 15:05:57

Kedves Cikkiro! Tiszteletteljesen felhivnam a figyelmedet az origon nemreg megjelent cikkre "A Fidesz soha nem örült még így Gyurcsány Ferencnek" neven. Ebben targyilagosan leirjak, hogy a valasztasokon a kozos baloldali lista annyira szuksegszeru es logikus lepes, hogy a fidesz strategai nem is igazan szamoltak mas forgatokonyvvel. Tehat nem ugyeskedtek ok ki semmit. Visszafogottsagot es ovatos optimizmust javasolnek.

Larry Silverstein 2014.01.16. 15:06:12

nagy büdös lóf*szt van centrális ellenzék....

Az ellenzékben van egy teljesen új 10%os széljobb blokk, nektek végetek van mint a botnak!

eßemfaßom meg áII 2014.01.16. 15:10:29

Hogy megélénkültek az index cimlapon ezek a sosemlátott fikablogok.

panelburzsuj 2014.01.16. 15:15:40

@Larry Silverstein:
Mit saccolsz, a Jelenczki-Bogár filmek rajongói milyen arányban kormánypártiak és ellenzékiek?

eßemfaßom meg áII 2014.01.16. 15:15:44

Már látom mennyire retteg az Összefogástól a fidesz kampánystábja, elvégre nem lesz elég kampánynak kitenni oriásplakátokon a gyurcsánykormány néhány képét és aláírni, hogy "Folytassa Fletó?" ... ja de pont elég lesz.

Alkibiadesz 2014.01.16. 15:17:56

Sajnos nem olyan egyszerű a képlet, hogy van egy populista, az országot a múltba visszavezetni akaró kormányzat és párt és van egy az országot a jövőbe vezetni tudó ellenzék.

A jobboldal nosztalgiázása nem más mint jól kifundált politikai mimikri, aminek a legfontosabb szerepe az, hogy árnyékra vetődjön mindenki, aki elkezdi azt kritizálni.
Ez a funkció még annál is fontosabbnak látszik, hogy az idealizált múltképpel teremtsék meg a saját politikai közösségük önazonosságát.

Ez az egyik oka annak, hogy nem igazán produktív az antimodern-modern tengely mentén értelmezett jobb-baloldal felosztás.

A másik ok, hogy maga a baloldal se olyan modern, mint ahogy azt magáról gondolni szeretné. Egyrészt azért, mert nincs olyan, hogy A modernitás. Csak modernitások vannak. A rendszerváltás utáni modernizáció egyik legnagyobb hibája, és kifulladásának oka, éppen az volt, hogy nem vette figyelembe a fentebbi tényt. Modernizátoraink mindig is hajlamosak voltak arra, hogy a modernitás mintái közül szelektíven válogassanak, majd azt, ami a legjobban megfelelt a saját szájízüknek, a modernitás egyetlen lehetséges és egyedül üdvözítő modelljeként árulják a hazai politikai piacon. Ez leginkább azzal az előnnyel járt, hogy a modernitás alternatív modelljeinek kipróbálását, felelőtlen és modernitásellenes populizmusként bélyegezték meg. Ennek eredménye aztán az lett, hogy a modernizátori forgatókönyv egyetlen lehetséges alternatívájaként valóban csak az modernitásellenes populizmusok maradhattak fenn.

A modernizátor baloldal tehát maga is modernizálásra szorul, ha be akarja teljesíteni azt a politikai küldetését, amire az önképét alapozza.
Ehhez viszont, paradox módon, éppen arra lenne szüksége, hogy "visszavegyen az önképéből" és ismerje el az alternatív modernitásmodellek lehetőségét. Ez adott esetben még a valóban populista politikai erők programjában megbúvó modernitáselemek elismerését is megkövetelné a baloldaltól.

Szép feladat ez! :)

Alkibiadesz 2014.01.16. 15:31:13

Sajnos nem olyan egyszerű a képlet, hogy van egy populista, az országot a múltba visszavezetni akaró kormányzat és párt és van egy az országot a jövőbe vezetni tudó ellenzék.

A jobboldal nosztalgiázása nem más mint jól kifundált politikai mimikri, aminek a legfontosabb szerepe az, hogy árnyékra vetődjön mindenki, aki elkezdi azt kritizálni.
Ez a funkció még annál is fontosabbnak látszik, hogy az idealizált múltképpel teremtsék meg a saját politikai közösségük önazonosságát.

Ez az egyik oka annak, hogy nem igazán produktív az antimodern-modern tengely mentén értelmezett jobb-baloldal felosztás.

A másik ok, hogy maga a baloldal se olyan modern, mint ahogy azt magáról gondolni szeretné. Egyrészt azért, mert nincs olyan, hogy A modernitás. Csak modernitások vannak. A rendszerváltás utáni modernizáció egyik legnagyobb hibája, és kifulladásának oka, éppen az volt, hogy nem vette figyelembe a fentebbi tényt.
Modernizátoraink mindig is hajlamosak voltak arra, hogy a modernitás mintái közül szelektíven válogassanak, majd azt, ami a legjobban megfelelt a saját szájízüknek, a modernitás egyetlen lehetséges és egyedül üdvözítő modelljeként árulják a hazai politikai piacon. Ez a monopolisztikus attitűd leginkább abban volt tetten érhető, hogy a modernitás alternatív modelljeire hivatkozó ajánlatokat felelőtlen és modernitásellenes populizmusnak bélyegezték.
Nagyrészt ennek köszönhetjük azt, hogy azok a választók, akik az egyoldalúan modernizáló program korrekciójára vágynak mára már csak a valóban modernitásellenes populizmus területén találhatnak maguknak ajánlatot.
A modernizáló baloldalnak ezért akkor felelhetne meg az önmaga által vállat történelmi küldetésének, ha saját magát is modernizálná. Ehhez pedig, paradox módon, arra lenne szükség, hogy kicsit „vegyen vissza” abból az önképből, amely szerint a modernitásnak csak egy lehetséges modellje van és annak egyedül ő az egyedüli letéteményese.
Nehéz és nemes feladat! :)

Mária 2014.01.16. 15:35:53

@Mrs.Columbo:

"szerencsére nem így gondolkodik mindenki, aki nem szimpatizál a Fidesszel, mert akkor kb. 3 harmaduk lenne"

A jelenlegi ellenzék ellenzékként is MEGBUKOTT. Négy éven át nem csináltak SEMMIT.

Mit keresne kormányon ez a kétmarék pénzéhes megélhetési, aki a választók megszólítása helyett a még meg se kapott parlamenti koncon osztozkodik, szégyentelenül, a látszattal se törődve, mint egy hiénafalka? Mondd már meg?

Larry Silverstein 2014.01.16. 15:41:04

Az Összefogás programja a világon senkit se érdekel.

Miért érdekelne valakit hogy a 2006os balfaszkoalíciónak mi a pogramja? Azt mindenki tudja hazudni fognak reggel délben este.

BSz 2014.01.16. 15:45:07

@wallenberg8801:
Jó most akkor add hozzá a megvédett nyugdíjvagyont.
Pont ugyanannyi fog kijönni. PONT!
Miért?!

Mert valós gazdasági program nem történt az elmúlt 11 évben azért, itt csak varászlás megy (porhintés, demagógia, ezoterikus közgazdaságtan, alternatív valóság). Mert a Magyar Nép, az Istenadta Nép úgy szarná össze magát egy (valódi) munka- és értékalapú társadalomban, mint annak a rendje (ezt a magát polgári szocialistáknak és nemzeti bolsevistáknak üzenem).

Kivlov 2014.01.16. 16:07:05

@BSz:
"Mert a Magyar Nép, az Istenadta Nép úgy szarná össze magát egy (valódi) munka- és értékalapú társadalomban, mint annak a rendje"

itt a lényeg.
ezért nem lesz ebből az országból soha semmi...

VT Man 2014.01.16. 16:11:16

@Mária:
"Miután kb. 2015-re, a nagy bukta után eltirhult a színről ez a potyaleső csürhe, a választók igénye talán életre tud hívni egy pártot, amelyik méltó kihívója lesz a Fidesznek a következő választáson. "

Pont erről van szó.

A mostani választás egy rossz Fidesz és egy még sokkal rosszabb között lesz.

De talán 2018-ra felállhat valami értelmes ellenzéki párt is. Ha szerencsénk van.

ben2 2014.01.16. 16:47:22

@Alkibiadesz:

Maximálisan egyetértek. Erről beszélek én is már vagy 1998 óta. :)
A ballib ellenzék és szurkolóik azt a kényelmetlen tényt igyekeznek immár 4 éve szőnyeg alá söpörni, hogy a jelenlegi kormány akármilyen minőségű koncepcióival szemben képtelenek akármilyen, legalább kicsit is hitelesnek tűnő alternatívával előállni. Leszámítva persze azokat a megoldásokat, amik egyszer már látványosan megbuktak 2002 és 2010 között.
Koncepció hiányában így az ellenzék tevékenysége kimerül a nettó tagadásban vagy túllicitálásban, ami pedig folyamatos önellentmondásokhoz vezet.
A mostani koalícióban pedig még a különböző szervezetek önellentmondás mentes ötletei is szemben állnak egymással, sokszor egyes kérdésekben nagyobb a szakadék a koalíciós partnerek, mint kormány és ellenzék között.
A jelenlegi ellenzéki összefogás tehát csak arra jó, hogy míg az egyik oldalon látszik egy világos cselekvési terv (ami persze vagy tetszik, vagy nem), addig a másikon teljes a káosz és a hangzavar, amiből csak egyetlen hang vehető ki érthetően: "vesszen Orbán Viktor".
Na ezt nevezi a baloldali ellenzék modernitásnak, ami így nem más, mint szómágia, mint anno Horn Gyula idejében a "szakértő kormány". Gyakorlatilag a "modernitás" (régebben "szakértőiség") baloldali körökben annyit jelent, hogy "amit éppen gondolunk, esetleg holnap az ellenkezője, ha közben változnának az érdekeink".
És valóban: itt nem az a gond, ha egy politikai párt adott esetben 180 fokos fordulatot vesz és megváltozik adott dolgokkal kapcsolatban az álláspontja. A probléma az, hogy ha kinevezi magát a modernitás letéteményesének és az értelmiség még igazolást is ad hozzá, akkor az emberek a párttal együtt a modernitást is hajlamosak elutasítani, akármit is értsenek alatta.
Jó példa erre, hogyan vált 2010-re a "reform" kifejezés szitokszóvá, ami egyértelműen a "reform vagy halál" és hasonló mantráknak köszönhető.

Bobby Newmark 2014.01.16. 16:50:22

Azt magyarázzátok már el nekem, de olyan szinten, mintha egy faragatlan földművesnek mondanátok, hogy az, hogy az MSZP először három részre szakadt, mint anno Magyarország, aztán ez a három rész újra összeállt, annak egyrészt miért örülünk, mint majom a farkának, másrészt miért nem lehet MSZPnek hívni?

Larry Silverstein 2014.01.16. 16:54:29

@Bobby Newmark: Még korai. 2014 után meg már előnytelen lesz mszpnek hívni, jön az újabb névmágia.

ben2 2014.01.16. 16:54:57

@VT Man:

Nem lesz szerencsénk, mert a ballib összeborulásnak pont az lényege, pont azért jött létre ilyen széles spektrumon, nehogy a 2014-2018 közötti időszakban bárkinek is sikerüljön a jelenlegi érdekszférán kívüli baloldali politikai szervezetet létrehozni, netán sikerre vinni.
Ha esetleg az LMP-nek valahogy sikerül bevergődni a parlamentbe, akkor a környékükön kialakulhat valamiféle hiteles kormányváltó alternatíva, de jelenleg az LMP legnagyobb ellensége - érthető okokból - nem a kormány, hanem a ballib ellenzéki koalíció.
Minden más lehetőség már csak rendszerkritikus alapon jöhet szóba, ami elvezet a "megújulásért cserébe megéri-e az instabilitás" dilemmához és ismerve a magyar választók habitusát, a status quo támogatóival szemben eleve esélytelenül indul minden "felforgató" elem.

2014.01.16. 16:59:10

@wallenberg8801: Ja, Ceausescu is visszafizette az adósságot. Igaz, közben picit éhenhalt az ország, de sebaj! Ja, és kifelejtetted a magánnyugdíjpénzárak 3000 milliárdját. Fő, hogy épüljenek a stadionok és tömve legyen a fideszes oligarchák zsebe.

Az elköltött pénznek pedig nincs hűlt helye, több száz kilométernyi autópálya épült meg belőle, többek között. Most sincs hűlt helye, ott van jó része Simicskánál és ebből fizetik a rezsiszélhámosságot is.

bpbp78 2014.01.16. 17:10:09

@Mária: persze, mert a mindent zsigerből ellenzek és utcára viszem az embereket ellenzékben, népszavazást kezdeményezek csak azért, hogy betegyek a kormányozó feleknek az sokkal szebb megoldás volt!

bpbp78 2014.01.16. 17:21:03

@Mária: már megbocsáss, de ha azt teszed mérlegre, hogy melyik "fél" biztosítja az állampolgárok részére a nagyobb egyéni szabadságot, akkor egyértelmű, hogy az a rendszer ami most van meg kell, hogy szűnjön.

Jelen esetben a kisebbik rossz az összefogás (még akkor is ha számomra is vannak ott nem szimpatikus egyének). Sokkal nagyobb réteget fed le ezen összefogás a nézeteivel és irányvonalaival, mint a "kommunista" fidesz. Sem a választás, sem az ország vezetése, de még a saját életünk sem mentes az olyan konszenzusoktól, ahol két nem túl jó közül kell választani és nem fekete vagy fehér a döntés.

Ha meg nem akarsz rájuk szavazni, akkor támogass egy kis pártot...

Sokan a két "nagy" párttól ódzkodnak, de közben, ahogy te is - megélhetési politikusozzák azt, aki szeretne valami változást és ezért alapít pártot..elég érdekez hozzáállás...

bpbp78 2014.01.16. 17:23:30

@VT Man: kicsit fejts ki bővebben "a rossz Fidesz és egy még rosszabb" megfogalmazást...

Szerintem nincs és nem is volt eddig rosszabb a mostani kormányzásnál...

Ha mérlegre teszel mindent - libsi-bolsizás nélkül - ez elég nyilvánvaló...

Mrs.Columbo 2014.01.16. 17:29:41

@Mária: semmit. Nincs ott helyük. De nincs alternatíva. Vagy a Fidesz, vagy ők. Ez van.
Ha egyikre sem szavazol, akkor a Fideszre szavazol. A Fidesz választói ugyanis el fognak menni szavazni. Az otthon maradók meg elfogadják, hogy jó, akkor szavazzatok a Fideszre, legyen az.

Attól, hogy a koalíció mit kezdene a következő 4 évvel, én nem aggódom, mert egyrészt esélytelen, hogy ezek a balfékek kormányváltást csináljanak, másrészt ha választani kell, még mindig inkább a bénázás legyen, mint a diktatúra.

Sexual Harassment Panda 2014.01.16. 17:31:23

Miert veszitek biztosra hogy a fidesz nyer??!!
Ellenzek?
Jobbik?

ob.szerver 2014.01.16. 17:36:30

@wallenberg8801:

"8 év alatt 13 476.5 milliárd forinttal
3 év alatt 1 039.5 milliárd forinttal"

Néhány csip-csup tétel azért kiment a fejedből az emútnégyből:
- 3000 milliárd eltüntetett nyugdíjvagyon
- évi 350 milliárd, összesen 1400 milliárd nem megtakarított nyugdíjpénz
- évi 1000 milliárd, összesen 4000 milliárd többlet adóteher.

Az összesen 8.400 milliárd 4 (négy) év alatt. Nyomtalanul. Ez arra volt elegendő, hogy a gazdaság 1 (egy) százalékkal nőjjön 4 (négy) év alatt.

Az is kizárólag gyurcsánybajnai idején idejött autógyáraknak köszönhetően.

Sexual Harassment Panda 2014.01.16. 17:39:36

@ob.szerver: milyen elegansan atsiklasz a gazdasagi valsagon, a tulzottdeficit eljarason, es az imf hitelen,
amit kaptunk a boszmetol.

fairenc 2014.01.16. 17:49:20

@wallenberg8801: tessék megnézni mellé Magyarország devizatartalékát. Kb. 17 milliárd volt 2007-ben és 33 milliárd 2010-ben. Persze euróban. A felvett hitelt nem lehetett elkölteni... Mind az MNB-hez került.

Alkibiadesz 2014.01.16. 17:51:18

@ben2:
Nem baj!
Az ellenfelek kudarca mindig felment az ellentmondásmentes és a korábbi hibák megismétlését elhárító saját program kidolgozásának feladata alól.
Ezért van az, hogy a baloldal már csak abban reménykedhet, hogy a jobboldal bukása történelmi szükségszerűség, hiszen a tagadhatatlant tagadja.
Persze azt is érzik, hogy - tekintve a jobboldal társadalmi beágyazottságát - ez a magyarázat valahol mégiscsak sántít.
Ezért kell létrehozni az elmaradott, szolgalelkű nép mítoszát. Ez a mítosz sajátos, magyar történelmi szükségszerűségként értelmezi a modernitás tagadását, nem pedig a modernizálók konkrét stratégiai hibáira adott eseti válaszként.

kvadrillio 2014.01.16. 18:03:28

még a rabbinak is túlzás a sokmilliárdos holokauszt emlékhely
2014, január 16 - 08:17

Friss hírek
Vezércikk

A Sorsok Háza első körben 6 milliárdnál is többe kerül, de ez még nem tartalmazza a működési és fenntartási költségeket. Nem meglepő, hogy balról és jobbról, de még a zsidóság köréből is erős kritika éri.

Sorsok Háza – elkészítési útmutató
- végy 1 db megcsonkított, kivéreztetett nemzetet
- (ugye már előzetesen bevezetted a holokauszt emlékévet?)
- alaposan ágyazz meg legalább 6 milliárd forinttal
- hass minél jobban az érzelmekre (pl. kismacska/kisgyerek/filmszínész halála)
- az időzítőt állítsd be a kampányidőszakra
- adagold hozzá az évtizedek óta precízen érlelt bűntudatot
- ügyelj rá, hogy a kíváncsiskodók ne kukkanthassanak bele a készítés folyamatába
- ha kérik, ha nem, nyomd le a torkukon

A ROHADT, KAPZSI ZSIDÓK SZÉGYELLJÉK MAGUKAT, HOGY AZ 5-6 ÉVE NYOMORGÓ MUNKANÉLKÜLIEK ELŐL LENYÚLJÁK A MILLIÁRDOKAT ORBÁN SEGEDELMÉVEL !
SZAROK A HOLOKAMU EMLÉKHELYEKRE !!!!!

Gyűrött Papír 2014.01.16. 18:06:38

Nem is tudom melyik a nagyobb morális csődtömeg. OV vagy az ellenzéki szövetség. Tényleg ez lett a választék? :(

ben2 2014.01.16. 18:30:39

@Mrs.Columbo:

Definiáld légyszi kicsit részletesebben a diktatúra fogalmát.
Értem én, hogy jelenleg a diktatúra kifejezés a baloldalon kb. annyit jelent: "amikor nem mi vagyunk kormányon". Azt is értem, hogy egyes baloldali megmondóemberek a "diktatúra van" mantrát annyit mondogatták, hogy már nem is érvelnek mellette, hanem axiómaként kezelik.
Viszont ha a baloldal meg akarja szólítani a bizonytalanokat, akkor talán jó ötlet a barokkos politikai szóvirágokban oly gyakran felmerülő fogalmak tisztázásával kezdeni.
Egy diktatúrában valóban előfordulhat, hogy rendőrökkel ellenzéki parlamenti képviselőt veretnek eszméletlenre, aztán viccelődnek rajta a parlamentben. Vagy letartóztatnak, és két hónap előzetesbe helyeznek újságírókat nyilvánvalóan hazug rendőri tanúvallomások alapján úgy, hogy még csak ki sem hallgatják őket. Meg egy diktatúrában megteheti a diktátor, hogy zárt körben beismeri, hogy végig hazudta a 4 évet, meg ha tüntetni akarnak, majd megunják és hazamennek, meg az udvari sajtóval ledealeli, hogy nem kell "felszisszenni" minden megszorításra. Aztán ha nyilvánosságra kerül az egész, akkor pár hét után már mint "szenvedélyes igazságbeszédre", életműve koronájaként hivatkozik rá.
Félreértés ne essék, nem az a kérdés, hogy miért csinálnak ilyeneket a politikában, mert a politika már csak ilyen. Pro és kontra.
A kérdés az, hogy miért nevezzük demokráciának azt a rendszert, amibe ilyesmi beleférhet és ha már belefér, akkor miért nevezzük diktatúrának pár év múlva ugyanazt a rendszert, ha a választók akaratából úgy változnak a parlamenti erőviszonyok, hogy a kormány az addig szent tehénnek számító rendszerelemeket jogszerűen, a rendszer megváltoztatásában nyilvánvalóan ellenérdekelt ellenzék áldása nélkül is megváltoztathatja.
Sokak számára a baloldal "diktatúrázása" komoly kétségeket ébreszt. Egy dolog egy kormány politikáját nem szeretni és megint más olyan kifejezéseket használni, amiket illene előbb érvekkel alátámasztani. Érvelés nélkül indulati jelzőként hivatkozni olyan kifejezésekre, mint "diktatúra" a szekta mentalitás klasszikus esete, ami a politikai közbeszédben kevésbé jártasakat, azaz a fő célcsoportot taszítja.

Mrs.Columbo 2014.01.16. 19:20:08

@ben2: hadd ne kelljen már definiálnom, olvass utána, hogy mit jelent a diktatúra, ha nem tiszta.
Majd utána elemezd az elmúlt pár év történéseit, és valószínűleg fogsz találni olyan momentumokat, amikről mindenféle indulat nélkül, nyugodt szívvel ki lehet jelenteni, hogy diktatorikus jelleggel bírnak. (Hogy az egyik legelcsépeltebb és legnagyobb visszhangot kapó példánál maradjak: az szerinted mi, hogy vannak vállalkozók, akik évtizedek alatt felépítették a kis bizniszüket, ment ahogy ment, majd egy szép napon törvénybe foglalják, hogy na tessenek a rolót leengedni, mától nincs joguk árusítani, mert csak az állam által jóváhagyott helyeken lehet majd azokat a dolgokat kapni. - Igen, a trafikmutyiról van szó. Vagy.. Hogy az ember elgondolkodik, hogy mit ír le kommentbe egy ilyen blogban, mert voltak, akiknek bírósági ügyet csináltak egy hozzászólásából, az milyen dolog szerinted?)

Szokás hivatkozni arra, hogy de hát a nép saját, szabad akaratából ruházta fel kétharmaddal őket. Lehet, csak azt felejtik el ilyenkor hozzátenni, hogy a nép ezt a kétharmadot leginkább az Mszp ellen hozta össze és nem konkrétan a Fidszért.

Más: te arról beszélsz, hogy ne szidjuk a Fideszt, mert az Mszp sem jobb. Én meg arról, hogy egyik sem jobb a másiknál.

Scutter008 2014.01.16. 19:48:22

Lehet nem szeretni a Fideszt. Én magam sem értek egyet sok lépésükkel és helyenként a stílussal sem.
Elöljáróban leszögezem, nem vagyok egy Fidesz fan, csak próbálom józanul elemezni a helyzetet.

DE!
Komolyan gondolják-e a baloldali szimpatizánsok, hogy ez a mostani "baloldali" szivárvány egyesület lenne a megoldás?

Orbán Viktor tagadásán kívül milyen koncepciót láttunk eddig ettől a csapattól? Mik azok az emberi értékek, amik köré felépítik a jövőt? Mi az a vízió, ami előre vinné az országot? Talán az ingyen pénz mindenkinek, amit a baloldali értelmiségi holdudvar már megszellőztetett? Igen, ez valóban "szép" gondolat. Csak egyet lehet érteni azzal, hogy a szorgalmasan dolgozó és adózó polgárok adóforintjait osszuk szét azok között akik viszont nem dolgoznak és nem adóznak. Így is van! Adjunk egy jó nagy pofont a munka becsületének!

... és az emberi minőség: vajon hiteles politikus-e egy olyan ember, aki a "nyilvánvalóan hazudott reggel, este" és "trükkök százaival" tévesztette meg a választókat, a baloldaliakat és jobboldaliakat egyaránt hogy megőrizze hatalmát? Vajon nem kellett volna-e lemondania az öszödi beszéd után azonnal, hogy megőrizze emberi méltóságának a morzsáit és soha többé vissza nem térni a politikába?
Vajon mitől van az, hogy az önmagukat a demokrácia és igazságosság védőbástyáiként pozicionáló baloldali értelmiségiek 2006-ban látva ezt a világra szóló botrányt csendben maradtak és nem mentek panaszra Brüsszelbe a liberális és baloldali elvtársakhoz? Egyetlen egy védhető indokot kérnék!

Tényleg Gyurcsány világát várjuk vissza?

Érthető, ha az emberek egy része nem szereti a Fideszt, tesznek is érte rendesen. De próbáljunk meg objektíven ránézni a közelmúltra, beszéljünk a számok nyelvén.
2004-ben, a Fidesz kormányzás végén 60%-alatt volt az államadósság, és abban egyetértett mindenki, hogy 2 éven belül Euro lesz Magyarországon. 2010-ben, a baloldal országlásának végén már 80,2% volt az államadósság és távoli álommá vált az Euro. A "szakértő" baloldali kormány tökéletesen szétverte az ország gazdaságát, és úgy eladósította, hogy egy-két évtizedbe is beletelhet, mire ismét elviselhető szintre csökken az adósság. Magyarországot együtt emlegették Görögországgal, napokra voltunk az államcsődtől.

Ha valaki ellop egy csokit egy boltban, azt meghurcolják és megbüntetik. Ha valaki ellopja egy teljes generáció boldogulását, kilátását az rendben van? Vajon mit érez az a sok százezer magyar, akit hagytak belegyalogolni az adósságcsapdába, az eladósodás segítségével biztosítva számukra múlékony és látszat jólétet, ami egyszer csak átcsapott egy rémálomba?

Lehet nem szeretni a Fideszt és azt mondani, hogy nacionalista. De ne felejtsük el, hogy a jó értelemben vett nacionalizmus nem egy szitokszó, még a felvilágosult Nyugaton sem. Ha valaki néz amerikai filmeket, az láthatta, hogy vidéken minden 5. házon ott lengedezik az USA zászló. Valamiért ez ott nem szégyen. Ha nálunk valaki kitűz egy zászlót, az megmosolyogni való kacagányos magyarkodás, avítt. Legalábbis a baloldal szerint. Szégyen lenne magyarnak lenni? A külhoni magyarokat a baloldal eltaszította. A Fidesz határozottan támogatja őket. Persze lehet azt mondani, hogy a Fidesz politikai haszonszerzés miatt karolta fel őket, lehet mondani bármit. Attól még a külhoni magyarok számára nagyon jó érzés, hogy új érzelmi szálak fonódtak köztük és Magyarország között. Ez nacionalizmus lenne? Vagy inkább tudatos nemzetpolitika?

A baloldal egyszer már bizonyított. Attól koldulunk azóta is...

Sajnos a Fidesz sem grál lovagok gyülekezete, de a mai politikai palettán jelenleg a Fidesz tűnik az egyetlen olyan erőnek, amelyik képes az országot, még ha unortodox módszerekkel is, és még ha helyenként oligarházva is kirántani a mocsárból.

Kedves baloldaliak! Jó lenne tudni, hogy Orbán Viktor tagadáson kívül mit nyújtott, és nyújt a sokszínű, a szivárvány minden színében pompázó baloldali koalíció.

bpbp78 2014.01.16. 20:01:53

@Scutter008: ez amit csinálnak neked a mocsárból való kirántás? Hol élsz te konkrétan?

Mondj már kérlek néhány példát, ami tényleg mutat valami halovány jelecskét, hogy hasznunkra volt?!

Nem neked, hanem a társadalom legtöbbjének! Csak egyetlen egy ilyet mondj nekem kérlek...vagy valami olyat, ami abba az irányba mutat, hogy itt értelmes, megalapozott döntés született valamiről és a folyamat ami megkezdődött az hosszútávon is fenntartható/sikeres....nem utolsó sorban versenyképes és élhető Magyarországot eredményez...

Az messze nem nemzeti, ami kizár minden másképp gondolkodót. Én is magyar vagyok, bár a jelenlegi kormány értelmezésében meg baromira nem...ez szerinted rendben van? Milyen hazaszeretet az, ahol a polgárok lehetőségeit megkurtítják? Ahol az állam mondja meg, hogy mit csinálj, mit tanulj, mennyi legyen a kenyér és a tej ára...?! Bocsi, most még csak a rezsi költségeket határozzák meg, de majd megyünk tovább is...

azt ugye tudod, hogy ki engedélyezte a devizában való eladósodást...?! HA nem, akkor javaslom nézz utána!

Scutter008 2014.01.16. 21:27:47

Csak pár dolgot említenék:
1. soha nem látott alacsony infláció
Persze ebben benne van a demógógiára is felhasználható rezsicsökkentés is. De ha a demagóg mázat levesszük róla, valóban sokat segít a családok tömegeinek, mivel a forint vásárlóértéke nem romlik úgy mint régen.
2. Megindult növekedés, amit elsősorban az ipari termelés felfutása okoz. Ez is fenntartható, mivel a magyarországi autógyárak közül kettő is a prémium kategóriák képviseli, ami köztudottan érzéketlen a gazdasági válságokra. Ezek az autógyárak rengeteg beszállító számára jelentenek kitörési lehetőséget.
3. Sok évre visszmenőleg a legalacsonyabb országkockázati CDS felár, ami sokkal olcsóbban finanszírozhatóvá teszi az államadósságot.
4. Európai úniós szinten is a mezőny első felében lévő munkanélküliség. Ebben persze benne van a közfoglakoztatás is ami válsáhghelyzetben teljesen normális. Inkább adjunk fizetést mint segélyt. Aki kapja, az így több pénzhez jut, és a lelkének is jobbat tesz. A foglalkoztatásban benne vannak a külföldön dolgozó magyarok is, de minden más ország statisztikájában ugyanígy benne vannak.
5. soha nem látott alacsony jegybanki alapkamat, ami aktivizálja a befektetéseket, és ismét beindíthatja lakáscélú kölcsönöket, immár alacsonyabb kamatszintek mellett. Ez viszont beindítja az építőipart is.

Összességében a gazdaság egy pozitív spirálba kerül, aminek a pozitív hatásait előbb-utóbb mindenki érezni fogja.

Én válaszoltam.

Te mit mondasz Gyurcsány etikájára?

Evoke 2014.01.16. 21:28:48

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа:
Nem értem a méltatlankodásodat. Elkerülte a figyelmedet, hogy volt néhány kormánypári megmozdulás, most országjárást szervez a CÖF? Szerinted ez csak egy párt privilégiuma lehet?

Evoke 2014.01.16. 21:47:43

@Kowalski76:
Oké. Lehet, hogy igazad van. De akkor mi ez az ingerült kormányoldali reakció?

Evoke 2014.01.16. 22:11:44

@lanyi:
Szerinted a jelenlegi kormány javított az ország helyzetén? Van valami mindenki által támogatható jövőképe? A szövegből látható, hogy a rendszerváltás óta nem lehet sikeresnek nevezni a kormányok politikáját. Három-három különböző politikai tömörülés bénázását szenvedjük el. Volt a rendszerváltást követően valaha is baloldali politizálás? Azt gondolom, napjainkra jött létre a feltétele, hogy a választások győztese rákényszerül a jobb kormányzásra.

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2014.01.16. 22:16:08

@Evoke:

Nem méltatlankodom, semmi gond nincs egy kor ánypárti tüntetéssel. Ostoba magyar tévhit, hogy egy tüntetés csak ellenzéki lehet.

Scutter008 2014.01.19. 10:48:00

@bpbp78: Vannak olyan területek, ahol magáncégek kezébe kerültek monopóliumok. Az általuk biztosított szolgáltatás ára két fő tényezőből áll: a tényleges költségeik és a profit. A cégek érdeke a profit maximalizálás. Éltek is ezzel a cégek. Mivel a közszolgáltatások esetén a polgárok többségének nincs választási lehetősége, ezért kiszolgáltatottak a monopóliumoknak. Az állam most annyit tett, hogy ezen területeket - amik viszont mindenkit érintenek - megpróbálja átalakítani nonprofit jellegűvé. Nem értem, hogy ez miért fáj Neked.

Igen! Az állam iránymutatást ad arra, hogy mit tanulj! Nagyon jól tudják ugyanis, hogy az ide települő multi cégek és az ő beszállítóik nem média szakos - kiragadott példa - végzettségű embereket, hanem mérnököket, informatikusokat, fizikusokat keresnek tömegével. Ráadásul a taníttatás költségének nagy részét az állam állja. Ő a megrendelő. Nagyon helyesnek tartom, hogy a felsőoktatás területén nagyobb hangsúlyt kapnak azok a szakmák, amikre valóban szükség van, és amikkel az iskola elvégzése után el lehet helyezkedni. Igen, már évekkel ezelőtt meg kellett volna ezt lépni. Rengeteg olyan ismerősöm van, akik a mai Magyarországon mérnökként kiválóan el tudtak helyezkedni, jó pénzt keresnek és nem kell kitántorogniuk mondjuk Angliába, hogy másodrendű polgárként, két szinttel a képzettségük alatti munkából éljenek. Ennek az az oka, hogy olyasmit tanultak, ami piacképes. De mondok még egyet, ha éppen úgy gondolják, külföldön is szerencsét próbálhatnak, és sikeresek is lesznek, mert piacképes tudás birtokában vannak.

bpbp78 2014.01.20. 12:39:37

@Scutter008: azért fáj nekem, mert a állam a lehető legrosszabb gazda...Az az állam sem tervezni, sem végrehajtani nem tud értékteremtő módon.

Ha az neked non-profit, hogy minden évben a termelt veszteséget majd az adózók pénzéből fogják kiegyenlíteni, mint pl a máv és bkv esetében, akkor köszönöm szépen továbbra sem kérek belőle.

Ha a bkv és máv legalább nullszaldósan működne, akkor igazad lenne, de nem így van...szóval ez csak duma.

Biztosan sok cégnek van szüksége hittan és etika tantárgyból kiokosított emberekre...
süti beállítások módosítása