Lezajlottak a parlamenti választások, az eredmény immár végleges. A Fidesz 2/3-ot szerzet a választásra jogosultak bő egynegyedének támogatásával.(Fidesz-KDNP:2264730). Ez a „nemzet” fogalmához soványka szám, de tény, hogy az egyik oldalon a társadalom több mint kétmillió tagjának sikerült közös nevezőre jutnia a múltat, a jelent és jövőt illetően. Kétségtelen tény az is, hogy ez a legnagyobb választói tömörülés. Sajátos, tételesen nem kifejtett metakommunikáció fűzi egybe őket, mely a nemzeti szimbólumok segítségével is erősíti a csoportkohéziót. Nincs ezzel semmi baj, reméljük a támogatásuk segítségével kormányzással megbízott Fidesz képes lesz az egész ország fejlődését segítő politizálásra, meghaladva az elmúlt négy évet. A paletta másik oldalán vegyes a kép, melynek magyarázata nagyon le egyszerűsített, hiányos, így csak részigazságokat tartalmaz. Van egy hárommilliónál népesebb tábor mely nem kívánt élni a választójogával. A parlamentbe került három párt összesen közel kétmillió hatszázezer szavazatot kapott. (Kormányváltók:1290804, Jobbik:1020476, LMP:269413). A kis pártok, nemzetiségek durván 200000 szavazatot vittek. Mint tudjuk, a Fideszen kívüli tábor igen sokszínű, van köztük nem egy párt, mely a másik létezéshez való jogát is megkérdőjelezi. Látszólag egy közös vonásuk van, mindnyájan elhívatottnak érzik magukat az ország kormányzására. („Sok az elhívatott, de kevés a kiválasztott”). Ha valaha is választást kíván nyerni valaki (a hatalom átvételének demokratikus útját választva), annak meg kell szereznie ebben az aránytalan választási rendszerben a „kritikus tömeg” támogatását. Akár egyedül vagy valami összefogás útján. Ismerve a pártokat, teljes ellenzéki összefogás csak akkor képzelhető el, ha egyértelművé válna a kormányzó szövetség alkalmatlansága. Összefogni csak közös értékek mentén lehet, eredményt, választási győzelmet elérni viszont csak választópolgárok tömeges támogatásával. Érdekes megfigyelni egy sikertelen összefogás, a Kormányváltók Szövetsége gyenge szereplése nyomán kialakult helyzetet. Nem a valódi okokat keresik, hanem a jobb szerepléshez szükséges, de nem elégséges elemet, magát az összefogást, és az ezt szorgalmazókat hibáztatják. Szerintem a gond az összefogás módjában, tartalmatlanságában és a szereplők (pártok és személyek) együttműködésre való képtelenségében keresendő. Hiába volt hatalmas a tét, nem tudták átlépni saját árnyékukat. Miután nagy a bénultság, folytatódik az eredménytelen csodára várás. Engedtessék meg egy mezei, átlagos magyar honpolgárnak, hogy röviden, a teljesség igénye nélkül kifejtse véleményét. A 2010es országgyűlési választásokat a rendszerváltozáskor kialakított szabályok alapján fölényesen megnyerte a Fidesz. Ilyen arányú győzelmet az eltelt húsz év politikája alapozott meg. Ebből tizenkét év MSZP-SZDSZ „szakszerű”, négy év sodródó, tapasztalatlan MDF, valamint négy év arrogáns, a „zembereket” semmibe vevő, a társadalmat megosztó Fidesz kormányzás előzött meg. A magyar társadalom többsége csalódott a rendszerváltásban, nem ilyen lovat akartak. Az elért eredmények mindenki által ismertek. Az utolsó négy év Fideszes kormányzása arra irányult, hogy életteret teremtsen a centrális erőtér elitje számára. Az 1990 óta eltelt 24 évnek megfelelő idő alatt Németország vagy Japán porig rombolt, vesztes helyzetből a fejlett világ élvonalába tudott kerülni. Lehet, hogy mégsem vagyunk elég kreatívak? Az egyszerű embereknek tele a hócipőjük a politikusok gyatra, következmények nélküli, önérdekű tevékenységéből. 2012re világosan láthatóvá vált, hogy az országot nem előre, hanem visszafelé, a már sokszor járhatatlannak bizonyult útra próbálják terelni. A demokratikusnak mondott ellenzéki pártok hogyan reagáltak a helyzetre? 2012. október 23-án, a nemzeti ünnepen, hosszas huzavona után a MILLA, a Szolidaritás valamint a Haza és Haladás összeállt, meghirdetett egy közös gondolkodást azok számára, akik elfogadják az együttműködés alapjául felsorolt néhány pontot. ( http://nol.hu/belfold/bajnai_gordon_beszede_a_millan_-_dokumentum-1341323 ) A felhívást a pártok többsége, ősi magyar szokás szerint, elutasította. Talán a DK az egyetlen kivétel. Ettől kezdve világosan látható volt a program meghekkelése, a pozícióharc. A korszakváltás igénye kimaradt a további egyezkedésekből. Az MSZP beragadt az elbürokratikosodott, apparatcsik szellembe, a legnagyobb ellenzéki párt szerepébe, csak általánosságban beszél az elkövetett hibákról, azok feltárása nélkül. A választók nem látják, mi az, amit másképp csinálna. Gyurcsány Ferenc sem képes elismerni a hibáit, pedig volna néhány. (A reális lehetőségek túllépése, befejezetlen kormányprogramok, a köztársasági elnök választása, ÁFA le és felemelése, adatok visszatartása, stb. Ha a hibáknak rajta kívülálló okai is voltak, ezt is világossá kell tenni!). Bajnai-ék pedig a biztos siker érdekében eltaktikázták a jó lehetőségüket. Nem spórolható meg a pártépítés, élő társadalmi jelenlét nélkül ötről csak a félhatra lehet jutni. Ami az összefogás módjából a választók számára átjött, az kiábrándítóan hatott, hiteltelenné süllyesztette, megkérdőjelezte a jó kormányzára való képességet. A választók érezték a pártok közötti feszültséget. A tartalmatlanság alatt azt értem, hogy nem tudtak világos, közös jövőképet, programot felmutatni, amelyből egyértelműen látszott volna az, hogyan haladható meg az eltéblábolt huszonnégy év. Mindenki mást mondott, beszólogattak egymásnak. (Paks: volt, akinek az atomenergiával, az oroszokkal, a szerződéskötés párbeszéd és felhatalmazás nélküli megkötésével volt baja.) A választó világos beszédet akar, nem vált világossá, hogy mi az álláspont a bankok, a közműcégek extraprofitjával, a rezsicsökkentéssel kapcsolatban. Beszélni kellett volna a privatizáció hibáiról, az ország előnytelen kiárusításáról. Valamit kellene kitalálni a hazai vállalkozások esélyegyenlőségének biztosítására. A tőkeerős, fejlett technológiájú multik több lehetőséget, támogatást kapnak, mint a magyar kkv szektor. Miképpen emelhető fel az ország elszegényedett, képzetlen, milliós tábora, miből? Van-e szándék, képesség a kormányzásra törőkben arra, hogy nem csak a külföldi befektetőkre, az EU támogatására, uram bocsáss meg, mások pénzének elvételére alapozzanak? Van valami saját, reális ötletük? Mit érzékeltek a polgárok a kampány során? Hogy megint nem róluk és értük ténykednek a politikusok, folytatódik megújulás nélkül az ország erőforrásainak kisajátítása a klientúrák részére.
A sikerhez ennél több kell!
