Egy bűn elkövetéséért csakis az elkövető a felelős! Némi értetlenséggel olvasom a biblia egyes fejezeteit, ahol is átok és bűnhődés sújtja apáik bűnéért hetedíziglen a leszármazottakat. Nem éppen keresztényi gondolat, nagyon is emberi reakció. Az ótestamentum Istene nem azonos az újtestamentum Istenével? Nagyon, és előnyére változott. De lépjünk a hit világából az emberek világába. Beszéljünk világosan! Ha egy eszme nem fogalmaz meg bűnre, embertelenségre felszólító, azt legitimáló célokat, akkor nem lehet felelős a nevében elkövetett bűnökért. Krisztus nem felelős az inkvizícióért, a boszorkányégetésekért, a papi nőtlenség követelményéből fakadó nemi eltévelyedésekért, a pedofíliáért. A kommunizmus ideológiája közvetve felelős a megvalósítására kísérletet tevők aljas bűneiért. A hagyományok, a hit, a közösségek és a személyi szabadság, a tulajdon elleni meghirdetett embertelen harca hatalmas károkat és veszteségeket okozott az emberiségnek.  A fajelmélet, a nácizmus viszont már, mint ideológia is bűnre ösztökél. Nietzsche, Hitler, Európa legnagyobb tragédiájának a kereszténység megjelenését tartotta, mely a „felsőbbrendű” ember ellenpólusát jelentette, a maga megbocsátásra, egyenlőségre szólító gondolataival. A holokauszt gondolata, a kivitelezésében résztvevők cselekedetei, az ezt hallgatásukkal támogatók felelősek a történtekért, bár különböző mértékben. Ez alól a magyarországi holokauszt sem kivétel. Az akkor élő politikai, vallási vezetőink és az ország népe nem hirtelen felindulásból vett ebben részt. Ugyanakkor kétségtelen tény, hogy 1944 elejére Európa legnagyobb lélekszámú  zsidósága élt Magyarországon, számtalan diszkrimináció és antiszemita közhangulat közepette, de a zsidóság vezetői bíztak a konzervatív magyar politikai elitben, hogy megvédi őket a német nyomástól és attól a pusztítástól, amiben a kontinentális zsidóságnak már része lett. HIBA VOLT AZ OPTIMIZMUS! A német megszállás csupán pontot tett egy évtizedek óta tartó folyamat végére.

Az elkövetett bűnöket tagadók, meghamisítók maguk is azonosulnak, igazolni próbálják a történteket. Az egykori bűnelkövetők leszármazottait viszont semmilyen felelősség nem terheli, NEM KELL, HOGY BŰNTUDATUK LEGYEN APÁIK CSELEKEDETEI MIATT.  A bűntudat a saját viselkedésünkre vonatkozik. A bűntudat érzésében benne van az elfogadott felelősség, az emberi kapcsolatok fontos szabályainak megértése, a másik ember iránti empátia.

A múltat el kell ismerni és tanulni belőle. A mai közbeszédben ezek a fogalmak és viszonyok erősen manipuláltak, szándékosan vagy tudatlanságból. Bonyolultabb a kérdés az oksági összefüggés kapcsán. Az apa mentalitása, tettei nyomot hagynak az utód személyiségében, ezért erkölcsi felelősség terheli. De fordítva ez nem igaz. Hasonló okból elfogadhatatlan a kollektív felelősségre vonás elve. Mindig konkrét személyek, csoportok követik el a bűnt, ezért ők a felelősök. A mai magyarországi zsidóság egy része, helytelenül próbálja a ma élő nemzedék nyakába varrni a hetven éve, még a nagyszülők által elkövetett bűnöket, a ma élőkben keltve bűntudatot. Ótestamentumi beállítódottság. Lehet, hogy ez magatartás nem szándékos, a veszély érzésének újraéledése okozza.

A holokauszt tagadása azt jelenti, támogatjuk, elfogadjuk, helyesnek tartjuk a „végső megoldást”. Ez elfogadhatatlan álláspont, az újbóli megvalósításán spekulálók biztos bukásra számíthatnak. Az Orbán kormány helytelenül kezeli ezt a kérdést, mondhatnám "ügyetlenül", támadási felületet ad, védekezésre kényszerül azért, hogy a „nemzet” becsületét tömjénezze. A nemzet nem egy örökké létező lény, melynek most élő polgárai aktív kapcsolatban lehetnének a múlttal. Hiba, ha az előnyösebb önkép érdekében megpróbáljuk letagadni a múlt bűneit, az akkor élők felelősségét csökkenteni, elkenni. Ez is része az érzelmi politizálásnak. Tehát a mai nemzedék nem felelős a múltért, a nagyszülei, szülei tetteiért vagy éppen gyáva lapításáért. DE NAGYON IS FELELŐS A MÁÉRT! Hogy szó nélkül szemet huny a hazugságra, a múlt meghamisítására, a demokrácia kiüresítésére, a korrupcióra, a személyes és kollektív szabadságjogok megnyirbálására, az állam túlterjeszkedésére, az ostoba bürokráciára, a csordaszellem újraéledésére, egy szűk politikai, gazdasági, kulturális „elit” monopóliumra való törekvésére, a politikusi megbízatás hitbizományként való elfogadására. El kellene dönteni már, hogy együtt, tovább, előrébb akarunk-e lépni vagy rágjuk tovább a gumicsontot. A Heti Válaszban Schmidt Mária cikket írt „A múlt fogságában” címmel. A történészasszony, hasonlóan a regnáló kormányhoz, valamint az általa emlegetett (gyűlölt?) balliberális gondolkodókhoz, a múlt fogságában vergődnek, az előrelépés, a múlt meghaladásának szándéka nélkül. Értelmetlen és kontraproduktív a múlt hibáinak letagadása. Nem jelent vigaszt, felmentést, hogy a világ, Európa, a nemzetek történelme tele van szégyentelen, keresztényietlen eseményekkel. Vajon a franciák, angolok, spanyolok, amerikaiak nem irtottak ki kontinenseket, nem égették meg Johannát, nem folytattak százéves, véres belső háborúkat? Nem volt éhség, gyermekmunka napi tíz-tizenkét órában? Mi akadálya volt az általános, titkos szavazás bevezetésének, a nők szavazati joga megadásának? Miért kellett egy, a mainál három és félszer nagyobb Magyarországról hárommillió embernek kivándorolni és miért folytatódik ez ma is? Ami Schmidt Mária kérdését illeti, a működtetett nácizmus és a kommunizmus bűnei egy kalap alá tartoznak, a különbség a két ideológia között van. A nácizmus etnikai alapon, a kommunizmus ideológiai alapon tartotta megsemmisítendőnek az ellenfeleit.  Az is látható, hogy a pártállam léte, a kontroll, az eleven, működő demokrácia hiánya és az alkalmatlan, torz személyiségű vezetők megjelenése a hatalom csúcsain szülik a gnóm rendszereket. Az épülő emlékműről még annyit: semmi gond nincs azzal, ha egy kormány a huszadik század, vagy a második világháború minden magyar áldozatának emléket állít. Másfél millió honfitársunk pusztult el. A baj a jelképek rossz megválasztásában van. Mondhatjuk azt, hogy emlékezzünk a borzalmakra, ne ismétlődhessenek meg soha többé. De ezekkel a jelképekkel nem ezt mondjuk, hanem azt, hogy az akkor élő honfitársainkat nem terheli felelősség, egyaránt áldozat volt az elhurcolt Radnóti és az utóvédharcot folytató nyilas keretlegény is.