„Világosodik lassacskán az elmém, a legenda oda,” Azt mondják, a remény hal meg utoljára. Utolsó reményünk az lehet, hogy nem a magyar nép az, aki génhibás, aki képtelen az összefogásra, hanem a politikából élősködők szűk kasztja. Van egy emberfajta, aki erőszakos, gátlástalan, etikátlan, önző, magamutogató és alulképzett a megcélzott feladat eléréséhez. Tudományos neve: Vulgaris-Politicus-Politicus. Optimista logika szerint a nép nem lehet a bajok forrása, hiszen minden nehézség ellenére, ezer éve áll a talpán. Ha a hiba benne lenne, az egyenlő volna nemzethalállal, amely opció sem lehetetlen. Praktikus meggondolásból is egyszerűbb a politikai osztály leváltása, mint a népé. Nem véletlen, hogy világszerte felerősödtek a regnáló politikai, gazdasági rendszerek kritikái. A globalizálódott világban már egyre kevésbé tartható fenn, a korábban működő szisztéma.
(Megjegyzés: A teljesebb áttekintésen a szerző intenzíven dolgozik. A nehézséget az időhiány okozza. Kétszer háromszáz méter, kocogás csigatempóban, egy laza csülökpörkölt, egy pohár jó bor, a nyomukban fellépő agyvérszegénység, nem utolsó sorban az emberek érdektelensége a sorsuk iránt, komolyan lassítják a munkát.)
Ma reggel, ambivalens érzéssel olvastam az egyik utolsó mohikán, Tuareg blogbejegyzését, aki hat hónapi szélmalomharc után, kénytelen volt belátni, az ellenzéki pártok, civilek együttműködésre való képtelenségét. (Ez a címben jelzett képességek hiányából fakad.) A korrektség megköveteli (Van ahol még használatban maradt.), hogy megemlítsük a tiszteletre méltó kivételeket, mert ilyenek is vannak. Milyen is a jelenlegi helyzet? A kormánykoalíció kilenc hónapja megalkotta magának a kétharmadot, a választási rendszer, a választási kerületek átszabásával, a határon túliak szavazati joga biztosításával, a külföldön dolgozó több százezer honfitársunk szavazásának akadályozásával, a kamupártok bevetésével, a rezsi blöffel, mely a tájékozatlan kisember számára segítségnek látszik, elhallgatva költségvetési pótlását a szolgáltatók veszteségeinek, az ellentételül bevezetett számtalan elvonást, az energiahordozók világpiaci árának, minden más ország számára is jelentkező, drasztikus esését. Hasonló mértékben hozzájárult a győzelmükhöz a hatástalan, hiteltelen, főleg egymást kiszorító ellenzéki politizálás. Ebben az aránytalan rendszerben is, egyetlen, többszöri nekifutásra kierőszakolt mandátumon múlt a kétharmad. A „kellő alázattal és szerénységgel” konstatált győzelem után, sokan számítottak a konszolidálásra, a szakszerűség javulására, valami társadalmi párbeszéd megjelenésére. Hát tévedtek. Folytatódik egy illiberális, az EU értékeit megkérdőjelező, keletre kacsingató, az elérendő célt meg nem jelölő politika. Mit tart értéknek a miniszterelnök? A vélt erő bűvöletében él, a munkaalapú, olcsó béren dolgozó gazdaság a célja, erős, ellenőrizetlen, államkapitalista irányítással, a tudásalapú társadalom helyett az egyszer használatos szakmunkásképzést, az egészségügyi és szociális kiadások csökkentését szorgalmazza, miközben elpazarolják és a slepp részére használják a közösség és az EU pénzét. A képtelen ötletek erőszakos megjelenése elégedetlenségi hullámot gerjesztett, mely meglepetést okozott a megmondó emberek körében is. A besulykolt, tényként aposztrofált tétel, miszerint a magyar nép közömbös a sorsa iránt, birkatürelemmel szolgálja az erős vezetőt, megdőlni látszik. Az ősszel kibontakozott tüntetési hullám ugyanakkor lehetőségeket teremtett a politikai szereplők számára, melyekkel nem akartak vagy tudtak élni.
A kormány számára lehetőség nyílt egy békésebb, az ország számára is eredményeket hozó, a sérelmeket, hibákat enyhítő politizálásra. Az látszik, hogy miután elmentek a falig, most már át is akarnak rajta menni. Folytatják a megkezdett utat. Az ellenzék szintén elkötelezett a korábbi, sikertelenségi útja mellett, képtelen az emberek megszólítására, az erőknek legalább a kormány megbuktatásához elegendő összefogására. Nem írnak, nem olvasnak, mintha nem ebben az országban élnének. A választópolgárok számára bebizonyítják azt, hogy az alibi politizálásuk, csak a megélhetésről szól. Képtelenek megérteni, hogy a kormánypártok számára is okafogyottá válik a létük, ha a támogatói bázisuk tovább csökken.
Ebben a helyzetben nincs más hátra, csak előre. Az ország elsüllyedését megakadályozni akaró erőknek, önálló utat kell választaniuk, meghaladva az elmúlt huszonöt év hibáit, megcsontosodott, korrupt, élősködő áldemokráciáját. Ebbe a munkában nem a jobb és bal oldali értékek különbözősége a lényeg, hanem a demokrácia, az ésszerű, mindenki számára javuló életkörülményeket teremtő, közös munka, az önhibájukon kívül, hátrányos helyzetűek iránti szolidaritás. Mivel a jelenlegi pártstruktúrában, az ilyen feladat megoldására se szándék, se képesség nem látszik, nem lehet megkerülni egy új néppárt létrehozását.
Jobb napot Magyarország!
