2015.06.07.
18:19

Írta: Evoke

Pelikán Elnök elvtárs leverte a pancserpuccsot!

 

 

  Az mégsem járja egy magyar, "demokratikus" majdnem pártban, hogy a közkedvelt elnökön kívül, másnak is legyen gondolata, véleménye, javaslata, kezdeményezése. Pláne, nem időszerű kérdésekben. Ki hallott már ilyet? Mit képzelnek magukról ezek a nyeretlen kétévesek? Ez nem Amerika!
  Lassan véget ér a vihar, mely egy pohár vízben tombolt. Elcsitulnak a fel sem borzolódott kedélyek. Tuareg mai blogja tovább erősítette bennem, a már régóta ott motoszkáló eretnek gondolatot:úri huncutság a politika.Néhány exhibicionista ember, önfeledten homokozik hívei és ellenfelei gyérszámú társaságában. A róluk szóló, akármilyen hírek érdekében, feláldozzák jóhiszemű emberek munkájának eredményeit. A kibicnek semmi sem drága! Természetesen vannak ritka kivételek, olyanok, akik komolyan a felemelkedésben gondolkodnak. Nehéz kenyér az övék, etikátlan törtetők akadályozzák az érdemi munkájukat. De beszéljünk a mai blog témájáról, a rá adott reakciókról. Ugyan felesleges jogról és demokráciáról szót ejteni olyan eset kapcsán, ahol nem igazán rendelkeznek az ehhez szükséges ismeretekkel. Pelikán Elnök elvtárs élt nem létező jogával, kizárta a másképp gondolkodókat, nem létező pártjából. Hogy is van ez? A NAP alapító okiratában az áll, hogy az elnökség a bejegyzésig látja el feladatát, mely a tagság határozatainak végrehajtását, a párt nyilvánosság felé való képviseletét jelenti. Van itt kizárási felhatalmazásról szó az elnökség részére? Megkérdezte valaki a tagságot és a szavazati joggal rendelkezőket? Nem igazán látok ilyet. Nem mennék további részletekbe, egy összecsapott, átgondolatlan "szellemi termék" bírálatában. És úgy gondolom, de ez magánvélemény, a "négyek bandája" nem kíván élni jogorvoslati lehetőségével.
  Az ország-világ előtti leleplező cikk, mely kizárólag a tisztaság, a nyíltság jegyében íródott, frenetikus hatást váltott ki! Ha átolvassa valaki a váltakozó színvonalú hozzászólásokat, érdekes és tanulságos összefüggéseket konstatálhat. A szerző maga is válaszol lekezelően és gunyorosan, néhány alkalommal. A megvádoltak egy része fejtette ki álláspontját, erős Elnöki nyomás alatt. A megmentett pártból és a feloszlatott Ország Gyűlése Mozgalomból, a több ezer szimpatizánsból, talán ketten védték a vezetőség bátor tettét. Jól elvitatkoztak egymással a blog állandó trolljai, a költőnő, a politológus és tudós. Összesen kettő darab értékelhető megszólalás volt, Géza Csokonyai és Bakó Zoltán érintett értékeket, elveket reálisan.
  Lehetséges, hogy még változik a reakciók száma, csak 49 darab kommentig követtem a bejegyzést, de engedtessék meg az exit poll alapján történő becslés:a puccs leverése nem rázta meg a világot.

Innen szép nyerni!

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://face2face.blog.hu/api/trackback/id/tr397524570

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

r4hu 2015.06.07. 20:18:41

még egy megjegyzés sincs?

Jolka40 2015.06.08. 08:50:06

Ebből se lesz semmi.
süti beállítások módosítása