2015.12.13.
00:02

Írta: Evoke

Lépjünk túl a panasznapon.

   A világon napjainkban egymilliárd ember használja a facet, Magyarországon is ötmillióan. Naponta átlag egymillió ember van jelen a közösségi hálónkon. Nem semmi.
Óriási lehetőség lenne, ha képesek lennénk nem a kirekesztésre, hanem az együttműködésre, az információk megosztására használni. (Álmodik a nyomor.)

   A szekértáborok vezetői, hívei és az úgynevezett „véleményformálók”, akik elsősorban a félretájékoztatásban, a dezinformálásban jeleskednek, többnyire fordítva ülnek a lovon. Jelesen, a vita véletlenül sem szól tartalmi kérdésekről, arról, hogy mit, milyen utat, jövőt válasszunk, hanem mindig csak arról, hogy ki legyen a király. A kínálatot személyek, pártok jelentik a programok helyett, és ezt mindenki elegendőnek és helyesnek tartja. Egészen idáig sikerült a magyar politikai gondolkodásnak elvergődnie az utolsó száz esztendő rögös útja eredményeként. Nem lehetünk büszkék az intellektusunkra, az igényességünkre.
   A kormánypártok teljesítményéről, mindenki maga, már akit egyáltalában érdekel a politika, kialakította a véleményét. Ezt a véleményt több-kevesebb pontossággal tükrözik a közvélemény-kutatási eredmények. Kerüljük el, ha lehet, azt a 2014-es választások előtti tévhitet, hogy valótlannak, hamisnak képzeljük a mérések eredményeit. Akkoriban ezt többen hitték, ajakra huppanás lett az eredménye.
Tegyünk különbséget a teljesítmény és a róla alkotott egyéni és statisztika vélemények között, minthogy ez a különbség valóban létezik.
   A médiák és az internetes hírportálok naponta százával közölnek pró és kontra véleményeket, értékeléseket az ország állapotáról, lehetséges előrelépéséről vagy éppen a lecsúszásáról. Ami ezekből az átlagember számára lejön, siralmasnak mondható. Nincs a magyar társadalom számára senki által megfogalmazott jövőkép. Itt mindenki valaki ellen harcol, a helyett, hogy valamiért harcolna.
   Természetesen nagyon fontos, hogy az ellenzék feltárja, bemutassa a nyilvánosság számára a kormány politikájának hibáit. A kormányok dicsérik a saját lovukat, az őket felváltani akarók pedig bírálják. Ez a dolguk. Ellenzéki oldalról azonban ez édes-kevés a siker eléréséhez. Öt esztendeje hallhatunk és olvashatunk naponta egyre hosszabb, sajnos sok igazságot tartalmazó panaszos listákat, melyeknek unalomig történő ismétlése nem képes bármiféle változást indukálni a társadalmi tudatban. Vajon mi lehet ennek az oka? Vajon miért nem keresik, vagy miért nem képesek ezeket az okokat megtalálni a kormányzás felé kacsintgató erők?
Nem véletlenül használtam a kacsintgatás szót. Jelentős a különbség a szeretném és az akarom jelentése között. Úgy tűnik, ez nem mindenki számára evidens.
   A jelenlegi állapotban nagyjából ötmillió honfitársunknak van pártpreferenciája, megoszlásuk arányai láthatóak a mérésekből. Nincs okunk feltételezni, hogy a szavazásoktól és vélemény nyilvánítástól tartózkodók esetében ezek az arányok jelentősen különböznének. Arról sincs biztos tudásunk, hogy a hárommillió inaktív szavazó valaha is több aktivitást mutatna. Kézenfekvő, hogy a pártok támogatottságában döntően, csak egymás rovására történhet változás.
   Ilyen változást idézhetne elő a kormányzással való elégedetlenség drasztikus megnövekedése vagy egy új erő megjelenése a politikai porondon, amely a valós társadalmi többség számára tud a kormánypártoknál jobb ajánlatot tenni. Ez az ajánlat azonban nem lehet populista blöff, reálisnak, hihetőnek, megvalósíthatónak kell lennie. Egy ilyen program nem húzható elő a egyik pillanatról a másikra, mint egy nyuszi, a kalapból. Szívós, körültekintő munkával, szakértők bevonásával lehet megcsinálni. A cselekvési program helyességéről óriási , személyre, helyszínre kiterjedő aktív terepmunkával kell meggyőzni a választópolgárok többségét.
A FIDESZ-KDNP vezetése kétségbevonhatatlanul nagy tapasztalattal rendelkezik ahhoz, hogy szarvashibák sorozatát kövesse el, kockáztatva pozícióját. Az elmúlt öt évben produkált ugyan ilyen tüneteket, de ezek káros hatásait képes volt korrekcióval mérsékelni, helyzetét újból megszilárdítani. Vagyis kicsi annak valószínűsége, hogy elvágja maga alatt az ágat.
   Ebből logikusan az következik, hogy a változásban érdekelt erőknek nem marad más hátra, csak előre. Az eddigi, szektás, merev, mindenki mást elutasító, lenéző szemlélet helyett valami sokkal szélesebb bázisú szövetségi politikában kell gondolkozniuk. Ebben szövetségben helye van mindenkinek, aki egy sikeres Magyarország felemelkedésében érdekelt, legyen bármelyik párt eddigi szimpatizánsa. Választ és megoldást kell találnia az elmúlt huszonöt év demokratikus gyakorlatának kijavítására, a társadalom politika iránti bizalmának újbóli megteremtésére. Úgy gondolom, hogy a regnáló hatalom és az új erők versengése mindenképpen a társadalom hasznát eredményezné, végre egy fejlődési pálya kezdetét jelenthetné.
   Amennyiben az ellenzéki erők nem képesek saját árnyékukat átlépni, a helyzetet reálisan értékelve, végre a szájkaratén, a panaszkodáson túl dolgozni kezdeni, esélyük a hatalomra kerülésre az lottó főnyereményéhez hasonlóan csekélyke marad. Ezt akár az ő gondjukként is tekinthetnénk, ha ugyanakkor nem romlanának Magyarország esélyei a túlélésre. Egy kontroll nélkül, a leváltása veszélye nélkül maradt kormányzat bármit képes elrontani, hosszútávra szóló károkat okozni.

Hölgyek és urak, lehet spekulálni.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://face2face.blog.hu/api/trackback/id/tr358168476

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása