Ha a modern demokráciákat sorra vesszük, összehasonlítjuk őket egymással, azonnal láthatóvá válik a közös eredet, egy tőről fakadnak. Megalkotóik a korábbi feudális viszonyok elleni jogos lázadásuk egy pontján, már a hatalom birtokában, bevették a „fogalmazás gátló” tablettájukat, melyet azóta sem sikerült kiköpniük. Nem történt más, csak elitcsere. Innentől kezdve elvesztették érdeklődésüket a társadalmi viszonyok folyamatos, a közösség érdekében történő továbbfejlesztése iránt. A megalkotott, ésszerűtlen és igazságtalan viszonyok, melyek az uralkodó elitek akaratát és érdekeit képviselik, „természettörvényekké” merevedtek. Nem jó és nem elfogadható ez nekünk és az utánunk következők számára. Üdítő, előremutató kivételek vannak, például Svájc, Dánia, Olaszország.
Az újkori európai demokráciák születésének ideje a szabad verseny, az ipari forradalom és a vadkapitalizmus létrejöttével azonos, azt a szellemet tükrözi azóta is. Efölött azonban elszállt az idő, alapvetően megváltoztak a termelési, társadalmi viszonyok, az emberi kultúra. Egy modern társadalom élete nem függhet az éppen aktuálisan legerősebb kaszt kénye-kedvétől. A verseny, a többpártrendszer, a szavazáson győztes párt kormányra kerülése csak szükséges, de nem elégséges feltétele egy demokrácia működésének. A társadalom élete nem redukálható egy sokszor "megbundázott" futballbajnokságra, ahol ráadásul az aktuális győztes első dolga, hogy bebetonozza saját magát, átírva a játékszabályokat.
Látszik a magyar tapasztalatokból is, hogy az alkotmányt és a törvényeket egy szűk elit alkotja a saját érdekei védelmében. Szó sem esik a saját hatalmuk korlátozásáról, kevés kivételtől eltekintve. Sehol nincsenek megfelelő garanciák beépítve. Röviden: a demokrácia egy elitklub tagjainak egymással való alkudozása a hatalomról.
A magyar demokrácia fejlődése során, a reformkortól napjainkig, elsődlegesnek tartották a "korlátozott" képviseleti rendszert, az elit érdekei és a társadalom "éretlensége" okán.
Egészen 1989-ig, és azóta sem történt komoly kísérlet a közvetlen demokratikus hatalomgyakorlási formák magyarországi átültetésére.
"Történelmi perspektívából nézve tehát a rendszerváltoztatás hajnalán elfogadott népszavazási törvény jelentős áttörés volt, olyan új elemet vitt a magyar közjogba, amely az azt megelőző, a képviselői döntéshozatalt kizárólagosnak felfogó hagyományhoz képest markáns újdonságnak tekinthető."
A regnáló hatalom idejére sikerül az addigi bátortalan kezdeményezéseket is használhatatlanná tenni.
A címben jelzett rendszerhibát abban látom, hogy a társadalmak nagy részének máig sem sikerült "nagykorúvá" válniuk. Nem képesek logikusan, felelősen és öntudatosan kezelni a saját politika rendszerüket. Mi magyarok is hasonló cipőben járunk.
Számos technikai kérdésen rágódik a szakemberek sokasága és ez nem baj, de sehol sem merül fel a jogalkotás illetékességének tiltása! Magyarul, érthetően: Az alkotmányban nem csak azt kell rögzíteni, hogy mihez van joga az államnak és intézményeinek, hanem azt is szigorúan meg kell határozni direkt módon, hogy mi az, amiben nem illetékes, melyről nem alkothat törvényt, melyet nem szabályozhat!
Valamilyen felfoghatatlan okból, józan, értelmes ipari, mezőgazdasági munkások, értelmiségiek, alkotmányjogászok is, természetes és helyes megoldásként tekintenek a politikai rendszerünkre, annak a múltból itt maradt népellenes, egy szűk politikai osztály érdekeit szolgáló mechanizmusára. Sovány és elfogadhatatlan vigasz arra hivatkozni, hogy másutt is hasonlóan rossz a helyzet.
Innen szép nyerni!
A témához két ajánlott dolgozat:
