„Barátaim, rómaiak, földijeim,
Figyeljetek rám.
Temetni jöttem Caesart, nem dicsérni,
A rossz, mit ember tesz, túléli őt;
A jó gyakorta sírba száll vele.
Ez legyen Caesar sorsa is.”
Shakespeare: Julius Caesar.
_____________________________________
Volt szerencsém tegnap, reggel öt órától éjfélig, egy szavazatszámláló bizottság munkájában részt venni. Különböző korú, világnézetű, különböző pártok által felkért emberek végezték megtisztelő munkájukat, a választások adott körzetben történő lebonyolítását, ügyelve a választások tisztaságára is. A részvétel meghaladta a korábbi évekét, a szavazás rendben, atrocitások nélkül, békésen és tisztességesen lezajlott, az adott választási rendszer szabott feltételei mellett. Az eredmény ismert,a végeredményre még várni kell egy kicsit, de nagy változások nem valószínűek.
A nap benyomásait elemezve, nem volt nyoma a sajtóban és a politikában folyamatosan zajló hisztériának, egy közös ország, békés vasárnapi politikai eseménye látszott.
Mára a számok ismeretében, ki örömmel, ki csalódással reagált a kialakult közpolitikai helyzetre.
Nem okoz örömet az, hogy korábbi meglátásaimat igazolta a vasárnapi választás eredménye. Nem voltak, és ma sincsenek illúzióim a magyar társadalom, a média politikai kultúrája, a politikai elit mentális és etikai színvonalával kapcsolatban. Ez van, vagy kinőjük egyszer, vagy nem.
Az történt, aminek történnie kellett. A kormánypártok és ellenzékük által teremtett virtuális valóságból logikusan jött létre az újabb négy évre megerősített felhatalmazás. Ekkora ellenzéki vakság, a valóságérzékelés hiánya, az el nem végzett munka, a belterjes csőlátás, az emberekkel való eleven kapcsolatokra való képtelenség állapotából. Ilyen teljesítménnyel, idáig lehetett jutni. A sokak számára csalódást okozó választási eredményt nem tragédiaként, hanem lehetőségként élem meg. Az egymás ellen ható erők eredőjeként létrejött egy új helyzet, amiben talán könnyebben, kisebb ellenállással, aknamunkával kell megküzdenie egy olyan politikai erőnek, amely ma még csak fikció, de amelyet a történelmi szükségszerűség, az araszolva haladó, de létező fejlődés ki fog termelni. Amelyik a demokráciát nem hatalmi játszmának, hanem az optimális társadalmi fejlődés eszközeként képes elgondolni, és élni vele.
Világossá váltak a frontvonalak, láthatóvá vált, hogy ki képes, ki akar mindnyájunk érdekét és kibontakozását segítő tevékenységet folytatni. Hogy ki az ellenség és ki a barát? Eloszlott a köd, lelepleződött a cselekvés helyetti szócséplés eredménytelen volta, a híveknek előadott blöff, a nem létező erő hamis képe. A csalódás nyomán, sokak számára a megvilágosodás kijózanító ideje jött el. Bár, ki tudja? „Mert ha a hit hegyeket mozgat, úgy a szeretet még ennél is többre képes: úrrá tud lenni mindenen, még a józan észen s a megfontolt mérlegelésen is.”
Nem akarok senkit sem pellengérre állítani most, ajánlom minden csalódott barátomnak, ne dőljön a kardjába, hirtelen felindulásból. Megérkezett a tavasz, zöldülnek a fák, és nagy valószínűséggel ez így marad örökké, már ha emberi léptékkel nézzük.
Remélhetőleg le fog esni a tantusz a szekértáborok számára is, politikusaik számára nem biztos, hogy a valóban esélyes jelölt és az esélytelen jelöltek közül, a legkevésbé esélytelen jelölt között mekkora a távolság. Hogy minden hibájuk ellenére, a valósághoz közeli állapotról tájékoztatnak a közvélemény kutatók, a legerősebb párt a legerősebb párt. Az is, hogy a sikeres politika nem a sokak által támogathatatlan elvek mantrázását követeli meg. Hogy az, ha valaki nagyon örül, mert miniszterelnökké jelölte a pártja, nem jelenti a megválasztását. Hiába alkudozik egymással az utolsó három percig a visszalépésről valaki, ha egy évig minden koordinációt elutasítottak pártjai, az már csak halottnak a csók. A hatalomhoz jutáshoz kevés a pártok kiszorítósdi alkuja, a választó dönt erről, ha úgy látja helyesnek, jobbat sejtetőnek. A választó nem felejt elég gyorsan ahhoz, ahogy politikusai képzelik, adott esetben büntet. Szavazatával, vagy a távolmaradásával.
Nem kellene hamis illúziókat kelteni, mondhatnánk keményebben mezei hazudozásnak is, akkor, amikor egy párt támogatottsága nincsen a toppon. Szél kormány, Karácsony kormány, Vona kormány, stb.
Sajátos, és immár igazolt tévhite az ellenzéki gondolkodásnak: nincs automatikus ellenzéki többség a politikailag passzívak táborában. Egy kutató laboratóriumban lehet hipotéziseket felállítani valamiről, de azt igazolás nélkül valóságnak beállítani, hazugság. Ugyanezt a társadalom esetében, politikai kalandorságnak hívják.
Pártjaink vezetői most sorban eljátsszák a „hattyú halálát”, a politikai felelősség felvállalását. Lemondanak, helyesen a tisztségükről. Többen komolyan gondolják, hogy a tisztségen kívül a politikából való megélhetésről is lemondanak. Jól teszik! Vona Gábor, Hadházy Ákos, Gőgös Zoltán, Szigetvári Viktor kivonul a politikából, mások helyüket átadva Brüsszelben folytatják tovább.
A vártnál rosszabb eredmények hatására várható a pártokon belüli viták, a belső hatalmi harcok felerősödése is. Számos politika pártról derült ki, hogy jelenlegi formájukban, vezetőikkel életképtelenek. Nem fogunk utánuk sírni, a szelekció hasznos dolog.
Tehát fel a fejjel, semmi apátia, „kivándorlás”, gyáva népnek nincs hazája! Barátkozzunk meg a demokrácia gondolatával, a többségi akarat elfogadásával és ezzel párhuzamosan küzdjünk az emberi történelem során kiharcolt jogainkért, szabadságunk megőrzésért.
Ne bízzuk minden döntésünket önjelölt és emellett „fizetett” pártfogóinkra, vegyünk részt a közéletben, segítsük egymást igaz ügyekben, maradjunk, ha nehezünkre esik is, emberek. Ne menjünk el semmilyen hazugság, önzés mellett, bárki is mondja. Keressünk kreatív, önálló válaszokat korunk, hazánk, Európa problémáira, majd csak jutunk valamire.
