Faxnis egy társaság vagyunk mi magyarok, de optimistán azt hiszem, ez lehetőség is egyben arra, hogy egyszer megvilágosodjunk.

A január ötödikei ellenzéki tüntetésről, ahányan vagyunk, annyiféleképpen vélekedünk. Politikusok, politológusok, a „szakértő” kibicek serege, az utca népe mond róla véleményt. Siker, kudarc, csak ennyi volt?

Nincs könnyű helyzetben az éveken át önmagát és szimpatizánsait is tévedésben tartó parlamenti ellenzék, az időközben szerepet vállaló, a pártokat elutasító "civil" szervezetek, és az úgynevezett huszonegyedik századi voltuk alapján maguknak helyet követelő új pártok sem. Mostanra értették meg, hogy amit idáig csináltak, az csak arra jó, hogy menjenek a levesbe. A felismerésükért dicséretet érdemelnek!

Ugyanakkor úgy szeretnének idő előtti választásokat kikényszeríteni, hogy mindez ne tűnjön antidemokratikus módszernek. Ezért csak a követelések teljesítése (5+4pontok) a megfogalmazott cél, ami a radikális csoportok számára kevésnek tűnik.

Az önként vállalt túlmunka és az érte járó díj időben történő kifizetése, a jogállam és a kényszermunkatábor, ugye különböző fogalmak?

A rabszolgatörvény csupán a meglévő helyzet legalizálását jelentené, azonban kiválóan alkalmas a munkavállalói önérzet növelésére, amit a NER lépésről-lépésre lebontott, megtaposott szisztematikusan. Most pont a saját eszközükkel él az ellenzék. A NER választásokon való legyőzése sok melót kívánna a cél érdekében. Erre lehet megoldás a Választó Mozgalom gondolata a kettős választás lebonyolítására.

Jómagam mélységesen kiábrándult vagyok a politika, a politikusok őszinte, közérdeket szolgáló, becsületes tevékenységét illetően. Az eszem, a tapasztaltaim ezt a kiábrándultságot igazolják, de legyen ez az én bajom. Mára már nincsenek illúzióm az emberekről, magamat is beleértve, így a politikáról sem. De ideális ábrándjaim, valóságtól elrugaszkodott, világmegváltó elképzeléseim sincsenek.

A politika társasjáték, szerves fejlődés eredménye, örök küzdelem a benne résztvevők érdekeinek védelmében. Mint az élet minden területén, az lehet sikeres, aki időben és megfelelően tud alkalmazkodni az állandóan változó körülményekhez.

Kis hazánkban,- hogy máshol mi a helyzet, azt nem tudom,-megugorhatatlan elvárásaink vannak a politikusi „mesterségről”. Pedig ez is csak egy választott pálya, bárki választhatja, ahogy lehet valaki kőműves, nőgyógyász vagy mozdonyvezető. Sokféle indítéka, motivációja van az életpálya megválasztásának. Igenis önjelöltek vagyunk mindnyájan ezen a területen, kivéve a teljes esélyegyenlőtlenség született áldozatait. Egy költőt, egy sportolót, egy színészt és a politikust is erősen motiválja a „rivaldafény”, a szereplési vágy, a hírnév. A pénz is számít, amikor a jövőnkről döntünk. Ezek emberi motivációk, akkor van a baj, ha valakit megront az öncélú hatalomvágy. A hatalom birtoklása végső soron az elosztás és az irányítás jogát jelenti, és nagy a csábítás, hogy visszaéljünk vele. Láthatjuk, hogy egy kis családban is mennyire nem egyszerű, a mindenki számára előnyös megoldások alkalmazása.

Minden fejlettebb idegrendszerrel rendelkező élőlénynél megfigyelhető, hogy az őt alkotó elemek, sejtek, szervek, elkülönült „hivatást” gyakorolnak, részfeladatokat végeznek. Ilyen feladat az irányítás is, az „egész” hatékonyságának emelése érdekében. Valószínűleg nem tévedek nagyot, ha ezt a differenciálódást nem véletlennek, hanem szükségszerűnek gondolom. Az emberi társadalomban mindig is vágyott hívatás volt az irányítás, mert számos előnnyel járt. Az alkalmatlan irányító azonban mérhetetlen károk okozója lehet.

A dolog pikantériája az, hogy a politikai vezetőinket magunk választjuk meg, többnyire azzal szépséghibával, hogy önmagukat és egymást jelölik ki számunkra. Azt hiszed, hogy választottál, pedig csak a általuk meghatározott kínálatból bólintottál valamelyik kevésbé rossznak látszóra.

Olyan, mint kormányunk Nemzeti Konzultációja. Ezt a jelölési módszert felül kell vizsgálnunk, jobbat kell helyette találnunk.

Az újabb kétharmados választási győzelmet felhatalmazásként értelmezte a kormánykoalíció arra, hogy emelje a tétet, legyen még etatistább, folytassa időutazását Trianon felé. Valamit mégsem értett meg a magyar néplélekből: ez egy önérzetét sokra tartó nép! A birkatürelem nem vonatkozik minden, gerincét sértő lépésre.

Csak van egy baja, sok a túl okos, a kávéházi filozófus, és akiknek meg okosnak kellene lenniük, azok gyakran lassú felfogásúak, szólót akarnak játszani az összjáték helyett.

Talán két éve Juhász Péter, az Együtt politikusa volt a vendégünk az Eleven Emlékmű rendezvényén, ahol kapott hideget-meleget, mert rövid politikusi pályája alatt ő sem talált fogást a Nagy Testvéren. Végül is visszakérdezett, miért nem vállalkozik valaki is arra, hogy megmutassa a helyes utat? A pálya nyitott bárki számára.

Az őszi törvénygyártási lázban elfogadottak utolsó cseppként hatottak a közvélemény elégedetlen részére, az ellenzéki politikusokra egyaránt. Keresik a hangot, az érdekeik érvényesítésének hatékonyabb módját.

Ne becsüljük le a kibontakozó, szerveződő, a padlóról felálló útkeresésüket, melyekre nincsenek biztos receptek.

Úgy tűnik, hogy végre ők is belátták, hogy egyedül nem megy! Hogy a Szél, a Karácsony, a Vona kormány irreális fikció. Bárkinek akkor lesz esélye az önálló politikai koncepcióját megméretni, ha majd ez a kurzus is csak egy lesz a többi között. Ugyan a gondolat nem úttörő, mások már korábban felvetették, de örüljünk annak is, hogy politikusaink is eljutottak idáig.

Itt említeném meg azt, hogy Gyurcsány Ferenc is dicséretes önmérsékletet tanúsított, amikor a bontakozó bizalom érdekében háttérben maradt, nem szólalt fel.

A demonstrált közös törekvés, a nemzetet, az államot kisajátító FIDESZ-KDNP legyőzése, hatalmas mozgósító erővel bír. Amikor az egymás ellen kijátszott pártok, egymás iránti bizalma élővé válik, új lehetőségei születnek az ellenzéki politikának. A „gittegyleti magányból” széleskörű egységfront építhető, ha van hozzá akarat, képesség, támogatás. Egy Új Márciusi Front, melynek programja a rendszerváltás reformprogramja, a Magyar Köztársaság újra fogalmazása lehet.

A labda pattog, ne hagyjuk, hogy lendületét vesztve az ágy alá guruljon.

A lehetőség azonban még nem valóság! Most dől majd el, hogy ki, mire képes meggyőzésben, aktivizálásban, megfontolt, felelős célok és eszközök megválasztásában.

Érzékelhető némi zavar az Erőben. Miként reagáljon arra, hogy „Ez még csak a kezdet.” „A mi türelmünk elfogyott, a ti időtök meg lejárt.”Sztrájk!” „Blokád!” „Nem köt bennünket Orbán illiberális alkotmánya, alaptörvénye.”

Ide vezet az autokratikus, párbeszéd, konszenzus nélküli, a társadalmi partnereket semmibe vevő kormányzás. A gátlástalan uszítás, a hazugságok cunamija. A fagyi visszanyal.

Fontos figyelembe venni azt, hogy az erőszakmentesség, a demokrácia alapértékei ne sérüljenek, az országban ne alakuljon ki káosz, hogy a jogos tiltakozás, az ellenzék kormányváltási igénye, a hatalmi harc, ne okozzon indokolatlan, támogathatatlan károkat. Hogy az igyekezet hevében sem mondjunk valótlanságokat. (Soknak tűnik a külföldön dolgozók másfél millióban említett száma.) Hogy legyen közös jövőkép, játékszabályok és B terv arra az estre is, ha elgurulna a hatalom gyógyszere. Hogy a különböző, sokszínű csoportok elképzelései, gondolatai becsatornázásra kerüljenek az egyeztetések során, hogy ne csupán a már létező elitek alkui valósuljanak meg, megismételve a rendszerváltás egyik hibáját. Hogy a sztrájk helyének megválasztása értelmes, valóban hatékony legyen és a ki fizeti a révészt kérdése is szempont legyen. Felelősség, munkabér, szolidaritási támogatás, stb.

Talán nem lenne felesleges a kommukációban azt is hangsúlyozni (kedves politikusok!), hogy a kormány politikája, a legaktívabb képviselői az ellenfelek, nem pedig a szavazóinak jóhiszemű, jelentős tábora.

Ezek amolyan laikus gondolatok, de talán nem fölöslegesek.

Ne felejtsük el, hogy az idő múlik, a becsület fogy, dolgozni kell! Ingyen, önként dalolva, nem fog lemondani aranytojást tojó tyúkjáról az illiberális rezsim.

Innen szép nyerni!