2018.04.22.
15:34

Írta: Evoke

Zavar az erőben?

 

Mit mondjak, van potenciál a "másik" Magyarországban, amelyiknek ugyanúgy Magyarország a legfontosabb, mint a másik oldanak. Azzal az el nem hanyagolható különbséggel, hogy ezt egy demokratikus jogállamban (nem pártállami törvénygyárban), nem intézményesített korrupcióban, hanem Európában, kormánytól független intézményekben, tisztességes választási rendszerben, nem államilag szított gyűlölet cunamiban képzeli el.

Az eseményt sokféle várakozás előzte meg. Drukkerek és ellendrukkerek osztották bölcsességeiket, hogy miért jó és miért árulás az elkezdődött demonstráció sorozat. A kishitűek idő előtt temették, a szélsőségesen radikálisok, akinek hiányosak a magyar valóságról való ismereteik, biztonsági szelepnek, sétáltatásnak minősítették az eseményt, az elsőnél jóval kevesebb résztvevőt vizionálva.

A valóság azonban felülírta az előzetes várakozásokat, rengetegen jöttek el, öntudatos tízezrek vonultak jókedvűen és magabiztosan a Kossuth térről a Szabad sajtó útjára.

 

Valami elindult, elkezdődött az országban. Az élet jeleit mutatja a lesajnált, nem európainak, hanem ázsiainak jellemzett magyar társadalom. Elemi erővel mutatkozik meg az emberek vágya, most már cselekvő akarata egy demokratikus, békés, mindnyájunk közös Magyarországa iránt, ahol szabadon lehet élni. Ahol nem kevesek diktálják agymenésieket a népnek. Ahol nem az egymás elleni gyűlölet, kirekesztés (nemzetből és demokráciából), hanem az együttműködés az ország és népe felemelkedésért, a közélet témája

Úgy tűnik, hogy egyre nagyobb számban értették meg az emberek: a mi életünk, a mi jövőnk formálását nem bízhatjuk kis létszámú, önjelölt, önérdekű pártokra, ellenőrzés, felelősségre vonhatóság nélkül. A rendszerváltozás lehetőségeinek meghekkeléséből, az azóta produkált évi 1%, egy főre eső átlag lakossági fogyasztásnövekedésből, amely mérhetetlen különbségeket takar, a hatalom antidemokratikus, a civileket, a tisztességes tájékoztatást, a független intézményeket bedarálni igyekvő politikájából a „senkiknek” elegük van. Az ország jelenlegi állapotáért mindnyájan felelősek vagyunk, nyilván nem egyenlő mértékben.

Nincs úgy jól, ahogy most van! Változásra van szükségünk, ez a huszonnyolc éve tartó, kvázi helyben járás nem vezet sehová.

A nagy kérdés: hogyan, merre?

Nem egyszerű feladat átlépni a saját árnyékunkat, rengeteg munka, párbeszéd, néha egy kis lökdösődés is kell ahhoz, hogy végre előrébb léphessünk.

A szónokok által mondottak azt mutatják, hogy a meghonosodott szekták Magyarországa helyett, valami értelmesebb, civilizáltabb, toleránsabb, igazságosabb társadalom képe kezd, halványan körvonalazódni.

Ez is egy tanulási folyamat, sok türelem, kitartás, megértés, elfogadás kell hozzá, amelyek nem éppen meghatározó tulajdonságai a magyar társadalomnak. Azonban nincs más út, csak előre, és ahogy elhangzott: MOST!

 

A fanyalgókkal szemben úgy gondolom, hogy ez a tüntetéssorozat, az óhatatlan hibáival együtt is a közélet megszületett iskolájának tekinthető.

Jó ötletnek tartom a május 8ra meghirdetett újabb demonstrációt a Kossuth térre. Talán megértik a megválasztott honatyák, hogy nem hitbizományt kaptak! Hogy működik a kontroll és lesz elszámoltatás

 

Néhány szubjektív megjegyzés a demonstráció egészének pozitív értékelése mellett.

Mondanivalóját tekintve számomra Márki-Zay Péter beszéde  volt következetes, optimista, tervet és szándékot sejtető. Az itt olvasható nemzeti minimumprogram széles körű támogatást élvezhet, kiindulási alapja lehet egy demokratikusabb demokrácia megteremtésének. Látnunk kell azonban, hogy egy alakuló politikai közösség által fontosnak tartott, elsősorban a szabad versengést biztosító program, a magyar társadalom számtalan, évszázados gondjára nem kínál megoldást. Mindenképpen üdvözlöm a Csipkerózsika álmából ébredő, kellő szakmai tudással és tapasztalattal rendelkező konzervatív értelmiség aktivizálódását. Megjelenésük új pólust jelenthet a politikában.

 

https://rendszervaltas2018.hu/2018/03/14/nemzeti-minimum-rendszervaltas-es-elszamoltatas/

 

A 12 pont elemei fontosak, támogathatók, de úgy érzem, hogy elsősorban (és ez is nagyon fontos), csupán egy következő választási győzelemben gondolkodik, mintegy a helyreállítását annak a 2010 előtti politikai rendszernek, amelyből ide vezetett az út. Nem érzékelem a program "rendszerváltó" többletét. A huszonegyedik századi modern ember autonómia és demokrácia elvárásai ennél többet kívánnak. De ne legyünk türelmetlenek, szóljunk hozzá, csináljunk jobbat. A választó ki fogja magának választani a számára leginkább megfelelőt.

 

Apropó, Homonnay Gergelytől nem hangzik jól, hogy magánvéleményét az ATV nyilvánossága előtt hangoztatja Fodor Gáborról és a "mérhetetlenül alacsony támogatottságú liberális pártról.... a macskám azt mondja: idegállapotba kerültem..... Fodor Gábornak semmi keresnivalója nincs a magyar politikai életben."

 

A kezdeti „új választásokat” követelése helyett, a tanulási folyamat részeként, a célok közeledtek a reálishoz és szükségszerűhöz. Minden esetben, amikor ez aktuálissá válik, küzdeni kell az érdekeink és az értékeink, valamint az ezeket képviselő intézmények és személyek védelméért.

Körvonalazódik az elmúlt huszonnyolc év tapasztalatai alapján a demokratikus intézmények, a politika szerepének, gyakorlatának újragondolása.

 

Vitatkoznék Márki-Zay Péterrel: „A választáson a magyar nép leváltotta az ellenzéket. Be kell látnunk, hogy a magyar népnek igaza volt. Nem bízhatjuk hazánkat olyanokra, amelyek nemcsak a nemzet, de még saját érdekükben sem voltak képesek az összefogásra.”

Talán helyesebb azt mondani, hogy az ellenzéki beállítottságú emberek nem tudtak jó szívvel, meggyőző és világos alternatíva híján elegendően sokan a kormányváltásra szavazni. Ebben a bizonytalanságban, múlhatatlan érdemei vannak a mai ellenzéki pártoknak, a hívek kemény magjának. De mi se sajátítsuk ki a „magyar nép” fogalmát, létezik egy másik, „másik” Magyarország és még két és félmillió olyan honfitársunk, aki részt sem vett a szavazáson.

 

A legteljesebb mértékben egyetértek az aktív, cselekvő, öntevékeny, a hatalmat kontrollálni akaró társadalmi tevékenységgel, egy új politikai erő létrehozásával, mely demokratikus versenyben akár a legnagyobbá is válhat, de ne mi mondjuk meg, hogy kinek van helye és kinek nincs a magyar politikai palettán. Kerüljük a valótlanságok állítását, csúnya dolog és gyerekes is. Jól hangzik, de életszerűtlen az Astoriánál azt mondani, hogy a sor vége még a Kossuth téren van.

 

Általában elmondható, hogy ez az alakuló közösség, különbözősége ellenére elkötelezett a demokrácia, a jogállam, Magyarország és Európa iránt. Békés és elszánt, hogy érdekeit és értékeit meg fogja védeni, akárhány harmaddal szemben. A felvonulók között sem Brüsszellel, sem Soros Györggyel nem találkoztunk.

 

Innen szép nyerni!

28 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://face2face.blog.hu/api/trackback/id/tr3713855232

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.04.23. 09:20:16

Akkora politikai elnyomás, olyan erős diktatúra dúl Magyarországon, hogy már kétszer torlaszolhatta el Budapestet és pár vidéki várost az állítólag több tízezer kormányellenes tüntető, akikhez a rendőrség egy ujjal sem nyúlt.

És olyan szörnyű a sajtószabadság lábbal tiprása, hogy erről a legnagyobb olvasottságú index, 444.hu stb. mellett még te is írhatsz.

Hiába no, ilyen egy tipikus diktatúra.

kmera 2018.04.23. 09:47:13

Mindig jó látni, hogy mit érdemes elolvasni: ha csekély értelme lenne, egyik fideszes troll sem támdaná...
Egyébként egyetértek azzal, amit írt a blogger arról, hogy nem sajátíthatjuk ki mi sem az országot - erre a részére véleményem szerint végig nagyon oda kell figyelni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.04.23. 09:57:13

A puha diktatúra is diktatúra. Ráadásul Orbán diktatúrája egyre keményedik. Most már ott tartunk, hogy a Fidesz-bérenc államfő képes volt a választáson legtöbb szavazatot begyűjtött pártot megbízni a kormányalakítással, noha a többség nem is rá szavazott.

Emmett Brown 2018.04.23. 10:17:37

@Kovacs Nocraft Jozsefne: az Origó stílusa és nyelvezete közelebb áll az 51-es Szabad Néphez mint bármelyik kormányközeli médiához 90 és 2010 között (mondjuk bircáé is).

Az, hogy vannak választások, az önmagában semmit sem jelent. a hatalom birtokosainak hozzáállása nem demokratikus, csak szavakban (kimaxolva a cinizmust).

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.04.23. 10:36:48

@Emmett Brown:

Szabad választás volt? Igen, ezt a nemzetközi megfigyelők is kénytelenek voltak elismerni.

Volt csalás? Nem, ezt a nemzetközi megfigyelők is kénytelenek voltak elismerni.

Ja, megfigyelőn nem egy-egy újságírót értek, hanem pl. az EBESZ hivatalos megfigyelőjét.

Innentől miről is beszélsz?

Ami az Origo _stílusát_ illeti, abban egyetértek veled, szerintem is aljas, méltatlan, demagóg és az újságírás legalja. Sajnos az index igen sok írása sem különb, pedig 1-2 éve ez még nem volt így.

Emmett Brown 2018.04.23. 10:49:55

@Kovacs Nocraft Jozsefne: mondom hogy a választás léte önmagában semmit sem jelent. A kérdés, hogy miként viselkedik a hatalom, a demokratikus hatalomgyakorlásba nálam nem fér bele, hogy a miniszterelnök egy Boldog Karácsonnyal letud egy választ a parlamentben, illetve hogy a kiemelten fontos nemzetbiztonsági bizottság nem ülésezik, mert Szilárd hazudik, és nem vállalja ezért a felelősséget.

Az indexet meg az origót nem lehet összehasonlítani. Az index elfogult, míg az origó névtelen cikkei szimplán vállalhatatlanok.

szekertabor · provo.blog.hu 2018.04.23. 11:35:09

"Elemi erővel mutatkozik meg az emberek vágya, most már cselekvő akarata egy demokratikus, békés, mindnyájunk közös Magyarországa iránt, ahol szabadon lehet élni. Ahol nem kevesek diktálják agymenéseiket a népnek. Ahol nem az egymás elleni gyűlölet, kirekesztés (nemzetből és demokráciából), hanem az együttműködés az ország és népe felemelkedésért, a közélet témája"

Ez olyan szép, mintha 2002-ben írtad volna az alakuló polgári körökről.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.04.23. 11:50:17

@szekertabor:

"hanem az együttműködés az ország és népe felemelkedésért, a közélet témája"

Még a választás előtti napon is együttműködésre képtelen ellenzéki pártokkal.

Mondjuk még ez volt a jobbik eset. Sokkal rosszabb lett volna, ha kormányt alakítanak, és akkor derül ki, hogy túl nagyon az ellentéteik, nem képesek közös nevezőre jutni.

frikazojd · http://kocs.ma 2018.04.23. 12:09:34

@Kovacs Nocraft Jozsefne: az ne zavarjon, hogy a kommunistákon kívül mindenki szerint volt valamilyen csalás :*

konrada 2018.04.23. 13:23:10

@frikazojd:
Na ne már!
Azt mondod, hogy a kommunisták a legértelmesebbek???
...pedig ők is alig fél%-ot kaptak, aztán mégis?;))

$pi$ 2018.04.23. 13:43:11

@Emmett Brown: "mondom hogy a választás léte önmagában semmit sem jelent."

Tényleg? Azért szerintem a nemzetközi művészvilág elég fontosnak tartja, hogy egy országban szabad választások vannak -e vagy nincsenek.

"hogy a miniszterelnök egy Boldog Karácsonnyal letud egy választ a parlamentben"

Ó, hát a szabad választás nem számít, az számít, hogy a miniszterelnük nem válaszolt egy kérdésre. :D

Treff Bubi 2018.04.23. 15:36:47

A fasizmus light is csak fasizmus. A diktatúra nem ott kezdődik, hogy elvisznek az Andrássy út 60-ba, ha nem tetszel a rendszernek, az már a kifejlett állapot.

nemecsekerno_007 2018.04.23. 16:21:04

Ezek a szektás betütések az ellenzéki médiában azért szánalmasak. Tolják az igét, aztán csodálkoznak ha az istennek nem megy a gyerek fejére a sapka amit kötöttek.

Hasznosabb lenne ha dolgoznátok, lehetőleg nem "civilként" és nem is a közszférában.

Ha vállalkozást indítanátok az lenne a legjobb.

Tüntetésből még senki se lakott jól, ha olyan dolgokat akartok visszaszorítani mint a gyermekéhezés v. a hajléktalanság, akkor ahhoz nem pártok kellenek hanem pénz, szervezés meg lakások.
De az ilyen törekvések intézményesítése csak adóemeléssel járhat, azt meg már nem fogják ölbe tett kézzel nézni azok akiknek az utóbbi időben több pénz maradt a zsebében.
Biztosak lehettek abban, hogy ők vannak többen és kimennek az utcára ha valaki megpróbálja.

Emmett Brown 2018.04.23. 16:21:50

@$pi$: a hatalomra jutás lehet demokratikus, de a hatalomgyakorlás attól még ma Magyarországon nem az. A szabad választás szükséges, de nem elégséges feltétele a demokratikus működésnek.

A demokrácia nem arról szól, hogy 4 évente megválasztunk valakit, és mindenki másnak 4 évig kuss van.

Mivel Orbán nem hajlandó válaszolni csak a baráti médiának, ezért az egyetlen hely, ahol érdemben kérdezni lehet tőle, az a Parlament. Neki meg az is a dolga, hogy válaszoljon (nem csak az, hogy kormányozzon), még akkor is, ha a kérdés kellemetlen.

Az hogy ő ezt megteheti (sőt igazából már az, hogy elgondolkodik rajta, hogy megteheti-e), az mindent elárul arról hogy mi a felfogása a demokráciáról (aminek a választás csak egy része).

Blogtolo 2018.04.23. 16:55:39

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
"Mondjuk még ez volt a jobbik eset. Sokkal rosszabb lett volna, ha kormányt alakítanak, és akkor derül ki, hogy túl nagyon az ellentéteik, nem képesek közös nevezőre jutni."

Találtak volna közös pontot, a pártkasszák és saját zsebeik mielőbbi feltöltését. Ezzel az első néhány hónap - 1 év eltelne. Csak a pénz elfogyása után kezdődne a további évekre a veszekedés.

Az ég óvjon minket azoktól a szociktól, akik csak korlátlan állami hitelekből képesek fenntartani bármit is (pl. a saját pártjukat, vagy a Népszabi pártlapot, ...)

A jobbikos "tisztakezekről" Simicska is beszélhetne, de neki torkán akadt ez a béna banda: le is mondatta a legfőbb vezetőket, kirúgatta a jobbikos média pártmunkásait is.

A "Lehetett volna Más a Politika" is csak beégett, még zöld pártnak is béna.

Gyurcsány meg a csúcs: természetesen ő bárkit képes megpuccsolni, aki a gesztenyét már kikaparta. Megyót is sportminiszterként tudta megbuktatni. Ideális koalíciós partner.

Ja, még van a Momentum is: ők bármit képesek ellenezni, mint az ovisok.

Az egyetlen hiteles ellenzék a Kutyapárt: tök jól kifigurázzák ezt a felelőtlen ígérgetéscunamit:
"INGYENSÖR, ÖRÖKÉLET, ADÓCSÖKKENTÉS !"
"SZAVAZZ RÁNK, MI BIZTOS NEM FOGUNK LOPNI !"

$pi$ 2018.04.23. 18:54:12

@Emmett Brown: "A demokrácia nem arról szól, hogy 4 évente megválasztunk valakit, és mindenki másnak 4 évig kuss van. "

Nincs kuss. Mindenki pofázik, mindenki vádaskodik, hazudozik, rágalmaz és gyűlölködik. Neked sincs kuss, itt járatod szabadon.

"Mivel Orbán nem hajlandó válaszolni csak a baráti médiának,"

A média, amiről beszélsz nem válaszolni akar, hanem kötekedni és hazudozni. Beolvasni, vádolni, ahogy mostanában divat mondani "üzenni".

"ezért az egyetlen hely, ahol érdemben kérdezni lehet tőle, az a Parlament."

Nem akartok ti kérdezni, igazából csak úgy csinálsz. Az elmúlt nyolc évben nem volt egyetlen egy ügy sem, amiben nem volt kialakult és megváltoztathatatlan véleményetek, nem volt egyetlen egy dolog sem, amiről nem azt mondtátok, hogy ti tudjátok a frankót.

Mi a fenét akarnátok kérdezni? Mi az, amit nem tudtok? Szócsövet akartok öreg, nem kérdezni.

$pi$ 2018.04.23. 19:06:10

@Emmett Brown: "az mindent elárul arról hogy mi a felfogása a demokráciáró"

Vagy egy évtizede hallhatjuk, hogy orbán nem demokrata, merthogy ezt meg azt gondolja. Gondolatbűn, bűnös a feldogása. Ellenben a baloldal az baromira demokrata. Akkor nézzük csak mit tudunk elmondani mondjuk gyurcsányról, az mekkora demokrata?

1) Megpuccsolta megyót, a választók megyóra szavaztak, de gyurcsány úgy döntött, hogy inkább ő.
2) Utána nyert egy választás hazugságokkal, eltitkolta, hogy mire készültek.
3) Amikor lebukott, hatalmon maradt, amikor elvesztette a az ország támogatását ott maradt, nem számít, hogy az ország nem támogatja, hisz ő kicsalta a szavazataikat, akkor joga van a a hatalomra.
4) Amikor az IMF elküldte neki a selyemzsinórt nem adott lehetőséget az országnak a választásra, inkább odatette a haverját a hatalomba.
5) Később kivált a haverjaival az mszp-ből, de mivel nem alakíthatott frakciót megkérte az mszp-t, hogy hazudják azt, hogy kettéváltak, mert így ki lehetne játszani a házszabályokat.
6) Legutóbb azzal kampányolt, hogy egy jelentős tömegtől el kellene venni a szavazás jogát, mert a másikakra szavaznak.

Hát igen, orbán nem demokrata, mert nem olyan a "felfogása" a demokráciáról, ami nektek tetszene, gyurcsány meg demokrata, mert eleve demokratikusnak nevezi magát. Napersze!

$pi$ 2018.04.23. 19:17:57

@Treff Bubi: "A diktatúra nem ott kezdődik, hogy elvisznek"

Nyolc éve nyomjátok ezt a diktatúrázós dolgot és még mindig nincs semmi látszatja. Lassan itt lenne az ideje, hogy beismerjétek semmi nem jött be abból, amivel az embereket riogattátok.

Milyen diktatúra az már, amelyik nyolc év alatt nem jut el oda, hogy lekeverjenek pár nyaklevest a rendőrök? Milyen diktatúráról beszélsz, amikor két hónapja még azt hirdettétek, hogy most aztán legyőzitek a diktátort a választásokon?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.04.23. 19:37:53

@frikazojd:

"az ne zavarjon, hogy a kommunistákon kívül mindenki szerint volt valamilyen csalás"

Nem is zavar. :) Már 2010-ben is csalást kiabáltatok, azóta is.

Érdekes, Hmvhelyen nem volt csalás?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.04.23. 19:40:28

@Blogtolo:

"Találtak volna közös pontot, a pártkasszák és saját zsebeik mielőbbi feltöltését."

Így igaz.

@Treff Bubi:

"A diktatúra nem ott kezdődik, hogy elvisznek az Andrássy út 60-ba, ha nem tetszel a rendszernek, az már a kifejlett állapot."

Akkor hol?

Treff Bubi 2018.04.23. 20:15:39

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Itt és most, majd mesélheted az unokáknak, hogy a történelem tanúja voltál:)
Bocsánat, most illiberális államnak hívják.

Emmett Brown 2018.04.23. 20:32:28

@$pi$: nekem nem Gyurcsány a mérce, neked meg ezek szerint igen.

Téged nem zavar, hogy nem válaszol egy olyan kérdésre, ami neki kellemetlen?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.04.23. 22:53:16

@Treff Bubi:

Bocs, de ez pont annyira válasz tőled, amennyire Orbántól válasz volt a Boldog karácsonyt.

Tényleg nem veszed észre, hogy ugyanúgy viselkedsz, mint az, akit épp az imént szóltál meg?

Treff Bubi 2018.04.24. 12:40:51

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Igazad van, de nem volt már kedvem a mások által N-szer felsorolt érveket N+1-edszer is felsorolni. Ha neked a parlamenti ellenzéki és a civil kontroll folyamatos elsorvasztása, a törvényhozó és végrehajtó intézmények egyértelmű pártutasítás alapján történő működtetése, az állami beruházások baráti és családi körbe "segítése", a folyamatos ellenségkép súlykolása, a közpénzből működtetett közmédia egyoldalú kisajátítása egy szabad, demokratikus alapokon működő országot jelent, akkor érezd benne jól magadat. OK, nálunk még nem lövődnek le ellenzéki politikusok, meg viszonylag kevés olyan ember szenved tragikus balesetet, aki szálka az országos vagy helyi hatalom szemében, de talán szorgalmas munkával előbb-utóbb utolérjük keleti testvéreink teljesítményét.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.04.24. 16:53:30

@Treff Bubi:

"viszonylag kevés olyan ember szenved tragikus balesetet, aki szálka az országos vagy helyi hatalom szemében"

Viszonylag? Írnál konkrét számokat?

"talán szorgalmas munkával előbb-utóbb utolérjük keleti testvéreink teljesítményét."

Miért árnyékbokszolsz? De csak rakójta, rettegj, ha jólesik. :) Végtére is már 8 éve folyamatosan rettegtek, más életmódot nem is ismertek.

Ma Baker 2018.04.25. 16:11:22

Most küldték el a búsba a ballib bandát a választók és 1 hónap sem telik el, de már követelőznek és ugyanúgy bizonygatják eddigi lázálmuk felsőbbrendűségét, mit tették ezelőtt folyamatosan.
Nem baj, lehet, hogy kell nekik mégegy Orbán kormány 2022-ben is, hogy leessen végre a tantusz.
Tudniillik dolgozni kéne! Komplett tervet, másnéven ajánlatot kéne lerakni a nemzet elé már 3 éven belül, különben csak abban lehet bízni, hogy Orbánék nagyon elpacsálják ezt a 4 évet. Amire kb semmi esély nincs, mivel válság még nemnagyon lesz és ahogy eddig is, úgy ezután is keményen fognak dolgozni.
De csak folytatják a minden független mindentől mantrát hányásig. Abból hogy lakik jól a lakosság? Öncélú átszervezésnek hangzik csak az egész. Senki nem profitál belőle semmit, csak szubjektív értelemben valami szép lesz...
süti beállítások módosítása