Őszinte csodálattal tekintek a világra, benne "az ember fiára, kezeire, nyírott hajára". (Szécsi Margit) Próbálom megérteni, értelmezni, magyarázni a látottakat, a tendenciákat, összefüggéseket. Az ilyen törekvések rejtenek buktatókat magukban, gyakori, hogy egy kiizzadt féligazság kaptafájára húzzuk a valóságot. Az univerzális, filozofikus cím többet sejtet a most elmondandómnál, de mégis kapcsolódik hozzá.
Furcsa kettősség látszik az ember anyagi, tárgyi, technikai elméletei és gyakorlata, mondhatni "kultúrája", valamint az emberi kapcsolatrendszerek, érzelmi, társadalmi viszonyok "kulturálatlansága" vonatkozásában. Az agykutatók szerint, a két agyfélteke között munkamegosztás működik, az egyik a racionális gondolkodásért, a másik az érzelmekért felelős inkább. Ezentúl azt is feltételezhetjük a tapasztalatok alapján, hogy eltérő tempójú fejlődésre képesek. Mintha megállt volna az idő, az érzelmi élet evolúciójában.
A tudományos, technikai fejlődés exponenciálisan gyorsul, képesek vagyunk hatékony, célszerű munkára, együttműködésre. Kis rosszmájúsággal mondhatjuk, semmi perc alatt el tudjuk a civilizációt pusztítani, ha az érzelmeinket, indulatainkat nem tartjuk erős kontroll alatt. Beláthatatlan lehetőségei vannak az anyagi kutúra fejlődésének, párhuzamosan a növekedés veszélyeivel, kockázataival. Mindez könnyen érthető, nem szorul bizonyításra.
De mit látunk az érem másik oldalán? Csak néhány atavisztikus, máig működő gyakorlat: erőszak, az erővel, a hatalommal való visszaélés a társas kapcsolatokban, a politikában, a gazdaságban, a nemzetközi kapcsolatokban. Ez a fajta egoizmus valószínűleg segítséget jelentett a múltban az egyedek számára, a létért való küzdelemben, a túlélésben. De könyörgöm, véget ért a kőkorszak, a harmadik évezredre globálissá vált a világ! Ha a megváltozott körülményekhez, az új kihívásokhoz, nem igazítjuk hozzá az érzelmi, szociális viszonyainkat, akkor hamarosan saját erőnkből jutunk a dinoszauruszok sorsára.
Szűkítsük a kört, fókuszáljunk a mai magyar társadalmi helyzetre. A társadalom szétszakadt, megosztott, hatalmas jövedelmi, iskolázottsági, életlehetőségekben való különbségek, helyben járás a fejlődésben, semmi reális jövőkép, egymásra mutogató politikai csoportok, totálissá vált ellenségkép gyártás.
Kedves Európai Magyarok, miféle közösség vagyunk? Nevezhetjük-e egyáltalán valamifajta közösségnek magunkat? Hol vannak, ha vannak, találkozási pontok az országban élők között? Ma az látszik, hogy az egymásnak feszülő szekértáborok, vezéreiktől a híveikig, a kizárólagosságra, egyeduralomra törnek, a saját táboruknál jóval nagyobb, megosztott többség kárára. Ez a politika egyszerre siralmas, nevetséges és primitív. A fejlődés lehetőségének elvetése. Visszaút a feudalizmus irányába. Valójában az éppen hatalmon lévők hosszútávú érdekeit sem szolgálja, de ugye nem is azt, hanem a társadalom közös érdekeit és ezen keresztül az egyének sokaságának érdekeit kell szolgálnia.
Ez a politikának csúfolt, terméketlen iszapbirkózás arra is bizonyíték, hogy valójában az érdekcsoportok nem tudják, hogy mi a demokrácia, nem is hisznek benne, csak beszélnek róla. Annyit sikerült a fogalomból megérteniük, hogy a hatalomért lehet versengeni, a győztes pedig mindent visz! A világhálót rendszeresen használók hatalmas tábora, nap mint nap szembesül az itt is megjelenő kíméletlen, gyűlölködő, erőszakos, ostoba, totálisan kompromisszumképtelen véleményekkel, megnyilatkozásokkal. Az embereket nem érdekli az igazság, a reális lehetőségek mérlegelése, elfogadhatatlan számukra a másik véleményének akceptálása. Jellemzően, nagyvonalúan figyelmen kívül hagyják a tényleges erőviszonyokat, saját támogatottságuk mértékét is.
Ha ebben a helyzetben, belátható időn belül változást szeretnénk előidézni, akkor térben és időben kell ezt megtervezni, összehangolni azoknak, akik képesek a saját és csoportérdekeik fölé emelkedni. Tudni kell, hogy hol tartunk most, milyenek a társadalom valóságos viszonyai. A kiindulási helyzet meghatározása nélkül a célállapotot sem lehet kijelölni. Megkérdezem, másfél évvel a választások után, lát valaki komoly szándékot, képességet egy rendszerváltás előkészítése irányában, a panaszkodáson és az olcsó populista ötleteken kívül?
Lát valaki bármiféle konszenzus keresést a különböző politikai erők között? Könnyen belátható, hogy a manipulálásban, lejáratásban, hazugságban magát tökélyre fejlesztette bármelyik győztes párt, nem képes az ország gondjainak megoldására. Nem képes, mert a választói akarat negyedét, harmadát jelentő "politikai" többség nem helyettesítheti a valódi társadalmi többséget.
Innen, még szebb nyerni!
