"Van itt egy olyan üveg, melyben a lekvár tetejét vastag rétegben fedi a penész. Sokáig gondoltuk úgy, hogy e réteg eltávolítása megoldás lehet a lekvár bajára. Lássuk be, ennél komolyabb a helyzet, a gomba spórái lehatoltak az üveg aljáig. Nem marad más lehetőségünk, csak a kuka. Egy kedves barátom szavaival élve, „sürgősen találnunk kell valami innovatív megoldást”. A kérlelés, a felhívás, a korholás, a ráolvasás már nem elég!”
A gondolkodás csapdájában.
Egy érdekes tapasztalat késztetett e poszt megírására. Jó magyar szokás szerint, több csoportban vita kezdődött a politikáról egy megosztott bejegyzés kapcsán. http://kozossegisziget.blog.hu/2015/11/08/civil_reszveteli_elvu_politikai_kulturat_kell_epiteni A legtöbben azt hisszük, hogy értünk hozzá, akárcsak a futballhoz. Hogy ez mennyire nem igaz, abból is látszik, hogy mire jutott a magyar foci és a magyar társadalom a fene nagy hozzáértésével. A polémia hű tükörképe a társadalmi életben, a sajtóban dúló, meddő és feloldhatatlannak látszó ellentéteknek, melyeknek során törésvonalak, szekértáborok jönnek létre.
Nem vagyunk angyalok. Jézust megfeszítették, Gandhit meggyilkolták. Ki tudja, hogy miért, de ez nem esett meg Hitlerrel, Sztálinnal.
Az emberi gondolkodás sok esetben a saját csapdájában vergődik. Nem akarja, megérteni az alapvető igazságokat. Ezek közül néhány: Az ember által megírt törvény, nem egyéb, mint az uralkodó elit és nem a nép, intézményesített akarata. Vagyis nem azonos a természeti törvény érvényességével. Ezt láthatjuk abból is, hogy akkor és úgy írják át, ahányszor akarják. A törvény végső soron erő kérdése. Egy másik ostoba logikai bukfenc, amire "szakértők" hivatkozni szoktak: Ez mindig így volt, vagy ez sosem volt így! Az ember sosem repült, míg 1783-ban ketten végre nem hajtották az első hőlégballonos repülést, melyet követett a léghajó, a repülőgép, az űrhajó.
Az emberek mindig becsapták, megölték a másikat, mindig a többség nyakán élősködött egy gátlástalan kisebbség, azt akarjuk, hogy ez örökké így is maradjon? Ezen a téren azért látható némi előrelépés, a civilizált országok többségében eltörölték a halálbüntetést.
Szép új világ?
Huxley regényére hajaz a társadalmi körkép. A vezérhívő, saját vezetettségükre igényt tartó, de jelentős nagyságú tömegek, nagy egyetértésben egymással és a hatalommal az egyik oldalon. Másik oldalon sok „okostojás”, osztja az észt, együttműködésre, kompromisszumra képtelenek, ugyanakkor a bölcsek kövét hírből sem ismerik. A roadshow folytatódik a ki legyen a miniszterelnök "kardinális" kérdéséről, casting, igen-nem, nemigen. Harc az utolsó szál emberig! Az érem harmadik oldalán pedig a választójoggal rendelkezők negyven százalékát kitevő, a beleszólás, a változás lehetőségét lehetetlennek tartó, csalódott honfitársaink találhatóak.
Fogalomzavarban szenved általában a politika és különösen az „úgynevezett demokratikus ellenzék”. A fogalomzavar abban van, hogy a fenti pártok azt képzelik magukról, mikor alkudoznak egymással, hogy ez az esemény az ”Istenek tanácsa”. Képtelenek felfogni azt, hogy a szimpatizánsokat kivéve ez az alku senkit sem érdekel. Ezt a szűk réteget tovább bontja a marakodás, a beszólások, a bizalmatlanság, a elmúlt évek szégyenletes „együttműködése”. A focit gólra játsszák, a választásokat szavazatra. A fenti profi politikusok lázas igyekezetükben nem jutottak el odáig, hogy megvizsgálják, mit rontottak el korábban, mi szükséges a szavazatok, a támogatás megszerzéséhez. Még a legkreatívabb ötletük is csak az olcsó populizmus volt. Tegyük ingyenessé a tömegközlekedést, létminimum alapjogon, munka nélkül. Nem volt idejük és tehetségük ahhoz, hogy kidolgozzanak egy, a Fideszénél jobb, többek számára elfogadható cselekvési programot. Ilyen program felmutatása nélkül, melyről szívós munkával a választókat meg kell győzni, csakis biztos vereséget lehet kiharcolni. Úgy tűnik, valóban szükség van egy új mozgalom, egy új párt megjelenésére, mert a meglévők képtelenek megújulni!
Kis jóindulattal talán feltételezhetjük, hogy a demokratikus ellenzék értékei között nem tátong szakadék, de az érdekeik között antagonisztikus az ellentét. A civil megmozdulások eddig csak ügyek rendezésére voltak képesek, nem tudják a sokféleségük okán helyettesíteni a politikát. ( Csak nettadó, csak Origó főszerkesztő, stb.) És se egymást, se a pártokat nem tekintik partnernek. A tömegek jelentős része nagyobb szerepet vállalna, ha létezne autentikus vezető erő, amely képes a problémák megfogalmazására és a megoldás módjára hitelesen rámutatni. Ha a spontán megmozdulások irány nélkül maradnak, garantált a kifulladásuk.
Erre a problémára kell megoldást találni, vagyis „gombot varrni rá”.
Hosszú ideje "érv"-ként hangoztatják az elemzők, hogy a kudarcaink egyik oka a demokratikus kultúra, a hagyományok, a polgári öntudat fejletlensége, hiánya. Igazuk van, ez bizony hiánycikk hazánkban! Ugyanakkor ennek a megváltoztatása érdekében a rendszerváltás óta (előtte sem), a politikai erők kísérletet sem tettek. Gondolkodó civilek, tudósok próbálnak megoldásokat keresni a gondra, sajnos egymástól elszigetelten és média nyilvánosság nélkül. A meghonosodott politikai felfogás és gyakorlat, hovatovább működésképtelenné tette a jobb, méltányosabb társadalmi életet. (Lásd:Magyarország, Románia, Ukrajna, stb.) Ha valahol felvetődik a változtatás igénye, valaki új megoldást javasol, a régi, hitelét vesztett nomenklatúra közösen igyekszik azt bagatellizálni, lehetetlenségként beállítani. Ez a jelenség eléggé általános:
„A régi struktúrákhoz markáns érdekek kötődnek, s mivel a váltások az előző struktúrák tagadását jelentik, azokat többnyire jelentős erők vehemensen védik.”
Sajnos a gondolkodásunk egyéb "csapdáival" is permanens birkózásra kényszerülünk, a helyzet súlyos, de nem reménytelen.
Jómagam arra biztatok mindenkit, aki hisz Magyarország társadalmi, politikai, erkölcsi megújulásban, hogy ne hallgassanak a károgó varjakra, dolgozzanak bátran az elképzeléseiken, ismertessék azokat mind szélesebb körökben.
"A leghosszabb út is az első lépéssel kezdődik."
Innen szép nyerni!
