Csapataink, Vezérünkkel az élen, Brüsszelben mértek döntő csapást az ellenségeinkre ezen a héten! A kormányhoz hű erők és ellenfeleik egyaránt, győzelemként élik meg a hét eseményeit, irracionális világukba zárva. Nálunk már csak így megy ez, nem a tények, hanem a hiedelmek, az indulatok, a piti kisszerűség, az ellenfél gyűlölete az eladható politikai termék. Bármi is legyen az igazság, ha az ellenfelem mondja, akkor azt tagadom! A félreértések elkerülése miatt, ez a fajta attitűd nem csak magyar és nem csak jobboldali tulajdonság. Nézzük meg közelebbről, hogyan válik semmivé az együttműködés, a párbeszéd a fanatizmus, a túltengő ego miatt. Van itt két ember, akik nem voltak mindig ellenségek.
Soros és Orbán is a maga által helyesnek gondolt társadalom védelmében, érdekében dolgozik. Mindketten rengeteget költenek erre, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy Soros a saját, Orbán a köz pénzét költi a saját hobbijára. Soros ismereteket, tudást közvetít, amivel vitatkozni lehet. Orbán Viktor intézményeket, szervezeteket akar ellehetetleníteni, megbélyegezni, a "gondolatrendőrség" elleni szent háborújában. Úgy látszik, mindketten éretlennek tartják a társadalmat az önálló, felelősséget vállaló döntésre. Talán az erőszakosság, a hatalommal való visszaélés az, amiben a rendelkezésre álló lehetőségek és a mentalitásuk okán, különböznek. Soros a nézetei terjesztésével, azok helyességének bizonyításával, a különböző vélemények ütköztetése, vitája során törekszik a nyílt társadalom megvalósítására, míg Orbán Viktor a „könyvégetés” átvitt ételmű eszközével képzeli el a társadalom gondolkodásának befolyásolását. Sajátos kettős mércének tűnik, hogy amit szabad Jupiternek, azt nem szabad a szamárnak. És mindkettőjük számára ott van a élő társadalom kemény valósága, az adott állapotában, amelynek véleményét, akaratát, támogatását egyikük sem nélkülözheti.
A civilek „sárga csillaggal” való megbélyegzésének törvénytervezete, sokat szelídült a FIDESZ-ökle szerepét játszó, amúgy (nem) nagy tudású Németh Szilárdja promójához képest: „A Soros-birodalom álciviljeit azért tartják fenn, hogy a globális nagytőkét és a politikai korrektség világát átnyomják a nemzeti kormányok fölött. Ezeket a szervezeteket minden eszközzel vissza kell szorítani, és azt gondolom, hogy el kell innen takarítani. És most ennek, úgy érzem, eljött a nemzetközi lehetősége."
Orbán Viktor, miközben helyesen érzékelte az EU önvédelemre és cselekvésre való képtelenségét, összeesküvés elméletekbe bonyolódva, a demokrácia és a gondolkodás szabadságát sajátosan értelmezve, háborút hirdet a haladás erői ellen. Az előző ciklusban, reagálva az EU kritikájára, azt mondta: „Mi is megtanultunk késsel és villával enni.” Ez lehet, hogy sikerült nekik, de egy érték és gazdasági, politika közösségben „fehér ember” módjára viselkedni már nem igazán. Magyarország nem egy dakota rezervátum, a Nagy Manitu helyett felelős kormányzásra, társadalmi békére, haladásra van szükségünk az örökös, öncélú békétlenség szítása, valódi haladásra a hamis, „győzelmi” harsonák helyett.
Nehéz nem észrevenni, hogy Orbán és Soros, értékeik különbözősége ellenére, tükörképei egymásnak, mindketten küldetéstudattal és a társadalmi valóság hamis tudatával rendelkeznek. Ez a világban való, ellentmondásos megítélésükből látszik egyértelműen. Egyesek forrón szeretik, mások dühödten utálják őket.
Soros György a Nyílt Társadalom Alapítványok hálózata – alapítványok, partnerek, projektek – több mint 100 országra kiterjedő hálózatának alapítója és elnöke. A nyílt társadalom iránti elkötelezettsége – amelyben a jogokat tiszteletben tartják, a kormány felelősségre vonható, és az igazság senkinek sem a monopóliuma – minden korábbi filantróp magánkezdeményezéstől megkülönbözteti a Nyílt Társadalom Alapítványok hálózatát.
Ugyanakkor Goran Buldioski mondja: (Az OSF európai igazgatója) Különbséget kell tennünk Soros György és az OSF között. Soros rendszeresen megnyilvánul, amiről az európai média rendre beszámol. Soros György az alapító, és egyben ő áll anyagilag mögöttünk, de ez egy nonprofit alapítvány, külön törvények vonatkoznak ránk itt, az USA-ban, Európa többi országában és a világon máshol is, amiket betartunk. Soros György ugyanakkor részt vesz a politikai vitákban, aktívan hangot ad a véleményének különféle témákban, könyveket ír. Sok véleményt, amit megformált, nem tekintünk közösnek, vagy olyasminek, amihez ragaszkodnánk az alapítványon belül.
Orbán Viktor annyira szeret vitatkozni, észérvekkel bizonyítani állításait, hogy a szemében vörös posztóvá vált Soros György miatt, a fürdővízzel együtt, a gyereket is kiöntené. Vajon a kicsinyes bosszú kultúrája örökölt, vagy kialakul?
Érthetetlennek tűnik ez a méltatlan vagdalkozás, hiszen hite szerint, az erő, az igazság, a migráció elutasítása miatti támogatás vele van, akkor mitől fél?
Orbán talán érzékeli, talán figyelmeztették rá a realistább szakértői, hogy a CEU és a civilek szabályozásáról szóló tervezet kapcsán megnyilvánuló tiltakozás, nem csak emiatt van. Ez elválaszthatatlan az erőszakos, egyeztetések nélküli, arrogáns, nagyképű, agymosó politikájának egészétől, amely nem a „nemzetbiztonságról”, hanem hatalmának minden áron való bebetonozásáról szól.
Az Orbán kormány tevékenységét nem alaptalanul bírálók, a leváltásukat szorgalmazók, alig látnak azonban az orruknál távolabb. Egy politikai közösség a választópolgároktól kaphat felhatalmazást a kormányzásra, valamilyen jó vagy rosszabb választási rendszerben. A jelenlegiről, hibái ellenére megoszlanak a vélemények. A 2018-as választási győzelmet akarók szinte kivétel nélkül, a technikai kérdés gumicsontját rágják, mulasztják a drága időt és erodálják tovább a lehetőségeket. (Előválasztás, kettős választás, 500 napos program és most Gulyás Marci ötlete a választási rendszer megváltoztatásának kierőszakolásáról.) Demokratikus úton, kétharmados többséggel, csak a parlamentnek van joga a választási rendszer megváltoztatására. Ez a jelenlegi ciklusban irreális elvárás lenne a NER felé.
A kézenfekvő és eredményt hozó út, a NER ajánlatánál jobb, a társadalom valódi, (nem csak „politikai”) többsége által támogatott, megvalósítható program létrehozása, erről a „kritikusnál” nagyobb tömeg meggyőzése, még lehetőségként sem merült fel az ellenzéki gondolkodásban.
Mi lehet ennek az oka?
Kötve hihetjük, hogy a NER világa lenne minden megoldások legjobbika. Talán az intellektuális képességek hiánya, a pályára való alkalmatlanság az ok, hogy két parlamenti ciklus is kevés volt a vezérhangya elindulásához?
Még rosszabb feltételezés lehet, ami mára egyre több honfitársunk fejében felmerült, hogy a NER eszméjével, alkotói fején találták a szöget. Igen, a politikai, gazdasági, igazgatási elitek maffiaszerű, egymást hallgatólagosan támogató rendszeréről van szó, mely a demokrácia látszatába csomagolva, magánosítja a társadalmi erőforrások jelentős részét, úgy a tűrőképesség határáig.
Nem kevésbé sötét feltételezés az, hogy a mai magyar társadalom csak ennyire képes a saját érdekeit felismerni, azokért kiállni. Talán pont erre van szüksége? Jó neki, ha önjelölt próféták hülyét és szegény embert csinálnak belőle?
A helytelen következtetések levonása előtt, tudnunk kell, hogy társadalmunk immunrendszere súlyosan sérült, csak az utolsó száz évben szított, felgyűlt, elszenvedett, szinte mindenkit ért traumák miatt. Ne ítélkezzünk, minősítsünk, hanem keressünk valami jó megoldást az ország helyzetére.
Jobb napot Magyarország!
