Jobb napot Magyarország!

    A mai napon szavaz a parlamenti kétharmad a jövő évi költségvetés elfogadásáról. Forduló pontra érkeztek a képviselő urak és a magyar társadalom józan többsége. Egy cinikus, erőszakos, szinte minden társadalmi csoport érdekeit megsértő, 133 fős frakció, mely erejét, lehetőségeit túlbecsülve, arányérzékét, önkontrollját vesztette, akarja a társadalomra erőltetni unortodox, illiberális, reakciós elképzeléseit. Meg akarja mutatni, hogy ki az Úr. Elszabadult hajóágyúként viselkedik, elidegenedve, becsapva megbízóit, a magyar választópolgárokat.

   A képviselő urak szereptévesztésben vannak! Fogalmuk sincs a demokráciáról, a társadalom helyzetéről, az emberi szükségletekről, a magyarok tűrőképességéről. Nem érzékelik a valóságot. Egyfajta hagymázas ideológia leple alatt rúgják fel a „társadalmi szerződést”, kényszerítik a meghaladott múltba irányuló időutazásra választóikat, miközben a tevékenységük egyetlen, valós célja a hatalom, az erőforrások kisajátítása. Arcátlan, pökhendi harácsolást folytatnak. Demokrácia felfogásuk, a miniszterelnök „igazi demokráciája” azt jelenti, hogy a nép „szabadon” megválaszthatja saját diktátorait. A népesség jelentéktelen hányadát képviselő, megosztásból, politikából „ingyenélő” kis csoport vezeti meg a békében, munkában, emberi módon élni akaró milliókat. Ámokfutó exhibicionisták tematizálják a közéletet, beszélnek jobb és baloldalról, nemzetről, apostoli királyságról, szentkoronáról, gárdákról, az általuk megálmodott, soha el nem érkező jövőről, semmibe véve a többség érdekeit, jogait, a népfenség elvét. A formális demokrácia függönyét lobogtatják. Lehet még korlátozott, manipulált módon „szabadon” beszélni, gyülekezni, vállalkozni, utazni, de a döntésekbe beleszólni, azokat befolyásolni nem lehetséges. Nincs konzultáció, egyeztetés, párbeszéd. A meghekkelt választások eredményeként megszerzett hitbizomány birtoklói önállósították magukat, saját személyes és pártérdekeik megvalósítása céljából. A miniszterelnök a „történelmi személyiség” szerepére vágyik, miközben családja, baráti köre, a párt gazdasági hátterének tulajdonosai nyíltan, gátlástalanul harácsolnak, tüntetik el az adófizetők és az EU pénzét. A törvényeket a saját zsebükhöz szabják. Kettészakították az országot, nincs használható, felemelkedést biztosító gazdaságpolitikájuk, szembefordulnak a nyugati civilizáció értékeivel, az ország innen való kivezetésével kacérkodnak. Elgurult a gyógyszer, nincs tovább.

   Elérkeztünk a szakítópróbához. Az összetákolt, százezrek helyzetét tovább rontó költségvetés elfogadásával a Fidesz hadat üzen a társadalomnak. Nyíltan deklarálja a NÉPPEL való szembenállását. Magyarország jelene és jövője a tét. Vagy mi, az ország, vagy egy tisztességtelen, hazug, küldetéstudattal megvert maroknyi ingyenélő marad talpon. A mai szavazás eredménye mutatja meg a követendő utat. Vagy sikerült a tiltakozások hatására jobb belátásra, józanságra, hasznos korrekcióra rávenni a kétharmadot, vagy nincs más lehetőség, mint a hatalomból való eltávolításuk, az ámokfutásukért való anyagi, erkölcsi és büntetőjogi felelősségre vonásuk. 

Hajrá Magyar Köztársaság!

   Egy idézet Nemes Balázstól, a november 17.-én mondottakból: „25 év után a mi generációnknak most érkezett el a rendszerváltás. Abban a retorikában kellett felnőnünk, hogy az éppen aktuális ellenzék hazaáruló, nemzetvesztő, miközben mindenki tudta, hogy az éppen hatalmon lévők annyi pénzt raknak zsebre, amennyit csak lehet. Felnőttünk! Itt kopogunk, kezünkben a függetlenség és a remény zászlajával. Megérkeztünk követelni a jussunkat: a politikai képviseletünket és az érdekeink érvényesítését, amelyekre születésünk óta senki sem figyelt. Formálni akarjuk ezt az országot. Szerethetővé, élhetővé tenni. Ezért visszük vásárra a bőrünket az utcán, a munkahelyen, és ha szükséges, akár a kamerák előtt is. Elég volt! Nem akarunk emigrálni. Addig fogunk küzdeni, amíg végre jó nem lesz itt élni.”

   Természetesen a szenvedélyes hangú beszédek előadói nem csak helyet követeltek maguknak az élhetőbb Magyarország jövőjének alakításában, hanem kemény kritikával illették a rendszerváltás adta páratlan lehetőségek elmulasztásáért a politikai pártokat, azok vezető személyiségeit. A rövid időkeret nem tette lehetővé az elmúlt huszonöt év árnyalt elemzését, kormányzati ciklusok szerinti értékelését. Maradt a teljesítmények, a pártok, a politikusok összemosott elutasítása. Egy fiatal generáció életérzését mondták el a közelmúltról és a jelenről. Nem egyszerűen kormány, hanem valódi rendszerváltás a megoldás kulcsa.

   Ezt láttuk az emelvényen előadóktól. A Közfelháborodás Napja nevet viselő tüntetés harmincezer résztvevőjének jelszavai, egyetértve az elvesztegetett huszonöt év kritikájával, ennél az életérzésnél konkrétabbak voltak. Orbán takarodj, Európa, Demokráciát, Fideszmaffia!

   Két dolgot kell megkülönböztetnünk. Van egy, a fiatal generáció nevében fellépő, az elmúlt időszak politikáját elutasító, politikai képviseletet követelő szervező gárda. Mindenképpen pozitív esemény a színre lépésük! Ígéretes erővé válhatnak, ha megszerveződnek, megfogalmazzák a céljaikat, az oda vezető módszereket, ha sikerül jelentős támogatottságot szerezniük a programjukhoz, mely még megalkotásra vár. A választásra jogosult korúak 20-35 év közötti rétegének létszáma: 2075000 fő. Ekkora a Fidesz tábora. Nyilván, nem homogén csoportot képeznek, de hatalmas lehetőség a politika befolyásolására. Ez csak akkor jöhet létre, ha az általuk kritizált, „egymást fikázó” elődeiket meghaladva, nem mások kiszorításával foglalkoznak, melynek jelei „haladó hagyományként” megjelennek. Látni és tudni kell, hogy a november 17.-i tüntetés harminc ezres tömege nem a helyet követelő fiatalok még nem létező programja miatt demonstrált, hanem mert torkig van a regnáló rendszerrel. Erről szóltak a jelszavai.

   A tüntetést követően, sajátos polémia jött létre a demokratikus ellenzék és a magukat civilekként megjelölők között, a média nagy örömére. Kevéssé tudatosult mindkét oldalban, hogy nem ők fújják a Passzát szelet. Sorsával elégedetlen, tüntetni, választásokon szavazni hajlandó tömegek nélkül, az önjelölt szereplők súlytalanok. A régi elit kevés dologra lehet büszke, vastagon hozzájárult a Fidesz helyzetbe hozásához. Máig képtelen volt a hibák feltárására, elemzésére, bármiféle értékalapú együttműködésre. Hiteltelenné küzdötte saját magát, a Fidesz segítségével. A huszonöt év „eredményeként”, a szakszerűségre, a nemzeti együttműködésre hivatkozva, elhívatott, jobb és baloldali pártjaink a következőket produkálták a teljesség felsorolása nélkül.

• Az 1990-es adósságállomány a többszörösére nőtt.

• Eladták a nemzeti vagyon nagy részét, áron alul.

• Megszűnt másfél millió munkahely.

• Végletesen megosztottá vált az ország.

• A szegények száma a négy millióhoz közeli.

• Szertefoszlott a jogállam, a demokrácia.

• Visszacsúsztunk a nemzetközi verseny minden területén.

• Elvesztettük a jövőképünket.

Összehasonlításképpen: Japán vagy Németország az elvesztett háború, a romok, a jóvátételek után, húsz év alatt a világ élvonalába küzdötte magát. Mondhatja-e a magyar politikai, gazdasági, értelmiségi osztály, hogy a teljesítménye elfogadható? A tüntető tömegek nem így gondolják. Ami a civilek pártokkal szembeni elutasítását illeti, így szocializálódtak. Ezt látták az együttműködésre képtelen pártjainktól. Csak remélhetjük, hogy a kezdeti kiszorítósdit valódi együttgondolkodás követi a fő kérdésekben.

   Újabb meddő, sértődött, hamis polémiát kezdeményezett a politikából élők siserehada. A tüntetők negatív értékelését, a rendszerváltás óta eltelt huszonöt év mindenoldali politikájáról, nemzedéki ellentétté hamisították. Egyrészt képtelenek megkülönböztetni a szónokok által mondottakat, a tömeg által skandált Orbán takarodj, Fidesz maffia, Európa, Európa, jelszavakkal. Nem volt elég hangos?

   A fiatal szervezők, szónokok reagáltak a kritikára, amennyiben az ánblokk csapnivaló, elmúlt időszak kormányzási ciklusai közti különbségeket nem osztályozták eléggé árnyaltan. Az összbenyomásról beszéltek, amikor a „temetni jöttünk, nem dicsérni” mondat elhangzott. Segítsünk a teljesség igénye nélkül az elutasítás megértésében. Mit sikerült a politikának elérnie az elhivatottság és a szakértelem zászlaja alatt? Lett egy eladott, elkótyavetyélt, lepusztított országunk, adósságunk a többszörösére nőtt, miközben kiárultuk a gyárainkat, erőműveinket, vasútjainkat, üzleteinket. A munkaképes korúak alig több mint felének van állása, milliók élnek szegénységben, a magyar társadalom végletesen megosztott. Az abszolút különbség tovább növekedett a nyugati országokhoz képest, a felzárkózás ilyen vezetéssel reménytelennek látszik. Hogyan jutottunk idáig? Talán az utca embere a felelős? Az ő feladata, hogy elemezze, megnevezze a hibákat?

   Nem a politikával, a pártokkal van a gond, mint kategóriákkal, hanem azzal, ahogy ez működött az elmúlt huszonöt évben. „Demokratikus” pártjaink a rájuk ruházott felhatalmazással visszaélve, a közjót csak a megválasztásukhoz szükséges populizmus erejéig képviselték (jórészt hitelekből, a nemzeti vagyon eladásából, a magántulajdon megsértéséből fedezve). Az állami, önkormányzati megbízatásokat zsákmánynak tekintve, személyes és pártérdekek céljából „privatizálták” a társadalom erőforrásait. Nem hisztizni, megsértődni, további ellentéteket szítani kell, hanem megváltozni, megtisztulni. „Kitelt a három (huszonöt) esztendő!” Az emberek élni akarnak, elegük van a hazugságból, a „holnap lesz majd szép nekünkből”. A Föld 30km/sec sebességgel kering napkörüli pályáján, a sértődött csipkerózsikáknak sürgősen fel kellene ébrednie, mert a végén kihullanak a rostán. Az idő megérett a változásra! Azonban nem csak változni, hanem előre is kell lépni. Előre lépni csak átgondolt, megvitatott, egyeztetett program alapján lehet, amely ma még nem látszik. A mit nem akarok kevés az üdvösséghez, szükséges a mit és hogyan akarok. Bízhatunk benne, hogy létrejönnek a szükséges személyi, szervezeti feltételei egy élhetőbb, támogathatóbb kormányzásnak. Türelemre, segítő közreműködésre, részvételre van szüksége a születő, vajúdó demokráciának. 

Innen szép nyerni!

   A valóság két oldala, a parlamenti bolhacirkusz és a Kossuth téri tömeg tüntetése egymásból fakadnak. Erről az ambivalens egységről mindmáig nem volt hajlandó tudomást venni a politikai elit, a szakértőnek mondott közönség és természetesen a holdudvarok szektás médiája. Ez a nép nem olyan hülye, mint vélik a pártok stratégiáját, kommunikációját meghatározó Cipollák.

   Végre láthatóvá vált a bugyor mélye, tízezrek előtt a helyszínen és százezrek előtt a médiákban (lassan ébredezik egy részük), melyek 20 évvel el vannak maradva a társadalmi helyzet érzékelésében, netán a gondok felismerésében és kimondásában. A politikai pártokat ez ügyben említeni sem érdemes. Most a társadalom nyakán élősködők nagyszámú serege, „értetlenül és megdöbbenve” téblábol, próbál visszakapaszkodni korábban megkérdőjelezhetetlennek gondolt szerepébe. Meg vannak döbbenve, hogy a magyar nép, az ifjúság, képes gondolkodni, ennek alapján cselekedni. Képes átlátni a szitán, az egész hamis, korrupt ingyen élésen, a személyes politikai homokozók hiábavalóságán, a semmittevés, a hazaárulás közérdeknek való feltüntetésén. Ez a helyzet tegnap este, nem a semmiből jött létre. Nyilván, nem csak a rendszerváltástól datálódik, de az óta gyorsult fel a társadalom eróziója, ezzel párhuzamosan a megvilágosodása. A huszonegyedik század hajnalán, a gondolkodó, szabadon élni akaró emberek, nem tűrik tovább egy szűk csoport ótvaros ideológiáját, a helyben járást, a kifosztásukat örök adó és járulékemelésekkel, a békétlenséget, megosztást, a kiszámított stresszhelyzet fenntartását. Az információs forradalom betörte az ajtót! Nincsenek tabuk, diktált dogmák. Nagy a megdöbbenés, a tanácstalanság, pedig még csak a fedőt emelgeti a gőz, a fazék még nem robbant fel.

  Hogy mi a baj? Az elhangzott beszédek szerint, minden, ami ezt a hosszú évek óta bűzlő, impotens, élősködő, hazug, a tényeket elhallgató, évtizedekre titkosító, korrupt, politikai, gazdasági, véleményformáló „elitet” jellemzi. Igazi rendszerváltásra van szükség. Kitelt a huszonöt év, lejárt a jelzések, kérések kora, a szónokok és tüntetők követelik változást, a megtisztulást. Az elmúlt két hét eseményeiből láthatjuk, hogy mese a passzivitás, a birka nép mítosza. Egy alakuló, gyermekbetegségeivel birkózó civil társadalom követel beleszólást sorsának alakításába, szervezi magát politikai erővé, választja ki vezetőit. Még csak az elutasításig jutott, de el fog jutni a célok és megoldások kitűzéséig.

Hajrá Köztársaság, hajrá Európa!

Október 31. napján este a József Nádor téren felfüggesztett állapotba került a magyar társadalom gondolkodó, autonóm személyekből álló részének, (jelentősebb nagyságú, mint gondoltuk, és mint sugallják az e hitben érdekeltek), és egy illiberális állam létrehozásán fáradozó rezsimnek a feszült viszonya. Kegyelmi állapot, mindenki időt nyert, a tüntetés szervezői a győzelem megünneplésére hívták a polgárokat, mulatni azonban keveseknek volt kedvük. Az utóbbi napok eseményei számos tanulsággal szolgáltak az állam és a polgárok kapcsolatáról. Emeljünk ki közülük néhányat, fontossági sorrend nélkül.

• Az emberek nem ugyanannak a nyájnak a birkái. Még a békemenet hívei közül is sokan bírálták a nettadó ostoba és orwelli ötletét.

• Egy kormányzó párt, menthetetlenül hibázik, ha önteltségből, pökhendiségből, hozzá nem értésből, nem folytat valódi párbeszédet az őt eltartó társadalommal. A levélszemét, ellenőrizetlen „konzultáció”, nem ad valós visszajelzést.

• Az egyszemélyi vezetés a diktatúrák létrejöttének melegágya. Súlyosbítja a helyzetet, a korrupt, immorális, a vezetőt gondolkodás, bírálat, figyelmeztetés nélkül kiszolgáló, bólogató Jánosok pozícióba helyezése. Hosszú lenne a lista, ha felsorolnánk a neveiket.

• Egy kormány sem gondolhatja komolyan, hogy a nép ellenére kormányozhat. Ez még az Orbán kormányra is igaz.

• A parlamenti „hülyeséggyár” véleménye ellenére, a százezres nettüntetést az ötlettel való elégedetlenség váltotta ki. Létezik az „utolsó csepp” elmélet, vagy a dialektika fontos törvénye: a mennyiségi változások, minőségibe csapnak át. A parlamenti képviselők többsége vizsgázott az egyetemén ebből, elfelejtették volna?

• Ugyan az elmúlt ciklusban számos durvább, tisztességtelen, a társadalmi kohéziót, a növekedés feltételeit romboló döntést hozott a kétharmad, az ellenzék erőtlen, dilettáns asszisztálásával, a nettadó volt az utolsó csepp. Az öntudatos polgár a személyes világába való belerondításként, a társadalmi kapcsolatok, az információszabadság, az önszerveződés korlátozásárra tett, első kísérleteként fogja fel az ötletet.

• Az ellenzéki politizálás eredménytelenné, jelentéktelenné és hiteltelenné vált. A keddihez mérhető tömeget 2010 óta nem láttunk a kormány ellen tüntetni. Ez két dolgot is jelez. Nem a polgári passzivitással van a baj, hanem az érdekeinek képviseletével, a mozgósításra való képtelenséggel. A hatalmas részvétel azt is jelezte, rendszerszintű problémáról van szó. Bár a tüntetés arcai a záró rendezvényen nagy bajban voltak, igyekeztek adóügyi kérdéssé degradálni a megmozdulást, a részvevők láthatóan elégedetlenül és csalódottan reagáltak.

• Végül adódik egy újabb tanulság. A civil megmozdulások ugyan képesek adott ügyben befolyást gyakorolni a hatalomra, de nem képesek helyettesíteni a politikát. Elhangzott a „visszavettük a politikát” mondat. Nem vettünk vissza semmit. Annyi valóságtartalma van az állításnak, hogy az önbecsülésünket, az életünk befolyásolására való hitünket visszaadta, és ez hatalmas dolog. Nem tudjuk, hogy hogyan tovább? Ez már a Kánaán? Elégetettek vagyunk a jogállam, az alkotmány átalakításával, az egyházi ügyek kezelésével, a visszamenőleges törvénykezéssel, a meghívásos pályáztatással, nem jó nekünk Európa?

• El lehet gondolkozni, a diktatúra fogalmán. Az egyszerűbb lelkek diktatúrát kiabálnak, demokráciát követelnek. A tüntetések során láthattuk, a rendőrség korrektül, kulturáltan látta el feladatát. A tüntetések megtartását nem próbálta senki korlátozni. Tehát formálisan minden rendben van. Átvitt értelemben viszont érvényesül a döntéshozatal diktatúrája, a választók beleszólásának korlátozása. Gondoljunk az alkotmány, a törvények, a választási rendszer, az önkormányzatiság, a munkavállalói jogok folyamatos átírására, a hiányos és hamis tájékoztatásra. Tulajdonképpen a hatalommal való, saját célra történő visszaéléssel állunk szemben, a törvényesség látszatába burkolva.

• Csak a kajánkodás okán: Varga Mihály, Lázár János, Rogán Antall, Deutsch Tamás, legfőképpen Németh Szilárd arca nem pirul? Kőkeményen védték a védhetetlent, csúnya arcvesztés, bár ilyen finomságokra nem érzékenyek.

Innen szép nyerni!

   Az utóbbi napok eseményei változást jeleznek a polgári passzivitásról korábban kialakult képen. Úgy látszik a politikai aktivitás növekedéséből, igaza van Orbán Viktornak, a magyar nép szabad akar lenni. Nem tekinti magát "félázsiai" jobbágynak, aktuálisabban muzsiknak. Nem akar egy ágyban feküdni az állammal, "tud késsel és villával enni", egyedül is. Nem akar birkanyáj lenni. Magyarok tízezrei tapasztalják meg a közösség erejét, szembesülnek a NER lényegével. Itt csak azt emelném ki, hogy ez a rendszer nem a többségi társadalom érdekét szolgálja, semmibe veszi a polgárok akaratát, pökhendi, cinikus, hazug. Még nem találkozott az igazsággal. A nettadó elleni demonstrációk civil érdekeket fogalmaznak meg és figyelmeztetik az államot tevékenysége határaira. Egyúttal jelzik az ellenzéki politika elégtelenségét, ürességét. Ezt a megmozdulásokat követő nyilatkozataik vagy éppen hallgatásuk mutatja. Nem feledkezhetünk meg állampolgárként a sajtó és az egyéb médiák hiányos, az államhoz lojális tájékoztatásáról sem. Nem így működik a szabad sajtó! Lehet, hogy nem is kellene néznünk, hallgatnunk? Talán az unortodox kormány se fizetne, senki által sem nézett reklámokért?  

   Új jelenségként találkozik az EU, az USA a társadalom tömeges méretű tiltakozásával. Van más vélemény is, mely különbözik a kormány vagy a CÖF véleményétől. Nem abszolút és reális a kétharmad! Az elkövetkező néhány hét számos dolgot világosabbá, egyértelműbbé fog tenni. A palackból szabaduló szellem azonban csak akkor tud eredményes lenni a társadalom számára, ha pozitív iránya, célja van. Nem előrelépés, ha egy újabb rossz követi az előzőt. A jelenlegi helyzetben még nem látszik az, hogy egy új mozgalom vagy a megújuló demokratikus ellenzék világos jövőképpel rendelkezne. Bár kis hazánkban mindenki fene nagy talentummal rendelkezik, érdemi előrelépést nem tapasztaltunk az elmúlt négy évben. E munkához néhány szempontra hívnám fel a nagyérdemű politikai publikum figyelmét.

• Az ellenzéki pártok megújulásához horizontálisan és vertikálisan is kezdeményezett és támogatott, átgondolt, felelős, becsületes munkát kell elvégezni. Bármelyik pártra igaz: a társadalmi, gazdasági, kulturális viszonyok valóságos helyzetének ismerete nélkül, csak vágyakat, tévutakat, vereségeket lehet előidézni. Ha nem tudom, hogy hol vagyok, hová igyekszem, akkor csak bolyongok. Amíg nem tesszük fel a kérdést és nem találjuk meg rá a helyes választ, meddő vállalkozás a módszereken, a szervezésen, személyi kérdéseken nyűglődni. A kérdés pedig az, mi az oka a polgári passzivitásnak, mi idézte elő? ( Itt most a „demokratikus” ellenzéki oldalról beszélek.) Demokratikus alatt nem a Fidesz által gyakorolt többségi diktatúrát értem, hanem a jogállam, ellensúlyok, autonómiák, kisebbségek, közösségek rendszerét, a személyes és kollektív szabadságjogok biztosítását. (Vagyis, ami a demokrácia hosszú fejlődéseként létrejött.) A Jobbik identitása kérdéses. A párt 2012-es évadnyitó rendezvényén, Vona Gábor beszédében kijelentette, hogy „nem kommunisták, nem fasiszták, nem nemzetiszocialisták, de demokraták sem’. ’A Jobbik szellemi centruma nem az osztályhatalom, nem az államhatalom és nem a faji alapokon nyugvó hatalom, de nem is a pénz és a szellemi tőke. Nem tagjai annak a demokrata eszmeiségnek, amellyé az mára züllött.” Vona szembe helyezte pártját a „materialista, ultra liberális” eszmeiséggel és hozzátette, hogy ezzel „a nemzet-, ember- és istenellenes rendszerrel” nem fognak kompromisszumot kötni. A passzivitás fő oka az, hogy a rendszerváltás során, alkalmával és azóta is, becsapták a választókat. Ez az október 12. én otthon maradt négy és félmillió ember nem hiszi el, hogy a politika az ő érdekét képviseli, mint ahogy nem is képviseli. Igaz, hogy a Fidesz is valójában csak „politikai” többséggel rendelkezik, amely azt is jelenti, hogy legitimációs hiánya van, de ez a megszólított, egybetartott 2-2,5 milliós tábor a legnagyobb a magyar politikában, bőven elég a békés kormányzáshoz. Ha egy párt le akarja győzni a NER táborát, nem kerülhet meg néhány fontos kérdést.
• - A NER létszámát jóval meghaladó kört kell maga mellé állítania.
• - Melyik társadalmi réteg lehet ez a 3-3,5 milliós halmaz?
• - Mely intézkedések járultak hozzá, erősítették a Fidesz elfogadottságát?
• - A Fidesz mely intézkedései azok, melyek sértik a többségi társadalom érdekeit?
• - A rendszerváltás „demokratikus” kormányai, pártjai mit rontottak el?
• - Ha a hibák kijavítására választói felhatalmazást kapnának, mit és hogyan csinálnának másként?
• Végül egy megvalósítható, olyan elképzelés, program kidolgozása, mely elindítja Magyarországot a felemelkedés útján, amely a többség által támogatott, erősíti a nemzeti egységet, amely nem másoktól akar elvenni, amely mindenkit munkára ösztönöz.
• A célcsoport a nemzetet alkotó, annak terheit viselő társadalmi többség lehet.
• • A bérből és fizetésből élők. (munkástól a mérnökig, katonától a hivatalnokig.)
• • A kis és közepes vállalkozók.
• • A nyugdíjasok.
• • A romák.
• • A szegények. (rokkantak, nagycsaládosok, idősek.)
• • A szociálisan érzékeny része a nagytőkének.
• Egy kormányzásra esélyes néppártnak szakítania kell a többpárti demokráciák gyermekbetegségeivel, melyek nem csak a magyar, hanem a posztkommunista közép európai országok gyakorlatát és gondolkodását is jellemzik. Ezek a következők.
• • A parlamenti, önkormányzati többség, az állami intézmények irányítása nem tekinthető egyéni és pártérdekeket jelentő zsákmánynak! A tevékenység csakis a közjót szolgálhatja.
• • Fel kell oldani (széleskörű vita, egyeztetés során) azt a társadalom számára elfogadhatatlan gyakorlatot, hogy az általa, életének koordinálásával megbízott és eltartott állam, kisajátítva a hatalmat, önjáróvá váljon. A kormányzás nem jelentheti azt, hogy a parlament társadalmi egyeztetés nélkül, bármely kérdésben törvényt alkosson. A biankó csekk kiment a divatból!
• • Az alkotmányban kell megszabni az állam kompetenciáit, feladatait és az ezek ellátásához szükséges jövedelem elvonás mértékét. A költségvetési felhasználás nyilvánosságot élvezzen.
• • Amikor a közjó fogalmát meghatározzuk, akkor a magyar társadalom egészének anyagi, kulturális, egészségügyi felemelése, ennek előmozdítása a cél úgy, hogy ennek érdekében az egyén, a közösségek és az állami intézmények egyaránt megtesznek mindent. Nem fogadható el az, hogy bárki élősködhet a társadalom nyakán.
• • Mivel az ember képességei, teljesítménye eltérő, egyenlősdiről nem lehet szó.
• • Legyen egyenlőség a jogokban, a tanuláshoz, a munkához, a vállalkozáshoz való lehetőségekben. Az induló hátrányok felszámolását segítse a társadalom. Az önhibájukon kívül munkaképtelenek ellátása társadalmi feladat.
• A fenti gondolatmenet csupán rövid és hiányos vázlat, mely segítségül szolgálhat egy siker reményével kecsegtető pártépítés megkezdéséhez. A dolog szépséghibája, hogy ellenérdekeltség okán a politikai szereplőknél és ismerethiány, öntudat és igénytelenség miatt a polgárok részéről, nem valószínű, még oly csekély előrelépés sem a közeljövőben. Az elmúlt négy év alatt a feladattisztázásig sem jutottak el. De ne adjuk fel a reményt, a Jézus által megteremtett tanok, etikai normák kétezer éves története sem a sikerről szól.

        Innen szép nyerni!

   Még a végén győz a józan ész! Nehéz szülés volt, örüljünk neki. Az eddig megjelent szűkszavú jelentések az ellenzéki pártok „megvilágosodásáról” némi bizakodásra, valaminek a megváltozására adnak reményt. A Budapest jövőjéért felelősséget érzők és viselők számára ez jó hír, felerősíti a reményt, a nagyobb lehetőséget, a főpolgármesteri tisztség elnyerésére. A kampány hátralévő két hetében végre egységes, világos, meggyőző és hatékonyabb lehet a munka. A választópolgárok négy és félévnyi alkudozás után először láthatják az ellenzéki pártok némi együttműködésre való hajlandóságát. Talán a legnehezebb dolog az életben belátni, még inkább elismerni a tévedéseinket, a hibáinkat. A nyakasság, a görcsös ragaszkodás a gyakran téves, elégtelen, esetenként önző képzeteinkhez, csak arra jó, hogy konzerváljuk a meglévőt, bár ez sem kevés. Ez a fajta nézet azonban nem teszi lehetővé a fejlődést, az előrelépést, mondhatjuk, hogy irracionális magatartás. Egyre inkább láthatóvá válik, vannak Magyarországon olyan emberek, akik képesek racionálisan gondolkodni, a honfitársaira nem ellenségként tekinteni, akik címkéken, dogmákon felülemelkedve elkötelezettek a felemelkedés, az ország valódi megújulása iránt. Vannak emberek, akik nem élősködni akarnak, nem a kapcsolati tőke a megélhetésük alapja. Képesek magukról gondoskodni és másokat is segíteni a két lábra állásban. Falus Ferenc, Magyar György visszalépése Bokros Lajos javára tiszteletre méltó gesztus, ugyancsak az, a Falust jelölő négy párt rábólintása, az élet, a választók, a közvélemény kutatások eredményei által kikényszerített egyetlen jó és alkalmas, széleskörűen ismert jelöltre. Az is örömre ad okot, hogy egyre erősebben megjelenik a politikai életben a civil társadalom és szervezetei, mozgalmai részéről sürgető igény, a valódi rendszerváltás megvalósítására, a demokratikus erők megállapodására a közös minimális célok elfogadásában. A jogállam és intézményei megerősítésében, olyan új, konszenzuson alapuló, népszavazással megerősített alkotmány megalkotásában, mely kizárja bárki lehetőségét a hatalom kisajátítására. Ez a lehetőség már korábban is felmerült, több kezdeményező javaslat elhangzott: http://hvg.hu/velemeny/20130925_Bokros_sorozat_legyen_nepszavazas/ http://face2face.blog.hu/2013/09/09/udvozlunk_a_blog_hu-n_19901 A javaslatok érdemi megfontolására a pártok részéről nem került sor 2013 szeptemberében, még mindegyikük a legerősebbnek gondolta magát. El lett vesztegetve két és félév, el lett bukva két választás. Több lehetőséget nem lehet kihagyni teljes arcvesztés nélkül. A 2014, augusztus 8. án létrejött OGYM mozgalom, mely teljes agyonhallgatás mellett a Kossuth téren az óta is demonstrál, két hete hozott határozatot egyhangú támogatással, Bokrost most címmel, melyben ugyanerre hívta fel a jelöltállító ellenzéki pártokat. Szeptember 8.án a vendégünk volt Bokros Lajos, ahol beszédet is mondott. A résztvevők megtapasztalhatták, hogy milyen egy rátermett, intelligens, határozott, jó humorú főpolgármester jelölt. A budapesti választók jelentős része, az Ország Gyűlése Mozgalom tagjai, az ellenzéki pártok teljes támogatásával jó esély nyílik arra, hogy a tisztességtelenül és ízléstelenül átalakított választási szabályozás ellenére Budapest a demokrácia erődje maradjon az országban. 

Jobb napot Magyarország!

   Egyébként az a véleményem, hogy az önkormányzati választási eredmények elemzése után, az ország, a magyar nép felemelkedését valóban akaró erőknek, a politikai pártoktól függetlenül konzultációt, majd mozgalmat kell szervezniük a haza, a magyar nép helyzetbe hozása érdekében. Mi indokolja ennek a szükségességét? Ha a történelmünk utolsó évszázadának eseményeit, a politikai iszapbirkózást, a társadalom nagyobb csoportjainak tudatállapotát, az ezt tükröző sajtóvitákat, irodalmi és tudományos munkákat nézzük, lesújtó képet látunk. Egy elfáradt, képzetlen, beteg, megosztott, irány nélkül sodródó ország küzd a démonaival. Küzd a történelme során mindig a nyakán élősködő, tehetségtelen, korrupt vezetőivel, azok hazug, önző demagógiájával. Ez egy zsugorodó határok között élő, demokratikus kultúra, polgári öntudat, nemzeti identitás nélküli ország, mely napjainkra elvesztette a fejlődés iránt elkötelezett értelmiségét is. Az itt élők többségének nincs és nem is volt hazája. A hazátlanság abból következik, hogy Magyarországon a társadalom többsége polgári jogokkal, emberhez méltó anyagi megélhetéssel, közösen vállalható értékekkel sosem rendelkezett. A nemzet erejét, alkotóképességét jelentő nagy többség számára a haza nincstelenséget, jogtalanságot, megaláztatást jelentett. Vajon mi az oka Magyarország sorozatos kudarcainak, vereségeinek, évszázados visszatekintésben? („Balsors, akit régen tép,”) Mi ebben a mi felelősségünk, mit csinálunk rosszul? A sikertelenség legfőbb okának a támogatottság döntő nagyságú hiányát tartom. A magyar társadalom, a közgondolkodás, megrekedt a középkor hűbéri szintjén, befejezetlen maradt a polgári demokratikus átalakulás, a nemzetté válás. Igen, lehet fanyalogni! A nyakunkon maradt a „győztes” alfahím, a Vezér, a nemesség, a Szent Korona, ahol Én, vagy Mi (kevesen) uralkodunk, kormányzunk, a többieknek nincs joguk, vagyonuk, megélhetésük és ezért NINCS HAZÁJUK. Övék a munka, az engedelmesség, az alázat, életük feláldozása ÉRTÜNK, a hazára hivatkozva, mely csakis a miénk. Ez egy arányaiban jelentéktelen, (10-20%nál nem nagyobb), nem elég intelligens, önző „elit”, amely magában KÉPTELEN elegendő erőt felmutatni, az országot megvédeni. A nemzet nagy, döntő részét kitevő nép, nem érzi maradéktalanul hazájának az országot, a fent jelzett helyzete miatt, csak félszívvel hajlandó érte áldozatot hozni, erős nyomás alatt garantált a bukás. A mindenkori magyar uralkodó réteg SZÉGYENE, hogy erre képtelen volt rájönni, vagy NEM mert előre lépni! A múlt traumáit súlyosbította az ország népességének több mint felét kitevő nemzetiségek sorsának helytelen kezelése, hogy finoman fogalmazzak. A huszadik század világméretű átalakulásai után gondolhatnánk, hogy Hunniában is megtört a jég. Sajnos a társadalom tudatában és a gyakorlatban továbbra is „tükrében ring a táj”. Magyarországon folyamatos, egymás elleni belháború folyik, amely megakadályozza az ország és népe fejlődését, bármiféle kibontakozást. Ezért az állapotért az ország népét ugyanolyan felelősség terheli, mint a vezetőit. Adódott 1989-90.ben egy hatalmas lehetőségünk, amikor külső erők nyomása nélkül, a saját képességeink alapján léphettünk. Hát csak ennyire futotta. Megint hagytuk, hogy a koncért marakodó érdekcsoportok, demokratikusnak látszó politikai pártok, visszaélve megbízatásukkal, kisajátítsák a hatalmat. Az elmúlt huszonhárom év gazdasági helyben járásáért, a nemzeti vagyon elkótyavetyéléséért, az elszalasztott államadósságért, a jogállam meggyengüléséért, a munkalehetőségek szűküléséért mindnyájan felelősek vagyunk, bár különböző mértékben. 1989-90. Kivonulnak az oroszok, Európában béke van. A magyar nép előtt, történelme eddigi legnagyobb lehetősége nyílik meg. Végre sürgető, főbelövetéssel járó kényszer nélkül a magunk útjára léphettünk. Tele bizakodással, optimistán kezdtünk a „rendszerváltásba”, naiv kiscserkészek módjára. A társadalom tagjainak többségét kiábrándító csalódás érte. Igaz, „senki sem lehet jobb a saját csapatánál”. A világháborús romokból mindnyájunk közös munkájával újjáépített nemzeti vagyon üveggyöngyökért másoké lett, hála a félművelt, önző, korrupt gazdasági, politikusi, vállalkozói csoportjainknak. Nem elhanyagolható a külföldi bankok, beruházók felelőssége, melyek bennszülöttekként kezelve bennünket, gátlástalanul kihasználták a rendszerváltó elit tudatlanságát, korruptságát. TISZTELET a kivételeknek, ilyenek is voltak! Elvesztettük a létbiztonságunkat, a vagyonunkat, a munkalehetőségeket. Kaptuk helyette a szabadság illúzióját, egy primitív áldemokráciát. Ennyire futotta a polgárosulatlan társadalom és a szakértelmével villogó, felfuvalkodott értelmiségünk teljesítményéből. Azóta sikerült eladósítani az országot, leszakadni a nemzetközi versenyben, és a hirtelen felindulásban összetákolt jogállamot is lezülleszteni. MIÉRT volt ez lehetséges? Nyilván számos tényező játszott szerepet, gondolok a megörökölt államadósságra, a vezetés tapasztalatlanságára, megfelelési kényszerére, a jogrendszer hézagaira, az elszabadult szabad rablásra, a vadkapitalizmus létrejöttére, a polgári öntudat és felelősség hiányára. A LEGNAGYOBB bajt az okozta, ahogy a politika, a véleményalkotó értelmiség, a gazdasági elit a demokráciát, az állam, az önkormányzatok szerepét, zsákmányként, a társadalom erőforrásainak kisajátításaként fogta és fogja ma is fel. Példátlan tülekedés kezdődött, mely ma is folytatódik, a hatalom, a kasszakulcs megszerzéséért és megtartásáért. A közjó, a nemzet érdeke, üres lózungok, melyekkel bennünket etet a politika. Hasonló játék, mint az orosz rulett. Te húzod meg a ravaszt, aztán bármi megtörténhet, ahogy a miniszterelnök a napokban mondta. Szavazz rám, ruházz fel a hatalommal, aztán, kuss! Na de, ne szaladjunk ennyire előre. A rendszerváltás előkészítésekor, a törvények megalkotásakor az „elit” igyekezett a népszuverenitást korlátozni, a kormányozhatóságra hivatkozva minden kérdésben a döntés jogát magának megtartani. Ez a demokráciában való igazi hit és elkötelezettség hiányát jelzi. A népszavazás, a népi kezdeményezés elsikkasztása napjainkra bontakozott ki teljes pompájában. Az alkotmány lehetőséget hagyott egy kellő (de nem valóságos) többséggel megválasztott párt számára, hogy az általa írt törvényre hivatkozva bármit megtegyen. Tipikus jogász mentalitás, így gondolkozik az, aki még nem találkozott a Jóistennel. Közérthetőbben, akit még nem vontak ezért felelősségre. Lásd: Orbán Viktor szónoki felvetését a hatáskörtúllépés kérdésében. A 2010es választások óta világossá vált a gondolkodó emberek számára, hogy vissza kell vennünk a jussunkat a fejünkre telepedő államtól, bürokráciától. Ne alkosson bármely kérdésben törvényt! Szabjuk meg az alkotmányban, melyet csakis népszavazás szentesíthet, hogy mik az állam feladatai, hol vannak a kompetenciái határai. Ehhez azonban szükségeltetik egy öntudatos polgári társadalom, amely megköveteli és megvédi a jogait, és egy önmaga személyes és pártérdekein felülemelkedni képes ellenzék. Az elmúlt ciklusban tapasztalható bénultságból, egymás elleni harcából látható, hogy ez a két elem jelenleg nem létezik. A szükségszerűség azonban, ahogy a történelemből látható, ki fogja kényszeríteni a megoldást. El szokott jönni az a pillanat, amikor az emberek nem hajlandók tovább tűrni a szűkülő ketrec, egy orwelli világ jövőtlen, a rovarok számára bevált életmódját. Ilyen helyzet akkor szokott bekövetkezni, mikor mindenki láthatja, hogy a király meztelen. Nem realizálódnak a vezetők álmai, összeomlik a kártyavár. Ezzel párhuzamosan megjelenik egy új politikai erő, amely képes kiutat találni a társadalmi, erkölcsi, gazdasági válságból. A gyűlölködés, a köldöknézés, a meghamisított múltba révedés, a lázas semmittevés helyett, képes olyan megvalósítható víziót kidolgozni, mely elfogadható lesz a többség számára, igazi felemelkedést biztosít. Az új politikai erőnek versenyképes alternatívát kell kidolgozni a regnáló kormánytöbbség és támogatói (2-3 millió közötti tábor) nemzeti színbe csomagolt, valójában a párt elit érdekeit biztosító „ideológiájával” szemben. Az új, sikert, többséget, korszakváltást biztosító program, elmélet kidolgozása nélkül az ellenzéki pártok alkudozásai, cicaharcai felelőtlen, bűnös közreműködést jelentenek a regnáló hatalommal. A kormánytöbbség mit mond, mond-e valamit? Nem meri nyíltan hirdetni, de célja az ezeréves sikertelenség folytatása, egy posztmodern hűbéri világ létrehozása, minden eszközzel való bebetonozása. Kiváltságos elit uralma a többség fölött. A jogállam, a közvetlen demokrácia, a leválthatóság felszámolása. A cél nincs meg se fogalmazva, csak a HATALOM birtoklásához való görcsös ragaszkodás látszik. Út a semmibe. A korrektség megkívánja, hogy lássuk: nem minden ördögtől való, amit ez az elmúlt ciklus létrehozott. Mielőtt a sok bozótharcos nekem esne, (hogy elkerüljék az infarktust), ebben a néhány sorban nem a jobb és baloldal, a nemzetállam és az EU, a törzsiség és a globalizáció a téma, hanem Magyarország fennmaradása, elsüllyedésének megakadályozása. Ez pedig nem pártpolitikai, hanem össznemzeti ügy. A bevezetésben említett konzultáció és mozgalomszervezés lehetséges és szükséges. Egyrészt kialakult egy tájékozott, a saját és az ország valódi érdekeit felismerő, azért felelősséget vállaló, jelentős nagyságú réteg. Tagjai nem a politika területéről, hanem a civil társadalomból valók. Gondolataik az internet világában fogalmazódnak meg, kialakulóban van az ostoba kétpólusú politikát meghaladó önszerveződésük. A jelenleg széttagolt, blogok, internetes portálok körüli csoportok hangja erősödik, a társadalom mind szélesebb rétegeit éri el. A „pártoktól függetlenül” kitétel nem azt jelenti, hogy a jó szándékú, jobb vagy baloldal mellett elkötelezett emberek ki lennének zárva a közös munkából. Nem elsősorban a pártok szimpatizánsaival van baj, hanem az elidegenedett megélhetési apparátusokkal, a párbeszédre, kompromisszumokra képtelen gyepes agyú szélsőségesekkel. Ez a két csoport a megosztottság, a belháború haszonélvezője, fő előidézője. A rendszerváltás óta eltelt idő helyben járásáért ők a felelősök. Láthatjuk, hogy hatalmas feladat vár azokra, akik felvállalják a múlt meghaladását, nem akarnak továbbra is középszerű politikusok játékszerei lenni. Mélységesek és összetettek a nemzet gondjai. A reménytelenségből, csodavárásból, tudatlanságból, passzivitásból csak szívós, kemény munkával lehet feljebb lépni! 

Innen szép nyerni!

  Számtalanszor feltett költői kérdés, melyre többnyire rossz válaszok születnek, a kevés jó válasz pedig a feledés homályába vész. Nézzük a tényeket! A pártok taglétszáma:

Név	Politikai ideológia	Párttagok száma (2011)[16]	A 2014-es választásokon listán kapott szavazatok aránya[17][18]
Fidesz – Magyar Polgári Szövetség (Fidesz)	konzervativizmus	40 320	44,87%[19]
Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP)	kereszténydemokrácia	15 500
Magyar Szocialista Párt (MSZP)	szociáldemokrácia	33 200	25,57%[20]
Együtt – A Korszakváltók Pártja (Együtt)	a szociáldemokrácia és liberalizmus elemei vegyesen	330 (2014)[21]
Demokratikus Koalíció (DK)	a szociáldemokrácia és liberalizmus elemei vegyesen	7 000 (2013)[22]
Párbeszéd Magyarországért Párt (PM)	a szociáldemokrácia, a liberalizmus és a zöldpolitika elemei vegyesen	N/A
Magyar Liberális Párt (MLP)	liberalizmus	722 (2014)[21]
Jobbik Magyarországért Mozgalom (Jobbik)	nacionalizmus, nemzeti radikalizmus	12 430	20,22%
Lehet Más a Politika (LMP)	zöldpolitika, harmadik út	700	5,34%
Magyar Munkáspárt (Munkáspárt)	kommunizmus	N/A	0,56%

A magyar pártok társadalmi beágyazottsága csekély. A bejegyzett pártok taglétszáma összesen nem éri el a felnőtt lakosság 5%-át. Magyarországon 2011-ben 122 párt volt bejegyezve. Nem indokolatlan a pártokat a kutya farkával azonosítani. Ugyanakkor nagyon alacsony a bizalmi indexük is. Amikor az agyonhallgatott OGYM a nyerhető választásokhoz két és félmillió szavazatot lát szükségesnek, látható az, hogy a demokratikus pártok összes támogatója is csak a felére elég ennek. Hiába egyeznek meg egy nemzeti minimumban, ez nem elég a győzelemhez! Az kétségtelen ténynek látszik, hogy sokkal növekedne a választói támogatás már attól is, ha közös akaratot, elszántságot látnának a széthúzás, a mandátumokért folytatott szégyenletes alkudozás helyett, mint ezt 2012 óta láttuk. Tehát nem mellőzhető, nem kerülhető meg egy megvalósítható, a NER által folytatott politikánál, a valódi többség által nagyobb arányban támogatott vízió kidolgozása, a választók ezzel való megszólítása. Érthetetlen, hogy egy ilyen program szükségességét az ellenzéki politika nem képes felismerni. E vízió része lehetne az, hogy az évszázados  magyar sikertelenséget kielemezve, az idáig preferált szűk elit helyett a nemzetalkotó, valódi többség venné kezébe az érdekei képviseletét.

"Vajon mi az oka Magyarország sorozatos kudarcainak, vereségeinek, évszázados visszatekintésben? („Bal sors, akit régen tép,”) Mi ebben a mi felelősségünk, mit csinálunk rosszul? A sikertelenség legfőbb okának a támogatottság döntő nagyságú hiányát tartom. A magyar társadalom, a közgondolkodás, megrekedt a középkor hűbéri szintjén, befejezetlen maradt a polgári demokratikus átalakulás, a nemzetté válás. Igen, lehet fanyalogni! A nyakunkon maradt a „győztes” alfa hím, a Vezér, a nemesség, a Szent Korona, a politikai elit, újabban a nemzeti burzsoázia, ahol Én, vagy Mi (kevesen) uralkodunk, kormányzunk, a többieknek nincs joguk, vagyonuk, megélhetésük és ezért NINCS HAZÁJUK. Övék a munka, az engedelmesség, az alázat, életük feláldozása ÉRTÜNK, a hazára hivatkozva, mely csakis a miénk. Itt két lényeges szempont akad: egy arányaiban jelentéktelen, (10-20%-nál nem nagyobb), nem elég intelligens, önző „elit”, amely magában KÉPTELEN elegendő erőt felmutatni, az országot megvédeni. A nemzet nagy, döntő részét kitevő nép, nem érzi maradéktalanul hazájának az országot, a fent jelzett helyzete miatt, csak félszívvel hajlandó érte áldozatot hozni, erős nyomás alatt garantált a bukás. A mindenkori magyar uralkodó réteg SZÉGYENE, hogy erre képtelen volt rá jönni, vagy NEM mert előre lépni."

 (http://face2face.blog.hu/2014/08/02/nemzet_haza_148)

   Csodálatos hangulatú, a résztvevők, a Kossuth téren tartózkodó turisták számára felejthetetlen este volt a tegnapi. Jegyezzük fel, 2014-08-30. este 7 óra. Ebben a gyűlöletbe, hazugságba, apátiába süllyedt országban ritka pillanat a genezisé, valami jónak a születéséé, e születésre való örömteli ráébredésé. A hólabda tovább nő, a kör tágul. Tegnap este a jelenlévők megérezték a szolidaritás, az emberség, az összetartozás erejének érzését. Jó értelemben polgárrá váltak, aki felelősséget érez és vállal a sorsáért, felelősségre vonja az idegenné, élősködővé vált hatalmat. Nagy Kati vádbeszéde megfogalmazta a magyar társadalom tragikus helyzetének lényegét: "Honfitársaim! Tiszta szívvel, az égig kiáltva szólítalak Mindannyiótokat! Ébredjetek, veszèlyben a Haza! Áldozatok vagyunk! Egy a palackból kiszabadult, hatalmától megittasodott, tébolyult szellem, a gyűlöletkeltés szellemènek àldozatai!.... és, hogy nincs más választàsunk, meg kell fognunk egymàs kezèt!" A közösen elénekelt Bródy dal szövege önmagáért beszél. ( A megosztottság állapota tartósan jelen van Magyarországon. Jó ez valakiknek?

Ha én rózsa volnék, nem csak egyszer nyílnék,
Minden évben négyszer virágba borulnék,
Nyílnék a fiúnak, nyílnék én a lánynak
Az igaz szerelemnek és az elmúlásnak.

Ha én kapu volnék, mindig nyitva állnék,
Akárhonnan jönne, bárkit beengednék,
Nem kérdezném tőle, hát téged ki küldött,
Akkor lennék boldog, ha mindenki eljött.

Ha én ablak volnék, akkora nagy lennék,
Hogy az egész világ láthatóvá váljék,
Megértő szemekkel átnéznének rajtam,
Akkor lennék boldog, ha mindent megmutattam.

Ha én utca volnék, mindig tiszta lennék,
Minden áldott este fényben megfürödnék,
És ha egyszer rajtam lánckerék taposna,
Alattam a föld is sírva beomolna.

Ha én zászló volnék, sohasem lobognék,
Mindenféle szélnek haragosa lennék,
Akkor lennék boldog, ha kifeszítenének,
S nem lennék játéka mindenféle szélnek.

Barátaim! Láthatjuk, hogy a továbbra is mély érdeklődést mutató sajtó nélkül is élünk, erősödünk Még az is megtörténhet, hogy az illetékes vezetőik egyszer szégyellni fogják magukat a tudatos hallgatásukért? Innen szép nyerni!