Jobb napot Magyarország!

  Barack Obama amerikai elnök a hónap elején jelentette be, hogy engedélyezte Irakban az iszlamista szélsőségesek elleni légi csapásokat, az amerikai alkalmazottak – a katonák és a diplomaták – védelmében. Obama emellett a jazidi vallási kisebbség elleni népirtás megakadályozása érdekében humanitárius segítségnyújtást rendelt el. A magyar és a világsajtó az oroszokat ekézi, mert az Ukrajnában élő közel tízmillió honfitársuknak segítenek. Az amerikaiak elkezdtek bombázni egy olyan országban, ahol az olajbányászatban érdekeltek. Nem kellene egy ilyen lépéshez nemzetközi felhatalmazás? Nem kellene „aggódni” a lépés miatt, kedves pártatlan sajtó? Hány amerikai van Irakban? Ötezer? Egyáltalában kit képvisel a mozgásképtelen Iraki kormány? Egy megosztott ország belharcaiba avatkozik megint a világ a humánum nevében, valójában az olaj, a pénz biztosítása az érdekük. Nem kellett volna beavatkozniuk Kambodzsában, Észak Koreában, esetleg 56ban Magyarországon? A sajtó kettős mércéjéből az látszik, megfelelési kényszerre dolgoznak. Természetesen elfogadhatatlan az Iszlám Állam tevékenysége, ideológiája a mi értékrendszerünk szerint, ahogy a miénk is elfogadhatatlan az iszlamisták számára. Nem lenne helyesebb, ha a saját problémáinkkal foglalkoznánk? A Szovjetunió felbomlása óta Oroszország minden közeledési szándékát lefocizta a nyugat. Elzárta előle az EU és a NATO kapuit, egyfajta bekerítési manővert folytatott. Ez a kirekesztő politika felelős, egy részben a demokrácia állapotáért Oroszországban. Következő kérdésem csak az aggódó magyar sajtónak szól. Ha valamilyen okból (hasonlóan Ukrajnához), egy magyar autonómia törekvésre az adott ország, hadserege bevetésével, légierő alkalmazásával válaszolna, miként reagálnának? Van valakinek bátorsága őszintén válaszolni?

 Gyurcsány tehetséges liberális politikus, talán ez a magyarázat arra, hogy az őt zsigerből gyűlölő jobboldallal karöltve, annyi jóakarója akad a baloldalon is. Az ország 2014es, morális, politikai állapotát pontosan rögzíti „Az angyalok és ördögök?” című írásában. Korábban elhíresült szavaival élve, a rendszerváltásunkat folyamatosan „elkúrtuk, nem kicsit”. És ebben az elmúlt huszonnégy évnyi helyben járásban, eredménytelen iszapbirkózásban bizony jócskán benne van az egész bagázs, jobb és baloldali pártok, politikusok, véleményformálók és természetesen a választópolgárok is. Véleményem szerint a továbblépéshez elengedetlenül szükséges az, hogy a magyar demokrácia szempontjából oly fontos elmúlt huszonnégy év eseményeit, a magyar nép érdekeit képviselve végre feldolgozzuk. Sajnos, a hatalomért folyó tülekedés közben erre a politikának nem volt ideje, ki tudja miért, érdeke sem. Az örökös egymásra mutogatás helyett el kellene gondolkozni azon, hogy mit csinálunk folyamatosan rosszul? A kérdés persze pontatlan, mert ugye, azért nem azonos lehetőségünk és felelősségünk van ebben. A regnáló hatalomról írja: „a rendszer központi elemei a nacionalizmus, a vallás, a társadalmi konzervativizmus, az államkapitalizmus és a média fölötti dominancia.”. Kiegészíteném egy fontos résszel, ez pedig a cél. Mindez, nem az ország érdekét, hanem a FIDESZ-KDNP párt elit és csatolmányai érdekeit szolgálja. A gondolkodó polgár számára látható: a legnagyobb támogatottságú, ugyanakkor a társadalom egészét tekintve kisebbséget alkotó, folyamatosan csökkenő rétegről van szó. Ezek ellenőrizhető tények. A sikerük titka a kormányzóképességben, az egységben keresendő. Leváltásuk, minden hibájuk ellenére nem lehet öncél, nem kerülhetünk csöbörből-vödörbe! Gyurcsány helyesen látja: „De ugye látjátok, hogy ma még nem állunk készen az Orbán utáni helyzet kezelésére? A mi mai gyengeségünk Orbán legerősebb kártyája. Mert tavasszal sem ő nyert, hanem mi vesztettünk. Mert megosztottak vagyunk, régimódiak, ötlettelenek, gyengék. Nemcsak jobb kormányt, de jobb ellenzéket is érdemel Magyarország. Nekünk is jobbnak kell lennünk. Ezért dolgozom.” Nem a cikkben említett liberális gondolatok okozták a demokratikus pártok térvesztését, hanem az annak égisze alatt folytatott hibás politika, a szolidaritás háttérbe szorítása az egyenlőtlen versennyel szemben. A politika elvesztette presztízsét, korrupttá, megélhetésivé vált. „A demokratikus pártok a jelenlegi választási rendszerben együttes létre vannak ítélve. Együttműködés vagy politikai halál – ilyen egyszerű. 2018-ban is össze kell fognunk, feltéve, hogy nem változik a választási rendszer, de mert nem ez a Fidesz érdeke, csodálkoznék, ha engednének a bennünket összetoló szorításból. Az optimális végcél világos: egységes Demokrata Pártot kellene létrehoznunk.” Tökéletes diagnózis! A megoldása pedig a sudoku játékból kölcsönzött, majdnem lehetetlen szóval jellemezhető az elmúlt két év eseményeit nézve. Kell, ugye egy olyan párt vagy pártszövetség, mely nagyobb támogatottságú, mint a NER. Tehát a meglévők közül az egyik, vagy egy új párt, elvégzi végre a kötelező feladatot, korrektül rendezi, tisztába teszi a múlt hibáit, kidolgoz egy olyan víziót, programot, amely elfogadható és megvalósíthatónak tűnik a valós társadalmi többség számára. A másik megoldás az együttműködés, melyre nem a pártok szimpatizánsai, hanem a vezető testületeik alkalmatlannak tűnnek, tisztelet a néhány kivételnek. Együttműködni csak közös értékek, kölcsönös bizalom és garanciák mentén lehet. Az erre tett szánalmas eddigi kísérletek azt mutatták, hogy csak egy közös dolog volt látható, a mandátumhoz való görcsös ragaszkodás. Azt mondják az okosok, ilyen az emberi természet. Voltak pedig javaslatok a „probléma” kezelésére, de az alkudozó pártok ezeket még átgondolni sem voltak képesek. Az ilyen fajta hozzáállás biztos út a gittegyletekig való sülyedéshez.

"To be, or not to be..." Van min gondolkodni és végre megoldani!

Illiberális, unortodox, elvarázsolt, mutyi ország. ( Hol álmomban jártam.) Az állítás a sajtóra, médiákra, politikai pártokra, véleményformálókra egyaránt érvényes. Az elmúlt két hét Magyarországi eseményeit, híreit vizsgálva, különös jelenséget vehetünk észre. Úgy tűnik, a fenti felsorolásban előfordulók, vaksági, hallgatási fogadalmat tettek. Hír az, hogy Csobot Adél, popsit villantott. Láthattuk Dúró Dórát a Kossuth téren, amint Kertész Imre kitüntetésre való alkalmatlanságáról tart sajtótájékoztatót. A felvételen látszik a Parlament, a képviselő asszony, de tüntetőleg nem látszik a tőle néhány méterre, a Független Magyar Bíróság által kiadott engedély alapján felépített sátortábor, zászlókkal, békés demonstrálókkal, rendőri biztosítással. Ugye ez mindennapos látvány a Nemzet Főterén? Lassan két hete éjjel, nappal demonstrál az Ország Gyűlése Mozgalom. Szép időben hazai és külföldi turisták ezrei látogatják a teret, fotózzák a Demokrácia Erődjét, viszik hírét a világban. Kis hazánkban meg néma csend. Nagy röhögés lesz ebből, ha majd visszamenőlegesen magyarázgatni kell a hírzárlatot. Érthetetlen az arra járók számára ez az összehangolt hallgatás, egyhúronpendülés, melyben a kormányoldal, a jobb és baloldali ellenzék szorosan összefog, a hiteles tájékoztatásért felelős médiákkal. Mi lehet ennek az oka? Reméljük, hogy nem a státus quo közös fenntartásáról van szó, vagy egy konkurensnek tűnő civil kezdeményezéstől való félelemről. Ilyen ingatag, gyenge lábakon áll a politikai rendszerünk? Üres, hamis beszéd volna, amit emberi jogokról, sajtószabadságról, önszerveződésről, hiteles tájékoztatásról hallottunk jobbról-balról? A civil szféra, a polgári kezdeményezés lebecsülését, végső soron a demokráciában való hit hiányát jelenti ez a csend. Pedig arra ne számítson senki, hogy ez a kezdeményezés elfárad, elhal. Létezik egy másik Magyarország, melynek nincs tele a gatyája, van bátorsága és ereje az álláspontja következetes képviseletére. Meg kellene a létével barátkozni a későbbi arcvesztés csökkentése miatt is.

Azért szép napot az illetékeseknek!

Vajon mi az oka Magyarország sorozatos kudarcainak, vereségeinek, évszázados visszatekintésben? („Bal sors, akit régen tép,”) Mi ebben a mi felelősségünk, mit csinálunk rosszul? A sikertelenség legfőbb okának a támogatottság döntő nagyságú hiányát tartom. A magyar társadalom, a közgondolkodás, megrekedt a középkor hűbéri szintjén, befejezetlen maradt a polgári demokratikus átalakulás, a nemzetté válás. Igen, lehet fanyalogni! A nyakunkon maradt a „győztes” alfa hím, a Vezér, a nemesség, a Szent Korona, ahol Én, vagy Mi (kevesen) uralkodunk, kormányzunk, a többieknek nincs joguk, vagyonuk, megélhetésük és ezért NINCS HAZÁJUK. Övék a munka, az engedelmesség, az alázat, életük feláldozása ÉRTÜNK, a hazára hivatkozva, mely csakis a miénk. Itt két lényeges szempont akad: egy arányaiban jelentéktelen, (10-20%nál nem nagyobb), nem elég intelligens, önző „elit”, amely magában KÉPTELEN elegendő erőt felmutatni, az országot megvédeni. A nemzet nagy, döntő részét kitevő nép, nem érzi maradéktalanul hazájának az országot, a fent jelzett helyzete miatt, csak félszívvel hajlandó érte áldozatot hozni, erős nyomás alatt garantált a bukás. A mindenkori magyar uralkodó réteg SZÉGYENE, hogy erre képtelen volt rá jönni, vagy NEM mert előre lépni! A múlt traumáit súlyosbította az ország népességének több mint felét kitevő nemzetiségek sorsának helytelen kezelése, hogy finoman fogalmazzak. A huszadik század világméretű átalakulásai után gondolhatnánk, hogy Hunniában is megtört a jég. Sajnos a társadalom tudatában és a gyakorlatban továbbra is „tükrében ring a táj”. Nem feledkezhetünk meg a Másik oldal felelősségéről sem. Idéznék Hamvas Bélától:” De határozottan tiltakoznék, ha valaki azt állítaná, hogy a világ létrehozásában ártatlanok vagyunk. A magam részéről az olyan embernek nemcsak ép értelmében, hanem tisztességében is kételkednék, aki kétségbe vonná, hogy ezt a világot mi csináltuk és folyamatosan mi csináljuk. Arra vonatkozólag, hogy a világ olyan, amilyen, senki részéről semmiféle panaszt nem vagyok hajlandó elfogadni. Nem kellett volna olyan készséggel hozzájárulni ahhoz, hogy így legyen, és nem kell olyan készséggel hozzájárulni ahhoz, hogy így is maradjon.” Nagy kérdés, hogy e gondolatot képes-e felfogni a magyar? Évente több mint százezer hallgató kerül be a felsőoktatásba évtizedek óta, Dunát lehet rekeszteni a politikából élőkkel, a sok doktorral, tudóssal, senki szemét nem csípi, hogy a lejtőn vagyunk? Ilyen országot akarunk? 

“Úgy mentsenek ki a lángban álló házból!
Úgy húzzanak ki, vad dühöngő árból!
Éhhalál küszöbén, úgy kapj majd kenyeret.
Ahogyan szavaztál, úgy bánjanak veled!” 

Az előző bejegyzésben beszéltem egy új, versenyképes, sikeres alternatíva megalkotásának szükségességéről. A regnáló kormánytöbbség mit mond, mond-e valamit? Nem meri nyíltan hirdetni, de célja az ezeréves sikertelenség folytatása, egy posztmodern hűbéri világ létrehozása, minden eszközzel való bebetonozása. Kiváltságos elit uralma a többség fölött. A jogállam, a közvetlen demokrácia, a leválthatóság felszámolása. A cél nincs meg se fogalmazva, csak a HATALOM birtoklásához való görcsös ragaszkodás látszik. Út a semmibe. A korrektség megkívánja, hogy lássuk: nem minden ördögtől való, amit ez az elmúlt ciklus létrehozott. Ennek számbavétele egy következő írás témája. Jellemző, hogy az eredményeiket sem képesek felmutatni. Mielőtt a sok bozótharcos nekem esne, (hogy elkerüljék az infarktust), ebben a néhány sorban nem a jobb és baloldal, a nemzetállam és az EU, a törzsiség és a globalizáció a téma, hanem Magyarország fennmaradása, elsüllyedésének megakadályozása. A szűkös terjedelem miatt, egy következő posztban próbálom felvázolni a lehetőségeket.

Innen szép nyerni!

A fenti két fogalom szorosan összefügg, egymás tükörképei. Nem mennék vissza a teremtés vagy ősrobbanás pillanatáig, bár tudjuk, hogy minden dolog csak onnan folytatható, ahol azt előzőleg abbahagytuk. 1989ben vagyunk. Kivonulnak az oroszok, Európában béke van. A magyar nép előtt, történelme eddigi legnagyobb lehetősége nyílik meg. Végre sürgető, főbelövetéssel járó kényszer nélkül a magunk útjára léphettünk. Tele bizakodással, optimistán kezdtünk a „rendszerváltásba”, naiv kiscserkészek módjára. A társadalom tagjainak többségét kiábrándító csalódás érte. Igaz, „senki sem lehet jobb a saját csapatánál”. A világháborús romokból mindnyájunk közös munkájával újjáépített nemzeti vagyon üveggyöngyökért másoké lett, hála a félművelt, önző, korrupt gazdasági, politikusi, vállalkozói csoportjainknak. Nem elhanyagolható a külföldi bankok, beruházók felelőssége, melyek bennszülöttekként kezelve bennünket, gátlástalanul kihasználták a rendszerváltó elit tudatlanságát, korruptságát. TISZTELET a kivételeknek, ilyenek is voltak! Elvesztettük a létbiztonságunkat, a vagyonunkat, a munkalehetőségeket. Kaptuk helyette a szabadság illúzióját, egy primitív áldemokráciát. Ennyire futotta a polgárosulatlan társadalom és a szakértelmével villogó, felfuvalkodott értelmiségünk teljesítményéből. Azóta sikerült eladósítani az országot, leszakadni a nemzetközi versenyben, és a hirtelen felindulásban összetákolt jogállamot is lezülleszteni. MIÉRT volt ez lehetséges? Nyilván számos tényező játszott szerepet, gondolok a megörökölt államadósságra, a vezetés tapasztalatlanságára, megfelelési kényszerére, a jogrendszer hézagaira, az elszabadult szabad rablásra, a vadkapitalizmus létrejöttére, a polgári öntudat és felelősség hiányára. A LEGNAGYOBB bajt az okozta, ahogy a politika, a véleményalkotó értelmiség, a gazdasági elit a demokráciát, az állam, az önkormányzatok szerepét, zsákmányként, a társadalom erőforrásainak kisajátításaként fogta és fogja ma is fel. Példátlan tülekedés kezdődött, mely ma is folytatódik, a hatalom, a kasszakulcs megszerzéséért és megtartásáért. A közjó, a nemzet érdeke, üres lózungok, melyekkel bennünket etet a politika. Hasonló játék, mint az orosz rulett. Te húzod meg a ravaszt, aztán bármi megtörténhet, ahogy a miniszterelnök a napokban mondta. Szavazz rám, ruházz fel a hatalommal, aztán, kuss! Na de, ne szaladjunk ennyire előre. A rendszerváltás előkészítésekor, a törvények megalkotásakor az „elit” igyekezett a népszuverenitást korlátozni, a kormányozhatóságra hivatkozva minden kérdésben a döntés jogát magának megtartani. Ez a demokráciában való igazi hit és elkötelezettség hiányát jelzi. A népszavazás, a népi kezdeményezés elsikkasztása napjainkra bontakozott ki teljes pompájában. Az alkotmány lehetőséget hagyott egy kellő (de nem valóságos) többséggel megválasztott párt számára, hogy az általa írt törvényre hivatkozva bármit megtegyen. Tipikus jogász mentalitás, így gondolkozik az, aki még nem találkozott a Jóistennel. Közérthetőbben, akit még nem vontak ezért felelősségre. Lásd: Orbán Viktor szónoki felvetését a hatáskörtúllépés kérdésében. A 2010es választások óta világossá vált a gondolkodó emberek számára, hogy vissza kell vennünk a jussunkat a fejünkre telepedő államtól, bürokráciától. Ne alkosson bármely kérdésben törvényt! Szabjuk meg az alkotmányban, melyet csakis népszavazás szentesíthet, hogy mik az állam feladatai, hol vannak a kompetenciái határai. Ehhez azonban szükségeltetik egy öntudatos polgári társadalom, amely megköveteli és megvédi a jogait, és egy önmaga személyes és pártérdekein felülemelkedni képes ellenzék. Az elmúlt ciklusban tapasztalható bénultságból, egymás elleni harcból látható, hogy ez a két elem jelenleg nem létezik. A szükségszerűség azonban, ahogy a történelemből látható, ki fogja kényszeríteni a megoldást. El szokott jönni az a pillanat, amikor az emberek nem hajlandók tovább tűrni a szűkülő ketrec, egy Orwelli világ jövőtlen, a rovarok számára bevált életmódját. Ilyen helyzet akkor szokott bekövetkezni, mikor mindenki láthatja, hogy a király meztelen. Nem realizálódnak a vezetők álmai, összeomlik a kártyavár. Ezzel párhuzamosan megjelenik egy új politikai erő, amely képes kiutat találni a társadalmi, erkölcsi, gazdasági válságból. A gyűlölködés, a köldöknézés, a meghamisított múltba révedés, a lázas semmittevés helyett, képes olyan megvalósítható víziót kidolgozni, mely elfogadható lesz a többség számára, igazi felemelkedést biztosít az ország számára. Az új politikai erőnek versenyképes alternatívát kell kidolgozni a regnáló kormánytöbbség és támogatói (2-3 millió közötti tábor) nemzeti színbe csomagolt, valójában a pártelit érdekeit biztosító „ideológiájával” szemben. Az új, sikert, többséget, korszakváltást biztosító program, elmélet kidolgozása nélkül az ellenzéki pártok alkudozásai, cicaharcai felelőtlen, bűnös közreműködést jelentenek az ország további eltusványosításához. 

Innen szép nyerni!

Egy bűn elkövetéséért csakis az elkövető a felelős! Némi értetlenséggel olvasom a biblia egyes fejezeteit, ahol is átok és bűnhődés sújtja apáik bűnéért hetedíziglen a leszármazottakat. Nem éppen keresztényi gondolat, nagyon is emberi reakció. Az ótestamentum Istene nem azonos az újtestamentum Istenével? Nagyon, és előnyére változott. De lépjünk a hit világából az emberek világába. Beszéljünk világosan! Ha egy eszme nem fogalmaz meg bűnre, embertelenségre felszólító, azt legitimáló célokat, akkor nem lehet felelős a nevében elkövetett bűnökért. Krisztus nem felelős az inkvizícióért, a boszorkányégetésekért, a papi nőtlenség követelményéből fakadó nemi eltévelyedésekért, a pedofíliáért. A kommunizmus ideológiája közvetve felelős a megvalósítására kísérletet tevők aljas bűneiért. A hagyományok, a hit, a közösségek és a személyi szabadság, a tulajdon elleni meghirdetett embertelen harca hatalmas károkat és veszteségeket okozott az emberiségnek.  A fajelmélet, a nácizmus viszont már, mint ideológia is bűnre ösztökél. Nietzsche, Hitler, Európa legnagyobb tragédiájának a kereszténység megjelenését tartotta, mely a „felsőbbrendű” ember ellenpólusát jelentette, a maga megbocsátásra, egyenlőségre szólító gondolataival. A holokauszt gondolata, a kivitelezésében résztvevők cselekedetei, az ezt hallgatásukkal támogatók felelősek a történtekért, bár különböző mértékben. Ez alól a magyarországi holokauszt sem kivétel. Az akkor élő politikai, vallási vezetőink és az ország népe nem hirtelen felindulásból vett ebben részt. Ugyanakkor kétségtelen tény, hogy 1944 elejére Európa legnagyobb lélekszámú  zsidósága élt Magyarországon, számtalan diszkrimináció és antiszemita közhangulat közepette, de a zsidóság vezetői bíztak a konzervatív magyar politikai elitben, hogy megvédi őket a német nyomástól és attól a pusztítástól, amiben a kontinentális zsidóságnak már része lett. HIBA VOLT AZ OPTIMIZMUS! A német megszállás csupán pontot tett egy évtizedek óta tartó folyamat végére.

Az elkövetett bűnöket tagadók, meghamisítók maguk is azonosulnak, igazolni próbálják a történteket. Az egykori bűnelkövetők leszármazottait viszont semmilyen felelősség nem terheli, NEM KELL, HOGY BŰNTUDATUK LEGYEN APÁIK CSELEKEDETEI MIATT.  A bűntudat a saját viselkedésünkre vonatkozik. A bűntudat érzésében benne van az elfogadott felelősség, az emberi kapcsolatok fontos szabályainak megértése, a másik ember iránti empátia.

A múltat el kell ismerni és tanulni belőle. A mai közbeszédben ezek a fogalmak és viszonyok erősen manipuláltak, szándékosan vagy tudatlanságból. Bonyolultabb a kérdés az oksági összefüggés kapcsán. Az apa mentalitása, tettei nyomot hagynak az utód személyiségében, ezért erkölcsi felelősség terheli. De fordítva ez nem igaz. Hasonló okból elfogadhatatlan a kollektív felelősségre vonás elve. Mindig konkrét személyek, csoportok követik el a bűnt, ezért ők a felelősök. A mai magyarországi zsidóság egy része, helytelenül próbálja a ma élő nemzedék nyakába varrni a hetven éve, még a nagyszülők által elkövetett bűnöket, a ma élőkben keltve bűntudatot. Ótestamentumi beállítódottság. Lehet, hogy ez magatartás nem szándékos, a veszély érzésének újraéledése okozza.

A holokauszt tagadása azt jelenti, támogatjuk, elfogadjuk, helyesnek tartjuk a „végső megoldást”. Ez elfogadhatatlan álláspont, az újbóli megvalósításán spekulálók biztos bukásra számíthatnak. Az Orbán kormány helytelenül kezeli ezt a kérdést, mondhatnám "ügyetlenül", támadási felületet ad, védekezésre kényszerül azért, hogy a „nemzet” becsületét tömjénezze. A nemzet nem egy örökké létező lény, melynek most élő polgárai aktív kapcsolatban lehetnének a múlttal. Hiba, ha az előnyösebb önkép érdekében megpróbáljuk letagadni a múlt bűneit, az akkor élők felelősségét csökkenteni, elkenni. Ez is része az érzelmi politizálásnak. Tehát a mai nemzedék nem felelős a múltért, a nagyszülei, szülei tetteiért vagy éppen gyáva lapításáért. DE NAGYON IS FELELŐS A MÁÉRT! Hogy szó nélkül szemet huny a hazugságra, a múlt meghamisítására, a demokrácia kiüresítésére, a korrupcióra, a személyes és kollektív szabadságjogok megnyirbálására, az állam túlterjeszkedésére, az ostoba bürokráciára, a csordaszellem újraéledésére, egy szűk politikai, gazdasági, kulturális „elit” monopóliumra való törekvésére, a politikusi megbízatás hitbizományként való elfogadására. El kellene dönteni már, hogy együtt, tovább, előrébb akarunk-e lépni vagy rágjuk tovább a gumicsontot. A Heti Válaszban Schmidt Mária cikket írt „A múlt fogságában” címmel. A történészasszony, hasonlóan a regnáló kormányhoz, valamint az általa emlegetett (gyűlölt?) balliberális gondolkodókhoz, a múlt fogságában vergődnek, az előrelépés, a múlt meghaladásának szándéka nélkül. Értelmetlen és kontraproduktív a múlt hibáinak letagadása. Nem jelent vigaszt, felmentést, hogy a világ, Európa, a nemzetek történelme tele van szégyentelen, keresztényietlen eseményekkel. Vajon a franciák, angolok, spanyolok, amerikaiak nem irtottak ki kontinenseket, nem égették meg Johannát, nem folytattak százéves, véres belső háborúkat? Nem volt éhség, gyermekmunka napi tíz-tizenkét órában? Mi akadálya volt az általános, titkos szavazás bevezetésének, a nők szavazati joga megadásának? Miért kellett egy, a mainál három és félszer nagyobb Magyarországról hárommillió embernek kivándorolni és miért folytatódik ez ma is? Ami Schmidt Mária kérdését illeti, a működtetett nácizmus és a kommunizmus bűnei egy kalap alá tartoznak, a különbség a két ideológia között van. A nácizmus etnikai alapon, a kommunizmus ideológiai alapon tartotta megsemmisítendőnek az ellenfeleit.  Az is látható, hogy a pártállam léte, a kontroll, az eleven, működő demokrácia hiánya és az alkalmatlan, torz személyiségű vezetők megjelenése a hatalom csúcsain szülik a gnóm rendszereket. Az épülő emlékműről még annyit: semmi gond nincs azzal, ha egy kormány a huszadik század, vagy a második világháború minden magyar áldozatának emléket állít. Másfél millió honfitársunk pusztult el. A baj a jelképek rossz megválasztásában van. Mondhatjuk azt, hogy emlékezzünk a borzalmakra, ne ismétlődhessenek meg soha többé. De ezekkel a jelképekkel nem ezt mondjuk, hanem azt, hogy az akkor élő honfitársainkat nem terheli felelősség, egyaránt áldozat volt az elhurcolt Radnóti és az utóvédharcot folytató nyilas keretlegény is.

• Nem azért ülsz a bársonyszékben, mert te vagy a legokosabb, hanem azért, mert odaültettünk. 
• A szavak fegyvere nem pótolja a fegyverek szavát.
• A demokrácia sokkal több annál, mint két farkas és egy bárány szavazása a vacsoráról.
• Az igazság nem attól függ, hogy ki és hányan mondják. Létezik kollektív butaság és felelőtlenség. Lehet egy embernek is igaza.
• A papír nem pirul. A hazugság leírva sem lesz igazság.
• Ne akarjuk előírni a jegesmedvének, hogy mekkora szőrt növesszen.
• A tisztség csakis a közösség szolgálata lehet. Ha erre képtelen vagy, el lehet tolni a biciklit.
• Ha az állam és intézményei nem képesek a társadalom életét eredményesebbé tenni, akkor nincs rájuk szükség. 
• A politika által okozott károkat mindnyájan látjuk, a hasznosságát viszont csak a kebelbarátok.
•  Az idő múlik, a becsület fogy. 
•  A politikai tisztség nem hitbizomány! Aki adta, el is veheti.
•  Ha a választásra jogosultak 29%-a 2/3-os többséget szerezhet a parlamentben, hogyne hívhatna vissza egy alkalmatlanná vált pártot az alkotmányban (melyet népszavazás legitimál) rögzített, mondjuk 50%-os népi kezdeményezés? Ezt csak a megélhetési politikusok nem támogatják.
•  „Habár fölül a gálya, s alul a víznek árja, azért a víz az úr! „
•  „Aki szelet vet, az vihart arat” mondja a biblia.
•  Politikusnak kötelező olvasmány Hamvas Béla: Direkt morál és rossz lelkiismeret című írása. Vagy ötven éve született az esszé, de a mai magyar viszonyokra is kísértetiesen igaz.
•  Egy tanulságos példa a biológiából: a tumor, mely csak a saját érdekét, növekedését szorgalmazza, elpusztítván a gazdatestet, saját maga végzetét okozza.
•  Egy átlagos honpolgár, akinek van annyi esze, hogy az eresz alá áll, ha esik az eső, kb. ilyennek látja országmentő tevékenységeteket. Milyen is a mai magyar politika? Siralomvölgy. Megélhetésükért egymással kíméletlen harcot folytató pártok küzdelme a hatalomért, a saját jólétükért. Vihar egy pohár vízben. Leragadás a sérelmes múltban, az ország jövőjéről való vízió teljes hiánya. Süketek mondják a magukét. Ebben a formájában károkat okoz a társadalomnak a helyben járással, az erőforrások elpocsékolásával, a megosztással. Egy Marslakó számára megfejthetetlen rejtély lenne: miért hagyják az emberek, hogy hülyét és szegény embert csináljanak belőlük? Egy civilizált társadalomban a politikának nem a hatalom megszerzéséről és megtartásáról kell szólnia, hanem a társadalom tevékenységének az optimális összehangolásáról, az emberi élet kiteljesítéséről. Látható, hogy ez a társadalmi csoportok, különösen a politikai „elit” számára nem elfogadott gondolat. Pedig már elmúlt a kőkorszak. A gének harcára emlékeztet, egy futballbajnokságra azzal a különbséggel, hogy ebben az áldemokráciában blöffölnek, csalnak, a bizalmat elnyertek állandóan átírják a szabályokat. Itt nincs fair play, nem a teljesítmény számít, csakis a hatalom birtoklása. Ez az élősködő, erőszakos, arrogáns és szégyentelen politizálás a történelmünk során annyira belénk ivódott, hogy szinte vérünké vált. Legyen bár választópolgár, politikus, alkotmányjogász vagy pap, természetesnek fogadja el mindenki. Fel sem merül bennünk, hogy ezen lehet és kell is változtatni. 

 Nem ismerős a fenti idézet, ellenzéki politikusok, a demokratikus „ellenzék” gondolkodói, véleményt formálni akarói szájából? Enervált vénasszonyok teadélutánján, egy csőd előtt álló gittegyletben több határozottságot, elszánt tenni akarást láthatunk, mint ebben a politikából, illetve annak farvizén élő, tudathasadásban, vakságban szenvedő és főképpen gyáva társaságban. Úgy tűnik, teljesen elvesztették a fonalat, vagy meg se akarják találni. Mintha megbénult volna az egész ellenzék. Persze, más kérdés az, ha nincs elképzelésük, tervük arra, hogyan szeretnék megoldani az ország problémáit. Világos, jó, megvalósítható, széles támogatottságot élvező program híján csak ilyen alibi ellenzékiségre futja. Ki-be ugrálunk a krétakörből, sajtótájékoztatókat tartunk naponta kétszer, miközben a rablók az asszonyt „szórakoztatják”. Nem tehetünk semmit, kétharmaduk van, bármit megtehetnek! Felteszek egy indiszkrét kérdést, ha egy kormányzó pártnál olyan messzire gurulna a gyógyszer, hogy holnaptól törvényt alkotna a szegények, a romák, a zsidók, a betegek, az öregek likvidálására, a bankbetétek, a magántulajdon államosítására, visszatelepülésre az őshazába, a kötelező spicliskedésre, egyetlen vallás követésére, szó nélkül, mint egy oktalan barom, engedelmeskednétek? Hát senki sem tehet meg mindent, még a kétharmad sem, bárhogy jogászkodik az alaptörvénnyel. Mint a történelem számtalan példája mutatja, az erőviszonyok szabják meg a lehetőségeket, Ugye a „haza nem lehet ellenzékben”? A demokrácia játékszabályait csak addig kell betartani, amíg azzal nem él vissza a hatalom. Egy idézet az alaptörvényből:” C) cikk (1) A magyar állam működése a hatalom megosztásának elvén alapszik. (2) Senkinek a tevékenysége nem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetve kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és köteles fellépni.” Ez az államra épp úgy vonatkozik, mint a polgáraira! A félreértések elkerülése miatt mondom, senkit sem buzdítok erőszakos lázadásra. A centrális erőtér még nem lövetett tüntetőkre, senkit nem zártak be a politikai nézetei miatt, de erőszakosan, agresszíven, cinikusan, (kellő tisztelettel) a saját képére formálta az ország politikai, gazdasági, társadalmi viszonyait, nem éppen előnyére. Mivel tiszta erőből politizál, kizárólag egy hozzá közel álló réteg érdekében, eszközökben nem válogatva, jövőkép és program, valós társadalmi egyeztetés nélkül, az oszd meg és uralkodj elv alapján, jóval nagyobb, határozottabb nyomás kifejtésével lehet csak a további károkozását megakadályozni. A nyavalygás, az ”azt gondolom”, az összefogósdi, közös értékek, bizalom és garanciák nélkül, csak meghosszabbítja mindkét oldal és sajnos az ország agóniáját. Amíg létre nem jön egy olyan párt, amely képes a történelmünkből tanulva, a hibákat nem megismételve, okos, közérdekű, hiteles program köré az egész ország egységét megteremteni, addig folytatódik a helyben járás, az ország további lecsövesítése. A jelenlegi ellenzék birka mentalitása a kormányzó szövetség farkas természetével összevetve nem kecsegtet gyors változással.

Innen szép nyerni!

 Az ATV műsorában Szanyi Tibor össze-vissza habracsolt. Láthatóan frusztrált állapot jellemezte, sérelmesnek találta a médiák kíváncsiságát, a párt „élveboncolását”. Nem az a párt gondja, hogy ki az elnök, hanem hogy nincs mit mondani a társadalom választási győzelmet eredményező többsége számára. Nem csak a stratégia (a képzelt erőfölénnyel való visszaélés) volt rossz, ezt egyébként a vezető testületek és személyek, Botka, Tóbiás, Harangozó, Molnár Zsolt is támogatta, hanem elmaradt a politika megújulása, a rendszerváltás óta eltelt gyakorlat elemzése, a tanulságok levonása, a hibák elismerése. A Fidesz kétharmados győzelmének vastagon megágyazott az MSZP és az SZDSZ politikája, a választóktól való elszakadás. Az MSZP identitását ma is a „legnagyobb, legerősebb ellenzéki párt” képzete határozza meg. Ha komolyan gondolják a megújulást, erre kell markáns erőfeszítéseket tenni. Szánalmas az is, hogy itt állnak média, gazdasági háttér nélkül, elvesztették a szakszervezetek támogatását, a vidék támogatását azzal, hogy feladták a munkavállalók érdekeinek képviseletét. Jó ideje bürokratikus utat követnek, mely szükségszerűen a lecsúszást támogatja. Az infrastruktúra, a menedzselés tartalom nélkül, társadalmi aktív jelenlét, ideológia nélkül csak holt szerkezet. A társadalom helyzetének valós ismerete nélkül nem lehet a problémákra jó válaszokat adni. Nem gondolom, hogy szükségtelenné vált volna egy valóban balos, de nem populista MSZP jelenléte a magyar politikai palettán, de ezt nagyon őszinte, bátor, a hibákat feltáró, új irány kitűzésével lehet megtenni. Mesterházi Attila elnökségről, frakcióvezetésről való lemondását az utólag okosokkal, a fanyalgókkal ellentétben értékes döntésnek tartom. Nem sűrűn fordul elő a magyar közéletben, hogy valaki képes felelősséget vállalva lemondani. 

 Lezajlottak a parlamenti választások, az eredmény immár végleges. A Fidesz 2/3-ot szerzet a választásra jogosultak bő egynegyedének támogatásával.(Fidesz-KDNP:2264730). Ez a „nemzet” fogalmához soványka szám, de tény, hogy az egyik oldalon a társadalom több mint kétmillió tagjának sikerült közös nevezőre jutnia a múltat, a jelent és jövőt illetően. Kétségtelen tény az is, hogy ez a legnagyobb választói tömörülés. Sajátos, tételesen nem kifejtett metakommunikáció fűzi egybe őket, mely a nemzeti szimbólumok segítségével is erősíti a csoportkohéziót. Nincs ezzel semmi baj, reméljük a támogatásuk segítségével kormányzással megbízott Fidesz képes lesz az egész ország fejlődését segítő politizálásra, meghaladva az elmúlt négy évet. A paletta másik oldalán vegyes a kép, melynek magyarázata nagyon le egyszerűsített, hiányos, így csak részigazságokat tartalmaz. Van egy hárommilliónál népesebb tábor mely nem kívánt élni a választójogával. A parlamentbe került három párt összesen közel kétmillió hatszázezer szavazatot kapott. (Kormányváltók:1290804, Jobbik:1020476, LMP:269413). A kis pártok, nemzetiségek durván 200000 szavazatot vittek. Mint tudjuk, a Fideszen kívüli tábor igen sokszínű, van köztük nem egy párt, mely a másik létezéshez való jogát is megkérdőjelezi. Látszólag egy közös vonásuk van, mindnyájan elhívatottnak érzik magukat az ország kormányzására. („Sok az elhívatott, de kevés a kiválasztott”). Ha valaha is választást kíván nyerni valaki (a hatalom átvételének demokratikus útját választva), annak meg kell szereznie ebben az aránytalan választási rendszerben a „kritikus tömeg” támogatását. Akár egyedül vagy valami összefogás útján. Ismerve a pártokat, teljes ellenzéki összefogás csak akkor képzelhető el, ha egyértelművé válna a kormányzó szövetség alkalmatlansága. Összefogni csak közös értékek mentén lehet, eredményt, választási győzelmet elérni viszont csak választópolgárok tömeges támogatásával. Érdekes megfigyelni egy sikertelen összefogás, a Kormányváltók Szövetsége gyenge szereplése nyomán kialakult helyzetet. Nem a valódi okokat keresik, hanem a jobb szerepléshez szükséges, de nem elégséges elemet, magát az összefogást, és az ezt szorgalmazókat hibáztatják. Szerintem a gond az összefogás módjában, tartalmatlanságában és a szereplők (pártok és személyek) együttműködésre való képtelenségében keresendő. Hiába volt hatalmas a tét, nem tudták átlépni saját árnyékukat. Miután nagy a bénultság, folytatódik az eredménytelen csodára várás. Engedtessék meg egy mezei, átlagos magyar honpolgárnak, hogy röviden, a teljesség igénye nélkül kifejtse véleményét. A 2010es országgyűlési választásokat a rendszerváltozáskor kialakított szabályok alapján fölényesen megnyerte a Fidesz. Ilyen arányú győzelmet az eltelt húsz év politikája alapozott meg. Ebből tizenkét év MSZP-SZDSZ „szakszerű”, négy év sodródó, tapasztalatlan MDF, valamint négy év arrogáns, a „zembereket” semmibe vevő, a társadalmat megosztó Fidesz kormányzás előzött meg. A magyar társadalom többsége csalódott a rendszerváltásban, nem ilyen lovat akartak. Az elért eredmények mindenki által ismertek. Az utolsó négy év Fideszes kormányzása arra irányult, hogy életteret teremtsen a centrális erőtér elitje számára. Az 1990 óta eltelt 24 évnek megfelelő idő alatt Németország vagy Japán porig rombolt, vesztes helyzetből a fejlett világ élvonalába tudott kerülni. Lehet, hogy mégsem vagyunk elég kreatívak? Az egyszerű embereknek tele a hócipőjük a politikusok gyatra, következmények nélküli, önérdekű tevékenységéből. 2012re világosan láthatóvá vált, hogy az országot nem előre, hanem visszafelé, a már sokszor járhatatlannak bizonyult útra próbálják terelni. A demokratikusnak mondott ellenzéki pártok hogyan reagáltak a helyzetre? 2012. október 23-án, a nemzeti ünnepen, hosszas huzavona után a MILLA, a Szolidaritás valamint a Haza és Haladás összeállt, meghirdetett egy közös gondolkodást azok számára, akik elfogadják az együttműködés alapjául felsorolt néhány pontot. ( http://nol.hu/belfold/bajnai_gordon_beszede_a_millan_-_dokumentum-1341323 ) A felhívást a pártok többsége, ősi magyar szokás szerint, elutasította. Talán a DK az egyetlen kivétel. Ettől kezdve világosan látható volt a program meghekkelése, a pozícióharc. A korszakváltás igénye kimaradt a további egyezkedésekből. Az MSZP beragadt az elbürokratikosodott, apparatcsik szellembe, a legnagyobb ellenzéki párt szerepébe, csak általánosságban beszél az elkövetett hibákról, azok feltárása nélkül. A választók nem látják, mi az, amit másképp csinálna. Gyurcsány Ferenc sem képes elismerni a hibáit, pedig volna néhány. (A reális lehetőségek túllépése, befejezetlen kormányprogramok, a köztársasági elnök választása, ÁFA le és felemelése, adatok visszatartása, stb. Ha a hibáknak rajta kívülálló okai is voltak, ezt is világossá kell tenni!). Bajnai-ék pedig a biztos siker érdekében eltaktikázták a jó lehetőségüket. Nem spórolható meg a pártépítés, élő társadalmi jelenlét nélkül ötről csak a félhatra lehet jutni. Ami az összefogás módjából a választók számára átjött, az kiábrándítóan hatott, hiteltelenné süllyesztette, megkérdőjelezte a jó kormányzára való képességet. A választók érezték a pártok közötti feszültséget. A tartalmatlanság alatt azt értem, hogy nem tudtak világos, közös jövőképet, programot felmutatni, amelyből egyértelműen látszott volna az, hogyan haladható meg az eltéblábolt huszonnégy év. Mindenki mást mondott, beszólogattak egymásnak. (Paks: volt, akinek az atomenergiával, az oroszokkal, a szerződéskötés párbeszéd és felhatalmazás nélküli megkötésével volt baja.) A választó világos beszédet akar, nem vált világossá, hogy mi az álláspont a bankok, a közműcégek extraprofitjával, a rezsicsökkentéssel kapcsolatban. Beszélni kellett volna a privatizáció hibáiról, az ország előnytelen kiárusításáról. Valamit kellene kitalálni a hazai vállalkozások esélyegyenlőségének biztosítására. A tőkeerős, fejlett technológiájú multik több lehetőséget, támogatást kapnak, mint a magyar kkv szektor. Miképpen emelhető fel az ország elszegényedett, képzetlen, milliós tábora, miből? Van-e szándék, képesség a kormányzásra törőkben arra, hogy nem csak a külföldi befektetőkre, az EU támogatására, uram bocsáss meg, mások pénzének elvételére alapozzanak? Van valami saját, reális ötletük? Mit érzékeltek a polgárok a kampány során? Hogy megint nem róluk és értük ténykednek a politikusok, folytatódik megújulás nélkül az ország erőforrásainak kisajátítása a klientúrák részére.

A sikerhez ennél több kell!