A szombaton elmondott Orbán beszédtől liberáliséknál kiborult a bili, a híveknél viszont megtelt tartalommal. Mára már néhány blogot leszámítva, a bulvár a téma.

Az elhangzottakat csak a „királycsináló” sajtó és a blogok világa elemezte, nem túl mélyen. Szekértáboruk identitása szerint az egekig magasztalták, vagy köpködtek rá. Az ellenzéki politikusaink reakcióit nagyítóval is nehéz észrevenni, érdemi cáfolat az elhangzottakkal szemben nincs. Vezető külföldi politikus nem nyilatkozott, leszámítva néhány nacionalista másodvonalbelit.

Mi is történt Tusnádfürdőn?

Egy ember, aki történetesen negyedik alkalommal miniszterelnöke Magyarországnak, a saját, valamint a hazai és külhoni hívek által teremtett hagyománynak megfelelően, beszélt az elmúlt egy év alatt történtekről, az általa jellemzőnek és fontosnak tartott jelenségekről, tendenciákról, az újabb kétharmados felhatalmazás adta lehetőségekről, a jövőben megvalósítandó célokról.

Eretnek módon, 2030-ig merészelt elképzeléseket megfogalmazni, ami felháborító azok számára, akik ilyesmire két hétre, két hónapra előre sem képesek vállalkozni.

A nemzetközi és a hazai reakciókat látva, különösen három nap után úgy látszik, hogy nem rázta meg a világot a beszéd, inkább tűnik viharnak egy pohár (hazai) vízben. Elsősorban belpolitikai jelentősége van, a miniszterelnök azokkal osztotta meg a véleményét, akiknek a támogatásával zsinórban kapott harmadik alkalommal kétharmados felhatalmazást. Természetesen az elhangzottakra ugrott, a politika csinálás helyett jó ideje csak arra reagáló ellentábor is.

Sajnálatos reagálásnak tekintem az en bloc reakciókat, az érdemi és alátámasztott ellenérvek helyett. Amikor személyes ambíciónak, hatalomvágynak, megalomániának, valóságtól elrugaszkodott helyzetértékelésnek, álmodozásnak tituláljuk az elhangzottakat, tulajdonképen magunkba beszélünk, és magunk alatt vágjuk a fát.

Nehezen akarjuk megérteni, hogyan is működik a politika, a demokrácia. Egy politikusnak, a pártjának, az általuk képviselt közösségnek, legyenek bár szocialisták, liberálisok vagy kereszténydemokraták, joguk van a nézeteik kifejtéséhez, az érdekeik képviseletéhez, legitim törekvés a részükről.

Elhangzott a beszédben Orbán Viktor részéről: „a liberálisok is szükségesnek gondolják a vélemények különbözőségeit mindaddig, amíg meglepődve azt nem tapasztalják, hogy vannak ilyenek.” Egyet kell értsek a mondattal a saját tapasztalataim alapján is. Nem tudnak leszokni róla, nem ismerik fel, hogy az élet és az emberek  által megkérdőjelezett események, jelenségek  sommás tagadása kontraproduktív hatású.

“A rendszerváltás utáni átalakulás liberális középosztályi frakciói a felzárkózásban hátramaradókat, a megszorítások költségeit nyögőket, az átalakulás terheit viselőket hajlamosak a demokráciára „még éretlenként”, „államfüggőként” és „járadékvadászként” megbélyegezni, Kádár János „ostoba népeként” orientalizálni (Gagyi, 2014a, 2016). A középosztály önmagát baloldaliként félreértő liberális frakcióinak „demokratikus antipopulizmusa” miatt az ilyen módon elidegenített alsóbb osztályok a 2006-tól kibontakozó többrétű válság nyomán inkább támogatják a nemzeti jobboldal „antidemokratikus populizmusát” (Gagyi, 2014a, 2016; Éber–Gagyi–Gerőcs–Jelinek–Pinkasz, 2014). Az alsóbb osztályokat nem mozgósítja a középosztály önmagát baloldaliként félreértő liberális frakcióinak „diktatúrát” kiáltó demokrácia-, jogállam- és szabadságféltő felhívása.”

Bármiféle elutasítás megkívánná annak a tételes kifejtését, hogy tévesek az Orbán által elmondottak. Az USA, Kína, Oroszország, India, az Iszlám országok, a kis és középhatalmak nem nemzetállami érdekeik szerint politizálnak. Hogy miért nem legitim törekvés és miért káros az EU szerint is fontos régiók közti együttműködésre való ajánlat az egyébként földrajzilag, kulturálisan egymáshoz közelálló közép-európai országok számára? A „csak” válasz kevés erre.

Talán nem igaz az, hogy a Brexit, Trump megválasztása, az osztrák, olasz, német, holland, cseh, lengyel politikai folyamatok, a jobboldal megerősödését, a társadalom kritikáját jelzik az ide vezető útról?

Nem kellene elgondolkodni azon, hogy mi az oka a változásoknak?

Az ügy, ha győz, tanúskodik–mondják. Az Orbán Viktor által felvázolt célokból akkor lesz valóság, ha kellően sokan fogják támogatni. Ezt az erőviszonyok fogják eldönteni, és ugye nem tagadjuk meg a társadalom többségétől sem, az érdekei védelmének jogát?

Az elhangzott kritikákat kiegészíteném és árnyalnám néhány gondolattal, melyek szerintem kimaradtak a reakciókból, melyek válaszok és kérdőjelek nélkül maradtak. (Tisztában vagyok persze azzal is, hogy ezek a kérdések kevés politikusnak, szimpatizánsnak érik el az ingerküszöbét.)

A „villanásszerűen” felsorolt eredményekre érdemben senki sem reagált. Hamis, félig igaz, igaz?

Tényleg 60%-al beljebb vagyunk a munkabérekben? Nem túlzás 2010-től számítani a 2017-ben látható 11000Mrd forint többletteljesítményt? Hol vannak a politikusok gazdasági tanácsadói?

Kereszténység-liberalizmus-illiberális kereszténydemokrácia?

Érződik némi zavarosság Orbán Viktor szavaiban! Számára sem lenne ördögtől való, ha átnézetné elmondásuk előtt, szakemberekkel a beszédeit.

Végre, a félreértéseket tisztázandó, röviden kifejtette, hogy nem hitelvek védelméről, az üdvözülés és a kárhozat kérdésének állami eldöntéséről van szó, hanem a keresztény gondolatkör alapján kifejlődött értékrendről, civilizációról. Ezt Bibó István, egy kiváló hívő baloldali, gyönyörűen kifejtette már: „A nyugati civilizáció a születésrendi és uralmi társadalomszerkezetet először megszelídítette és kiegészítette, majd az emberi lélek elidegeníthetetlen méltóságának keresztény gondolatából le merte vezetni minden ember egyenlő méltóságának, szabadságának és egyenlőségének […] követelményét, és gyakorlati célul merte kitűzni a hatalom spiritualizációját, az önkormányzatot és a személyiségen alapuló szelekciót. „

Ehhez kapcsolódik szorosan az ugyanebből a keresztényi gondolatból kifejlődött liberalizmus alapgondolatainak, a Szabadság, Egyenlőség, Testvériség gondolatának nehezen érthető utálata. Jóhiszeműen feltételezem, hogy nem ezzel van a miniszterelnöknek gondja, de akkor ezt is világosan kellene kommunikálni.

Kétségeket ébresztenek ugyanakkor a korábban elhangzott, FIDESZ közeli megszólalások. Csak néhány mondatot idéznék közülük.

"A Fidesznek kereszténydemokrata párttá kell lenni. Ezért kötött szövetséget a KDNP-vel"

"Igenis, fel kell vállalni a kormánynak, hogy a közjó és az igazságosság szellemében korlátozza az egyénnek a parttalan szabadságvágyát."

"Ha egy jó nagyot nyerünk a választásokon, el tudom képzelni, hogy olyan húsz évre bebetonozzuk magunkat .” DR. Mikola István (2006)

Tessék mondani, mi ez? Korszaképítés- politikai kereszténység?

Európával kapcsolatban nem tartom bűnnek a nemzetek Európájának a gondolatát. A számos területen teljesen jogos  bírálata mellett, azonban itt is van egy kis zavar.

Európában nincs demokrácia-jelenti ki! Az EU valamennyi európai demokratikus választás eredményeit, nyomásgyakorlás nélkül tudomásul vette. Ausztria, Olaszország, hadd ne soroljam tovább. Orbán Viktor, helyesen híve, a demokráciára hivatkozva az egy ország-egy szavazat szabályának az EU döntéseiben. A NEM DEMOKRATIKUS EU-ban egy ország is blokkolhatja egy új tag felvételét. És mi a helyzet a magyar demokrácia egyharmadnyi ellenzékének a véleményével? Mintha nem is léteznének, mert a „primitív Oroszország politika”, bocsánat, primitív magyar demokrácia kultúra nem ismeri a konszenzus, a párbeszéd, a méltányos engedmények fogalmát.

Az európai elitet liberálisként definiálva a migráció helytelen kezelését, a bürokráciát, a Közép-Európa ellenességet, az európai szocializmus építését sorolja.

A migráció kérdésében már majdnem világos, hogy mivel nem ért egyet. Létezik a migráció, de az ne az iszlám kultúrájú országokból történjen, és semmiféleképpen nem lehet ellenőrizetlen. Ez egy világos, sokak által támogatott álláspont, amelyről a balliberális oldalnak nincs meggyőző álláspontja, az állandóan változik.

A Közép-Európa ellenesség szerintem nem igaz, egyes európai politikusok megnyilatkozásai, nem azonosak az EU hivatalos álláspontjával. Az egymásnak való beszólások kölcsönösek és nem tilthatók meg.

Az európai szocializmusra való törekvés állítása uniós szinten ugyancsak képtelen vád a részéről. Hogyan és miért lenne érdeke az európai elitnek, politikusoknak, bankároknak, kórházigazgatóknak,  egyetemi tanároknak, egy szocialista (köztulajdonon alapuló), iszlám kalifátus létrehozása? Képtelenség és persze a többség számára elfogadhatatlan.

A közép-európai régió országai közötti partnerségi kapcsolatok erősítését jó gondolatnak tartom. A kérdés az, hogy az érintettek hogyan értékelik ezt, van-e fogadókészség a részükről? Egyáltalában mely országok tartoznak ide?  Amikor a miniszterelnök a vasutak és gyorsforgalmi utak összekötéséről beszél, furcsa módon "Kis Magyarországot és a többi „kerületet”  említi. Hm!

Van valami különbség a FIDESZ retorikájában Erdély és a Székelyföld között?

Egyetlen szóval sem reagált senki sem, a legfontosabbnak tartott eredményre, az újrahonosított egy millió magyar állampolgárra. Bizonyára érdektelen, szóra sem érdemes és lehetséges következmények nélküli dolog ez, kedves ellenzék.

Végül mit jelent egy politikai kurzus építése?

Szépen kifejtette ezt a miniszterelnök, komplex kulturális, politikai, gazdasági keret, ami befolyásolja hosszú időn át egy társadalom életét. Nem ismeretlen ez a magyarok számára, a XIX-XX. századi történelmünk egyébről sem szólt, mint évtizedeket átfogó, jobb és baloldali korszakokról. Sajnálatos dolog, hogy minél tovább tartanak, annál nehezebb belőlük jól kijönni.

  Hát megint túl vagyunk egy hétvégén, amelyik számos "fontos" esemény mellett, mint például a foci VB vagy a nyaralás; időszaki választásokról, megméretésről is szólt. Megméretéséről a jelölteknek, a pártoknak, a politika presztízsének és persze a választópolgárok tudatosságának, aktivitásának, politikai értékrendjének.

Az eredmények, a részvétel, ismert a sajtóból. A VIII. kerületben a választásra jogosultak  23%-a, az V.kerületben a 20%-a tartotta fontosnak, hogy a szavazzon és döntsön. Ehhez képest a "lesajnált" vidék, Árpás polgárai a 67,59%-os részvételükkel valami másról, fontosról üzentek azoknak, akik láthatóan és hosszú ideje nem képesek megérteni, hogy miért van ez így.

Ilyen az élet, ilyen a demokrácia?-kérdezhetnénk cinikusan, de nem tesszük. Nem ilyennek kellene lennie! Jobb azonban csak általunk lesz, a személyes közreműködésünk eredményeként.

Ma Magyarországon a munkaképes korúak (15-64) 71,7%-a dolgozik, vagyis több mint egymillió honfitársunk „lógatja” a lábát munkalehetőség, képzetlenség, motivációhiány, a lakóhelyének „istenháta mögötti” helyzete miatt. Sok az eltartott, kevés az értékteremtő, adófizető ember hazánkban és ez jó ideje így van. Mivel az elmúlt száz év rendszerváltásai csak egy szűk réteg számára tették lehetővé a polgári függetlenséghez szükséges vagyonosodást, konvertálható tudás megszerzését, a társadalom nagyobbik része valamilyen módon az állami újraelosztás függőségében él és gondolkodik. (Nyugdíjasok, közalkalmazottak, közmunkások, nagycsaládosok, stb.) Einstein nyomán: God does not play dice. (Isten nem kockajátékos.) állítom, hogy az átlagos magyar választópolgár sem az, amikor szavaz a tudatossága és információi alapján a jövőjéről. Mérlegel és racionális döntést hoz.

A két budapesti választási helyszín polgárai egyrészt „tettek” a szavazásra, másrészt kétharmad közeli eredménnyel a NER jelöltjeit támogatták. Egy klasszikus, siker és teljesítményorientált politikai párt, optimistán feltételezve azt is, hogy nem csak „küzdeni” akar a megélhetést is jelentő mandátumért, de víziója, megvalósítani való céljai is vannak a közössége, az ország népének érdekében, bizonyára (?) végiggondolná, hogy milyen okokkal magyarázható a gyenge eredmény. Valószínűleg gátolja őket a valóság feltárásában, hogy a társadalmi munkamegosztás lehetővé teszi az ellenzéki státuszból való megélhetést is. A mindenkori hatalom számára, a demokrácia látszatának fenntartása miatt, megéri az ellenzéke eltartásának költségét finanszírozni, persze nem a sajátjából, hanem közpénzből.

Tekintsünk el a szocializálódásunk során tudatunkba épült kényszerpályáktól, sablonoktól, gondolkozzunk a mesterséges intelligencia módján racionálisan, logikusan, elfogulatlanul.

Mi a teendő akkor,

ha azt hiszi a választók nagy többsége, hogy minden oké?

Hogy az ország és népe a képességeinek megfelelő helyen van, kormánya a lehetőségeinek, a rendelkezésre álló erőforrásoknak megfelelően végzi a dolgát. (3x2/3)

Hogy létezik az országunkban egy messze nem egységes, nem többséget jelentő „ oldal”, amelyik a káoszban, az esetleg mégis kibontakozó magyar felemelkedés ellehetetlenítésében érdekelt. Mindent megadnának a gazdaság összeomlásáért, az ország EU-ból való kizárásáért, az ázsiai, afrikai gazdasági menekülők ellenőrizetlen bevándorlásáért, a FIDESZ kizárásáért a pártcsaládjából. Kerül, amibe kerül, a kibicnek semmi sem drága!

Ez az „oldal”, még azt sem tudja mondja, hogy „Nekünk Magyarország az első.” Látható örömöt okoz számukra a Trianoni diktátum nyomán a határainkon kívül rekedt hárommillió magyar sorsának tragédiája.

Természetes reakció részükről, hogy csak a FIDESZ!

Ha az polgárok többsége konzervatív? A család, a magántulajdon, a biztonság, az értékteremtő munka a fontos számára és ezeket az erős államban látja biztosítottnak. Nincs „ingyen ebéd”, csak az önhibájukon kívül rászorulóknak. Ha a bűnözés, az aszociális magatartás, a deviancia elfogadhatatlan a számára. Ha fontos a határon túliak helyzete, állampolgársága, szavazati joga. Lehet ezen értékek megkérdőjelezésével rendszerváltás csinálni?

Ha magyar társadalom nagyobb része nem vevő a történelmi tapasztalatai alapján az egyenlősdinek, a vegyük el attól, akinek van ötletének, a csak jogaink vannak, de kötelességeink nincsenek szemléletnek.

Ha a szolidaritás és a keresztényi szeretet csak pislákol a társadalomban? Tudunk erről valamit?

Ha sokan látják úgy, hogy a mai politikai paletta gyatra kínálata mellett, a NER jelenti a legkisebb rosszat, ami logikailag egyúttal a "legjobbat" is jelenti. Ha sokan komolytalannak, hiteltelennek látják az ellenzéki pártok többségét.

Ha belefáradtak a csodavárásba, hogy előbb-utóbb képes lesz valamelyik régi vagy új párt meghaladni az alibi politizálást, képes lesz a többség számára elfogadható elképzeléssel elő állni, arról a választókat meggyőzni.

Az alacsony részvétel és a szavazatok megoszlása hűen tükrözi a társadalom reakcióját a politikai oldalak teljesítményéhez, mutatja a politika presztízsének elpárolgását, kérdésessé teszi az eredmény legitimációját, elfogadottságát.

Talán legkevésbé utal a jelöltek alkalmasságára, az emberek többsége pártszimpátia alapján szavaz, megfontolás nélkül elfogadja  a pártja által kínált jelölt személyét. Ez azt is jelentheti, hogy a parlamenti, egyéni képviselő választás szerepe és jelentősége is mennyire formálissá vált.

Látva a budapesti eseményeket, a nyomukban kibontakozó, helyenként kabaréba kívánkozó véleményeket, magyarázatokat, el kell gondolkoznunk azon, hogy ez az egész hajcihő mennyiben szolgálja a választók érdekeit? Hogy ezzel a politikusi és választói összetétellel van-e remény az ország (keveset mondok) százesztendős helyben járását meghaladni?

Az említett, hézagosan felsorolt lehetőségek meggondolása, adekvát válaszok, cselekvési elgondolások nélkül, nehéz lesz valakinek is a közeljövőben esélyes kihívóként szerepelni.

Legyünk optimisták: innen szép nyerni!

Ha nem lenne a mára kialakult helyzet a világban tragikusan komoly, akár bohózatnak is tekinthetnénk az európai és hazai politikusok, szakértők, a véleményformáló megmondóemberek álságos színjátékát a migráció kérdéséről. Szomorú és egyben nevetséges a tapasztalható szellemi rövidzárlat, a gondokkal való szembenézés képtelensége köreikben. Hol van a kutya elásva, amelynek a végiggondolásától, pláne a válasz megfogalmazásától félve, a homokba dugjuk a fejünket? (Magamat is beleértve.)

Lassan a XXI. század első negyedéhez érünk.

Létszámjelentés a Föld nevű űrhajóról:

(Érdemes átnézni, hogy ne a levegőbe beszéljünk.)

https://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/stattukor/nepesedesi17.pdf

Ha ez nem volna elég, nézzük a globalizáció, a természeti csapások, háborúk, a kilátástalan helyzet miatt a fejlett országok felé induló, egyre tömegesebb migráció jelenségét, melyet a klímaváltozás, a világtengerek szintjének emelkedése több százmilliós nagyságrendűvé növelhet. Látnunk kell, hogy ennek a kezelésére jelenleg felkészületlen a világ, felkészületlen az EU is!

Máig nem tettük fel a kérdést: akarunk-e, képesek vagyunk-e és milyen mértékben, hozzájárulni a minket is érintő, világméretű probléma megoldásához? (Akár a keresztény értékek nevében is.)

Ma még nem tudjuk, hogy mit hoz a jövő, keresnünk kel a humánus, fenntartható és elviselhető megoldást a problémára. Nem állítható, hogy ismeretlen folyamatról lenne szó, a történelem során mindig is létezett a migráció. A különböző népek a természeti feltételek, demográfiai okok, az erőviszonyok változása miatt állandóan háborúkra, vándorlásra kényszerültek. Annyiban tekinthető újnak a helyzet, hogy napjainkra a világ népessége meghaladta a hétmilliárdot, tovább növekszik, végletesen megosztott, gazdasági, vallási, kulturális téren egyaránt. A kölcsönös érdekek figyelembevétele erősen korlátozott, az erőviszonyok egyenlőtlensége miatt.

Az utóbbi évek felerősödött migrációjával kapcsolatban, egymásétól erősen eltérő vélemények, majd álláspontok alakultak ki, melyek szűnni nem akaró módon mind a világban, mind Európában és persze itthon is hevesen folynak. A megoldás egyelőre halványan látszik, általánosságokban mozog, valószínűleg az eltérő érintettség miatt. A "történelmi" megoldások, mint a háborúk, civilizációk összeütközését okozhatják az atomfegyverek korában, ez is egy elkerülendő cél. Nem beszélve arról, hogy akkor végül a "magas szintű" értékrendünk, üres szóbeszéddé degradálódna.

Tegyünk rendet a fogalmak között! Nem nevezhető rózsásnak a világban kialakult, a részben tudatosan létrehozott, helyenként katasztrofális helyzet. Válasszuk külön a lakóhelyüket háborúk, üldöztetés, katasztrófák miatt elhagyni kényszerülőket, vagyis a menekülteket és az otthonukat a jobb élet reményében elhagyókat. A migráció kezelésének alapelveit a világnak a maitól lényegesen különböző időszakában és helyzetében alkották meg. Az 1954-beli 2,5 Mrd lakosa a Földnek háromszorosára nőtt. A migráció fő irányai napjainkban az USA, Kanada, Ausztrália és az EU. Az EU területe 4,52 millió km2, lakóinak száma 510millió fő. A világ egyik gazdaságilag, társadalmilag, szociális biztonság és ellátás szempontjából legfejlettebb közössége. Ugyan csak a világ szárazföldi területének 3%-án fekszik, de a világnépesség 6%-a lakja. Vajon mekkora a teherbíró képessége, a nemzetei közötti kohéziója?

Az ENSZ és Menekültügyi Főbiztossága, amelyekben többségben azok az országok vannak, amelyek szegények, nem mindig demokratikusak, sokszor intoleránsak másokkal szemben vallási, etnikai okokból, amelyek polgárai nehezen integrálódnak a befogadó országok értékeihez, munkamoráljához, polgáraik a jobb élet reményében kelnek útra, részesülni akarnak az ellátórendszerek vívmányaiból, a klímaváltozásnak, a túlnépesedésnek leginkább kitettek, nos az ENSZ a korlátlan és ellenőrizetlen népvándorlás pártján van. (Hallgatólagosan.) Ez érthető álláspont a részükről, de elfogadhatatlan a célországok számára. Sem ezen országok népei, sem az anyagi javakat birtoklók számára. A célországok népeinek dilemmája az, hogy a mára elért életszínvonal, társadalmi rendszer, a demokrácia és intézményei, az értékrendszer megőrizhető-e, ha beengedünk mindenkit és lesz, ami lesz? A tömeges és ellenőrizetlen bevándorlás esetén a rendszer fenntarthatatlan, összeomlása elkerülhetetlen. Ha el is tekintünk a civilizációs különbségektől, ez a fajta „vagyonmegosztás” a fejlett országok népessége között sem működik. (Bár volna rá igény.) Voltak erre kísérletek a világban, amelyek kudarcokkal és súlyos áldozatokkal jártak.

Az európai hozzáállást a felkészületlenség, az eseményekre való lassú reagálás, a politikai helyzethez való igazodási kényszer jellemzi. Eltér a Tanács, a Bizottság, az EP frakcióinak, a kormányoknak és a tagországok választóinak a véleménye és a szavazásokon lemérhető akarata.

A teljesség igénye nélkül, néhány kérdés. Egyáltalában az EU be akarja fogadni a bevándorlókat? Az EU támogatja az illegális bevándorlást, határátlépést? (Nem támogatja , de nem tudja megakadályozni.) Ez a tagállamok közösségének vagy csak a Bizottságnak az álláspontja? Ha az EU a bevándorlás és a tömeges letelepedés pártján áll, miért küldené vissza a beérkezőket a határátlépés helyének, az ujjlenyomat rögzítésének néhány országába? A Dublin III. rendelet csak a schengeni határok országainak felelősségét hivatott megállapítani? Van EU által kidolgozott terv arra, hogy mi történjen azokkal, akiknek elutasították a letelepedési kérelmét? A németek miért Olaszországba telepítik ki az elutasított kérelmezőket, miért nem a hazájukba? Ki finanszírozza az ezzel kapcsolatos költségeket? Hogyan akadályozzák meg az illegális belépést az érintett országok?
Hosszan sorolhatnánk a tisztázatlan kérdéseket. A válaszok hiánya mutatja az EU és a tagországok állami bürokráciájának, az ügyben véleményt mondó szakértők, jogászok impotens, halogató, korlátolt felelősségű hozzáállását a súlyos kérdéshez. 2014-15 nem most volt, ennyi idő sem elég arra, hogy egy használhatóbb rendszert hozzanak létre?

A Törökországgal, Líbiával, újabban Albániával való „együttműködés” kérdésessé teszi a befogadás szándékának komolyságát.

A morális megközelítésről még szó sem esett. Ha országnyi területek kerülnek majd víz alá, vagy sivatagosodnak el, mi a lehetséges megoldás százmilliók életének fenntartása céljából? Ebben az esetben óhatatlanná válik a fizikai helyváltoztatás is. Óhatatlanná válik a legközelebbi elérhető és lakható országok átmeneti destabilizálódása. A módszerről, a segítés mértékéről, konszenzussal és nem erőszakkal kell megállapodni. Nem Macron elnöknek, Angela Merkel kancellárnak vagy bárki másnak, hanem az érintett országok népeinek kell a végső szót kimondani. A kérdés nyitott, iránya, eredménye a hajlandóság, az erőviszonyok függvénye.

Nem gondolom, hogy az EU intézményei és a tagállamok kormányai, semmi perc alatt „kirázzák az ujjukból” a megoldást, de talán a mainál tempósabban, el kellene kezdeni a keresését. Minimum forgatókönyveket, elképzeléseket kell alkotnunk, hogy ne érjen készületlenül bennünket a jövő.

A kérdés hazai jellemzőiről pár szót. Orbán Viktor és kormánya, valamint a JOBBIK is, helyesen ismerték fel kérdés súlyát, jelentőségét. Sajnálatos módon azonban, kommunikációjuk a vélt politikai haszonszerzés reményében (ami jól bejött nekik), lement „kutyába”. A kormánypártoknak odáig sikerült eljutni, hogy egy újabb, idegenellenes, etikátlan plakátakciót kezdeményeztek. Nemzeti Konzultációt folytattak a kenyérféltés, az önzés, a riogatás, a gyűlölet felkeltésének céljából. (Jóhiszeműen feltételezem, hogy az igazi cél a szavazatok maximálása volt.) A valódi gondokról és megoldásukról kevés szó esett.

A kibontakozó ellen kampány jogosan ítélte el a gyűlöletkeltést, próbált a jobb érzésű emberekből a kormány politikájával szemben álló közösséget kovácsolni. A kommunikációjuk hiányossága, gyenge pontja az, hogy szintén nem beszélnek a tényekről, bagatellizálták a jelenséget. A megoldásról, a migrációval járó gondokról, a szerintük helyes megoldásokról, elképzelésekről nemigen hallottunk.
Az ezzel kapcsolatos lelkes kampányolásból az jött le az emberek egy részének, hogy ez az oldal támogatja az ellenőrzés nélküli, korlátlan, akár illegális bevándorlást, letelepedést.
Tisztázatlan volt az álláspontjuk a betelepedés során felmerülő szociális, egészségügyi, szakképzési, beilleszkedési, lakhatási feltételek, munkalehetőségek biztosítása, finanszírozása kérdésében.

Ez a fajta magatartás, hogy csak azért is mást mondok, mint a kormány, politikailag sem volt szerencsés. Amikor például Magyarországon három millió honfitársunk él a szegénység szintjén, a felemelkedés lehetősége nélkül, és mindez kevés embernél csapja ki a biztosítékot, mekkora megértésre számíthatunk az idegenek esetében?

Végül gondoljunk a probléma kezelésének anyagi vonatkozására is. Európa sem képes arra, hogy a meglévő társadalmi feszültségei, a fiatalok tömeges munkanélkülisége, az elégedetlenség miatt megerősödő szélsőjobboldal mellett, megoldja a fejlődő világ problémáit. A  migrációt nagyobb arányban támogató oldal milyen pénzből fedezné a költségeket? Az április 8án tartott választásokon a fél ország nem a NER-re voksolt. A "független" média hiánya állandó témája az ellenzéknek, a

JOBBIK-ot is beleértve. A szimpatizánsok milliói, különösen a tehetősebbek, miért nem képesek csak annyira a zsebükbe nyúlni, hogy egy ütőképes, a mindenkori kormányoktól független saját médiát teremtsenek? Ez az összeg "bagó" lenne a migrációval keletkező fizetnivalókhoz képest.

Mint e néhány mondatból is látható, volna mit megoldania a politikának, kár hogy a gyakori választások miatt csupán a halogatásra futja az erejéből. Jövőre EP választások lesznek. A hazai viták érdekesek abból a szempontból is, hogy nagyjából hasonló arányú (60% körüli) az EU tagságot jónak látók és a migrációt elutasítók száma.

Mozgalmas évre számíthatunk Európában és a világban, bízzunk benne és tegyünk érte, hogy a józan ész, a kölcsönös előnyök érvényesüljenek.

Innen szép nyerni!

„A bizalom egy olyan társadalomlélektani mechanizmus, amely a rendszerben résztvevők társadalmi viselkedését pozitív módon befolyásolhatja, és kapocsként szolgál a személyes motivációk és hitvallások, illetve az elérni kívánt szervezeti, társadalmi célok között. A bizalom ellentéte a gyanakvás, mely eltávolítja és megkérdőjelezi az egyén és a társadalom  kölcsönviszonyát, és lélektanilag elbizonytalanítja a szereplőt cselekvésének értelmében és sikerében.

A bizalom érvényesülésében központi helye van a racionális viselkedésnek és döntéseknek, a felek vagy csoportok közötti kölcsönösségnek és az együttműködésnek, a közös szabályok felállításának, elfogadásának, és annak a hitnek, hogy az elfogadott szabályokat a másik fél is betartja majd."

Tegnap egy röpke pillanatra hírré vált a médiában Bősz Anett kilépése az MSZP-P frakcióból.

https://index.hu/belfold/2018/05/18/bosz_anett_parbeszed_frakcio_orszaggyules_liberalisok/

A közösségi oldalak, csoportok egy része csalódottságát, másik része örömét fejezte ki az esemény kapcsán. Lám, még egymással sem képesek korrekten viselkedni.

A kezdeti, információhiányos állapotban, ki-ki hite és érdekei szerint foglalt állást az ügyben. A folyamatosan csepegtetett infók nyomán kialakult egy majdnem hű kép a történtek hátteréről. Az indulatok verbális kiélése után mára már újabb szenzáció a téma, az élet megy tovább.

Azonban álljunk meg egy pillanatra!

Tényleg így kell viselkednie az ügyben érintett pártok vezetőinek, az együttműködést letárgyaló, aláíró politikusoknak? Ezek után, amely csak csepp a tengerben, mit gondoljanak a választópolgárok milliói a politikáról, jelen esetben különösen az ellenzéki politikáról, annak hitelességéről, jelenlegi formájában való fenntartásáról? A politikáról, amely az elosztás és az irányítás jogának birtoklásáról szól. Amelyiknek társadalmi presztízse mélypontra süllyedt  napjainkra.

Bizalom, adott szó, kihátrálás, kilépés? Valamikor világos, egyértelmű fogalmak voltak  ezek, de napjainkra mind a közéletben, mind a társadalomban "sajátosan" értelmezzük őket. Legitim álláspontnak tűnik ez az érdekelvű nézet:

„A portál azt is megjegyzi, hogy a február 10-én született megállapodás nem tűnik többnek egy politikai nyilatkozatnál. Ha nem pontosították és foglalták jogilag kidolgozott szerződésbe, akkor nem lesz nehéz figyelmen kívül hagyniuk a szocialistáknak és a párbeszédeseknek.” Csak kérdezem, ez a szándék, figyelmen kívül hagyni?

A politikai pártok is gazdálkodnak, törvényben szabályozott keretek között, bejegyzésük után jogi személyiséggel is rendelkeznek. Azonban nem tekinthetők Korlátozott Felelősségű Társaságnak, vagy mégis?

A fenti intermezzo rossz üzenet a képviseleti demokráciában hívők számára. Talán nem is közjátékról, hanem napjaink politikájának lényegi tulajdonságáról libbent félre a fátyol. Nem az a baj, hogy a politikai pártok, a politikusok működését, népiesebben "megélhetését" mi finanszírozzuk, állampolgárok. Eddig természetes, elfogadható, de miért is? A mandátum elnyerése után nincs tovább felelősség a választói felé, nem csak akármit mondhatok, de bármilyen megállapodást kedvem szerint semmisnek tekinthetek?

Ennek az amúgy is gyenge lábakon álló bizalomnak, meddig lehet süllyednie az ellenzéki pártok létének kockáztatása nélkül? Van itt valaki is, aki legalább két lépéssel előre lát? Akinek van némi politikai kultúrája? Jövőre önkormányzati és EP képviselői választások lesznek. Az elvesztett bizalmat akárhány közpénzen finanszírozott plakáttal sem lehet helyettesíteni. Az ilyen, a nyilvánosságot sokkoló incidensek, reménybeli szövetségesek között nem szolgálják az ellenzéki pozíciók erősödését.

Mit mondjak, van potenciál a "másik" Magyarországban, amelyiknek ugyanúgy Magyarország a legfontosabb, mint a másik oldanak. Azzal az el nem hanyagolható különbséggel, hogy ezt egy demokratikus jogállamban (nem pártállami törvénygyárban), nem intézményesített korrupcióban, hanem Európában, kormánytól független intézményekben, tisztességes választási rendszerben, nem államilag szított gyűlölet cunamiban képzeli el.

Az eseményt sokféle várakozás előzte meg. Drukkerek és ellendrukkerek osztották bölcsességeiket, hogy miért jó és miért árulás az elkezdődött demonstráció sorozat. A kishitűek idő előtt temették, a szélsőségesen radikálisok, akinek hiányosak a magyar valóságról való ismereteik, biztonsági szelepnek, sétáltatásnak minősítették az eseményt, az elsőnél jóval kevesebb résztvevőt vizionálva.

A valóság azonban felülírta az előzetes várakozásokat, rengetegen jöttek el, öntudatos tízezrek vonultak jókedvűen és magabiztosan a Kossuth térről a Szabad sajtó útjára.

Valami elindult, elkezdődött az országban. Az élet jeleit mutatja a lesajnált, nem európainak, hanem ázsiainak jellemzett magyar társadalom. Elemi erővel mutatkozik meg az emberek vágya, most már cselekvő akarata egy demokratikus, békés, mindnyájunk közös Magyarországa iránt, ahol szabadon lehet élni. Ahol nem kevesek diktálják agymenésieket a népnek. Ahol nem az egymás elleni gyűlölet, kirekesztés (nemzetből és demokráciából), hanem az együttműködés az ország és népe felemelkedésért, a közélet témája

Úgy tűnik, hogy egyre nagyobb számban értették meg az emberek: a mi életünk, a mi jövőnk formálását nem bízhatjuk kis létszámú, önjelölt, önérdekű pártokra, ellenőrzés, felelősségre vonhatóság nélkül. A rendszerváltozás lehetőségeinek meghekkeléséből, az azóta produkált évi 1%, egy főre eső átlag lakossági fogyasztásnövekedésből, amely mérhetetlen különbségeket takar, a hatalom antidemokratikus, a civileket, a tisztességes tájékoztatást, a független intézményeket bedarálni igyekvő politikájából a „senkiknek” elegük van. Az ország jelenlegi állapotáért mindnyájan felelősek vagyunk, nyilván nem egyenlő mértékben.

Nincs úgy jól, ahogy most van! Változásra van szükségünk, ez a huszonnyolc éve tartó, kvázi helyben járás nem vezet sehová.

A nagy kérdés: hogyan, merre?

Nem egyszerű feladat átlépni a saját árnyékunkat, rengeteg munka, párbeszéd, néha egy kis lökdösődés is kell ahhoz, hogy végre előrébb léphessünk.

A szónokok által mondottak azt mutatják, hogy a meghonosodott szekták Magyarországa helyett, valami értelmesebb, civilizáltabb, toleránsabb, igazságosabb társadalom képe kezd, halványan körvonalazódni.

Ez is egy tanulási folyamat, sok türelem, kitartás, megértés, elfogadás kell hozzá, amelyek nem éppen meghatározó tulajdonságai a magyar társadalomnak. Azonban nincs más út, csak előre, és ahogy elhangzott: MOST!

A fanyalgókkal szemben úgy gondolom, hogy ez a tüntetéssorozat, az óhatatlan hibáival együtt is a közélet megszületett iskolájának tekinthető.

Jó ötletnek tartom a május 8ra meghirdetett újabb demonstrációt a Kossuth térre. Talán megértik a megválasztott honatyák, hogy nem hitbizományt kaptak! Hogy működik a kontroll és lesz elszámoltatás

Néhány szubjektív megjegyzés a demonstráció egészének pozitív értékelése mellett.

Mondanivalóját tekintve számomra Márki-Zay Péter beszéde  volt következetes, optimista, tervet és szándékot sejtető. Az itt olvasható nemzeti minimumprogram széles körű támogatást élvezhet, kiindulási alapja lehet egy demokratikusabb demokrácia megteremtésének. Látnunk kell azonban, hogy egy alakuló politikai közösség által fontosnak tartott, elsősorban a szabad versengést biztosító program, a magyar társadalom számtalan, évszázados gondjára nem kínál megoldást. Mindenképpen üdvözlöm a Csipkerózsika álmából ébredő, kellő szakmai tudással és tapasztalattal rendelkező konzervatív értelmiség aktivizálódását. Megjelenésük új pólust jelenthet a politikában.

https://rendszervaltas2018.hu/2018/03/14/nemzeti-minimum-rendszervaltas-es-elszamoltatas/

A 12 pont elemei fontosak, támogathatók, de úgy érzem, hogy elsősorban (és ez is nagyon fontos), csupán egy következő választási győzelemben gondolkodik, mintegy a helyreállítását annak a 2010 előtti politikai rendszernek, amelyből ide vezetett az út. Nem érzékelem a program "rendszerváltó" többletét. A huszonegyedik századi modern ember autonómia és demokrácia elvárásai ennél többet kívánnak. De ne legyünk türelmetlenek, szóljunk hozzá, csináljunk jobbat. A választó ki fogja magának választani a számára leginkább megfelelőt.

Apropó, Homonnay Gergelytől nem hangzik jól, hogy magánvéleményét az ATV nyilvánossága előtt hangoztatja Fodor Gáborról és a "mérhetetlenül alacsony támogatottságú liberális pártról.... a macskám azt mondja: idegállapotba kerültem..... Fodor Gábornak semmi keresnivalója nincs a magyar politikai életben."

A kezdeti „új választásokat” követelése helyett, a tanulási folyamat részeként, a célok közeledtek a reálishoz és szükségszerűhöz. Minden esetben, amikor ez aktuálissá válik, küzdeni kell az érdekeink és az értékeink, valamint az ezeket képviselő intézmények és személyek védelméért.

Körvonalazódik az elmúlt huszonnyolc év tapasztalatai alapján a demokratikus intézmények, a politika szerepének, gyakorlatának újragondolása.

Vitatkoznék Márki-Zay Péterrel: „A választáson a magyar nép leváltotta az ellenzéket. Be kell látnunk, hogy a magyar népnek igaza volt. Nem bízhatjuk hazánkat olyanokra, amelyek nemcsak a nemzet, de még saját érdekükben sem voltak képesek az összefogásra.”

Talán helyesebb azt mondani, hogy az ellenzéki beállítottságú emberek nem tudtak jó szívvel, meggyőző és világos alternatíva híján elegendően sokan a kormányváltásra szavazni. Ebben a bizonytalanságban, múlhatatlan érdemei vannak a mai ellenzéki pártoknak, a hívek kemény magjának. De mi se sajátítsuk ki a „magyar nép” fogalmát, létezik egy másik, „másik” Magyarország és még két és félmillió olyan honfitársunk, aki részt sem vett a szavazáson.

A legteljesebb mértékben egyetértek az aktív, cselekvő, öntevékeny, a hatalmat kontrollálni akaró társadalmi tevékenységgel, egy új politikai erő létrehozásával, mely demokratikus versenyben akár a legnagyobbá is válhat, de ne mi mondjuk meg, hogy kinek van helye és kinek nincs a magyar politikai palettán. Kerüljük a valótlanságok állítását, csúnya dolog és gyerekes is. Jól hangzik, de életszerűtlen az Astoriánál azt mondani, hogy a sor vége még a Kossuth téren van.

Általában elmondható, hogy ez az alakuló közösség, különbözősége ellenére elkötelezett a demokrácia, a jogállam, Magyarország és Európa iránt. Békés és elszánt, hogy érdekeit és értékeit meg fogja védeni, akárhány harmaddal szemben. A felvonulók között sem Brüsszellel, sem Soros Györggyel nem találkoztunk.

Innen szép nyerni!

Prológ.

Van két, közel egyenlő nagyságú választói halmaz. Az egyik egységes a hitében és tetteiben, a másik meg képtelen magát megszervezni a győzelemhez. Ugyanakkor csalást sejt, diktatúrát vizionál a vesztes, forradalmat, polgárháborút a győztes. 

A választás és az eredménye legálisnak mondható. A legitimitását a kormánypártok fals demokráciáról élő felfogása miatt kérdőjelezi meg a kb. ugyanakkora nagyságú, bár nem egységes halmaza a magyar népnek. Ők azok akik kormányváltozást szerettek volna, csak ezt érthetetlen módon kizárólag a saját párjukkal az élen tudták elképzelni. Látnunk kell azt is, hogy ebbéli hitüket a pártjaik vezetői alakították ki

Ennyi embert és ilyen sokfélét, egyszerre, együtt menetelni ritkán lehet látni.

A Budapestieken kívül, nagy számban voltak jelen vidékről, civilek és pártok tagjai, balosok és jobbosok egyaránt. Politikusok, művészek, közéleti szereplők, megmondóemberek, diákok, idősek. Mindenki, akinek baja van az aktuális politikai kurzus társadalmat megosztó gyakorlatával.

Meggyőzően sokan jöttek el demonstrálni egy elfogadhatatlan silányságú, demokráciának nevezett pártokrácia ellen, ahol a megkérdőjelezhető, konszenzus nélkül kialakított választási szabályok szerinti győztesek, „senkik vagytok” jelzővel illetik az ország lakónak nagyobbik felét. Ahol a miniszterelnök nem mindnyájunk érdekében politizál.

Az egybegyűlt tömeg tisztességes választási rendszert, tisztességes választásokat, az ellenzéki pártok teljes együttműködését, a további gyűlöletkeltés, az alakuló diktatúra helyett, demokratikus köztársaságot követelt.

A tüntetés szervezői remek munkát végeztek, a választás nyomán kialakult tarthatatlan helyzetre ráérezve, a keletkezett indulatokra, a csalódásokra építve egy pörgős, szellemes demonstrációt szerveztek rövid idő alatt. A kivetítőkön látható korábbi „bölcs„ szövegek figyelmeztetik politikusainkat, hogy minden elhangzott szónak vagy tettnek nyoma van és később visszaüt.

Sikerült látványosan megfogalmazni és a közvélemény, valamint a politikai osztály számára is megjeleníteni, hogy mi az, amiből az ország bő felének elege van.

A magyar demokrácia kultúra mindenoldalú hiányosságai azonban, a rendezvényen is visszaköszöntek. Ebben a kultúrában a győzelem a FÉTIS. A tartalmat misztikus homály fedi, talán mert nincs is, vagy blamázs lenne róla nagy nyilvánosság előtt beszélni.

A NER politikája egy szűk elit, a FIDESZ-KDNP pártközösség érdekeit szolgálja elsősorban, miközben valótlanság annak az állítása, hogy nem tartalmaz hasznos, támogatott és közérdeket is megvalósító elemeket. A legfőbb baj vele az, hogy erőszakos, konszenzus nélküli, arrogáns, megosztó, kirekesztő, az országot, a magyar nemzetet kisajátító tevékenység, mely a gátlástalan korrupcióra, a Csak a FIDESZ! ostoba jelszavára épülő rendszer.

De mi a vele szemben álló, reálisan megvalósítható idea?

Igen, erőből csináltak Alaptörvényt, felszámolták a mindenkori győztest korlátozó fékeket és ellensúlyokat, folyamatosan dolgoznak a hatalmuk bebetonozásán, politikai ellenfeleik megsemmisítésén, a gondolkozás, a vélemény és a sajtószabadság korlátozásán. A társadalomtól elvont adóforintok milliárdjait költik az emberek megvezetésére, megosztására, haveroktól vásárolt tanácsadásokra, melyek jelentős része visszacsurgatásra kerül. Mindezt nem tegnap kezdték építeni. Társadalmunk és az ellenzéki politikusaink immunrendszere tehetetlenséggel, érdemi ellenállás nélkül „reagált” agresszióra.

Egy végtelenül primitív választási kampány eredményeként újabb kétharmados győzelmet arattak, amelyet első gesztusaikból is láthatóan az állam elfoglalásának folytatására adott biztatásként értelmeznek. Elsőként a STOP Soros tervezet elfogadását kiviteleznék.

A „Mi vagyunk a többség!” szervezői jó érzékkel látták meg a jogos elégedetlenség nyomán kialakult helyzet lehetőségét, hogy ország-világ előtt felmutassák, létezik egy másik Magyarország, a NER táboránál semmivel sem kisebb, amelynek nincs életképes politikai képviselete hazánkban az ellenzéki politika pártérdekűsége miatt.

Eddig nyerő a dolog, fogjanak össze, legyen egyetlen közösen támogatott jelölt a NER jelöltjével szemben, arassunk győzelmet a választásokon!

De hogyan tovább, milyen célokért, van-e közös érdek, ami mögé a pártok és legfőképpen a szavazók fel tudnak sorakozni? Ilyen felállásban csak nagyon széles koalíció képes működni. Ezekkel a pártokkal, melyek ezt a gyalázatos kampányt produkálták, fog ez menni?

Félő, hogy a kezdeményezés, a számos korábbi sorsára jut, a pártelitek ellenállása nyomán. Ha nem jön létre egy szervezetileg önálló mozgalom a társadalmi aktivizmus, a nyomásgyakorlás, a közérdek érvényesítésének szervezésére, akkor egy újabb „tiszteletkör” lesz belőle.

Az emberek nem fognak beláthatatlan ideig, szombatonként a Kossuth térre vonulni világos cselekvési terv, célok nélkül. A győzelem és a kormányváltás szükséges, de nem elégséges feltétele egy működő, fenntartható és békés országnak. Amúgy meg a társadalom másik felének más a véleménye.

Gyakran szó esik az ellenzéki demonstrációkon valami újabb „rendszerváltás” igényéről, megint csak a tartalom nélkül. Az elmúlt száz esztendő során tíznél több ilyenben volt részünk, amelyekben önjáró szekták hirdették az igét, cserélődtek a hatalom és megszerzett vagyonok élén. Többnyire csak a címke változott, a nép részvétele a döntésekben álom maradt, a társadalmi különbségek nem csökkentek, a leszakadt rétegek helyzete nem változott, az esélyegyenlőség politikai jelszó maradt.

Amikor a tegnapihoz hasonló, jelentős „első” lépést megtesszük a társadalmi önszerveződés felé, ne dugjuk a fejünket a homokba. Ha sajtószabadságról, szólásszabadságról beszélünk, akkor a rendezvényünk oldalát ne cenzúrázzuk! Ne csak a vágyainkat, hanem a megoldandó feladatokat is fogalmazzuk meg.

Kíváncsian várjuk mi, a másik Magyarország polgárai, hogy a megszólított illetékesek, a kormány és az ellenzéki politikusok, megértették-e, hajlandók-e érdemben és közkívánatra reagálni a problémák megoldása érdekében. Hogy képesek-e a másik oldalt támogató szavazókra nem ellenségként, hanem megértendő, talán meggyőzhető ellenfélként tekinteni.

A tüntetés a lakájmédia és kormánypropaganda víziójával szemben békés és kulturált volt. A hivatalos befejezést követő további események, nem képezték a meghirdetett program részét. Csalódott, sok esetben elkeseredett fiatalok reakciói voltak egy kormányszinten generált állapotra.

A tehetetlenség, a fiatalos tettvágy és a tapasztalatlanság szüli ezeket az eseményeket, melyeket a rendőrség korrektül kezelt.

Nem lehet Magyarországon érdeke senkinek sem, az értelmetlen és nagy valószínűséggel kezelhetetlenné váló erőszak, rombolás, anarchia.

„Barátaim, rómaiak, földijeim,
Figyeljetek rám.
Temetni jöttem Caesart, nem dicsérni,
A rossz, mit ember tesz, túléli őt;
A jó gyakorta sírba száll vele.

Ez legyen Caesar sorsa is.”

Shakespeare: Julius Caesar.

_____________________________________

Volt szerencsém tegnap, reggel öt órától éjfélig, egy szavazatszámláló bizottság munkájában részt venni. Különböző korú, világnézetű, különböző pártok által felkért emberek végezték megtisztelő munkájukat, a választások adott körzetben történő lebonyolítását, ügyelve a választások tisztaságára is. A részvétel meghaladta a korábbi évekét, a szavazás rendben, atrocitások nélkül, békésen és tisztességesen lezajlott, az adott választási rendszer szabott feltételei mellett. Az eredmény ismert,a  végeredményre még várni kell egy kicsit, de nagy változások nem valószínűek.

A nap benyomásait elemezve, nem volt nyoma a sajtóban és a politikában folyamatosan zajló hisztériának, egy közös ország, békés vasárnapi politikai eseménye látszott.

Mára a  számok ismeretében, ki örömmel, ki csalódással reagált a kialakult közpolitikai helyzetre.

Nem okoz örömet az, hogy korábbi meglátásaimat igazolta a vasárnapi választás eredménye. Nem voltak, és ma sincsenek illúzióim a magyar társadalom, a média politikai kultúrája, a politikai elit mentális és etikai színvonalával kapcsolatban. Ez van, vagy kinőjük egyszer, vagy nem.

Az történt, aminek történnie kellett. A kormánypártok és ellenzékük által teremtett virtuális valóságból logikusan jött létre az újabb négy évre megerősített felhatalmazás. Ekkora ellenzéki vakság, a valóságérzékelés hiánya, az el nem végzett munka, a belterjes csőlátás, az emberekkel való eleven kapcsolatokra való képtelenség állapotából. Ilyen teljesítménnyel, idáig lehetett jutni. A sokak számára csalódást okozó választási eredményt nem tragédiaként, hanem lehetőségként élem meg. Az egymás ellen ható erők eredőjeként létrejött egy új helyzet, amiben talán könnyebben, kisebb ellenállással, aknamunkával kell megküzdenie egy olyan politikai erőnek, amely ma még csak fikció, de amelyet a történelmi szükségszerűség, az araszolva haladó, de létező fejlődés ki fog termelni. Amelyik a demokráciát nem hatalmi játszmának, hanem az optimális társadalmi fejlődés eszközeként képes elgondolni, és  élni vele.

Világossá váltak a frontvonalak, láthatóvá vált, hogy ki képes, ki akar mindnyájunk érdekét és kibontakozását segítő tevékenységet folytatni. Hogy ki az ellenség és ki a barát? Eloszlott a köd, lelepleződött a cselekvés helyetti szócséplés eredménytelen volta, a híveknek előadott blöff, a nem létező erő hamis képe. A csalódás nyomán, sokak számára a megvilágosodás kijózanító ideje jött el. Bár, ki tudja? „Mert ha a hit hegyeket mozgat, úgy a szeretet még ennél is többre képes: úrrá tud lenni mindenen, még a józan észen s a megfontolt mérlegelésen is.”

Nem akarok senkit sem pellengérre állítani most, ajánlom minden csalódott barátomnak, ne dőljön a kardjába, hirtelen felindulásból. Megérkezett a tavasz, zöldülnek a fák, és nagy valószínűséggel ez így marad örökké, már ha emberi léptékkel nézzük.

Remélhetőleg le fog esni a tantusz a szekértáborok számára is, politikusaik számára nem biztos, hogy a valóban esélyes jelölt és az esélytelen jelöltek közül, a legkevésbé esélytelen jelölt között mekkora a távolság. Hogy minden hibájuk ellenére, a valósághoz közeli állapotról tájékoztatnak a közvélemény kutatók, a legerősebb párt a legerősebb párt. Az is, hogy a sikeres politika nem a sokak által támogathatatlan elvek mantrázását követeli meg. Hogy az, ha valaki nagyon örül, mert miniszterelnökké jelölte a pártja, nem jelenti a megválasztását. Hiába alkudozik egymással az utolsó három percig a visszalépésről valaki, ha egy évig minden koordinációt elutasítottak pártjai, az már csak halottnak a csók. A hatalomhoz jutáshoz kevés a pártok kiszorítósdi alkuja, a választó dönt erről, ha úgy látja helyesnek, jobbat sejtetőnek. A választó nem felejt elég gyorsan ahhoz, ahogy politikusai képzelik, adott esetben büntet. Szavazatával, vagy a távolmaradásával.

Nem kellene hamis illúziókat kelteni, mondhatnánk keményebben mezei hazudozásnak is, akkor, amikor egy párt támogatottsága nincsen a toppon. Szél kormány, Karácsony kormány, Vona kormány, stb.

Sajátos, és immár igazolt tévhite az ellenzéki gondolkodásnak: nincs automatikus ellenzéki többség a politikailag passzívak táborában. Egy kutató laboratóriumban lehet hipotéziseket felállítani valamiről, de azt igazolás nélkül valóságnak beállítani, hazugság. Ugyanezt a társadalom esetében, politikai kalandorságnak hívják.

Pártjaink vezetői most sorban eljátsszák a „hattyú halálát”, a politikai felelősség felvállalását. Lemondanak, helyesen a tisztségükről. Többen komolyan gondolják, hogy a tisztségen kívül a politikából való megélhetésről is lemondanak. Jól teszik! Vona Gábor, Hadházy Ákos, Gőgös Zoltán, Szigetvári Viktor kivonul a politikából, mások helyüket átadva Brüsszelben folytatják tovább.

A vártnál rosszabb eredmények hatására várható a pártokon belüli viták, a belső hatalmi harcok felerősödése is. Számos politika pártról derült ki, hogy jelenlegi formájukban, vezetőikkel életképtelenek. Nem fogunk utánuk sírni, a szelekció hasznos dolog.

Tehát fel a fejjel, semmi apátia, „kivándorlás”, gyáva népnek nincs hazája! Barátkozzunk meg a demokrácia gondolatával, a többségi akarat elfogadásával és ezzel párhuzamosan küzdjünk az emberi történelem során kiharcolt jogainkért, szabadságunk megőrzésért.

Ne bízzuk minden döntésünket önjelölt és emellett „fizetett” pártfogóinkra, vegyünk részt a közéletben, segítsük egymást igaz ügyekben, maradjunk, ha nehezünkre esik is, emberek. Ne menjünk el semmilyen hazugság, önzés mellett, bárki is mondja. Keressünk kreatív, önálló válaszokat korunk, hazánk, Európa problémáira, majd csak jutunk valamire.

Kedves Honfitársaim!

Egy kis iróniával, költői túlzással mondhatnánk, az egekig csapott mára a pártokrácia mutatványának csatazaja. Arról beszél falu-város, hogy ki lesz a nyertes és ki a káros?

Ami sajnos borítékolható, a vesztesek a vaksi honpolgárok milliói lesznek már megint, ha nem cselekszenek. És ez mindaddig így marad, amíg gyökeresen meg nem változtatjuk a demokrácia jelenleg érvényes játékszabályait, amelyek nem az ország népéről, a párbeszédről, a döntésekben való részvételről, a közérdekről szólnak, hanem önjelölt politika vállalkozók személyes hatalmi, anyagi érdekeiről, az általunk finanszírozott hobbijairól, állandó kármentesítéséről.

Nagyjából mindenkinek világos, hogy a FIDESZ szavazótábora véges, max 2-2.5 millió közötti. Hogy mára kontraproduktívvá vált a bugyuta riogatás a közvetlen migránsinvázióval, amelynek veszélye nem intézhető el egy ugyancsak bugyuta kézlegyintéssel. Hogy nem lehet választást nyerni Magyarországon napjainkban az Európai Egyesült Államokkal, a határon túliak szavazati jogának elvételével, a vegyük el a gazdagoktól populista szlogenjével, a feltétel nélküli alapjövedelem programjával kampányolva. Az is tisztán látható, hogy egy túlsúlyossá vált, csak az erőből értő, a saját vízióját a társadalomra erőltető, autokratikus, egységes, az autonómiákat, az önkormányzatiságot, az egyéni kezdeményezéseket tagadó gömböc kerekedett fölénk, amelyik örökké ott akar maradni.

Vele szemben egy töredezett, inkább egymással, mint a kormánnyal versengő, külön-külön nem elég erős ellenzék él vissza a nép kormányváltást kívánó többségének elvárásával, bizalmával és türelmével. Az elmúlt nyolc év alatti identitáskeresésük, a szimpatizánsok zéró növekedése megkérdőjelezi a politikusi kompetenciájuk számos elemét.

A népet nem lehet leváltani, de az alkalmatlanná váló vezetők kénytelenek lesznek eltolni a biciklit, ha betelik a pohár. Atyavilág, emberek! A szánalom, a szerep átvétele az, amivel a politikusi tevékenységet illetnie kell a civil társadalomnak? Irányt kel mutatnunk, a hónuk alá kell nyúlnunk, hogy lányos zavarukban megtalálják a parlament bejáratát? Mert pontosan ez történik. Tizennyolc nappal a választások előtt próbáljuk őket és magunkat a legkisebb rossz felé tolni, mert ők képtelenek az ennél létező, sokkal jobb megoldásig eljutni.

Balról jobbra: Varga Andrea (Padtársak), Gulyás Márton (Közös Ország Mozgalom), Matlák Gábor, Pápai György (Viszlát, kétharmad),  Elek István, Márki-Zay Péter, Bod-Péter Ákos, Pákozdi Éva (Számoljuk együtt), Lányi András, Lukácsi Katalin, László János, Horgas Péter

Egy kis magyarázat a fenti képhez. Egykori parancsnokom fejtette ki a hatvanas évek elején, hogy mik egy magyar katonatiszt feladatai. Értsen a politikához, a hadtudományhoz, az államapparátus irányításához, a művészetekhez, sporthoz, tudja pótolni a baloldali hiányt. Majd így folytatta. De ha nekünk ennyi dolgunk van, akkor ki harcol?  Hát a civil bagázs! A bagázs szó egy pejoratív felfogása a rajtunk kívülállóknak. Bizonyos fokig így tekintenek a "profik" a civil társadalom tagjaira, elképzeléseikre, demokráciára való érettségükre.

A képen látható "civil csoport" létrejöttét a felelősség, az ellenzéki politikai elit elégtelen működése, az autokratikussá vált kormányzás elutasítása, a társadalom többségének elvárása hozta létre. A létező problémát valakinek meg kell oldania. Az ország helyben járása, a tudatosan hisztérikussá növelt megosztottság, az utolsó előtti pillanat mindnyájunktól több elszántságot, racionalitást, határozott cselekvést kíván. Aktuális és helytálló a rendszerváltáshoz hasonlítani az ország, a magyar társadalom előtt álló feladatot, melynek első lépése a regnáló hatalom kisebbségbe szavazása.

https://hirtv.hu/egyenesen/rendszervaltas-2018-2455107

Tegyük a dolgunkat, ha már így alakult! Természetesen nem történhet meg az, hogy csöbörből-vödörbe kerüljünk, hogy ne adnánk korszerű tartalmat a rendszerváltás fogalmának. De ez már a következő lépés, előbb a meglévő többségi akaratot kell politika többséggé, elnyert mandátummá alakítani.

Innen szép nyerni!

A címbeli kérdések a kormányra és ellenzékére egyaránt vonatkoznak.

Az ember nem tudja, hogy melyik kezébe harapjon. A kormányunk és annak vezetője túlmozgásos, a saját ”küldetésének” rabja.

De tényleg, a FIDESZ megnevezésben, jelent még valamit a demokraták szó?

Vezérünk két briliáns mondata az ünnepi beszédéből, melyet a béke, a jövő és a keresztényi szeretet jegyében népéhez intézett:

„Ne áltassuk magunkat, nekünk nem a vérszegény ellenzéki pártocskákkal kell megküzdenünk, hanem nemzetközi szervezetekkel, oligarchákkal, bajkeverő tüntetésszervezőkkel, Soros György NGO-inak láncolatával – tette hozzá vésztjósló hangon.”

„A választások után természetesen elégtételt fogunk venni, erkölcsi, politikai, jogi elégtételt is.”

Bravó, ezek a nyilvánosság előtt kifejtett „igék” lehet, hogy két százalékkal növelik a tábort vakhitűekkel, de tíz százalékkal csökkentik a polgári oldalról kapott támogatás nagyságát.

Székelyhidi Balázs /Magyar Nemzet/ remek fotóját nézve, óhatatlan a kérdés. Maradt otthon valaki? Mert bár sokan voltak, de ennyivel nem lehet választásokat nyerni.

És akkor beszéljünk a kihívókról néhány szót!

Három héttel a választások előtt még mindig fogalmuk sincs arról, hogy mikor, merre, meddig és miért.

Gondolom, hogy a legradikálisabb baloldalinak is lejött: jóval szerényebb volt a részvétel, mint a Kossuth téren. Nincs értelme magyarázkodni, az okokat és a teendőket kell áttekinteni.

Az utca embere azt érzékeli, hogy a politikatudomány óráiról többen hiányoztak. Fontos tulajdonság a rugalmasság, a kreativitás, de mivel a politika társasjáték, az ad hoc módon előadott ötletek, az egymásnak ellentmondó gondolatok elbizonytalanítják a választókat. Nem ördögtől való, hogy a show elvitele helyett, párbeszédet folytatnak és nem az utcáról üzengetnek egymásnak a szereplők.

Kunhalmi Ágnes a szívem egyik csücske, aki így tud kuncogni Rogán Antalon, annak a parlamentben a helye!

https://index.hu/…/rogan_antal_vita_parlament_arc_kepvisel…/

Megkérdezem azonban, hogy az MSZP-PM-nek nincs közös álláspontja a lehetőségekről és szükségszerűségekről? Hogy mi lenne, ha sikerülne eredményt elérni, a FIDESZT ellenzékbe szorítani? Mindenki a saját egyéni véleményét hirdeti?

A NER tevékenysége rengeteg jogos kritikát kap, viszont tudják, hogy mit akarnak: maradni az idők végezetéig

Kunhalmi, Gyurcsány és Karácsony Gergely, ugyanarról háromféleképpen beszéltek. Igazán sajnálom, hogy nincs még legalább egy év, a választásokig, talán akkorra meggyőző, bizalmat keltő stratégiáig jutnának.

Szél Bernadettnek és ellenzéki politikus társainak is két választási ciklusra volt szüksége, a tanácsadók ellenére, hogy leessen, ebből bizony a bénáskodás nyomán, diktatúra lehet. Hogy nem egy kiforrott polgári demokráciában élünk, ahol a tisztességes versenynek is van helye.

Egy dolog a politikusok igyekezete a mandátumszerzésre. Mintha azt sem értenék, hogy csak a választók szavazataival működik a dolog, enélkül csupán egy  sajtóhírről beszélhetünk.

Esetleg néhány lelkesítő szó a meggyőzésről, a részvételről, mozgósításról? Vagy ez is civilek dolga?

Hogy teljes legyen a kép, vajon mit gondol a JOBBIK?

https://mno.hu/belfold/mi-vagyunk-a-legerosebb-ellenzeki-part-2454131

http://www.atv.hu/…/20180316-osszefogas-vasarnap-…/hirkereso

Csipkedd magad "másik" Magyarország, mert már él a kilövési engedély!

Rendszerhiba a Centrális Erőtérben.

A mai Magyar Hírlap valahol Hoffmann Rózsa oktatást értékelő (nagyon fontos!) véleménye után jóval hátrébb, ebben a sorrendben tájékoztat bennünket:

Elsöprő Fidesz-győzelem Kiskunhalason

Márki-Zay Péter nyerte a hódmezővásárhelyi választást

Hegedűs Zoltán, a Fidesz-KDNP jelöltje szerint a polgármester-választáson a piszkos kampány győzött a tisztes munka fölött

Bayer Zsolt írja a Felült a halott című blogbejegyzésében, realitásra törekedve: "Csak azt ne csináljuk, hogy most elkezdjük megmagyarázni. Jószerével 2006 óta alig-alig veszítettünk el bármit is. Főleg nem, ha valódi tétje volt. Ez most tizenkét éve az első komoly vereség. Szimbolikus térben, szimbolikus időben, szimbolikus városban.

Akkor tehát, megismétlem: ne magyarázzuk meg. És ne csapjuk be önmagunkat. Hódmezővásárhelyen 1990 óta nem volt baloldali győzelem. Éppen ezért fölöttébb elgondolkodtató, hogy éppen most lett. A részvételi arány magas volt. Nagyon magas. Szimbolikusan magas.

Úgy, hogy Hódmezővásárhely mindent megkapott az elmúlt években, amit meg lehetett kapni. Aki szokott járni abban a városban, pontosan látja az elképesztő fejlődést. Ennek ellenére a kormánypárti jelölt alulmaradt az ellenzékkel szemben. Éppen ezért mondom, hogy ne kezdjük el megmagyarázni, ne kezdjük el előkaparászni a négy évvel, nyolc évvel, száz évvel ezelőtti számokat, részvételi adatokat – helyette kaparjuk elő önmagunkat."

A fenti fotóhoz nehéz jó képet vágnia a kormányt ki tudja, miért támogató híveknek. Nincsenek még hozzászokva.

Balegyenes-jobb felütés-padló! Egy nagyon fontos csatát nyertek a magyar választópolgárok Hódmezővásárhelyen, meggyőző fölénnyel fosztották meg „bajnoki” címétől”, a legyőzhetetlenség mítoszától, a FIDESZ jelöltjén keresztül a Fideszt. A politikusok nyilatkoznak, a szakértők „szakértenek”, az élet megy tovább. Örüljünk Hódmezővásárhely felébredésének, a választópolgári aktivitás jelentős megnövekedésének, amely a felelős, tudatos ember reakciója az ostoba agymosással szemben.

Az ellenzéki oldal pártjai és szimpatizánsai kezdik kapisgálni a választási győzelemhez szükséges technikát.

Megkockáztatom a kijelentést, hogy ezidáig  a FIDESZ leváltásának legfőbb akadályai a szekértáborok élén álló, egzisztenciálisan érdekelt politikusok és lelkes rajongóik, az ő törekvéseiket ideologizáló értelmiségi holdudvarok voltak. Háború az utolsó szál emberig, mi más kell az elsüllyedéshez? És van-e a változásra remény?

Molnár Gyula MSZP-pártelnök azt mondta, mára lett nyilvánvaló az ország számára, hogy valami elkezdődött, a Fidesz egy nagyon komoly ütést kapott. „Most látjuk, hogy egy falat ledöntöttünk, az apátia falát. És a kellő számú részvétellel a legszervezettebb kisebbséget le lehet győzni.”

Igaza van, azzal a kiegészítéssel, hogy az apátia kiépítésében, melynek falai most ledőltek, elévülhetetlen érdemeket szereztek az ellenzéki pártjaink. Annyi történt csak, és ez nem kevés, hogy Hódmezővásárhely esetében az egymás elleni aknamunkát szüneteltették. Üdvözöljük a gesztusukat, maradjanak e mellett!

Még egy nagyon fontos tényező, a választók által támogatható jelölteket delegáljunk a parlamentbe.

A siker titkának megértéséhez egy idézet:

„M-Z. P.: Az MSZP és a Jobbik helyi aktivistái, helyi tagsága rengeteget segített, de azt kell mondjam, ők a vásárhelyieknek csak kicsi százalékát teszik ki. Az ő támogatásuk nagyon sokat jelentett, de ennél sokkal-sokkal többet jelentett az összes többi vásárhelyi támogatása. Amire ez a nap bizonyíték, az az, hogy az emberekben óriási igény van a rendszerváltásra. Egy olyan országban akarunk élni, ahol van demokrácia, sajtószabadság, ahol jogállam van, ahol nem lehet korrupcióban élni, ahol kell hogy legyen következménye minden bűnnek és aljasságnak. Az embereket végtelenül fölháborította az, ami ebben az országban és ebben a városban megy. Ez a nap erről szólt. Változás kell. „

A pártok dolga, és felelőssége, hogy az eseményből milyen következtetést vonnak le. Nem vagyok túl optimista velük kapcsolatban, zárt világukból nem látszik tisztán a valóság. Talán azt mondhatjuk, hogy valami „dereng”. Az LMP is hajlandó a párbeszédre. Még az nem esett le az agytrösztöknek, hogy a jobbikkal is számolniuk kell, nélkülük nem megy. Ez persze a Jobbikra is igaz.

Szegény Heller Ágnest jobbról (FIDESZ), és balról széles körben támadták, mert felvetette a JOBBIK potenciális szerepének lehetőségét a NER leváltásában. Józan paraszt ésszel is belátható, hogy szimpatizánsai nélkül nem  korlátozható a NER ámokfutása. Karácsonyék és a DK még mereven elzárkózik a gondolattól.

Nekünk, választóknak meg azt kell látni, hogy a választási győzelmet, netán a NER leváltását nem a népesség jelentéktelen (1-2%) részét képviselő párttagok fogják kiharcolni, hanem a választásokon résztvevő szavazópolgárok millióinak okos, felelős döntése.

Ha már idáig eljutottunk a belátásban, hogy nem legyőzhetetlen a FIDESZ, és április, 8-án netán 50% alatti eredménye lesz, hogyan tovább?

Pártjainknak, választópolgárainknak nagyon „egyszerű” képe van a demokráciáról. Versengeni, győzni kell, a győztes mindent vihet! Mint a kőkorszakban, csak műszavakba csomagolva. De mi a fenét akarunk 30000 év alatt elérni?

Mivel nem gondolja senki sem komolyan a demokráciát, ami sokkal több a négyévenkénti szavazásnál, a politikai kultúra, az együttműködés a közérdekért, a konszenzuskeresés hiánya elsikkaszthatja az újabb lehetőség kihasználását, melyhez hasonló helyzet már 2014 őszén, 2015 tavaszán létrejött egyszer, de hamvába hullt.

Várjunk még az ünnepléssel, ne igyunk előre a medve bőrére!

Ezer a munka, kevés a szándék és a képesség, ezekre kell rövid idő alatt a gombot jó erősen felvarrni.

Bizony egy parlamenti, nem kétharmados többség, ma még elképzelhetetlen politikai intelligenciát kíván meg a pártoktól, hogy elkerüljék a hatalomtechnikus „fiatal demokraták” káosz teremtő törekvéseinek csapdáit. Nem gondolom sajnos, hogy a mai ellenzéki politikai paletta szereplői közül ez a kérdés valakit is elgondolkodtatott volna.

Pedig a sokszínű, koalíciós kormányzás képessége, az ország valós gondjainak, a nemzetközi élet kihívásainak kezelése feladattá válhat a közeljövőben, ha addig el nem baltázzák pártjaink.

Innen szép nyerni!