Jobb napot Magyarország!

Karácsony Gergely felhívása a közös ünneplésre?

Fotó: Németh Gabriella

A fotón egy valóban komoly cirkuszi jelenetet láthatunk. Elkészültét rengeteg munka, a tudás és a képességek állandó fejlesztése, egymásért és társunkért viselt, mindent felülíró felelősség vállalása tette lehetővé.

Emeljünk szintet, ha képesek vagyunk rá!

Hazánk jobb (sorsra érdemes?) polgárai egy másfajta cirkusz elbizonytalanodott nézői és nemsokára szereplői, ahol a fent említett értékek csak nyomokban vehetők észre. A versengő pártok sorra tartják évértékelőiket, dübörög a választási kampány. Azt hinné az ember, hogy két, kiütéses választási vereség, a nem mellesleg ellazsált nyolc esztendő után, amikor is 2006-hoz képest 1,3 millió választó fordult el tőlük, talán tanultak pártjaink valami előremutató, sikerrel kecsegtető módszert.

Annyit talán igen, hogy 2014-hez képest ma már világosabb van az ellenzéki politikusok fejében, kezdik megérezni a helyzet komolyságát, az ajakra huppanás lehetőségét.

Valami van, de nem az igazi.

Szóra sem érdemes, de tényleg fiúk! Így kell ezt csinálni?

Karácsony Gergely felhívása olvasható a linkre kattintva, ami jó kezdeményezésnek tekinthető.

https://mno.hu/belfold/karacsony-gergely-kozos-unneplesre-hivja-az-ellenzeket-marcius-15-en-2447962

A magam részéről ott leszek a nekem, nekünk, a választóknak szóló meghívásnak a sor végén való említése ellenére.
"Kedves Szövetségesek!,,,,, Mutassuk meg együtt, ellenzéki pártok, civil szervezetek, a változást kívánók széles közössége, hogy másképp kell kormányozni Magyarországot!

Az elmúlt hónapok, hasonlóan 2014-hez, a kormányzásra törekvők egymás közti alkuiról szóltak, mintha ez, fontossága ellenére, felhatalmazást jelentene bármire. "Másképp" kormányozni csak a választók többségének a támogatásával lehet, azokéval akiknek a megszólítása, megnyerése a politika számára még ma is a "sor" végén van. Egy olyan ünneplés, amely képes demonstrálni, hogy a változást akarók valóban többségben vannak, csak úgy hozható létre, ha az életük értelmét, a demokrácia lényegét csupán a "versengésben" látó pártok mindnyájan, teljes mellszélességgel beállnak az ügy mögé. Egyedül nem megy!

Ma a DK kiad, egy nem az MSZP-vel közös közleményt, melyben "reagál" Karácsony Gergely felhívására. Ebből valahogyan kimaradt, hogy az MSZP és a DK-Szolidaritás mellett mi lesz Párbeszéddel, amivel ugyebár a szocialisták együtt indulnak a választáson, és a P adja azt a Karácsony Gergelyt miniszterelnök-jelöltet is, aki éppen tegnap posztolt arról a Facebookon, hogy közös demonstrációra van szüksége az ellenzéki pártoknak március 15-én. Az MSZP meg ezt nem kommentálja. A békesség kedvéért, vagy fel sem tűnt?

https://index.hu/belfold/2018/02/18/egyutt_unnepli_marcius_15-et_az_mszp_es_a_dk/ 

http://web.dkp.hu/reagalas-karacsony-gergely-nyilatkozatara-egyutt-unnepel-a-dk-es-az-mszp-marcius-15-en/

Csak megkérdezem, az ilyen "kavarásnak" mi az értelme?  Nem lehet egy, a szimpatizánsok által örömmel és egyetértéssel fogadott eseményt egységesen, súrlódásmentesen kommunikálni?

Az amúgy is megtépázott önbizalmú, még hívő, reménykedő szimpatizánsok furcsa érzéssel találkoznak. A bizonytalansággal.

Hogy ilyenkor most mi van? Csak duma a konszenzus, folytatódik a "kakaskák" szájkaratéja az elsőségért?

A kevésbé elkötelezettek pedig némi szánalommal nézik a folytatódó kisszerűséget, a jó, világos kommunikációra való képtelenséget, a legalább "kárt ne okozz" magatartás hiányát.

Apróság lenne az egész, ha nem "helyzet" lenne az országban, amikor mindnyájunk közös érdeke az, hogy ne a múlt, hanem a jövő felé tegyünk valós lépéseket, hogy elkerüljük a demokratikus erők további térvesztését. Amikor azonban ilyen bakikat látunk, felmerül bennünk a kérdés, mit képes elérni egy apróságok kezelésére sem képes "konszenzus"?

Felmerül a kérdés, hogy a március 15. közös ünneplésének összehozásánál sokkal fontosabb, Egyéni Választó Kerületi 60-40% arányú felosztás megvalósításán, egymás jelöltjeinek támogatásán, mennyire őszintén és elszántan akarnak a győzelem érdekében dolgozni. Ha valakinek ez nem világos, annak szólok, magától, egy paktumtól, a szavazók erre való mozgósítása nélkül, ez sem megy.

Innen szép nyerni!

Magyar "Keresztes" lovagok a kultúráért.

Elolvastam Vajda Mihály könyvét, talán figyelmesebben a szokásosnál. A filozófia nem képregény, érteni is akartam a leírtakat, megérteni a körülötte felcsapó indulatokat. Megküzdöttem vele és nem bántam meg!

Az előzmények dióhéjban:

2017. szeptemberében jelent meg Vajda Mihály könyve az élete, pályája, gondolkodásának fejlődése emlékeiről.

2017. szeptemberében, meggyőződését és lelkiismeretét követve lemond a debreceni egyetemen viselt címéről.

2018. január. 17-én Schmidt Mária reagál a könyv egyes részeire.

Két nappal később Bayer Zsolt a blogjában csatlakozik, a tőle megszokott hangnemben a méltatókhoz.

A lavina azóta is gurul a lejtőn, dicsőségére a magyar demokráciának, a nemzeti egység utópista illúziójának.

Apró kockák, amelyekből megpróbálom összerakni ennek az önmagát erősítő kumulatív folyamatnak a jelenségét.

Nem érdekel, hogy ki kezdte, az előrelépés, a megoldás lehetősége a fontos.

Érthetetlen számomra, hogy miért nem vagyunk képesek racionálisan gondolkodni? (Sejtéseim vannak: kőkorszaki érzelmi kultúra, a korábbi sérelmek állandó felújítása beszólásokkal, hatalomvágy.)

A már megtörtént dolgokon nem lehet változtatni. A felelősség az elkövetőket és cinkosokat terheli, ma már nagyon kevesen élnek közülük.

Messzemenően figyelnünk kell egymás érzékenységére, mert ha olajat öntünk a tűzre, sosem lesz vége a békétlenségnek.

A memoár egy idős filozófus életének néhány általa fontosnak tartott eseményét, a rájuk adott belső válaszokat, érzéseket rendezi az emlékezet óhatatlan rostájától szelektálva. Ez a 83 esztendő, emberpróbáló korszaka volt az ország történelmének és a benne élő kortársaknak.

„a való anyag teremtett minket
e szörnyű társadalom
öntőformáiba löttyintve
forrón és szilajon,
hogy helyt álljunk az emberiségért
az örök talajon.” József Attila.

Mindnyájan, a gondolkodó emberek közül, a saját tapasztalatunk alapján, makacsul, a másik iránti megértés nélkül, kíméletlenül, az utolsó szál emberig igyekszünk ”helytállni” a vélt igazságunkért.

Ez a zsigeri szembenállás lehetetlenné teszi az értelmes párbeszédet, a megbékélést. Képtelenek vagyunk helyi értéken kezelni a szavainkat, leírt mondanivalónkat. Képtelenek vagyunk előítélet nélkül látni egy ember komplex személyiségét, valós hibáit és értékeit. Az emberi teljesítményt. Ezért aztán a gyanakvás, a rosszindulat feltételezése, a lelkünkben gondosan életben tartott sérelmeink miatt csak mélyül a szakadék. Figyelmetlenség, tapintatlanság, ingerültség, az elegendő tudás hiánya a taplóságig, sértegetésig amortizálja a közösségek kapcsolatait.

Vajda Mihály úgy szembesült „zsidóságával”, ahogy egy 1987-ben Romániából átszökött kedves magyar barátom a „románságával”. Magyarországon, magyarok nevezték őt románnak, népszavazást is tartottak az ügyben.

Vajda Mihály kis srácként élte meg Magyarország német megszállását, a csillagos házat, az új rend kibontakozását. A törvénysértések, ötvenhat, a Kádár korszak megtorlásai, a rendszer stabilizálódását követő kiábrándulás, a Lukács iskolához való tartozás és barátságok meglazulása, a marxizmustól való eltávolodás tette ellenzékivé, vitte külföldre útját. Szerette ezt az országot, mely oly mostohán bánt népével.

"De akárhogy is, én itt akartam maradni. Itt éreztem otthon magam akkor is, ha üldöztek. Van ilyen. Hát lehet hülyének nézni az ilyet, aki ott érzi magát otthon, ahol üldözik; még az is lehet, hogy öntudatlanul szerettem, ha üldöznek, mert engem itt szinte mindig üldöztek: üldöztek, mint zsidót, mint ellenzékit, mint kritikai beállítódottságú értelmiségit, mit tudom én. És te mégis ragaszkodsz ehhez az országhoz?,-kérdezik néha. Igen, ragaszkodom hozzá, mert úgy érzem, hogy ez az én világom, ezt értem. És ezen nem csak azt kell érteni, hogy én tudok magyarul, tudok a sorok között is olvasni, stb. De azt is értem ezen, hogy ha kimegyek az utcára, és szembejönnek velem emberek, akkor azokat el tudom helyezni szociálisan, kulturálisan, talán még geográfiailag is, hogy vidéki vagy budapesti."

Egy részlet Vajda Mihály gondolatmenetéből, amivel érthetővé válik dühöt kiváltó, a „kifogásolt” paraszti tömegekre való magyarázata.

„A politikai demokrácia kiteljesítése megteremtheti a lehetőséget egy közösségekből álló világ kialakításának a számára, egy közösségekből álló világ pedig biztosíthatja annak feltételét, hogy a politikai demokrácia ne váljék tisztán formálissá azáltal, hogy az emberek többségének közönye kizárja őket magukat a nagyvilág dolgaiból.

A szocializmus tehát egyrészről valóban politikai feladat, de ez a feladat nem más, mint a polgári társadalom adekvát politikai struktúrájának a megvalósítása. Másrészről viszont „emberi” feladat. Ez a feladat azonban nem az emberi problémák „megoldása”, hanem mindig megújuló törekvés a mindig, hol „régi”, hol „új” formákban újjászülető, az egyed és a Másik, az egyén és a közösség viszonyában jelentkező problémákra. Hogy pontosan melyek ezek a problémák – melyek ma ezek a problémák –, arról most nem akarok írni.

A szocializmusról írtam és mindig a polgári társadalomról beszéltem, egészen tudatosan. Ha a szocializmust nem új, eddig nem volt társadalmi-gazdasági alakulatként értelmezzük, hanem olyan ideológiai-politikai és emberi mozgalomként, amely a polgári társadalomban szembeszegül a polgári, a kapitalista ideológia és a belőle fakadó törekvések egyoldalúságaival, akkor nincs is értelme szocializmusról beszélni ott, ahol a polgári ideológia és az annak megfelelő emberi magatartásformák soha nem is léteztek. Azt, hogy ezek bármely társadalomban kialakulhatnak, nem vitatom. Addig azonban, amíg ki nem alakultak, ezeknek a társadalmaknak a szocializmusai (akárcsak a kapitalizmusai), valami gyökeresen mást jelentenek, bármilyen tudattal kívánják is bevezetni őket azok, akik kívánják. A mi szocializmusunk egy európai típusú tudat terméke. Nem létezik az európai hagyományokon kívül és ezektől függetlenül. Szervesen hozzátartozik egy meghatározott típusú racionalizmus, amely zsidó és görög örökség, egyfajta humanizmus, amely a kereszténység szülötte, egyfajta jogtudat, amely nem létezne Róma nélkül, ideológia és hatalom függetlenségének gondolata, amely a nyugati kereszténységben született meg stb. stb. A modern világérintkezés eredményeképpen egy értelmiségi vezető réteg magáévá teheti

mindezt, mint gondolati egységet. De ha ezt beviszik egy olyan társadalomba, amelynek a történelmi hagyományaiból mindez hiányzik, ez szinte szükségképpen eredményez olyan állapotot, amelynek kevés köze van ehhez a gondolati egységhez. Ez az igazság nagyon kevéssé vigasztaló. Mindenekelőtt azért, mert szocialisták számára – akik az európai humanizmus hagyományain nevelkedtek – elfogadhatatlan, tűrhetetlen érzés, hogy mások problémáival tehetetlenül álljanak szemben.

Másrészt azért, mert annak a politikai demokráciának a kiteljesülését, amely nélkül a szocialista tendenciák kibontakozása reménytelen marad, akadályozza, majdnem lehetetlenné teszi a világ jelen állapota, az a pokoli feszültség, amelyet a különböző társadalmak érintkezése teremt.”

A probléma megértése helyett, nagy tudású kritikusainknak ennyire futotta: A 888 összefoglalóját olvashatják alább, abból a munkából, amit ismét Schmidt Mari végzett el mindannyiunk helyett. Igen, ő vette a fáradtságot, hogy elolvassa ennek a Vajda nevű “filozófusnak” “visszaemlékezéseit”, mire is? Hát, egy beteg, semmirevaló, szar és felesleges életre. A Vajda nevű “filozófus” saját életére. (Bayer Zsolt)

Apropó, majd elfelejtettem: Nem a FIDESZ származik a sok százezer parasztból, vegyük már ezt észre, csak a politikai elit! Megint a szokásos csúsztatás.

/////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////

Mivel semmi sincs ok nélkül, beszéljünk egy gondolkodási vagy szerkesztési hibáról is.

Batthyány grófnő gondolatai a magyar társadalom szerkezetéről,-egy magánember véleménye erről.

Van Vajda Mihály fentebb kifejtett helyes gondolatmenete, egy rendszer működőképességéhez szükséges társadalmi fejlettség szintjéről.

Aztán az eddig hibátlan, sértő általánosítást nem tartalmazó érvelés, átmegy valami másba, ami dühödt bayeri választ generál.

„Na, tényleg ilyen volt az ország, és tényleg nem sokat változott. Az arisztokratákat ugye kinyírták, az értelmiség állandóan újratermelődik, utálja is többség kellőképpen. Utálja az az elit, politikai elit, amely most a legutóbbi fordulat kapcsán abból a bizonyos sok százezer parasztból származik, ugye?”

Ez a mondat felvet néhány kérdést.

Milyen parasztokra gondoljunk? Az onnan származtatott politikai elitet értem, bár egy ilyen minősítés óhatatlanul  reakciót vált ki. Ez az amire a szerkesztőnek figyelnie kellett volna.

A több százezer stimmel: 2016-ban 416 ezer egyéni gazdaság működött a mezőgazdaságban, jelentős részük modern technikát, technológiát használt, piaci információkkal rendelkezett.

A parasztság lassan harminc évvel a rendszerváltás után, nem homogén massza.

http://www.uni-miskolc.hu/~btkvat/doc/pub/kotics/reprivatizacio.pdf

Az értelmiség sem azonos a korábbival.

A diplomások száma ma Magyarországon a teljes népességen belül: 1,3 millió fő. Messze nem tekinthető zsidó értelmiségnek.

Természetesen ennek csak kis része sorolható az elit körében.

////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////

A kötetet olvasva bepillantást nyertem a filozófia zárt világába, a művelőinek emberi, alkotói gondjaiba. Ha valakit bővebben érdekel Vajda Mihály munkássága, annak ajánlom ezt az összeállítást. Számos tanulmány van benne összegyűjtve.

http://real.mtak.hu/33416/1/VAJDA_UTAM%20MARXTOL_nyomdai.pdf

Végül még annyit kérdeznék Bayer Zsolttól, ennyire alávalónak gondolja a parasztot, mint társadalmi réteget, hogy tűrhetetlennek tekinti a jelzőt? Ezért kell így kivetkőznie magából? Így áthágni az arányosság és méltányosság határát? Hogy valakinek a hibája, figyelmetlensége miatt egy népet gyaláz?

„Én már nem tudom, mi az mit érzek

Én már mindenben kételkedem

Keresem a hangot, keresem a szót

Keresem a hangot, keresem a szót”

Fotó:VINCENT WEST

Érdekes beszélgetés résztvevője voltam a napokban. A téma a közelgő választások, a politikai pártok és az állampolgárok sajátos viszonya, a mindenkori győztes párt és az állam kisajátítása, egyszóval a demokrácia gondja-baja volt. A barátaimmal beszélgettünk, ahol is kialakult gyakorlat, hogy nincs ködösítés, a véleménykülönbség nem válik személyes ellentétté. Ahogy egy kevésbé frusztrált ország politikai közéletének is működnie kellene.

Máris látom az utolsó mondat idealizált elvárásának tarthatatlanságát. Hol a fenében van ilyen ország a világon? (Tudom, hogy miről beszélek, ezeregy példát idézhetnék az civilizált országok életéből, közeli és távolabbi múltjából, amelyek azt bizonyítják, hogy súlyos gondok konzerválódtak a társadalmakban, a demokráciák formális külsőségeinek ellenére.) Ugyanakkor be kell látnom, hogy társadalmi együttélés, a politika, társasjáték,-része az emberi játszmáknak. A politika és polgárok közötti „tranzakció” csak akkor működőképes, ha mindkét oldal kap valamit. Minden mindennel összefügg és senki sem lehet jobb a csapatánál. Nem akarom bő lére ereszteni a mondanivalómat ebben a néhány sorban, csupán arra próbálok válasz adni, hogy miért váltam ennyire kritikussá a „demokratikus”, mára ellenzékbe szorult, elvesztett pozíciója miatt zavarodottan, hatástalanul működő pártokkal és szószólóival.

Ez a kritikus hang nem jelenti azt, hogy a NER támogatójává váltam volna!

Volt egy, a családból, közösségeimből, a kulturális közegemből keletkezett naiv illúzióm a világról, az emberekről, szolidaritásról, felelősségről, hűségről, a racionális gondolkodás képességéről, igen, a becsületről is, amiket az életben jórészt hiába kerestem. Ahogy mondani szokták, csak nyomokban volt található. Ez a negatív szembesülés késztetett, a javítás szándékával arra, hogy elemezzem, feltárjam a hibákat, hogy lehetőség teremtődjön az előrelépésre. Némi pátosszal a mottóm József Attila szavaival:

„Érted haragszom én, nem ellened,
nosza szorítsd meg a kezem, mellyel magosra tartalak álmaimban,
erősítsen az én haragom, dehogyis bántson, kedves.”

Egy régi posztomra reagálva, így fejezte be a mondatát valaki népiesen: „velkám a való világban.”

Az az álmaimban magasra tartott kedves,- idealizált álomkép volt,- nem létezik, megették a hiénák.

Nos, mára benőtt a fejem lágya, a nem túl szívderítő valóságot kendőzetlenül látom. Kiváltam a „törzsi”, érzelmi, zsigeri életérzésből, elfogulatlanul próbálok képet, véleményt alkotni és ezek alapján cselekszem vagy éppen nem, ahogy a lelkiismeretem megengedi. Kizárólag a magam elvárásainak kell megfelelnem, nem függök senkitől. Nem volt könnyű döntés, vállalni a magányt, a személyes felelősséget, a megszokott akol melegség után.

Tudatosult bennem az is, hogy nagyon különböző módon és mennyiségben, igényességben, mélységben tudjuk feldolgozni, alkalmazni az információinkat. Ha át szeretnél adni valamit mások számára, a lehetséges alsó határig kell szűkíteni a mondanivalót, másképpen csak pusztába kiáltott szó marad.

Sok mindenben nem értek egyet Kertész Ákossal, de az alábbi néhány sorával igen.

”A nyolcvanas évek közepétől, Gorbacsov föllépésétől kezdve nem lehet a szovjet-bolsevista elnyomásra hivatkozni. Azóta a baloldal már önmaga felelős önmagáért, a magyarságért, az országért. Önmaga felelős azért, mert elherdálta minden pozitív szellemi vagyonát, teljes történelmi örökségét Dózsa Györgytől Petőfin és Adyn át Károlyi Mihályig, Bibó Istvánig, Nyers Rezsőig, a kelet-német turisták előtt a határt megnyitó Horn Gyuláig, az örökölt médiahálózatával és infrastruktúrájával együtt, hogy teljes tudatzavarban, szervezetileg lerobbanva, kifosztva, védtelenül áll a diktatúra támadásával szemben. De közben az egész baloldali elit és tisztikar, beállt a harácsolók, a korruptak, a tolvajok közé, elárulva nemcsak az eszmét, de konkréten a baloldal közkatonáit is, mert sebesülten és haldokolva hátrahagyta őket a vesztett ütközetek után a harcmezőn, és sorsára hagyta a védelmére szoruló civil lakosságot is. És ahelyett, hogy az utolsó töltényig harcolna a diktatúra ellen, a kiskapukon át menti a rablott vagyonát és az irháját.

Mert belőlük is hiányzik az a négy alaptulajdonság, ami emberré tesz minket: az empátia, a szolidaritás, a tolerancia és a lelkiismeret.”

A korrektség kedvéért elmondom, igazságtalan, sommás lenne azokat is ide sorolni, akik pozitív kivételeket jelentenek. Vannak ilyen személyek, pártok és természetesen civil szervezetek, kezdeményezések.

Kertész Ákos idealizált baloldal képével szemben van egy másik, megvalósult formájában védhetetlen kép is:

„Az élet vereséget szenved a haláltól,
de az emlékezet megnyeri csatáját a semmi ellen."

Tzvetan Todorov
Az emlékezet visszásságai

http://www.c3.hu/scripta/nagyvilag/99/0506/12court.htm

A kommunista diktatúrákkal szemben létezik a szociáldemokrácia, mely sokat tett a munkavállalók, az egyenlő jogok, a demokrácia érdekében, de sajnálatos módon mindig gyengének, határozatlannak mutatkozott a válságos időkben. (Weimari köztársaság bukása.)

A ”bal oldal” legnagyobb hibájának azt tartom, hogy a mai napig nem dolgozott ki vonzó, reális, hiteles narratívát, nem határolódott el teljesen a diktatúrától, a termelési eszközök köztulajdonba vételétől, és nem mutatja fel határozottan a jobboldali diktatúrák övéhez hasonló létezését.(Hitler, Mussolini, Franco, Szálasi, Pinochet, stb.) Folyamatosan átengedi a közbeszéd tematizálást a NER számára.

Nyolc év után úgy fordul a választási küzdelemre, hogy alapvető kérdésekben tisztázatlan az álláspontja.

Mit jelent ma Magyarországon a baloldaliság és ennek mekkora a társadalmi támogatottsága? Mit tettek azért a demokratikus pártok, hogy ez a támogatottság nagyobb legyen? Ha egy kurzust minden hibája ellenére, kétszer egymás után, kétharmaddal juttatnak a választók kormányzati pozícióba, az mit jelent?

Ha egy laza értékközösség, képtelen a társadalmi többséget maga mögé állítani, milyen jogon szeretne kormányozni?

Ide tartozik annak belátása is, hogy az oligarchikus felépítésű elitpátok vezetései, szimpatizánsaik támogatása, hallgatólagos egyetértése nélkül nem tudnának működni. Vagyis a „hívek” azt kapják vezetőiktől, amit maguk is helyesnek vélnek.

A jelenlegi magyar társadalmi tudat és az ellenzéki politikusi képességek szintjén, több mint optimizmus a kormányváltás reális esélyéről beszélni.

Innen szép nyerni!

Gyurcsány Ferenc a DK elnökének lakossági fóruma Dunakeszin.

A Dunakeszire látogató Gyurcsány Ferencet Rónai Sándor, a választókerületi elnök üdvözölte a megjelent, körülbelül 250 érdeklődő jelenlétében. A DK elnökét a szimpátia jeleként elhangzó tapssal fogadták.

Szinte ugyanebben az időben, nem Dunakeszin, hanem Budapesten, Gulyás Gergely fórumán, ahol a Soros-terv volt a téma, 3-400 ember volt jelen, jellemzően az idősebb generációból, a következő etapján pedig 100-150 fiatal lehetett. Mekkora létszám a sok vagy kevés, egy 33000-es választói létszámú városban, ha a fővárosban 300-400 ember jelenik meg a FIDESZ alelnök, frakcióvezető előadásán?

http://index.hu/belfold/2017/10/17/fidesz-alelnok_2020-ra_utolerjuk_szlovakiat/ 

Gyurcsány Ferenc régi motoros a pályán, figyelmességeként egy 90 éves, idős hölgyet köszöntött fel, majd néhány jelenlévő személyes barátját, ismerősét üdvözölte.

Elkezdődött a fóruma, melynek alaptézise az Orbán vagy Európa?--gondolatkör volt. Az elnök kiváló előadó, közvetlenül, személyes hangulatot teremtve vezeti fel kérdését és szólít fel a választásra.

Nem vagyok politológus, elemző, csupán egy mezei választópolgár a közel nyolcmillió közül. Mondhatom azt is, hogy a majdani szavazatomnak egy/nyolcmilliomod rész a névértéke. Nem meghatározó nagyságú, de sok kicsi sokra megy. A magam benyomásaimról próbálok őszinte véleményt mondani, de az is meggyőződésem, hogy a véleményemmel nem állok egyedül. Hallgatva az előadást, furcsa érzéseim támadtak a magyar demokráciáról, politikusaink talán nem is szándékos, de mindenképpen fals világlátásáról, meggyőzésünkre szánt mondanivalóiról.

Vaknak kell lennünk ahhoz, hogy ne vegyük észre a párhuzamosságot a két választásra felkínált ellentétpár között.

Fidesz: ORBÁN VIKTOR vagy a KERÍTÉS LEBONTÁSA.  És ennek számos változata, mint REZSI vagy CSÖKKENTÉS? NEMZETÁLLAMOK vagy EURÓPAI EGYESÜLT ÁLLAMOK? BRÜSSZEL VAGY BUDAPEST? ÉLET vagy HALÁL?

DK: ORBÁN VAGY EURÓPA? És hasonlóképpen: Nyugati demokrácia vagy Putyin? Demokrácia vagy diktatúra? Globalizáció vagy bezárkózás?

Mindkét felvetés hamis! A rendszerváltás után huszonhét évvel, a „világszínvonalú” oktatási rendszerünk jótékony hatására létrejött „társadalmi tudatosságunkat” ilyen mértékben alábecsülni, sértés! Nyilván lehetnek sünök közöttünk is, nem csak a politikusok között, de hogy ez lehet Magyarországon a 2018-as kampány eldöntendő kérdése, az szégyen.

Ami látszik, Orbán Viktor és a FIDESZ maradni akar. Természetes, legitim cél. Ma már a kutya sem akarja lebontani a kerítéseket, miután kétévnyi gyűrődés után Európa liberális és konzervatív politikusainak egyaránt sikerült megvilágosodniuk. Némi utóvédharcok folynak még egy következő összemosás, az illegális bevándorlás és a regisztrált, oltalmat kapott menekült fogalmainak vegyítése miatt.

Az ellenzék meg nyerni szeretne, ami ugyancsak természetes és jogos törekvés, de ezer gonddal küzd, a hozzá szükséges koncentrációval, képességekkel, erőforrásokkal, koncepcióval nem rendelkezik a szükséges mértékben.

Sajnos azt kell mondanom, hogy Orbán lebutított kérdéseinek nagyobb a valóságtartalma és így a borítékolható társadalmi válasz ereje is, mint az ellenzéki következetlen, ellentmondásos kérdéseinek és állandóan változó válaszainak hatékonysága, támogatottsága.

Gyurcsány Ferenc kedélyesen anekdotázott, körútjának élményeiről beszélt, otthonos és emberi hangulatot teremtett a szimpatizánsai és önmaga között. Ha egy lakossági fórum célja az egymás közötti kapcsolatok, a közösségi érzés erősítése, akkor ez megvolt. „Pártszemüveg” nélkül azonban valami mást, többet vár az ember egy miniszterelnök jelölttől. Nem elsősorban buksi simogatásra, hanem információkra, jövőképre, a hazai és az európai kihívásokra adott válaszokra lettünk volna kíváncsiak. Gyurcsány Ferenc becsületére legyen mondva, a konkurensektől eltérően nem keltett hiú reményt a jelenlévőkben. Ez a nyolc év ellenzéki lét érettebbé, realistábbá, türelmesebbé tette őt. Helyesen látja, hogy senki sem lehet jobb a csapatánál, hogy a jobboldallal szemben állók politikai, viselkedési kultúrája más, langyosabb, erőtlenebb, kevésbé képes erői egyesítésére, kevésbé harcos, vagány, aktivizmusra, kiállásra, konfliktus vállalásra kevésbé képes. Talán már odáig is eljutott, hogy belássa, ez az megosztott oldal kisebbséget képez a társadalmi támogatottságban. Hiába élnek vesztesként többen ebben az országban.

Már nem hajlandó ígéret cunamiban jeleskedni, a szavazatok megvásárlása fejében teljesíthetetlen helyzetbe belemenni. Helyesen látja, hogy a nemzetközi politika nem a mosoly országa, kemény küzdelem folyik a szereplők érdekeinek érvényesítéséért és talán azt is látja, hogy itt nincs esélyegyenlőség. Erőviszonyok, szövetségi viszonyok vannak.

A DK és az MSZP egyaránt óriási handicappal indul a 2018-as választásokon, melynek csökkentésért vajmi keveset tettek ezidáig "agytrösztjeik". Gondolok itt, mások mellett a kommunista diktatúráktól való világos elhatárolódásra, a rendszerváltás "mérsékelt" sikerében játszott szerepük kielemzésének, a hibák feltárásának elmulasztására.

Ami néhány politikai szereplő gyermeteg óhaja, hogy akár a DK, akár az MSZP "akassza" fel magát, hagyja cserben szimpatizánsait, egyszerűen irracionális. Ha már az ellenzéki pártok mindnyájuk nagy igyekezetével idáig lavírozták magukat, jöjjön a megmérettetés. A választások után egyértelmű lesz az, hogy kit, mennyire preferálnak a választók.

Talán jó lett volna néhány szót ejteni arról, hogy mi a DK álláspontja az EU jövőjével, a migráció kérdésével, a V4 jövőjével, Oroszországgal kapcsolatban. Mit javasolnak arra, hogy nagyobb legyen az ország tortája a mostaninál.

Mi magyarok, hajlamosak vagyunk idő előtt a győzelmet ünnepelni, vagy idő előtt temetni álmainkat.

Néhány gondolat az október 23.ára tervezett Kossuth téri demonstrációról, az ellenzéki politika állapotáról, lehetőségeiről.

„Névjegy

A Közös Ország Mozgalom közös értékek mentén, közös célok erőszakmentes elérésére szövetkezett magyar polgárokból áll. Első és jelenleg egyetlen célunk a jelenlegi igazságtalan választási rendszer közös megváltoztatása.” KOM.

Ennyi a puszta, célként megfogalmazott feladat. Minden más a választók, a politikai szervezetek, a sajtó által „hozzáadott” feltételezés, kívánalom.

Hosszú idő után végre sikerült egy amatőr, „szervezetidegen” mozgalomnak előrelépést lehetővé tevő párbeszédre, elvi együttműködésre, megegyezésre bírnia az érdekelteket. Nos egyelőre eddig tartott a sikertörténet, azonban még nincs vége.

Amikor valaminek vége van, hamvaiból egy új kezdetre nyílik lehetőség.

Kiscsoportos kartell pártjaink tartják a formájukat, százegyedszer is igazolják a már százszor bizonyított alkalmatlanságukat a „közös ország” érdekeinek képviseletére. Igaz ez szakmailag, politikailag és sajnos morálisan is. Bolhacirkuszban szocializálódtak. Képtelenek a változásra, a megújulásra. Az LMP, a MOMENTUM, a PM és az EGYÜTT kihátrált az nemzeti ünnepen való közös részvétel mögül, jelentősen rontva az ellenzék imázsát, a választók hitét a politika hitelességében. És valamilyen homályos módon ezt a KOM-ra hivatkozva teszik. Egy közösen megfogalmazott cél elérése, egy demonstráció sikere minden résztvevőtől erőfeszítést követel, kibicekkel, potyautasokkal nem működik.

„A közös ország azt jelenti, hogy a bennünket egyénileg sújtó igazságtalanságokat a közösség problémájaként kezdjük vizsgálni, majd a sors- és érdekközösségünk felismerése után közösségileg vágunk neki ezek megoldásának. Amikor közösségi cselekvésről beszélünk, nem az egyén elsorvasztása, vagy béklyók közé szorítása a célunk – épp ellenkezőleg! Meggyőződésünk, hogy az egyén kibontakozása is csak akkor lehetséges, ha a politikai és gazdasági érdekcsoportok túlhatalmától mentesen, azaz a foglyul ejtettségből kiszabadulva tud az lenni az ország, aminek lennie kell ahhoz, hogy mindez megvalósuljon: közös. „

Itt jön szerintem egy sokadszorra elkövetett hiba: a fából, vaskarika. A cél és a felelősség valóságos fel nem vállalása: a választópolgárok érdekegységbe tömörítése helyett, a pártok érdekegységbe tömörítésének, járhatatlan útjának erőltetése, melyek láthatóan nem képesek saját árnyékuk átlépésére.

„Mozgalmunk célja, hogy érdekegységbe tömörítse az elégedetlen polgártársak széles tömegeit, hogy aktív, közösségi cselekvővé formálja és így segítse őket az igazságtalanság elleni küzdelmükben. Mozgalmunk nem törekszik a közhatalom megragadására, nem indul semmilyen választáson: célja abban áll, hogy a társadalmi igazságosság általános célkitűzését konkrét, aktuális kampánycélokat kijelölve mozdítsa elő. A mozgalom éppen ezért dinamikus szervezet: konkrét célokért küzd, konkrét kampányokat folytat. Nem foglalkozik az országban tapasztalható társadalmi problémák mindegyikével, hanem arra törekszik, hogy fókuszáltan és területileg kiterjedten mozgasson meg minél szélesebb tömegeket aktuális kampányának sikeres megvalósításához. „

A Közös Ország Mozgalom, Bokros Lajos ötszáz napos programja, a Választói Mozgalom, a civil kezdeményezések: Civilizáció, Itt van a tettek ideje, a tanárok elvetélt kezdeményezései. Sándor Mária és az egészségügy leült mozgalmainak ellaposodása, széthullása, sikertelensége egy tőről fakad: igazolatlan, naiv hit az emberi racionalitásban, jóságban, szolidaritásban és az ezekkel kampányoló pártokban. Szinte kivétel nélkül, kívülről, távolról, a „hátsó kapun” keresztül, technikai trükkökkel, a tényleges politizálást, programalkotást, párt és tömegbázis építést megspórolva képzelik el a lehetetlent, hogy így is lehetséges legyőzni egy kétségtelenül profi, hatalomtechnikus pártot.

Hasznos dolog az őszinte, tárgyilagos polémia, mely sajnos mára szinte kizárólag baráti körben képzelhető el. Mihelyt egy közösség, formalizált szervezetté válik, legyen az civil vagy politikai, gazdasági szervezet, azonnal felerősödnek az emberi természet negatív tulajdonságai. Ez nehézzé teszi, de nem lehetetlenné a haladást.

Miután alaposan lehúztuk mindenkiről a vizes lepedőt, merül fel a gyanú, hogy talán ez nem csak a  szervezetek, hanem az emberek hibája is. Ha a magyar választók nem támogatják kellő nagyságban a meglévő pártokat, (miért is kellene őket támogatni, mikor csak egymással vannak elfoglalva), akkor a valóban rendszerváltásban, a demokrácia tartalommal való megtöltésében érdekelt erőknek el kell végezniük az ehhez szükséges házi feladatot.

A KOM által kigondolt, a választási rendszer módosítását kikényszerítő polgári engedetlenség, egyedül nem megy! Egy kicsi, nem régen működő szervezet számára, a szűkre szabott időintervallumban, anyagi, személyi feltételekkel értelmetlen, hiteltelen törekvésnek tűnik. Nehezíti a választópolgár helyzetét, így persze a pártokét is, a világos, időben elhangzó, nem csepegtetett információk hiánya. Hogy akkor most mi is van? Benyújtják-e közösen a  választási rendszer javasolt szabályait elfogadásra a parlamentnek, hajlandók-e az elfogadás érdekében nyomásgyakorlásra? Nehéz a polgároknak eldönteni, hogy melyik "képesség" hiánya súlyosabb, az igazmondásé, vagy a döntés és felelősségvállalás hiányáé?

Hogyan lehet ebből a helyzetből jól kijönni?

Önállóvá, saját jogúvá, jelölővő, választhatóvá kell fejlődni, új narratíva megalkotásával, mely a FIDESZ táboránál nagyobb támogatottság megszerzésére alkalmas. Kérdés, hogy a választások előtt hat hónappal mire lehet ebben jutni? Létezik-e megvalósítható, az értéktermelő, nagyobb érdekérvényesítő képességgel rendelkező rétegek érdekeit súlyosan nem veszélyeztető, lehetséges út a magyar társadalom számára? Hajlandó-e, képes-e ilyen mélységű, hosszabb távú munkát felvállalni politikai formáció, és nem utolsó sorban van-e erre fogadókészség a társadalom többsége számára? Egy azonban valószínű, 2018 után is fel fog kelni a nap, lehet hosszútávban is gondolkodni!

A polgár nem igen kíván melegedő helyekre ácsingózó pártokat támogatni, akik a minimális kompromisszum képességnek, a saját érdekeik felismerésének sincsenek birtokában. Halvány jelét sem mutatják a hatalom akarásának, a hatalom gyakorlása képességének. Akik képtelenek a társadalom reális állapotát, erőviszonyait felismerni, értelmezni. A Fidesz népszerőségének titka az, hogy a haza, nemzet, függetlenség, egyensúly, fennmaradás, a valóban értéket teremtők, családok vállalkozók, dolgozók, a társadalomra munkaadóként is befolyást gyakorlók érdekében politizál, a korrupciót, a csókosokat, a szervilis, tehetségtelen, pártkatonák támogatását leszámítva. Sok ember számára igazi közösségi érzést nyújt, melynek nyoma sincs a „túloldalon”.

Szó sincs a kampányra készülve, lecsapandó magas labdáról! Lehet, hogy mindenkitől olyan sokat kíván, ami már meghaladja képességeiket. Az élet már csak ilyen, a férges gyümölcs lehullik a fáról, nincs rá szüksége senkinek.

A nemzeti ünnepen, az Agóra helyén, meg lesz tartva a tervezett demonstráció, a kialakult helyzetre adandó válaszok, módszerek ismertetése.

https://www.facebook.com/events/128767047780764/

Érdekes és jó beszélgetés folyt a volt miniszterelnök és Pogátsa Zoltán között.

Azon spekuláltam úgy félidőben, látva Gyurcsány Ferenc szorongatott helyzetét, akit a témában felkészült Pogátsa Zoltán, a kibicnek semmi sem drága pozíciójából sanyargatott, hogyan viselkedett volna ebben a helyzetben Orbán Viktor, ha szokásától eltérően vállalta volna a „vádlottak” padját.

(A hőség lehet bizarr elképzelésem oka!)

Az Új Egyenlőség videóján nyomon követhető az egész párbeszéd és az azt követő kérdés-felelet blokk.

Csak a benyomásokra fogok koncentrálni.

Temperamentumos, tájékozott politikus benyomását keltette bennem Gyurcsány Ferenc, aki láthatóan el van bizonytalanodva a dolgok mai állása és a jövő miatt. Nem erre számított pártja megalakításakor. Bátor dolog egy ilyen beszélgetést fölvállalni úgy, hogy lelkes táborán kívül sokak számára bűnbak. A rendszerváltás minden kudarcát, melyet jobb és baloldali pártok közösen hoztak össze, ő szimbolizálja. Nehéz kenyér úgy megpróbálni egy országot vezetni, hogy csak jobbító szándékom van, a hozzá való tudás, tapasztalat, támogatottság, erőforrások és gátlástalanság nélkül. Az elmúlt tizenöt év türelmesebbé, fontolva haladóbbá, kevesebbel is beérővé tette őt. Olyan emberré, akivel szívesen meginnék a sört. De nem szavaznék rá, a pártjára! Számos okból, melyek nem csak a DK, hanem az egész, magát demokratikusnak definiáló politikai tömb „genetikai” hibája is egyben.

Kétségbeejtően, már-már sajnálatra méltóan nincsenek képben a valóságot illetően, alapvető információk ismerete nélkül, vagy tudatos mellőzésével hitegetik táborukat a győzelem lehetőségével, miközben a lelkük mélyén elégedettek lennének egy frakció vagy néhány bársonyszék elérésével. Nem látják, hogy az oldalukról eltűnt 2006 óta 1,3 millió szavazó, azt se gondolták végig ezalatt a közel nyolc év alatt, hogy miért, és most hol vannak?

Rajtuk kívül szinte mindenki azt gondolja, hogy a visszaesés fő oka a szolidaritáson, a baloldali értékeken alapuló politika feladása. A szavakban történő deklarálás az ezt alátámasztó tényleges tettek nélkül, felelős gazdálkodás, következetes kormányzás nélkül, kudarc!

Gyurcsány Ferenc tegnapi „közszereplése” a Kossuth Klub kritikus és tájékozottabb hallgatósága előtt, Pogátsa Zoltán „főinkvizítor” nyílt kérdéseire, kutatásokra támaszkodó adataira adott reakciói, számomra egyfajta pozitív folyamatot, a személyisége érettebbé, bölcsebbé válását mutatják.

Amikor nem erővel, semmiképpen sem forradalommal, hanem toleránsan, a sokféle érdeket elismerve, azokat egyeztetve, apró lépésekkel, a végrehajtáshoz szükséges támogatás megőrzésével gondolja elérni a társadalom progresszív irányba való elmozdítását, emberi és politikusi fejlődésről tesz bizonyságot.

Korábban nem ez volt a rá jellemző vonás. Kétségtelen tény, hogy az ember rendelkezésére álló lehetőségek, a szükségszerűség sürgető követelményei más mozgásteret biztosítanak, mint a sohasem piruló papíron megfogalmazott elképzelések.

Ezzel a mára kialakult szemlélettel, módszertannal, toleranciával van helye Gyurcsány Ferencnek és amennyiben ez a DK álláspontja is, a DK-nak is, a politikai palettán. A negyedik legnagyobb támogatottságú párt napjainkban. Gyerekes dolognak tartom azokat a megnyilatkozásokat, melyek ezt önérdekből megkérdőjelezik. Többnyire olyanok mondják, akik még semmit sem produkáltak, így hibát sem volt módjuk elkövetni. Saját jogon, saját bázist építve, a választókra bízva a döntést, az önálló utat kell választani, miután az együttműködésre nincs igény.

Senki sem lehet jobb a saját csapatánál! Mondom ezt azért, mert a DK renoméját nagy mértékben rontja, a más pártokkal folytatott háború az interneten. Legalább olyan silány, meddő ez a színvonal, mint a NER orgánumok mocskolódásai az ellenfelek lejáratására. Ezek a módszerek csupán néhány hülyét képesek a „táborba” integrálni.

Hogy Pogátsa Zoltán se ússza meg szó nélkül, megcsipkedjük egy kicsit.

A „Rendszerváltás társadalom nélkül” című tanulmányában szépen, közel a valósághoz elemezte a magyar ugar gyerekbetegségeinek lehetséges okait. Csigó Péter ugyancsak értékes kutatásokat végzett ezen a területen. A fenti írások gondolataiból a tegnapi beszélgetés során eltűnt a „folyamat” szemlélet, maradt a pillanat, néhány kontextusából kiemelt esztendő.

Sajátos a progresszív fogalom szemlélete: a DK nem, az MSZP igen. Érdekes lenne, ha kifejtené: A fizessenek a gazdagok! Tegyünk igazságot! _program mennyiben tekinthető progresszív -nak?

Ugyancsak ellentmondást látok az egyéni és közösségi kategóriák kapcsán. Minden közösség személyekből, individuumok-ból áll. Igenis van egyéni felelősség, a döntést hozó ember lehet csak a tetteiért felelős. A "nem te vagy a felelős!- gondolat hamis felmentést és felelőtlenséget indukál. Helyesebb, ha a "te is felelős vagy a sorsodért!" felhívás hangzik el. Abban igaza van, hogy a felelősségünk nem egyforma mértékű, mert a döntésekben való részvételünk, lehetőségünk is különböző.

Érdekelne az is, mit gondol az állam kompetenciáinak korlátairól. Ha a közösség bármiről törvényt alkothat, könnyen a hangyák „szocialista” társadalmába juthatunk. Szigorú szabályok, organikus szervezettség és hierarchia=nyolcvan millió év változatlanság!

Többször elhangzott az a nem bizonyított nézet, miszerint a választók nem kérnek az együttműködésből, elutasítják a koalíció gondolatát. Ez igaz lehet a radikális pártszimpatizánsok kis csoportjaira, de a választók többségére nem. A magyar társadalom többsége a kutatások szerint, közösség centrikusabb, újra elosztó államot kívánna magának, ami ugye elképzelhetetlen szélesebb körű együttműködés, „koalícióban” gondolkodás nélkül. Véleményem szerint nem a választók, hanem a pályán aránytalan létszámban élni akaró politikusok az együttműködés fő akadályai.

A vagyonadó gondolata, amely ugyan számos országban létező adóforma, az önmagát istennek képzelő állam kreációja. Egy adózott jövedelemből megvásárolt, saját használatban lévő, jövedelmet nem termelő, csak fenntartási költségeket vivő épület tulajdonosa, miért és miből fizessen ezután adót? Csak, mert nem költötte a pénzét luxusutazásokra, vagy örömlányokra?

Pontosítani kellene az „igazságosság” szó értelmét a tegnapi beszélgetésfolyamban. Nem jelentheti az önmagunk, a családunk és a társadalom iránti kötelezettségünk fel nem vállalását, ingyen sört és örök életet. Ma Magyarországon valamivel négy milliónál többen dolgoznak, ebben a számban a közel egy millió vállalkozó is benne van. Ennek a létszámnak a tényleges, elsődleges értékteremtésben csak egy része vesz részt. Persze a többi tevékenység nagy része is társadalmilag hasznos munka. Az nonszensz, hogy az értékeket létrehozó társadalmi csoport ellehetetlenüljön, az improduktív népesség miatti túlzott jövedelemelvonás miatt. A világgazdaság a magántulajdonon és a kapitalizmuson, a tőke és a munkaerő szabad vándorlásán alapul. Magyarország nem egy sziget, a hajózás feltalálása előtti időkből, hogy a környezetüktől függetlenül, bármit erőltessünk a társadalomra.

Arról lehet és kell is beszélni, hogy a szolidaritás, az esélyegyenlőség javítása, az ésszerű progresszív adózás, a tőke és munka méltányosabb jövedelem elosztása, társadalmi közmegegyezés útján megvalósuljon.

Összességében azt gondolom, az ott lévők közül sokunkhoz hasonlóan, hogy értékes, hasznos volt a rendezvény. Nagy szükség volna az ilyen jellegű nyílt, maszatolás nélküli problémakezelésre a politikai pártok és az állami intézmények kebelén belül is. Elkerülhetővé válna az alulinformáltság, a hibás döntések meghozatala, szolgai végrehajtása.

  Szegény Gulyás Marcit ekézi a „nagy tudású” véleményformálók serege, mert a velük való előzetes konzultáció nélkül a Közös Ország Mozgalom kezdeményezni meri a választási törvény konszenzuson alapuló megváltoztatását. Nahát, ki hallott már ilyet! Meg minek is?

Való igaz, van még Európában is nem egy olyan szabályozás, amelyik jóval kevésbé demokratikus a Magyarországinál, vagyis adott esetben a választásra jogosultak mienknél is kisebb része juttathatja a kormányzás jogához kedvenc pártját. Ilyen az UK és Franciaország gyakorlata is.

Na és? Nekünk, itthon nincs jogunk olyanért szervezkedni, amelyik iránt nagyobb a bizalmunk?

Fotó:T Balogh László, Állórajt, 1985.

A kocka már el lett dobva, folyamatban van az elképzelés valóra váltásának előkészítése. Lehet persze okoskodni, kritikai észrevételekkel meghekkelni az általában fotelből szemlélt, mások által kivitelezett cselekvést.

A Közös Ország Mozgalom kezdeményezésének a lényege az, hogy kavicsot dobtak a tóba. Egyfajta, kikényszerített színvallást generál az ellenzéki pártoktól, a NER-től, a civilszervezetektől egyaránt. Ki akarja itt igazából megmozdítania seggét? Ki az, aki egyetlen, mindenki számára érthető és hasznos ügy mellé képes odaállni?

A kezdeményezés legértékesebb hozadéka nem a törvény esetleges megváltoztatása, hanem egy jelentős létszámú aktivista közösség létrejötte, a munka során megszerzett elméleti és gyakorlati tudás, tapasztalat. Csapatépítő tréning! Ilyet csak gyakorlatban, élesben lehet megszerezni. Végre történik valami konkrét, egyértelmű és határozott politikai cselekvés, a molinók előtti, évek óta mantrázott nyilatkozatok, bejelentett feljelentések helyett, amit nem lehet megkerülni, agyonhallgatni. Lehull a lepel mindenkiről! Mind a civil társadalom, mind a politikai pártok és a Közös Ország Mozgalom is, eljutnak az igazság kegyelmi állapotához. Láthatóvá, mérhetővé válik a társadalom aktivitása, önvédelmi képessége vagy hiánya. Értékes járuléka a létrejövő ingyen reklám, média figyelem, melyet a lépéskényszerre adott reakciók tesznek megkerülhetetlenné.

Akinek van szeme láthatja, hogy civil társadalom napjainkra magához tért, részt, feladatot vállal az ország helyzetének javításában. Erre a központosított, önjáró, konszenzusra képtelen kormányzati politika és a jelenleg "mérsékelten életképes" ellenzéki elszántság, aktivitás kényszerítette.

Bőven van hová fejlődni a következő hónapokban, nincs itt még a Kánaán!

Rengeteg fel sem tett kérdésre adandó válasz hiányzik a palettáról. Mi a cél? Párttá akarnak e válni a szervezők és politikusként képviselni valamit a mai béna ellenzék helyett? Mégis mit, miért? Ez a szűzies, bátortalan, bizonytalan beszéd visszaüthet a jövőben. Most akkor ki van kivel? A CIVILIZÁCIÓ, az ITT VAN A TETTEK IDEJE formáció vagy a régi és újonnan alakult kis pártok? (Új Kezdet, Válasz, Momentum, stb.) Vagy az elegendő számú, úgy 50-60 független jelölt kiválasztása, a győzelemhez segítésük a kampányuk megszervezésével? 

Abban az esetben, ha mindenki  megvilágosodna, mi történne a győzelem után? Az istenadta népnek változásra van szüksége, demokrácia korrekcióra, tele van a puttonyuk a pártok közötti mutyikkal, a túlterjeszkedő állammal, a hivatali bürokráciával, az ország évtizedes helyben járásával. A hiedelemmel szemben, a hülyék nem képezik Magyarország polgárainak többségét!

Ugyancsak kemény próbára teszi a kormányváltást hirdető pártokat, szerveződéseket az, hogy egoizmusukat képes lesz-e felülírni a politikai logikától távoli, de közismert tapasztalat: ellenségképre ugyan a „gyengébbek” kedvéért szükség van, de ezek száma legyen minimális! Egyetlen fronton sem sétagalopp a háború, hát még úgy, hogy a meggondolatlanul, helytelenül választott szavak miatt, körkörös védelemre kell berendezkedni. A kommunikációban tudatosan szét kell választani a konkurens párteliteket a szimpatizánsaiktól, ez kiemelten igaz a NER szavazóbázisára is. Ugyanis a jelenlegi politikai felállásban, választói aktivitás mellett, szavazatokat reálisan csak egymástól vehetnek el a pártok. (1990 óta öt millió körül alakult a szavazáson résztvevők száma.)

Egy másik, nem eléggé átgondolt törekvés a populizmussal, teljesíthetetlen ígérgetésekkel való felelőtlen játék. Van amikor ráharap a választók megcélzott része, de tisztában illik lenni azzal, hogy a szavazatok száma és a befolyás eltérő súlyúak. A ”fizessenek a gazdagok!” szlogen sokkal kevésbé lenne káros, ha a „méltányosan többet”, a gazdaságos további működtetést még lehetővé tevő, a foglalkoztatás fenntartását továbbra is biztosító jövedelem elvonásról világos üzenetet kapna az érintett csoport. Ez a kérdés megkerülhetetlen a mai világban, ahol a tőke, a befektetés szabadon áramlik az optimális helyek felé. A vállalkozók, a munkaadók „befolyása” sokkal jelentősebb a társadalomra, a gazdaságra, mint a tényleges szavazataik száma! Molnár Gyula az Új Egyenlőség legutóbbi fórumán a várható támadások okán, nem gondolta közérdekűnek az ezzel kapcsolatos konkrét számok  infóját. Ilyenkor mit gondoljunk a politikai korrektségről?

Ez a néhány sor azonban nem az ellentétek szításáról kell, hogy szóljon. Erre számos helyen láthatunk óvodás szintű, nyelvnyújtogató példákat sajnos. A magyar társadalom önkorrekciójáról, egy tanulási folyamatról van szó, ahol a tévedés joga mindenkit megillet. Persze nem a végtelenségig, aki képtelen a hibáiból tanulni, alkalmazkodni a körülményekhez, az jobban teszi, ha képességeinek megfelelő becsületes munkát keres magának, mindenki hasznára.

Politikai kultúránkban nehezen kezeljük a kritikai észrevételeket, legtöbben személyünkben érezzük emiatt sértve magunkat. Hasznos lenne ezen változtatni, mert a vélemények ütköztetése nélkül nincs kontroll. Ez általános attitűd, jól megfigyelhető a kormány, a politikai pártok, de a gazdasági szervezetek munkájában is.

Innen szép nyerni"

Csapataink, Vezérünkkel az élen, Brüsszelben mértek döntő csapást az ellenségeinkre ezen a héten! A kormányhoz hű erők és ellenfeleik egyaránt, győzelemként élik meg a hét eseményeit, irracionális világukba zárva. Nálunk már csak így megy ez, nem a tények, hanem a hiedelmek, az indulatok, a piti kisszerűség, az ellenfél gyűlölete az eladható politikai termék. Bármi is legyen az igazság, ha az ellenfelem mondja, akkor azt tagadom! A félreértések elkerülése miatt, ez a fajta attitűd nem csak magyar és nem csak jobboldali tulajdonság. Nézzük meg közelebbről, hogyan válik semmivé az együttműködés, a párbeszéd a fanatizmus, a túltengő ego miatt. Van itt két ember, akik nem voltak mindig ellenségek.

Végre megint életjeleket mutat az immunrendszerében sérültté politizált magyar társadalom egy része! Illúzió és tudatos hamisítás volt a „passzivitásnak” szobrot faragni, mese habbal. Ugyanezt láthattuk 2014 őszén is.

Most sem a pártok kezdeményezik a tiltakozást, maguk egy ötezer fős tüntetést sem mernek megkockáztatni, a lelepleződő támogatottság hiánya miatt.

A pártok mindig csak kormányváltásban érdekeltek, számukra elfogadható a számos ponton nem megfelelően létrehozott politikai rendszer. Ez nem a polgárok, hanem a politikai elitek érdekeit tükrözi, nem egyéb egymás közti alkuiknál, a kasszakulcshoz való hozzáférés lehetőségét próbálták biztosítani a maguk számára. Nekik nem gond a biancó felhatalmazás, az állam korlátlan hatalma, az elszámoltathatatlanság, a felelősség hiánya. Ezért az állapotért küzdenek, egy esetleges győzelem mindent megér a számukra.

Állampolgáraink többségének elfogadhatatlan a NER világképe, politikai, morális inkorrektsége, törekvése a százszor bukott múlt restaurálására, nosztalgiája a keleti despotizmus iránt.

Ugyanakkor nem elégséges cél, egy többszörösen alkalmatlannak bizonyult politikai kaszt másik felét visszasegíteni a hatalom közelébe! Semmit nem tanultak, semmivel sem lettek kormányzásra képesebbek.

//////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////

A szemben álló erők számbavétele.

1. Óriási hiba lenne a NER szavazótáborát egységes, akarat, saját vélemény nélküli „birkanyájnak” tekinteni! Ilyen módon csak más színű birkák láthatják a világot. A nagy részük becsületes, konzervatív, keresztény, nemzeti gondolkodású ember, akik számára Orbán Viktor jelentette a támogatandó irányvonalat, szemben a kapkodó, következetlen, felelőtlenül gazdálkodó, neoliberális oldallal szemben. 2010-ben jóhiszeműen szavaztak a FIDESZ által beígért, legitim célokra.

„A Fidesz egyre inkább egyfajta értékelvű politizálást is igyekezett az MSZP-féle technokrata imázzsal szembeállítani. Ezen értékrend fontos elemei voltak a fiatalok és a gyermekes családok támogatása, a hazai vállalkozások favorizálása, vagy a munkavállalók támogatása a segélyezettek rovására.”

Az elmúlt nyolc év nyomán kezdik felismerni, hogy „ők azt kapták jutalmul, amit az ország nagyobbik része büntetésül”. Ne címkézzünk, ne tegyük ellenségünkké azokat, akik partnereink lehetnek a jövőben. Ha lehullik a szemükről a hályog, ha látják, hogy az erő nem egyéb maszlagnál, ha megértik, hogy lesz elszámoltatás, az összes nemzetnek okozott károkozásért felelni kell, hajlandók lesznek egy járhatóbb, szolidárisabb, kevésbé konfrontatív, a köz érdekét képviselő politikát támogatni.

2. Hála Orbán Viktor politikájának, a „nemzeti konzultációra” való képtelenségének, a NER vállalhatatlan eszű és arcú vezetőgárdájának, jelentős civil mozgalom alakult ki, tett szert tapasztalatokra. A zömük fontos és hasznos társadalmi célokért, feladatokért dolgozik. Ha sikerül a szűkebb, szakmai, részterületekre szorítkozó tevékenységüket, a közérdek megvalósítása céljából „politikai” tartalmúvá és felelősségűvé alakítani, élére állhatnának, magukba integrálva minden progresszív erőt, egy valódi „rendszerváltás” megalapozásának. Ehhez persze jelölővé és választhatóvá kell alakulniuk, ami nem tűnik megoldhatatlan feladatnak ennyi tehetséges és a haladás iránt elkötelezett ember számára.

3. Léteznek, úgy-ahogy és az adott "színvonalon" politikai pártjaink, melyek szimpatizánsainak együttes száma bőven meghaladja a NER táborát, de sajna, ugyancsak intellektuális, morális okokból, a pártpolitika hagyományos logikája miatt, nem képesek értelmesen politizálni. Néhány elérhető mandátumért, a biodíszletért járó állami támogatásáért, feláldozzák az ország és a saját jövőjüket is. Mivel senki prófétája nem vagyok, csak annyit mondhatók, rám, a szavazatomra egyik sem számíthat, amíg nem válnak huszonegyedik századi, közérdeket képviselő csapattá, mai bizniszpárt állapotuk helyett.

4. Tízezrek az utcán, jórészt fiatalok, nem sietnek haza a TV elé, a bulinegyedbe, ha már egyszer rájuk, a jövőjükre támadt egy erőszakos, hatalom centrikus, erkölcstelen, hazug kormánykoalíció. Nekik, a pártoknak, a civil szervezeteknek, a kormánynak is tudnia kell, hogy az erőviszonyok, az elszánt támogatottság a hatalom forrása! Ugyan megszámolják a szavazatokat, de a „befolyás” a döntő!

A hőmérséklet és a „hangulat” is emelkedik, a kormányzati reakciók tovább szítják, provokálják a jogos felháborodást. Igaz, egy orwelli rendszertől nem lehet mást várni.

Az egymást sűrűn követő tüntetések a kormányzati arroganciára adott válaszok. Egyelőre, nem mutatnak valamilyen irányú politikai célt, csupán reflexszerű reakciók a hatalom megnyilvánulásaira.

Talán a lassan az egész városra kiterjedő, a vidéki városokban is megjelenő akciók gondolkodásra és a törvény, valamint a törvényjavaslat visszavonására sarkallják a kétharmadot. Ha nincs masszív, egyre szervezettebb, terjedő ellenállás, a rezsim folytatja ámokfutását.

///////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////

Konklúziók.

A tiltakozási hullám, ország-világ előtt mutatja, hogy Magyarországon nincs nemzeti egyetértés. Mutatja a hatalomra került pártszövetség nemzetellenességét, Európa ellenességét, „állampárti” törekvéseit. Félelmét a hatalom elvesztésétől.

Mutatja azt is, hogy jelenleg nincs Magyarországon autentikus, felkészült, vezetésre alkalmas politikai erő, amely az anarchia előidézésén túl, képes lenne az ország tartós vezetésére.

A társadalmi erőknek, a rezsim által eltakarítandóknak, az ország polgárainak, a szakszervezeteknek, a diákságnak, a magyar értelmiségnek, a vállalkozóknak, munkavállalóknak, vagyis a 99%-nak, komolyan fontolóra kell vennie a hogyan és hová tovább, létfontosságú kérdését.

Jobb napot Magyarország!

„Hazámba vágyom, Duna-Tisza partja vár,
Szebb ott az álom, szebben dalol a madár.
Csak most születtem, most érzem én,
Csinált a jókedv, nem igaz e fény. „ (Rákóczi megtérése)

Milyen igaz szavak! Sajnos jó ideje hamisak a fények, a próféták, a fizetett pártfogók. A közélet híreit, eseményeit látva elbizonytalanodik az ember: ezek ugyanarról az országról beszélnek?

Milyen ország az, amelynek népe és vezetése ennyire szelektíven gondolkodik, ennyire „csinált” valóságban él?

Magyarország jobban teljesít!-olvashatjuk az óriásplakátokon. Mégis kinél?

Egy sport világversenyen számunkra csak az aranyérem, esetleg még a dobogós hely az, ami méltó hozzánk, aminek örülni tudunk. Az azonban senkit nem zavar, nem éri el az ingerküszöbünket, hogy a tudásunk, szorgalmunk, együttműködési képességünk, a munka és vezetési kultúránk eredményei alapján csupán az 50-60. helyre vagyunk jók, a világ 200 országának össztársadalmi vetélkedőjében.

Milyen ország az, ahol emberemlékezet óta az egymás elleni harc, a vádaskodás, az egymásra mutogatás, a pillanatnyi csoportérdek érvényesítése a fő tevékenység, ahol a jövőről nincs elképzelésünk, tervünk, kizárólag a már megváltoztathatatlan múlt a politika legfőbb érve, aduja, beszédtémája. Ahol senki sem tudja kimondani, hogy bocsánat, elődeink, jó magunk is hibáztunk, ártottunk az országnak. A nyamvadt helyzetünkért bennünket semmi felelősség nem terhel! A tatár, a török, az osztrák, a német, az orosz, a zsidók, a baloldal, a jobboldal, az EU, Soros, a civilek a felelősek minden bajunkért.

Hagyjuk már ezt a süket dumát! Mindenkinek meg van a saját szégyenleni valója, mindenki kiállította már az alkalmatlansági bizonyítványát, csupán a tanulságok levonása, a hibák elismerése késik.

Csak megkérdezem, nem jobboldali kormánya volt Magyarországnak a két világháború előtt, alatt, között, melyek során milliók pusztultak el, nem születtek meg, az anyagi károk mérhetetlen nagyságot értek el?

Nem baloldali kormánya volt az országnak a Tanácsköztársaság vörös terrorja, a Rákosi és Kádári diktatúra idején?

1990 óta három cikluson a baloldal, lassan négy cikluson keresztül a jobboldal vezetésével sikerült Közép-Európa éllovasából, Bulgária vetélytársává „küzdeni” az országot.

Regnáló kormányunknak sincs semmi mondanivalója a világ középmezőnyénél kicsit jobb, az EU-ba elért sereghajtói pozícióról, láthatóan elégedett vele, csak kormányozhasson tovább néhány évtizedig még. Ellenzéki pártjaink is beérik az asztalról lehulló morzsákkal, a fügefalevél szerepével a demokrácia látszatán. Hely a melegedőben, ahol politikát lehet játszani felvállalt és valós felelősség nélkül. Egyik oldal sem különbözik inkompetenciában a másiktól jelentősen.

És, hogy magunkról, az ország polgárairól is essék néhány szó: hihetjük azt, hogy mindez csak a politikusok bűne? Mit tettünk és teszünk azért, hogy ez ne így legyen?

A fiatalok elhagyják az országot, a többiek lapítanak, eltűrik a kritikán aluli kormányzásokat, „alattvalóként” viselkednek, szekértáborokba tömörülve saját honfitársaikkal folytatnak véget nem érő háborút.

 Kossuth tér 2016,okt.23.

Mi lesz így veled, szabadságharcosok népe?

Harc az utolsó emberig?