Jobb napot Magyarország!

   Ha a modern demokráciákat sorra vesszük, összehasonlítjuk őket egymással, azonnal láthatóvá válik a közös eredet, egy tőről fakadnak. Megalkotóik a korábbi feudális viszonyok elleni jogos lázadásuk egy pontján, már a hatalom birtokában, bevették a „fogalmazás gátló” tablettájukat, melyet azóta sem sikerült kiköpniük. Nem történt más, csak elitcsere. Innentől kezdve elvesztették érdeklődésüket a társadalmi viszonyok folyamatos, a közösség érdekében történő továbbfejlesztése iránt. A megalkotott, ésszerűtlen és igazságtalan viszonyok, melyek az uralkodó elitek akaratát és érdekeit képviselik, „természettörvényekké” merevedtek. Nem jó és nem elfogadható ez nekünk és az utánunk következők számára. Üdítő, előremutató kivételek vannak, például Svájc, Dánia, Olaszország.

   Az újkori európai demokráciák születésének ideje a szabad verseny, az ipari forradalom és a vadkapitalizmus létrejöttével azonos, azt a szellemet tükrözi azóta is. Efölött azonban elszállt az idő, alapvetően megváltoztak a termelési, társadalmi viszonyok, az emberi kultúra. Egy modern társadalom élete nem függhet az éppen aktuálisan legerősebb kaszt kénye-kedvétől. A verseny, a többpártrendszer, a szavazáson győztes párt kormányra kerülése csak szükséges, de nem elégséges feltétele egy demokrácia működésének. A társadalom élete nem redukálható egy sokszor "megbundázott" futballbajnokságra, ahol ráadásul az aktuális győztes első dolga, hogy bebetonozza saját magát, átírva a játékszabályokat.

   Látszik a magyar tapasztalatokból is, hogy az alkotmányt és a törvényeket egy szűk elit alkotja a saját érdekei védelmében. Szó sem esik a saját hatalmuk korlátozásáról, kevés kivételtől eltekintve. Sehol nincsenek megfelelő garanciák beépítve. Röviden: a demokrácia egy elitklub tagjainak egymással való alkudozása a hatalomról.

A magyar demokrácia fejlődése során, a reformkortól napjainkig, elsődlegesnek tartották a "korlátozott" képviseleti rendszert, az elit érdekei és a társadalom "éretlensége" okán.

Egészen 1989-ig, és azóta sem történt komoly kísérlet a közvetlen demokratikus hatalomgyakorlási formák magyarországi átültetésére.

"Történelmi perspektívából nézve tehát a rendszerváltoztatás hajnalán elfogadott népszavazási törvény jelentős áttörés volt, olyan új elemet vitt a magyar közjogba, amely az azt megelőző, a képviselői döntéshozatalt kizárólagosnak felfogó hagyományhoz képest markáns újdonságnak tekinthető."

A regnáló hatalom idejére sikerül az addigi bátortalan kezdeményezéseket is használhatatlanná tenni.

A címben jelzett rendszerhibát abban látom, hogy a társadalmak nagy részének máig sem sikerült "nagykorúvá" válniuk. Nem képesek logikusan, felelősen és öntudatosan kezelni a saját politika rendszerüket. Mi magyarok is hasonló cipőben járunk.

Számos technikai kérdésen rágódik a szakemberek sokasága és ez nem baj, de sehol sem merül fel a jogalkotás illetékességének tiltása! Magyarul, érthetően: Az alkotmányban nem csak azt kell rögzíteni, hogy mihez van joga az államnak és intézményeinek, hanem azt is szigorúan meg kell határozni direkt módon, hogy mi az, amiben nem illetékes, melyről nem alkothat törvényt, melyet nem szabályozhat!

Valamilyen felfoghatatlan okból, józan, értelmes ipari, mezőgazdasági munkások, értelmiségiek, alkotmányjogászok is, természetes és helyes megoldásként tekintenek a politikai rendszerünkre, annak a múltból itt maradt népellenes, egy szűk politikai osztály érdekeit szolgáló mechanizmusára. Sovány és elfogadhatatlan vigasz arra hivatkozni, hogy másutt is hasonlóan rossz a helyzet.

Innen szép nyerni!

A témához két ajánlott dolgozat:

https://www.facebook.com/notes/v%C3%A1laszt%C3%B3i-mozgalom/ruzsa-ferenc-a-j%C3%B3-%C3%A1llam-%C3%A9s-a-j%C3%B3-alkotm%C3%A1ny/1106721732683119?comment_id=1108527492502543¬if_t=like¬if_id=1459534047786496

Számtalan csoportocska, kisebb-nagyobb párt, elhívatott blogger, egyszerű jóérzésű polgár érez késztetést, hogy kiegyenesítse a világ meggörbült tengelyét. Nincs is ezzel semmi baj, nosza rajta!

Oly egyszerűnek tűnik a feladat, egy Facebook csoport, néhány flaschmob, meghirdetett tüntetés jelentéktelen létszámmal, pártalapítás, személyi ellentétek megjelenése, kimerülés, ellaposodás. Nem hagytam ki valamit?

Ki érti, hogy miért oly vonzó pálya a politikusé, ha a szakma társadalmi presztízse mára elfogyott?

Talán a jó fizetés, az öltönyös életmód, a mutyik nyújtotta megszerezhető jövedelem, a celeb státusz, az állandó rivalda fény motiválja sokukat. Túlpolitizált társadalmunkban egyébről sem szól a közbeszéd, mint a politikáról.

Mondhatnánk, hogy vihar egy pohár vízben. Sajnos azonban ennél sokkal húsbavágóbbá tud fejlődni a küldetéstudat, a sok kis egyéni ambíció, élő társadalmi kontroll hiányában. A megszerzett politikai hatalom birtokában a győztes párt irányítja, működteti saját szája íze szerint az államot, jól-rosszul. Emlékeztetőül a közelmúltunkból néhány gyöngyszem, hová vezet a szabadjára engedett politika és a társadalom közönye, bénasága.

„Rossz államból bőséges tapasztalatunk van: csak az elmúlt száz évben két nagy háború, sok százezer halott a frontokon, koncentrációs és munkatáborokban, vörös- és fehérterror, nyilasuralom és Rákosi-korszak, politikai foglyok százezrei és kivégzettek ezrei. Az ország kétharmadának elvesztése, több millió menekülő és kivándorló. Magánvagyonok elkobzása, az ország erőforrásainak elherdálása, a vallás- és gondolatszabadság üldözése, az utazások és a vállalkozások korlátozása.

A rendszerváltás óta a mindent eluraló korrupció, a politikusok jelentős részének primitívitása, hazudozása, gátlástalansága és gyarapodása, a közvagyon szétlopása, a szegények elnyomorodása, a bűnüldözés működésképtelensége, az igazságszolgáltatás megbízhatatlansága és lassúsága, az ország menthetetlen lemaradása másoktól, a nemzet pusztító kettéhasítása, a létbizonytalanság és félelem általános légköre – mind-mind az állam botrányosan rossz működésének kiáltó jelei.

Ha azonban ezt nem akarjuk, nem az a megoldás, hogy reménykedünk a jó vezér eljövetelében avagy a tisztakezű és csak az ország érdekét követő párt hatalomra jutásában: a szabadrablásban szükségszerűen a rablók uralkodnak. Az államot kell úgy berendeznünk, hogy az jól és tisztességesen működjön, a rablókat és hatalmukkal visszaélőket pedig oda juttassa, ahová valók. Ennek eszköze pedig a jó alkotmány.

Ellenzéki körökben elterjedt vélekedés, hogy a Fidesz alaptörvénye rossz és jogtipró, ám az előző alkotmány lényegében jó volt, ezért azt kell visszaállítani. Ez alapvető és könnyen belátható tévedés. A régi alkotmány olyan gyenge volt, hogy önmagát sem tudta megvédeni. És ha korábban talán kevésbé is volt kiáltó a hatalom arroganciája, önkénye, rabló és tehetségtelen működése, de a fentebb sorolt jelenségek mindegyike végig velünk volt az elmúlt huszonhárom évben. A régi alkotmány sem biztosította a jó államot.”

                                               Ruzsa Ferenc: A jó állam és a jó alkotmány.

Amint talán látható, nem babra megy a játék.

Szikráznak a kardok, dúl a kenyérharc kormány és ellenzék között, ellenzéken belül a régiek és a trónkövetelők között. Tanácsadóknak, kibiceknek, jövőbe látó orákulumoknak se szeri se száma. Mi is történne a médiákkal, és mit olvasnánk mi, ha egy szép napon a társadalmi békére ébrednénk. Értelmetlenné válna nap mint nap Mohácsról, Kún Béláról, Trianonról, Horthyról, Rákosiról, Kádárról, az elmúlt huszonöt, az elmúlt nyolc évről habzó szájjal vitatkoznunk, mintha már mindez nem a régen megtörtént közös történelmünk lenne. Míg igyekszünk egymást túlordibálni, addig sem kell dolgozni a jövőn. Elégnek tűnik a csodavárás a patópáloknak és híveiknek.

Mi az amit nap mint nap láthatunk a médiában, az utcákon?

Van egy néha bicskanyitogató kormányzat ötlet, cselevés, amelyik jogosan vált ki felháborodást, elutasítást. Még maradt egy kevés önvédelmi reflex a magyar társadalomban, szőrét borzolva reagál.

Csupán meddőn, többnyire eredménytelenül, elszigetelve a többi sértettől, szakszerűtlenül, koncepció nélkül. A politikai pártok többnyire a létezésüket felmutatva, sajtóközleményekkel, feljelentések belengetésével, külön-külön és egymással is szemben állva múlatják a drága időt.

A társadalmi, szakmai szervezetek, hivatásrendek, érdekvédelem, civil közösségek felemás módon keresik a megoldást. Nem akarják meglátni a fáktól az erdőt, kizárólag az inkorrekt, a hatalom érdekeit szolgáló törvényeket betartva remélnek eredményt elérni. Ügyüket a politikai tartalom tabuként való elhallgatásával, kizárólag szakmai kérdésnek beállítva, eleve vereségre kárhoztatva a kormánnyal szemben, próbálják képviselni. Még nem elég mély a gödör, még megválogatják a támogatók körét. Még finomkodnak az érintettek kárára.

A pályán látható harmadik csoport az azonnali kormányváltást követelő, radikális módszerek mellett kardoskodók ugyancsak „fogalmatlan”, kis létszámú, sokszor hivatalosan nem is létező, egymással együttműködni ugyancsak képtelen laza konglomerátuma.

Látva ezt a kiábrándítóan, a helyzet megváltoztatására alkalmatlan zsibvásárt, elbizonytalanodik az utca népe. Mi, akik álljuk a zsibvásár költségeit, elszenvedjük sületlenségeik következményeit, a tömeget adjuk a megmozdulásokon, akik aláírásokat gyűjtünk, kampányolunk, részt veszünk a választásokon, ezért a csődtömegért dolgozunk? Egy elvek, célok, értékek nélkül folyó tömegverekedést látunk, amelyikből nem kérünk többet. Ez a kaszt saját kebelén belül sem tud valami előremutatót, az ország érdekeit jelentő félmondatot kiizzadni magából.

A választópolgárokban jogosan merül fel a kérdés: a politikai elit mentálisan vagy erkölcsileg, vagy egyszerre mindkét okból képtelen a társadalom számára is hasznos tevékenységre?

Talán, ha párbeszédet folytatnának a néppel. egymással, szembesülnének a valósággal. Kívülről információ hiányosnak, ebből kifolyólag koncepciótlannak látszanak.

Bár nyilván nem fog eljutni a megfelelő helyre, azért néhány szempontra érdemes odafigyelni.

A keresztény kultúrkörben egyesek számára nem ismeretlenek a Máté 7.24. helyen található sorok:

„Valaki azért hallja én tőlem e beszédeket és megcselekszi azokat, hasonlítom azt a bölcs emberhez, a ki a kősziklára építette az ő házát.”

Hát az egyik nagy gondja Magyarországnak, hogy kősziklában rosszul állunk.

Egyik oldal sem jobb a Deákné vásznánál. Csupán szervezettségben, összetartásban, agresszivitásban van köztük különbség.

A kormányoldallal szemben álló, egymással is küzdő, nem túl nagy pártok, civil csoportok tevékenységét az átlagos intelligenciájú polgároknak nehéz követni, megérteni meg lehetetlen. Csak azt látjuk, hogy a regnáló kormányt és politikáját utálják, ők szeretnének helyettük kormányozni. De a hogyan és miért kérdőív kitöltetlen. Arról sincs tudásuk, csak nem bizonyított feltételezésük, hogy a polgárok milyen nagy része támogatná elképzeléseiket, ha már lennének ilyenek.

A majdani siker felé való elindulásnak, építkezésnek egymásra épülő szintjei vannak.

1. Szükséges tisztázni, világosan megfogalmazni, hogy milyen alapvető hibák, ellentmondások jellemzik a kormány politikáját? Nem panasznapra, az összes sérelem elismétlésére van szükség, hanem a rendszer elfogadhatatlanságát bizonyító tények felsorolására a nemzet szintjén. Tehát nem csak ellenzéki szempontból.

Értelmezzük a NER tartalmát!

N, mint nemzeti? A sallangokban, a szimbólumokban, a díszletekben elbújtatva egy nép és nemzetellenes szándék van nem is nagyon elrejtve. Tevékenysége a nemzeti burzsoázia kiépítésére irányul. Nem az ország, a dolgozó magyar nép, hanem a klientúra felpumpálása a cél. Saját meggazdagodásuk oltárán feláldozzák a munkavállalók tisztességes jövedelmét, jogait, az oktatás, az egészségügy lehetőségeit a felzárkózásra, az emberhez méltó életre. A NER által kommunikált rezsicsökkentés, vagy a multik bajszának óvatos meghúzogatása, bár kétségtelenül könnyen érthető eredményt mutat, elsősorban szavazatvásárlást céloz. Ez az időzítésekből is látható.

E, mint együttműködés? Kikkel? A számtalan, törvénytelenül megrövidített, megsértett társadalmi réteggel? Felsorolásukra sincs mód ezen a helyen.

R, mint rendszer? Egyedül itt van igazi, értelmezhető tartalom. Rendszerszerű az ország kirablása, a közvagyon magánosítása! Rendszert építenek maguknak, restaurálják a huszadik század elején már leszerepelt úri Magyarországot, a Horthy rendszert, a polgárokon uralkodó államot. Favorizálni akarják a vallást a huszonegyedik században! Középkori elképzeléseik vannak a modern állam szerepéről, feladatairól. Számukra a demokrácia egy manipulált „politikai” többség (27%) diktatúráját jelenti. Rendszerszinten erőszakos, arrogáns, cinikus, pofátlan, hazug ez a fülkeforradalmár kollégiumi társaság. A rendszeren belül erős az összefogás, a kölcsönös, minden helyzetben is működő védelem. Ez életképességük nagyon lényeges eleme.

2. Megkerülhetetlen egy ajánlat, jövőkép megalkotása az ország fejlődésére, amely reálisan megvalósítható, az össznépi érdekeket képviseli úgy, hogy minél kevesebb meglévőt sért meg jelentősen. Épüljön a jogok és kötelességek kapcsolatára, ösztönözzön a munkára, alkotásra, öngondoskodásra. Legyen cél a szolgáltató, minél kisebb állam, az önkormányzatiság, a részvétel a közügyekben.

3. A jövőkép készítésekor ajánlatos nagyon komoly elméleti és gyakorlati, a választók véleményére támaszkodó munkával elindulni. Így megismerhetik a polgárok véleményét, melynek lényege: NEM TETSZIK A RENDSZER! A rendszerváltás óta folytatott, demokráciának csúfolt rendszer nem kell a polgároknak. „A mai magyar állam elsősorban a politikai és gazdasági elit hatalmát és gyarapodását szolgálja. Egyszerűbben: az állam rablás és elnyomás.” Jó, ha megértik a politikával foglalkozók, ilyen rendszert egy aláírás adásával sem hajlandók támogatni a választók milliói. Ha elmarad a megújulás, az új társadalmi közmegegyezés az alapvető értékekről, ez az elutasítás lehet sokkal drasztikusabb is.

4. A megszerzett ismeretek, tapasztalatok alapján, a célok pontosítása után lehet megalkotni a megvalósításhoz szükséges politikát. Hogyan lehet egy már felmért nagyságú, nagy támogatottságú program alapján választást nyerni és megvalósítani azt.

Ha a meglévő politikai palettán nincs kompetens alakulat, amelyik felvállalja az ezzel járó munkát, felelősséget, a hatalommal való nyílt konfrontációt, amelyik rendelkezik a hozzá szükséges képességekkel, elkötelezettséggel, akkor újat kell csinálni.

Ez nyilván idő és munka igényesebb feladat. Apparátust kell építeni, támogatottságot szerezni országos szinten.

Itt merül fel egy reális kérdés: mi a tennivaló akkor, ha az emberek nagy többsége nem támogatja az elképzeléseket? (Alattvaló, önállótlan vagyok, vezetőre van szükségem, szeretem Orbán Viktort.)

Marad az erős közösségek építése, felvilágosítás, a hibák leleplezése. Ha a hatalom gyógyszere olyan messzire gurul, hogy erőszakot alkalmaz, akkor muszáj felvenni a kesztyűt!

Ez az opció reális valószínűségű, 2014-ben a világ vagyonának 48%-a a népesség 1%-a kezében volt. A felső 10% birtokolta a világ vagyonának 87%-át. Demokráciákban azonban egy dollármilliárdosnak is csak egyetlen szavazata van. Nagy kísértés lehet, hogy a hatalmat kisajátítsák, bebetonozzák. Ez manipulációval, az erőszakkal élni tudók megvásárlásával történhet.

Ha ilyesmire sor kerül, nem vitás hogy a túlélés érdekében minden eszköz felhasználható. Ilyen esetben nem életképesek a demokrácia szabályai.

A valóság sokkal összetettebb a fenti sematikus ábránál, számtalan egyéni és csoportérdek, kulturális különbség bonyolítja. Mindamellett nem tűnik a laikus számára megoldhatatlan feladatnak egy eredménnyel kecsegtető sikeresebb demokratikus társadalom felé való elmozdulás.

Mindössze az alaptalan ötletelés helyett, lépésről lépésre haladva, egymással párbeszédet folytatva, sajtótájékoztatók, flashmobok, áltevékenységek helyett el kellene kezdeni ésszel és akarattal dolgozni.

Innen szép nyerni!

Ami a pálya széléről látszik.

Nem történik semmi, kevés az elégedetlen. Fásultság, bénultság, megvilágosodás, vihar előtti csend?

Másutt sem jobb a helyzet, a történelem változatlan tartalommal folytatódik.

Elenyésző kisebbség uralkodik a többség fölött, mert megengedjük nekik.

Nincsenek nagy formátumú személyiségek, gondolkodók, ami legalább színt adna a bolhacirkusznak.

Napjaink forgószínpadján másodosztályú, exhibicionista önjelölt dilettánsok „tökéletesítik” tudásukat kevés sikerrel.

A közönség a régi és hálás a mutatványért.

Az évszázadok óta tartó lökdösődésben nem veszik észre, hogy át vannak verve.

Pedig csak ez az egyetlen élet a tiéd, ezért „Ember, küzdj és bízva bízzál!”

Néhány eretnek gondolat államról, hatalomról, törvényekről.

A társadalom optimálisabb működése megkívánja a tevékenységek összehangolását, a közfeladatok szakszerű és hatékony ellátását. Hasonlít a feladat egy részvénytársaság működtetésére. Mi, a tulajdonosok, a betétesek, a teherviselők menedzsereket bízunk meg a nagyobb szakszerűség reményében az operatív feladatok ellátására. Szerződést kötünk velük és ha alkalmatlannak bizonyulnak, kirúgjuk őket. Egy sztárcsapat szakvezetőit eredménytelenség esetén meneszti a klub.

Miért lenne ez másként a politikában?

A megbízott vezetés nem hitbizományt kap, a szerződés munkaköri leírása tartalmazza a jogait, eszközeit, a munkájával kapcsolatos elvárásainkat. Egyszóval a kompetenciáit. A mai köznyelvben a kompetencia szónak kettős jelentése van: 1) illetékesség, hatáskör, jogosultság; 2) szakértelem, hozzáértés, alkalmasság.

Látható, hogy a társadalom érdeke hozta létre a politikai feladatok ellátására szakosodott kasztot a moderálási feladatok intézésére.

Sajnos a vak bizalom, a tájékozatlanság, a polgári öntudat hiánya, a kontroll elmulasztása lehetőséget teremtett a politikai elit számára, hogy önjáróvá váljék.

Érdemes átgondolnunk azt, hogy arányos-e a befektetésünk értéke a politika társadalmi hasznával. Van-e egyáltalán haszna?

Nekünk, polgároknak, civileknek kell alkotmányban megszabnunk és kőkeményen ellenőriznünk az állam, a parlament, a kormány feladatainak elvégzését, jogköre határainak betartását.

Megbízható garanciákat kell teremteni mind a kisebbség, mind a többség diktatúrájának lehetetlenné tevésére. ( Jogállam, fékek, ellensúlyok, visszahívhatóság, felelősségre vonhatóság, arányos választási rendszer, az érvényesség 50%+1 főnél való előírása, stb.)

Néhány alternatíva, hogy mi legyen az állam feladata?

1. Az állampolgárok értékteremtő, alkotómunkájának optimális feltételeit biztosítani, az ehhez szükséges intézményeket működtetni?

2. Vagy mint egy „tudatközösségnek”, a nemzetnek motorjaként, minden kezdeményezést felkarolni, becsatornázni a közösbe? Ez az állam nem működhet egy győztes párt irányításával, nem képes így működni! Minimum a parlamentbe került pártok konszenzusos kormányzásáról lehet szó. Ha nem képesek döntésre jutni, népszavazást kell az ügyben tartani.

Minden intézménynek, hivatalnak, közmédiának, az oktatásnak pártsemlegesnek kell maradnia, szigorúan a köz érdekében működni.

3. Egy győztes párt használja saját érdekében a társadalom erőforrásait, kényszeríti vezetőinek lázálmait az ország lakosaira.

Te mit választanál?

 
A kezdeti bénultságot követően néhány gondolatig eljutottunk az elmúlt és az idei év tapasztalatai nyomán, Európában és Magyarországon is.
1. Az illegális be vagy átvándorlás elfogadhatatlan.
2. Csak a valóban „menekültek” ideiglenes befogadása humanitárius kötelesség!
3. Minden nép saját joga eldönteni, hogy kikkel kíván együtt élni tartósan.
4. Különböző kultúrák együttélése csak a kölcsönös tiszteleten, bizalmon, egymás elfogadásán
alapulhat, a befogadó ország törvényei szerint.
5. Az európai és az iszlám kultúra összehasonlításakor nem a jobb vagy a rosszabb reláción, hanem
a másságon van a hangsúly.
6. Az európai gondolkodás megengedőbb hitbéli és erkölcsi vonatkozásban is, míg a muszlimok az iszlámot az első, az egyetlen igaz, a világ keletkezése óta létező vallásnak tekintik.
Az iszlám túlmutat a dogmák és vallásgyakorlatok összességén, civilizációnak is tekinthető: híveit a közös kultúra, közös hagyományok és az egyazon, vallást, erkölcsöt, jogot és mindennapi életet szabályozó jogrendnek (saría) való engedelmeskedés köti össze.
7. A két kultúra békés együttélése párhuzamos társadalmakban nem tűnik megoldhatónak. Lásd Európát.
8. Mivel Magyarország az európai gazdasági, érték és politikai közösségnek, az EU-nak a tagja, részt kell vállalnia a probléma anyagi, erkölcsi, rendészeti közös tevékenységében, teherviselésében.
9. Az EU, a tagországok, így Magyarország is meglehetősen nehezen jutottak el a jelenség súlyának felismeréséig, minden tagországnak megfelelő kezeléséig. A hétfőtől induló szisztéma is számos bizonytalansággal terhes.

Tekintsünk a továbbiakban csak a hazai kommunikációra.
Politikai pártjaink, valamint a megmondó embereik, sajtójuk, kezdettől fogva belpolitikai haszonszerzés reményében próbáltak előnyt kovácsolni a súlyos, emberi tragédiákat okozó helyzetből.
A kormány, ahelyett hogy a valódi nehézségekről (hogy illegális, tömeges, a sajátján kívül más kultúrát elfogadni nem akaró, beilleszkedni képtelen, milliós nagyságrendű, folyamatos átvándorlásról van szó) becsületesen, gyűlöletkeltés nélkül őszintén tájékoztatott volna, az emberi önzésre, a kenyérféltésre hegyezte ki a mondandóját. Lásd a plakátháború műalkotásait. Az idő múlásával emelte a tétet, az EU vezetőit, meg nem nevezett háttérhatalmakat vádolt meg az európai nemzetállamok elleni összeesküvéssel, kötelező, korlátokhoz nem kötött kvótákról beszélt. Szót nem ejtettek arról, hogy minden befogadást ideiglenesnek, a háború befejezéséig tartónak kell elképzelni.
Azt látnunk kell, hogy Orbán Viktor nem diplomata. A maga egyszerű, erőszakos módján az európai vezetőket, a vezető hatalmakat az Európai Egyesült Államok létrehozásának kikényszerítésével vádolja.
Az ellenzéki pártok a JOBBIK kivételével igyekeztek bagatellizálni az eseményeket, veszélytelennek, kockázatok nélkülinek nevezve őket. Hónapok kellettek annak belátásához, hogy az illegális határátlépés ellenkezik a józan ésszel is. A helyzet kezelésére saját javaslat, megoldásuk nem volt. Lássuk be, hogy a támogatottságuknak nem használt ez az álláspont.

Az európai politikusok, a közvélemény is, a magyarhoz hasonlóan jókora vargabetű után kezd megvilágosodni, felismerni képességeit és lehetőségeit. A humanitárius befogadástól, a Schengeni határok védelmének szükségességéig, a Dublin III rendelet használhatatlanságának elismeréséig, a Törökországgal kötött alkuig rögös utat járt be az európai közbeszéd.
Érdekes meggondolni, miként alakultak volna az események a magyar kerítésépítés, a V4-ek közös fellépése nélkül a kvóták ügyében.
Miniszterelnökünk hasonlít a porcelánboltba tévedt elefánthoz az európai ügyek kommunikációjában és a hazai ügyek intézésében. Az ellenségképek gyártása, az állandóan és mindenkivel való konfrontáció mellett nem képes az ország eredményeinek tényleges javítására.
Ugyanakkor a migráció veszélyeinek felismerésével, kezelésének magyar megoldásával, az EU-val való konfrontáció felvállalásával karakteres politikusnak mutatkozott. Az idő fogja eldönteni, hogy mi volt helyes vagy helytelen a cselekedeteiben.

Ez azonban nem teszi elfogadhatóvá a dohszagú ideológiáját, az állam uralkodását a társadalom fölött, a rablógazdálkodását, a társadalom egymásra uszítását hazugsággal, lejáratással közpénzen, az övétől különböző nézetek nemzetellenesnek nyilvánítását. Nehéz ellene harcolni, mert rajta kívül nincs jelenleg autentikus vezetőerő, nincs versenyképes koncepció. Erre a problémára kell gombot varrni, akár többlépcsős megoldással.

A helyzet nehéz, de nem reménytelen. Alattvaló, törvénytisztelő népünk nem vak, nem ostobább más népeknél, a türelme sem látványosan hosszabb. A kormánypártok támogatottsága ma még jelentős. A polgári elégedetlenség oka nem az, hogy a FIDESZ-KDNP kormányoz, hanem az, ahogyan kormányoz. A kormányzásról vallott felfogása korszerűtlen, ember és nemzetellenes, pókhálós. Nem szolgálja az ország gyorsabb ütemű fejlődését, a társadalmi békét, Magyarország felemelkedését.

Ha szabad egy, az élővilágból vett példát használnom, a rendszerváltást követően politikai pártjaink a cápák utódlását másoló utat jártak be. Demokratikus hagyományok, tapasztalatok, társadalmi kontroll híján, a választási győzelmet zsákmányszerzésre használták. Az elevenen szülő, méhlepény nélküli cápafajoknál a legéletrevalóbb, erőszakosabb, legpofátlanabb kis cápa lesz a mama kedvence, ugyanis a hosszú terhesség ideje alatt fölfalja testvéreit. Hát így vált meghatározó politikai erővé a NER, így tűntek el a politika színpadjáról történelmi pártok. Így váltak erőtlenné, eszköztelenné a regnáló ellenzéki pártok is. Úgy tűnik önerőből képtelenek a helyzetük javítására, egyetlen esélyüket a túlélésre a kormánypártok által elkövetett hibák, az ezeken felháborodott  választók jelenthetik.

Innen szép nyerni!

   Immár 18. alkalommal értékelte az elmúlt évet Orbán vezér, minden magyarok bölcs jóakarója. Népe mára nem hét egyenjogú törzsből áll, hanem négymillió útszélén hagyott, képzetlen, munkalehetőség nélküli szegényből, négy millió kollektív jogaitól megfosztott, bizonytalan jövőjű bérrabszolgából, valamint az általa polgári Magyarországnak nevezett csókosok, hűbéresek, barátok, rokonok, vagyis az ”NER társak” seregéből. Isten, haza, család! Hit, remény, szeretet! Nekünk, értünk, mert megérdemeljük.

   A FIDESZ nagyjából kétmillió híve messze nem képez homogén, egyenértékű tömböt. Csoportkohéziójuk legerősebb tényezője részben tévedésen alapul, melyet naponta megújít a központi mantra. Sajátos jelensége a politikának általában is, a FIDESZ esetében különösen, hogy nem valamiért küzd, hanem valami ellen. A valami helyére behelyettesíthető a VALAKIK fogalom is. Nincsenek elérendő célok megjelölve, időpontok, „az út maga a cél”! Furcsa véletlen, hogy közben nincs érdemi, a magyar nép érdekeit eredményező kormányzás, a nemzeti jövedelmünk fele és az EU támogatások költségvetésbe kerülése úgy kerül elköltésre, hogy mindig ugyanaz kör jár jól. A vezér köre.
   Amikor Matolcsy György arról nyilatkozik, hogy ebből az évi két-három százalékos növekedési többletből hamarosan utol érjük Ausztriát, a híveknek csillantja fel a reményt. A két ország GDP-je közti háromszoros különbség azt követeli meg, csak a különbség (30000 dollár) növekedését elkerülendő, hogy évi háromszor akkora növekedési rátát kellene elérnünk, amire nincs koncepciónk.
Hát akkor kik az ellenfelek?
   Ez az ostoba kommunistázás politikai termék a híveknek, valóságalapja nincsen. Ha ebben az országban található húsz kommunista összesen, azok biztosan fényévekre élnek a politikától.
A „bukott baloldal” szintén naponta elhangzó formulájából sajnálatos módon a rendszerváltás óta hiányzik a „baloldal”. Az könnyen belátható, hogy van különbség baloldali, balos és populista között.
Akkor talán a liberalizmus a mumus? Ez bizony jelentheti a vezérelvűek számára a tudatalattiban a potenciális ellenséget. Egy múltszázadi értékrendű, vezérelvű közösség fél az önálló, szabadságszerető, szolidaritásra törekvő eszmerendszertől. Igyekszik összemosni a neoliberális gazdaságpolitikával, a dekadenciával, az életképtelenséggel.

De lássuk a medvét, mit üzen Orbán Viktor elsősorban a táborának, európai szövetségeseinek, és az ország népének.

Véleményem szerint az utóbbi évek egyik legjobban megkomponált, a valóságról a miniszterelnök által képzelt tükröt volt szerencséje látni, meghallgatni a FIDESZ prominens szűkebb táborának. A valósággal való kapcsolatot jelezte a néhány méterre megtartott tüntetésről beszűrődő rendszer kritika is. Orbán takarodj!

Az egy óránál kevéssel hosszabb beszéd megtekinthető teljes terjedelmében az érdeklődők számára.
https://www.youtube.com/watch?v=uBqZD6M6fss

A következőkben csupán néhány benyomásomat próbálom  megfogalmazni.
Az előadásmódból karakteresen látható az egyszemélyi, autoriter vezető képe. Nem a FIDESZNEK van elnöke, hanem az elnöknek van pártja. Sőt népe, országa!
Ebben a közösségben a kollektív vezetésre nincs se igény, se lehetőség.
    Amikor az ország helyét, eredményeit történelmi szempontból tárgyalja, kozmetikázott képet kapunk a keresztény, konzervatív időszakokról, némi nosztalgiával a Horthy éráról, a valóságosnál negatívabbat a rendszerváltást megelőző negyvenöt évről. Az elmúlt 26 évről reálisan állapítja meg, hogy nem nevezhető diadalmenetnek. Az ezért a FIDESZT is terhelő felelősséget nem érintette. A 2010 óta elért eredményeket, melyek között valóban vannak pozitívak is, hatalmas sikerként mutatja meg. Világszínvonalú vidéki kórházak, megmentett önkormányzatok, iskolák, csökkenő személyi jövedelem adókulcs, rezsi, munkanélküliség a pozitív listán. Hogy miért lettünk Európa sereghajtói, összeszerelő üzeme, Bismarcki, poroszos állama, az egyik legnagyobb és legtöbb adóteherrel sújtott országa, az kívül esett a miniszterelnök elemzésén. Ahogy a polgári Magyarországot sem sikerült idáig definiálni. Mit is takar? Kevesek jóléte, képzési privilégiuma, segélyeken és közmunkából élők milliói? A vallás újbóli trónra ültetése az információs forradalom korában? Vissza a rendiséghez, a nagybirtokokhoz, netán a királysághoz? Megannyi nem tisztázott kérdés.
Ugyanakkor mentségéül szolgál a miniszterelnöknek, hogy a rendszerváltás óta kormányon lévő pártok sem tudtak eredményesebben kormányozni. A kelet európai, EU-hoz csatlakozott országok közül Magyarország messze a lehetőségei alatt teljesített. Valamit nagyon nem jól csinál a magyar társadalom elitje, népe egyaránt.
   Kicsendült a beszédből a hatalom bebetonozására törekvő elszántság, a „baloldal” alkalmatlanságát, nemzetellenességét, gyerekes „osztályharcos romantikáját” megvető hit.
   Orbán Viktor kétségtelenül ügyes politikus, a nemzet, a haza, a hit, a függetlenség, a magyar érdekek elsődlegességének hangoztatásával a legnagyobb támogatottságú párttá vált a FIDESZ. Évértékelőjében is hitet tett a néppártiság fontossága mellett. Érdekes módon a JOBBIK részéről is ebbe az irányba figyelhetünk meg elmozdulást. Sajnálatos módon idáig csak a magukat demokratikusnak nevező pártok nem jutottak el egy nagy, gyűjtőpárt megteremtésének gondolatáig. Gyurcsány Ferenc már ugyan felvetette ezt, de nem találkozott támogatással a sok önjelölt vezetői ambíció miatt, melytől ő sem mentes.
   Az évértékelő jelentős része a a „népvándorlásról”, a brüsszeli vezetés alkalmatlanságáról szólt.
Miniszterelnökünk harminc éve gályázik a politika területén és bár lassan, de finomítja véleményét.
Már nem annyira multi ellenes, bank ellenes. Az gazdasági stabilizáció sikerét közös munka eredményének tekinti. Elismeri, hogy az európai kultúrában joggal van jelen a "hit, remény, szeretet" és a "szabadság, egyenlőség, testvériség" eszméje, amit nem engedhetünk lerombolni. A tömeges népvándorlás ténye miatt nem a migránsokra kell haragudni, ők is áldozatai a közel keleti rossz politikai döntéseknek, a háborúknak. Ez új hang a részéről! Magyarország és a visegrádi, a balkáni országok, elmondása szerint nem Európa ellenesek, éppen Európa érdekeit is védik.
Ezt a kérdést  sokféleképpen ítélik meg Európában a kormányok, az egyes országok közvéleményei. A médiákról nem is beszélve.
Mit mond Orbán Viktor erről?
A keresztény és a muszlim kultúra különbözők egymástól. Ez nem jelent értékítéletet, a másság tényét jelenti. Mások vagyunk, nem jobbak.
A tömeges és ellenőrizetlen bevándorlás Európában párhuzamos kultúrákat hoz létre, mely veszélyt jelent.
Magyarország ezt nem támogatja. Az fogadjon be migránsokat, aki akar.
Az Európai bíróságon a márciusban elfogadtatni szándékozó, folyamatos és korlátlan elosztást támadjuk. Nem a már elfogadott 120000 főről van szó.
A humanitárius segítség szükséges, de nem az európai országokban, hanem a helyszínen.
Sajátos csavar a beszédben a népszavazás, mint a közvetlen demokrácia alkalmazása a kérdésben.
Itthon miért akadályozzák tűzzel-vassal? Egyszer sem éltek vele.
   Borítékolható, hogy a migráció kezelésének kérdésében, népszavazással vagy anélkül, biztosan számíthat a magyarok többségének támogatására. Kétségtelen tény, hogy az EU vezetése és az egyes kormányok, nem a súlyának megfelelően és helyesen ítélték meg az ügyet.
A belpolitika békülékenyebb kommunikálását az magyarázhatja, hogy önmagához híven, erőszakosan, cinikusan, szavaikkal élve, nem „kellő tisztelettel”, magukra húzzák a társadalom legkülönbözőbb rétegeinek ellenállását. Az oktatás megreformálásától való merev elzárkózás, a népszavazási kezdeményezések elcsalása, az MNB elkótyavetyélt százmilliárdjai, a Paks 2 körüli huzavona, a földmutyi kezelése, az egészségügyi mellébeszélés lassan erodálja a sziklaszilárdság illúzióját. Ilyenkor a visszatáncolás a módszerük. Egy idő után azonban ez kevés lesz.

Innen szép nyerni!

   A politikailag nem korrekt, az „elavult” liberális szabadságjogokat, az Európai Uniót temető, de magát szabadságharcosként felmutató kétharmad, megint zsákutcába erőszakolta magát. Nem tud vagy nem is akar az ország népének érdekében kormányozni. A mai demonstráció lehetőséget teremtett a kormány számára, hogy magához térjen, felismerje és elismerje, számos más kérdés mellett az oktatás ügyét is szakszerűtlenül, antidemokratikusan, ország és népellenesen alakították a maguk képére. Az erős állam és hű alattvalók FIDESZ általi képzete, mégsem passzol a magyarok mentalitásához. Ebben az országban, nem a birkák vannak többségben. Az oszd meg és uralkodj, eddig sikeres technikája helyett, neki lehet állni az oktatási rendszer azonnali talpra állításának, méghozzá közmegelégedésre! Végül is a kormány és intézményei sem érthetnek mindenhez. Nem is értenek! Hallgatni kell a szakmára, fel kell adni az egyszer használatos munkás ideáját, egy agyon bürokratizált, poroszos, „agypalackozó”, állampolgár tipizáló oktatás helyett a gyermekek, fiatalok és így ország valódi érdekeit megvalósítani képes megoldásra van szükség.

   Ma, a szakadó esőben a Kossuth téren megjelent tízezrek, a magyar társadalom többsége nevében mondtak kulturált, finom, figyelmeztető véleményt egy tarthatatlan, a kormány által létrehozott állapotról. Ma még csak egy mindnyájunk számára létfontosságú szakmai kérdés megoldása volt a téma. Ilyenekből tele van a padlás. Ma még nem fogalmazódott meg beszédekben, (az Orbán takarodj rigmusban már inkább) ennek a kurzusnak a politikai alkalmassága, legitimitása. Ma még csak a korábbiaknál határozottabban kér a nép. Ha nem talál meghallgatásra a kérés, könnyen válhat követeléssé, egészen a végsőkig elmenve. Jó lenne ezt mindnyájunknak elkerülni.
   A másik javítási lehetőség, mondhatnám szükségszerűség a kormány kommunikáció butyuta, pökhendi, hazug, a saját hívek etetésére alkalmas állításainak megváltoztatása. Rengeteget költenek a közpénzekből ilyen célú kutatásokra, a közmédiára, szóvivőikre, a propaganda minisztériumra, negatív hatást keltve. A „bukott baloldal, a „külső erők” a „Gyurcsány-Bajnai”, „Soros György” szövegek már tényleg csak „belső” használatra jók. NER-társak, kontra produktívak!

Hát ezek lettek volna a „megválasztottak” számára megfontolandó kérdések.

Ezzel párhuzamosan a „zemberek” számára is adódnak egyértelmű tapasztalatok.
Fel kell ismernünk és ennek szellemében cselekednünk, hogy a közel tízmillió magyar polgár nem válhat néhány ezer politikus túszává! E néhány ezerből is csak néhány százra tehető a tényleges döntéshozók és felelősök száma. Ugye, az erőviszonyok senki számára sem kérdésesek?
Az önjáróvá vált hatalommal szemben csak egymással szolidaritást, a mások ügye melletti kiállást határozottan felvállalva számíthatunk „megértésre”, a FIDESZ jelenlegi formájában csak az erő szavát érti meg, az erőfutball az ő szintjük.
A társadalomnak határozottan meg kell torolnia minden olyan kormányzati cselekedetet, amely a demokrácia, a vélemény, a gyülekezés szabadsága, a tüntetéseken résztvevők, azokat szervezők ellen irányul.
Optimistán és a józan észben még midig bizakodva várjuk, hogy az ország népe és kormánya képes lesz a jó megoldást megtalálni és meglépni.

   A mellékelt néhány fotón a vakokat leszámítva mindenki láthatja, hogy eléggé „életszerűen”, nem hárman, nem pénzért és nem a „balliberális országrontók” megbízásának engedve áztak órákon át a jelenlévők, hanem azért mert ők komolyan szívükön viselik az ország sorsát.

Innen szép nyerni!

   Egy jó ügyet felvállaló lelkes csapat, az elmúlt hetek rengeteg munkája nyomán végre fellélegezhetett! Kiemelkedve a láthatatlanságból, megjelent a budapesti flaszter Nagymező utca-Mozsár utca sarkát fedő részén. A bejelentett sajtótájékoztatóra meghívott vendégek, és a környéken éppen arra sétálók látványos, hangulatos flashmob tanúi lehettek. Az élőkép szereplői vidáman, de ugyanakkor kellő „komolysággal” stilizáltak egy társadalmi helyzetet, a természetesnek vett, sokak által fel és el nem ismert, többségében a nők által végzett munkát, annak eszközeit. A bemutató, melyet sokan fotóztak, kis idő múlva megelevenedett, megszólalt a hegedű hangja, a résztvevők énekének kíséretében.

   A rendkívül enyhe idő ellenére, a sajtótájékoztatóra Mozsár Kávéház emeleti termében került sor. A lécsőfeljáró tetején Szandra Viola fogadta a vendégeket, nem egyenruhában. A testére festett néhány szó nagy sikert aratott.

  Az emeleten való elhelyezkedés után Szalai Kriszta és Nagy Emília szóvivők belecsaptak a tájékoztatóba. Bemutatták a főszervező Sándorné Kósa Brigittát, majd a NőszínTe nap céljainak bemutatása következett. Az anyagot a sajtó képviselői bővebb változatban is megkapták. A közösség célja a társadalmi béke kialakítása, erősítése a nők felelős közreműködésével, a női tulajdonságokra, a szeretetre, a szelídségre, az őszinteségre és az odafordulásra építve. Olyan civil kezdeményezésről van szó, amely nem irányul senki ellen, de erősíteni kívánja a nők társadalmi megbecsülését, önbecsülésük növekedését, a nők munkamegosztásban való szerepének, súlyának növelését. Csatlakozásra és támogatásra hívnak mindenkit, aki azonosulni tud a célokkal. Március 8.-án, a Nemzetközi Nőnapon közös, az egész országra szóló ünneplésre készülünk, melynek előkészítése folyamatban van, a honlapon http://www.noszintenap.hu és a facebook.com/noszintenap oldalon folyamatos tájékoztatás érhető el, várjuk a jelentkezéseket, az ötleteket, javaslatokat. Reméljük, hogy a ma megszületett, még egy babához hasonlóan alakuló, fejlődő, jó szándékú kezdeményezésünket a sajtó, a társadalom  empátiával és türelemmel támogatni fogja. Ehhez kérünk segítséget.

Ezután a feltett kérdések megválaszolása, valamint a szervezők süteményeinek kóstolása következett. Elmondható, hogy az érdeklődés, a résztvevők száma, a sütik íze felülmúlták előzetes várakozásainkat.

   Vona Gábor is megtartotta nagy elődeihez hasonlóan, az évértékelő beszédét január harmincadikán.
Kapott is érte a „laska képére”, népiesen szólva, jobbról is balról is. Pedig annak ellenére, hogy nem egy Ciceró, semmivel sem beszélt több valótlanságról, több megálmodott alternatív elképzelésről, vagy az embereket kevésbé érdeklő dologról, mint pályatársai. Talán egy kicsit darabos, kevésbé modoros az előadásmódja, mint a konkurenciáé.
   A nézőtéri kakasülésről, némi távolságra a szónoktól, feltűnt néhány többé-kevésbé jelentős vonás, logikai ellentmondás a tartalomból. Bevezetőben megtudhattuk, hogy a „kamaszkorán túljutó, felelősebb, felnőttkorba” lépő Jobbik folytatja a rétegpártból néppárttá alakulás folyamatát. Az a tény, hogy a támogatottság stagnálása, visszaesése a vetélytársak szerint a megkezdett út kudarcát jelenti, éppen azt bizonyítja Vona számára, hogy tartanak a párttól, számolnak vele. Az EU jelenlegi formájának, vezetésének, eredményességének temetésén túl, felhívta a jelenlévők figyelmét arra, hogy itt Közép-Kelet Európában fel kell készülni az EU bukása utáni időkre. Hogy ezt követően hogyan képzeli el a párt a jövőt, csak találgathatjuk. Bejelentette, senkinek ne legyenek kétségei, 2018-ban a párt a választások megnyerésében, az ország kormányzásában gondolkodik, ennek sikeréért dolgozik.
   Következett a Magyarországi politika színvonalának, teljesítményének, meddőségének kritikája, amelyik tartalmazott helyes megállapításokat is. Itt hangzott el egy retorikai hiba. A feltett szónoki kérdésre, hogy jobban járt-e volna az ország népe, ha a rendszerváltást követően, pártok és politikusok nélkül folyt volna az élet, meglepő választ adott. Nem, nem járt volna jobban! A szövegkörnyezetből az ellenkező változat, az igen lett volna logikus. Sajnos, hasonló tévedések, állítások nem ritkák még a pártelnökök beszédeiben sem.

   Orbán Viktor kongresszusi beszédében is elhangzott egy nehezen védhető poén:
"Nem voltunk profik, csak a lelkesedésünk hajtott, de hát tudjátok: a Titanicot szakértők építették, Noé bárkáját meg egy laikus." Ez nem egyéb, mint a tényeknek a poénkodás kényszerzubbonyába való betuszkolása. A Titanic elsüllyedését nem a szakértő építők okozták, hanem a hajó irányítói, akik tudatosan kockáztatták az utasaik életét, a saját vélt sikerük érdekében. A hajó irányítói, a kapitány és segítői sodorták katasztrófába az utasokat. Csodálom, hogy Orbán Viktornak ez nem volt látható. És ha már a keresztény értékekről beszélünk, ne kérdőjelezzük meg a Teremtő szakértelmét, mert az ő pontos utasításai, terve alapján építette Noé a bárkát!

   A jelképül választott nemzetiszínű hidak, a konkurensek politikájának „huszadik századivá” nyilvánítása, a néppártosodás folytatásának programja azonban a fanyalgók és kritikusok ellenére, reális és a növekedéshez nélkülözhetetlen felismerést jelent. A politikailag aktív, a  választásokon rendszeresen résztvevők ötmillió körüli fix táborában csak egymás kárára lehet növekedni. Mind a FIDESZ, mind a baloldali pártok szinte kizárólag a saját szimpatizánsaiknak üzennek. Vona sikerként értékeli, hogy a kormánypártok a Jobbik ötleteit valósítják meg.
A FIDESZ politikáját három szóval jellemezte: korrupció, arrogancia, hatalmi téboly. Ez volna a FIDESZ polgári Magyarországa? Elhatárolódott a politika lealjasulásától, utalva a GFG botrányra. A korábbi évértékelőkhöz képest változást jelent az a felismerés, melyet egyébként a balliberális oldal gumicsontjának tekintettek, hogy mégis fontos az emberi, polgári szabadságjogok védelme. Ezért elfogadhatatlan a Jobbik számára is a kormányzat törekvése, a rendeletekkel való kormányzás bevezetésére. 2016 a „nemzeti konzultáció” éve lesz, amelyben saját fegyverének használatával akar a párt csapást mérni ellenfelére. 2017 a győzelemre vezető programkészítés, előkészítés ideje.

   A beszéd sikert aratott a hívek körében, fanyalgást, némi gúnyolódást a kritikusok táborában. Nekünk, polgároknak azt jelezte, hogy a Jobbikról alkotott általános kép megváltoztatására törekvő politika folytatódik, a megvalósítani akart célok, módszerek, a politika tartalma azonban megfogalmazásra, bemutatásra vár. A korábbi években kialakult negatív értékelés, melyet a Jobbikban előforduló szélsőjobbos politikusok, a körülöttük található hasonló csoportok ténykedése okozott, nehezen változtatható meg.

   Miközben „vitézül” csapkodunk jobbra és balra, nem jut időnk a gondolkozásra. Miért is csináljuk és meddig? Divatos dolog napjainkban összeesküvés elméletekben hinni. Mindnyájan manipulációk áldozatai vagyunk! Ha csak egy minimális önbecsülésünk van, be kell látnunk azt, hogy a hülyéken kívül más nem manipulálható. A dolog azonban elterjedten működik, ami azt jelenti, hogy a „mi készülékünkben” van a hiba. Hiánycikk az értelem, a tisztesség, a jóakarat.
   Ha szétnézünk a harcmezőn, bombatölcsérekben elférő egységek, lövészárkok, bunkerek népe ordibál egymás felé kiforgatott, hazug szavakat. Mindenki mindenki ellen! Az egész ország méretes gumiszobára hasonlít azzal súlyosbítva, hogy az ápolók is a betegek közül valók. Az idő varázsütésre megállt, a múlton rágódunk, a múltba révedünk, a múlt miatt vádoljuk egymást, a múltat hamisítjuk meg valahányan. Magyarországon senkit nem érdekel a jelen, a jövő, az egész országban szót sem ejtenek a munkáról, elérendő célokról, arról hogyan lehetne közösen egy nagyobb tortát sütni, amiből a polgároknak és az értelmes közszolgáltatásoknak is több jut. Folyamatosan festjük, kasírozzuk magunkat, miközben a seggünk kilóg a gatyából. Európa sereghajtóivá, szegény, beteg, öreg boldogtalanjaivá küzdöttük magunkat saját és megbízott vezetőink jóvoltából.

Ugye nem egy ilyen világban akartok élni?

OLYAN VILÁGOT ÉLÜNK
hol a Jóság, ha nem vetél, akkor abortuszra megy
hol az élet értelme a tökmindegy és az egyremegy
hol a halál után leselkedik a vigasz
hol totálkárossá korcsosul az Igaz
hol a végítélet rég eljött, csak észre sem veszed
hol a józanság feltűnő, mert mindenki ténfereg
hol a szakadék betelt az öngyilok nyomán
hol a Boldogság mást-kizáró öncélt szolgál
hol a „ki vagy ember és mitugrálsz” kérdés dukál
hol a tarkóra is kell a szem, hogy láss magad után
hol egyáltalán az Igen is Nem ma már
hol az özönvíz jó hajót nem talál
hol a Mikulás is lopja csak a cipőket
hol a vádak is ösztönzik a bűn(ös)öket
hol a „lúja” süketnéma és nem kérdés „Hall-e”
hol a „hitesek” köpnek naponta szembe
hol ez volt egy "költő" legoptimistább verse
vacgab

Öntsünk már egyszer tiszta vizet a pohárba, valljunk színt, hogy a még itthon tartózkodó gyerekeink, unokánk jó döntést tudjanak hozni. MENNI vagy MARADNI?

Megkérdezem a szekértáborok „hívőit”, milyen végső megoldásban gondolkoznak? Kölcsönös testvérháborúban harcolunk az utolsó szál emberig, kiírtjuk egymást? Benne van a pakliban, az evolúció életképtelen, elfuserált tévedéseire nincs szükség, mennek a levesbe. Tűntek már el népek, kultúrák, nyelvek itt a Kárpát-medencében is.

A különböző politikai, vallási, etnikai szekták álláspontjai, nézetei, sérelmei, emlékei végérvényesen kővé váltak? Senki sem képes, senki sem akar ezen változtatni?

Nyilatkozzatok őszintén, lehetetlen ebben az országban békében, közös értékek elfogadásával, egymást nem legyőzendő ellenségnek tekintve, sikeresen, jólétben élni?

Miféle erős nemzet az, ahol nincsenek összetartó közösségek, boldog és boldoguló családok, a tehetsége és munkája nyomán sikeres vállalkozások, ahol az állam a nép szolgálata helyett, uralkodni akar a nép felett? Ahol egy senki által meg nem választott gittegylet dönti el, hogy a nép szavazhat? Ahol esélyegyenlőséget csak a meg nem született gyermekek kapnak? Ahol összeomlóban vannak a közszolgáltatások, az oktatás, az egészségügy, a nyugdíjrendszer, ahol nincs biztató jövőkép? Ahol odáig jutottunk, hogy az igazság attól függ, hogy ki mondja.

Gondoljátok meg még idejében magyarok, mi lesz ennek a tébolydának a vége. Meddig hagyjuk, hogy élősködő klikkek akadályozzák önző érdekeik miatt a mi felemelkedésünket.

Változásra, párbeszédre, bizalomra, kölcsönös tiszteletre, egymás iránti szolidaritásra, a kötelességek és terhek arányos felvállalására van szükség, első nekifutásra.

Innen már könnyebben lehet mindnyájunknak nyerni!

   Rendkívüli állapot van! Színt kell vallani, elérkezett a megmérettetés ideje. Ez az a helyzet, amitől a politikai szereplők félnek, mint ördög a szenteltvíztől. A megmérettetéstől való félelem és az alkuk surranóvizén való érvényesülési törekvés az, ami jó ideje blokkolja az előválasztások ötletét is. Menjünk sorban, nézzük meg mi történt eddig és mi várható? Tegnap kettő darab dokumentum, egy FELHÍVÁS!
https://www.facebook.com/notes/modern-magyarország-mozgalom/felhívás/776569935808992  és  egy esemény https://www.facebook.com/events/151906661851130/ meghirdetése jelent meg a face-en. A hazai oldalakat ötmilliónál többen használják, naponta egymillióan, és így értesülhetnek az eseményekről. Életszerűtlen azt feltételezni, hogy a politikai pártok, vagy a média nem élhet a lehetőséggel. A következő néhány gondolat nem foglalkozik az okokkal, (bőven akad), nem elemzi, vizsgálja a tervezett alaptörvény módosítás szükségességét, társadalmi veszélyességét. Mindenkinek van ezzel kapcsolatban saját, esze és lelkiismerete szerinti véleménye.

   A társadalmi helyzet tisztázása szempontjából vizsgálom a kérdést. A meghirdetett rendezvényen megjelenők száma, a felhíváshoz csatlakozó szervezetek, pártok részvétele vagy elutasító magatartása, jelzést fog mutatni arról, hogy mi az igazság. Végre láthatóvá válik az, milyen viszonyban áll egymással a hit és a valóság, valamint a valóságról terjesztett kép. A jelzés szó használata azért indokolt, mert a hátralévő idő rövidsége csökkenti az elérhetőek és a csatlakozók táborát.

   Bokros Lajos és a MoMa mozgalom bátran, tiszteletre méltó módon, őszintén letette a garast, amikor bevállalta a jelentős kockázattal, de egyúttal társadalmi haszonnal is járó kezdeményezést. A kockázatot az jelenti, ha nem éri el a részvétel a „kritikus” nagyságot. Ez a kockázat nem csak a MoMa, hanem a magát demokratikusnak aposztrofáló teljes politikai tábort terheli. Elégtelen részvételnél a jelenleginél is súlytalanabbá válik ez a koránt sem egységes tábor. A távol maradókról kiderül, hogy alibi politizálás-e a céljuk, egyáltalán képesek-e az együttműködés legalább elemi szintjére. A bármekkora részvétel, támogatottság meg fogja mutatni, feketén-fehéren, hogy mekkora is a kormány tényleges ellenzéke. Ez azzal a haszonnal jár, hogy az erőviszonyok ismeretében reális alternatívákon dolgozhatnak a változásban komolyan érdekeltek.

   Azok számára, akik nem kétszínűek, nem megélhetési politikusok, világosan merül fel a TÉT komolysága. A demokratikus oldal súlya, hitelessége a TÉT. Abban a nem várt esetben, ha sokan mégsem képesek az árnyékukat átlépni, láthatóvá válik a társadalom  számára, hogy kire nem szabad számítani. A gyengébbek kedvéért ideírom, nem a kormányzó párt és a miniszterelnök megválasztása a január huszonnegyedikei rendezvény célja, hanem az egység és az erő demonstrálása a hatalom arroganciájával szemben.

A bejegyzés közzétételének pillanatában a „tömegesedés” mértéke csekély, 475 fő. A sok harcias véleményt aprópénzre lehet váltani, bele lehet húzni a szervezés munkájába.

Innen szép nyerni!